Jó a nóta alatta, a képek hangulatosan erőszakosak, jöhet akár már ma este is, de még várni kell rá: a History Channel első rendes sorozata március 3-án mutatkozik be.
Félnek a Juventus dolgozói Bochkor miatt?
2013. január 22. 10:00 index 96 komment
Félnek a Juventus műsorvezetői a Bors szerint, miután felvetődött, Bochkor ott folytatná a Bumerángot, ezáltal a műsor reggeli műsor vezetőinek sorsa bizonytalanná vált. Mivel Boros Lajos már korábban bejelentette visszavonulását, a hírek szerint őt István Dani váltaná. Állítólag a Juventus munkatársai is csak a Borsból értesültek, hogy odavinné Bochkor a műsor, és már le is ült tárgyalni Kalácska Gábor programigazgatóval.
A jelenlegi műsorvezetők nem tudják, jut-e nekik is szerep a Bumerángnál, vagy állás nélkül maradnak. A Bors megkérdezte Csizinszky Évát, a Juventus reggeli műsorvezetőjét, de ő a programigazgatóra hivatkozva egyelőre nem kívánt nyilatkozni az ügyről. István Dani, a Reflektor műsorvezetője elmondta, szívesen dolgozna a Bumerángban, de Bochkor egyelőre még nem kereste meg őt konkrét ajánlattal.

Hírek kávé mellé
2013. január 22. 09:30 sixx 5 komment
A Sundance fesztiválon bevásároltak a kábeltévék: a Showtime az Eagles történetről szóló dokumentumfilmet vette meg, az HBO meg a Pussy Riot nevű orosz punkzenekarról szólót. - Szereposztás1: Jurnee Smollett (FNL) és Amelia Rose Blaire (90210) a True Bloodban lesz visszatérő szereplő, Andy Richter a Happy Endingsben szerepel majd Penny (Casey Williams) apjaként, Leslie Hope a Revolutionben lesz fontos mellékszereplő, Dave Annable és Jesse McCartney a Ben and Kate-ben lesz látható.
- Az Anger Management (Charlie Sheen új sitcomja) 67 százalékkal kevesebb néző előtt kezdte a 2. évadot, mint az elsőt. És 91 epizódot rendeltek belőle.
- Ilyen egy igazi amerikai karrier: az egykori Miss Alabama (Katherine Webb) jelenleg egy amerikaifutballista csaja, az egyik meccsen a tévériporterek kiszúrták a nézőtéren és elkezdték csorgatni a nyálukat rá, amivel címlapokra került, most pedig az ABC Dancing with the Stars című műsorában lehet celebtáncos.
Videón VV Veronika pucér pókere (18+)
2013. január 22. 08:00 sixx 106 komment
A Blikk nem viccelt a tegnap elindított, "VV Veronika is csak egy ribanc" dologgal, és rejtett kamerás felvétellel bizonyítják, hogy a VV egykori szereplője 150 000 forintért egy szál pinában pókerezik ilyesmire fogékony férfiak társaságában, akik közül az egyik meg is mustrálja a portékát egy laza csöcsfogással (ami VV Veronikát láthatóan nem nagyon zavarja). A videó pont a legizgalmasabb résznél ér véget, annál, amiben VV Veronika végre elárulja, 100 000 forintért mit vállal be a szex terén, de van egy olyan érzésünk, hogy a dolognak (és a videónak) lesz folytatása holnap. Azt mondjuk nem értjük, hogy a nő mit tagad ezen és miért akarja megveretni a Blikkes kollégát, de majd kiderül az is egyszer.
Hajós százezerért ül a Heti hetesben
2013. január 21. 12:00 sixx 105 komment
Ha azt hittük volna, hogy a Heti hetesben súlyos milliókért mondanak fáradt politikai poénokat az asztal mellé bebetonozott fejek és a pár új arc, akit sikerül rávenni az egyre kínosabb műsorban való szereplésre, akkor tévedünk. A mai Bors számolt be arról, hogy Hajós András bruttó százezer forintot kap adásonként, ami pont a harmada annak, amit még az RTL Klubon kapott - az RTL II úgy látszik, már nem fizet annyira jól. A cikk megjegyzi, hogy Hajóst az vigasztalhatja, hogy a társai sem kapnak többet, amiről nem tudjuk, mennyire lehet pozitív hatással a mínusz 200 000 forintra, de mit értünk mi ehhez.
Szintén ebben a cikkben említik, hogy Hajós András a konkurens csatornáktól érkező ajánlatokat már hosszabban és figyelmesebben hallgatja. „Baromira idegesít, hogy az emberek szerint mi csillagászati összegeket kaszálunk, és azzal jönnek, hogy már az unokáink vagyonát is megalapoztuk! Ha érdekel, megmondom: a Heti Hetesért adásonként bruttó százezer forintot kapok, mínusz a nyári és téli szünetek.” Van még tovább is, tessék kikkolni.
