Valószínűleg megtestesítem azt a célcsoportot, akinek a Marquard Media új női lapját, az Évát szánták. Elmúltam harminc, családos vagyok, de a karrier is fontos, a Cosmopolitanból már régen kinőttem, a Nők Lapját meg olvassa csak a nagyi.

A női lapokat rutinosan átpörgető tesztalanyként először a külcsín tett kíváncsivá, matt papíron, igényes - bár némiképp Ikea-katalógusra emlékeztető - fotók, átlátható tördelés, 180 oldal és csak egy doboz cigi az ára. A tartalom pedig már-már zavarbaejtett, mert cikkek vannak benne, nem amolyan félflekkes nyávogások sok képpel, hanem hosszú, olvasmányos írások, ráadásképpen olyan témákról, amik tényleg érdekelnek. Például, hogy milyen lenne, ha a zseni fiamat autistának diagnosztizálnák vagy ha mormonnak születtem volna és több nővel kéne osztoznom az amúgy is elfoglalt pasimon, vagy hogy mire számítsak, ha idős és beteg lesz az anyám és hozzánk fog költözni.

Egyszóval az Éva megfogott, lekötött és talán ez a fő hibája. Nem valószínű ugyanis, hogy ezen a színvonalon Magyarországon nyereséges lapot lehet csinálni. Mert az lehet, hogy nekem bejön, ha Vasvári Emese Lakásszínházát vagy Szalóki Ági lemezét ajánlják, de a nagy többség nem vevő sem az undergroundra, sem pedig a négy oldalas cikkekre.

A magazinnak persze vannak valódi hibái is, például, hogy március 8-án az áprilisi számot nyomták ki, így már most a húsvéti nyuszikról, az ÁFA-bevallásról és az áprilisi szeles időjárásról cikkeznek, de első szám lévén nézzük el ezt a sietséget. Szerkesztés kérdése ugyan, de nekem jobban bejött volna, ha a kis színes írásokat jobban szétszórják a lapban, így nem kéne a hatvanadik oldalig nyálazni, ha olvasni van kedvem. És az is megfontolandó, hogy kell-e sztárszerzőként alkalmazni Szilágyi Jánost, aki megdöbbentően amatőr interjúval debütált. De ez már csak kötözködés, mert az Éva tényleg jó, egyelőre, amíg a nyereség érdekében le nem butítják.