Imádom a sci-fi sorozatokat, szeretem a szőke jócsajokat, a Painkiller Jane az én kedvencem lesz - gondoltam korábban, amikor a SciFi bejelentette, hogy a backdoor pilotból kibaszták az eredeti Jane-t, és kapjuk helyette Kristanna Lokent. Aztán eljött a premier napja, és a pilotot látva csak néztem, hogy akkor most ezt így hogy is tetszettek gondolni? Nem ismerem a képregényt, nem vagyok jártas a sorozat mitológiájában, én csak szórakozni akartam volna 42 percen keresztül, de sajnos csak idegeskedni tudtam - ez a sorozat még a Dresden Files-nál is nagyobb csalódás, pedig azt nehéz alulmúlni.

Jane szőke jócsaj volt régebben, most csak egy túl szűk bőrnadrágba paszírozott nyomozónő, aki valamilyen oknál fogva kvázi halhatatlan, hiszen hiába hajítják ki a 46. emeletről, és töri össze magát alaposan, nem murdel meg, hanem felkel, és megy tovább, mit Arnold, az oridzsinál terminátor. A feladata az, hogy ún, neurókat vadásszon le átlagos főnöke és kifestőkönyvek lapjairól összeolózott segítői társaságában. Ja, a neurók azok ilyen genetikai defekt miatt szuperképességekkel rendelkező emberek, és gonoszak, na persze, hogy azok, a sötét oldal mindig érdekesebb.

Sajnos a film minden kockáján üvölt az alacsony költségvetés átka: egy olyan jövőben vagyunk, ahol szalagos magnóval rögzítik a vallomásokat és pengemobillal kommunikálnak az ügynökök, az utcán esik az eső, és az egész díszlet olyan, mintha a Blade Runner újráját a kínai piac árusaira bízták volna. Az akciójelenetek nevetségesek, a dialógusok a Barátok köztre hajaznak, a színészek úgy téblábolnak a szánalmas forgatókönyben, mint egy csapat albán diafilmszínész a hétvégi haknitúrnán Tirana-alsón, de legnagyobb fájdalmam mégis csak az, hogy Jane már nem is annyira jónő. Vigasztalódjunk közösen a mellékelt képpel!