Van egy olyan ifjúságokosító műsor az m2-n, ami arra a kamaszkori élményemre hasonlít, amikor kiettem a spájzból a húslevesbe szánt szerencsendióvirágot és amikor 24 óra múlva magamhoz tértem körbe volt pakolva az ágyam lexikonokkal meg egy felismerhetetlen nyelvű jegyzetekkel teleírt füzettel. A fiatalkori drogkísérlet végeredménye nagyon hasonlatos a Válaszd a tudást! című műsoréhoz, iszonyú fejfájás és hányinger, valamint az a biztos tudat, hogy ha agyonvernek sem tudom megmondani, hogy mit olvastam össze egy nap alatt/láttam másfél órán keresztül.

A műsor szerkesztési elve ugyanis az asszociáció. A szerdai műsorban például Oscar Wilde Dorian Gray arcképétől (ami nem öregszik), eljutunk a nepáliakig, akik lassabban öregszenek, majd az öregedés biológiájáig. Vagy ami még ennél is súlyosabb: Tarján Vilmos, az első magyar oknyomozó újságírótól Agatha Christie krimiírón át az ő híres regényéig (Gyilkosság az Orient expresszen), majd a mágnesvasútakig. És mindezt a stúdióba hívott magyar, történelem és fizika tanárok, valamint filmbevágások segítségével. A kábé ötperces témák egymásra pakolásából a görögök életfilozófiájával kezdődő műsor Robin Williamsszel végződött másfél óra múlva.

Az adás egy teljes univerzumot ölelt át, a maga minden részletességével és bonyolultságával együtt, és hát ez a legnagyobb hibája is. Mert bár minden egyes téma érdekes, a rá áldozott idő rövidsége miatt a legizgalmasabb dolgokból is csak flash lesz, a sok flash pedig összeáll valami iszonyú össztudományos kulimásszá, amit legalább olyan undorító érzés elfogyasztani, mint a szerecsendióvirágot. Persze, ha a műsor Mentés másként alcíme egy ilyen drogos kikacsintás, akkor már mindent értek.