A brit Három testőr félig cseh lesz
2013. január 21. 10:30 sixx 1 komment
Csehországi helyszíneken forgatja A három testőr című új, tízrészes filmsorozatát a BBC brit közszolgálati televízió. Az Alexandre Dumas francia író világhírű regényéből készülő alkotás munkálatait márciusban kezdik meg. A forgatást a BBC Worldwide és a cseh Czech Anglo Productions társaság közösen végzi - közölte Václav Mottl, a Czech Anglo Productions producere és ügyvivője, aki a költségvetésről nem beszélt, csak annyit jegyzett meg, hogy a BBC Worldwide idén több mint 230 millió koronát, azaz 2,7 milliárd forintot költ el Csehországban.
A munkát hat hónapra tervezik, különböző helyszíneken. A BBC állítólag további két sorozatot is Csehországban akar forgatni, és az összköltségek ezzel mintegy 700 millió koronára emelkednének. A BBC egyrészt a filmezésre kitűnően alkalmas műemlékek miatt választotta Csehországot, és sokat nyomott a latban, hogy a cseh állam a forgatás költségeinek 20 százalékát támogatásként visszatéríti az alkotóknak. Ez a támogatási rendszer 2010 óta működik, azzal a céllal, hogy újra az országba csalogassa a külföldi filmeseket. A külföldi, elsősorban az amerikai filmesek, korábban milliárdokat költöttek el Csehországban, de az utóbbi időben érdeklődésük Magyarország és néhány más ország felé irányult, ahol előnyösebb, jobb feltételekkel dolgozhattak.
VV Veronika negyedmilliós prosti lett? (18+)
2013. január 21. 09:30 sixx 80 komment
A Blikk addig állította VV Veronikáról, hogy kurva, hogy a végén igazuk lett. Egy kalandos telefonos csőbehúzás után derült ki, hogy a Való Világ és a VV Alekosz-féle társkereső borzalom egyik ikonikus szereplője, a paplanszájáról és műanyag csöcseiről, valamint a VV Cristofel (ismételten: ezek a VV-k nem rokonok, csak véletlen egyezés a családnév) okozta kék-zöld foltokról ismert nőszemély egy baráti pókerpartin 100 000 forintért ül le lengén öltözötten az asztalhoz.

Kanbuli lesz a Voice-döntő
2013. január 19. 12:23 sixx 123 komment
A célegyenesbe értünk, megvan a négy finalista, nem nagy meglepetésre négy férfi, bár ha a tehetséget és a hangot nézzük, akkor Nádor Dávid helyett inkább Nikát kellett volna a döntőbe bevinni. Hiába, a lebonyolítási rend kegyetlenebb, mint a fröccsöntő kisiparosra vadázó NAV-kommandó. A tegnapi műsor, ha lehet, még lassabb és vontatottabb volt, mint az eddigiek, ebben kiemelt szerepe volt a dalválasztásnak, amiben a bugyuta magyar slágerektől a lassan hömpölygős kesergőkig minden volt. A szavazást a műsor licenszének megfelelően alakították ét egy kicsit: a mesterek 60-40 százalékban oszthatták el szavazatukat az énekesek közt, ehhez pedig hozzácsapták az sms-szavazatokat, és így jött ki a végeredmény.
Csopot Adél CD-t már lehet kapni
2013. január 18. 18:34 sixx 14 komment
A nap képe
2013. január 18. 13:30 sixx 7 komment
Csökkentett epizódszámmal tér vissza a Revolution
2013. január 18. 13:30 sixx 9 komment
Márciusban folytatódik az NBC eddig valahol érthetetlenül sikeres újonca, a Revolution, ami nagyjából arról szól, hogy egy szép napon sz ÖSSZES elektromos berendezés felmondja a szolgálatot, azaz elmegy az áram, az emberiség meg vállat von és él tovább - középkori körülmények között. Persze a háttérben egy összeesküvés áll, és az áramot is vissza lehet hozni valahogy (?), és így tovább - tipikus JJ Abrams-sorozatról van szó, erős családi szállal és rengeteg olyan jelenettel, amiből kiderül hogy Mácsai Pál vagy Sztarenki Dóra igen szép karriert csinálhatna Hollywoodban, mert ebben a sorozatban kevés kivátellel csapnivaló a színészi játék. Az előzetes és az ugrás után enyhe spoilerek jönnek, annyit viszont már most elárulunk, hogy az évad második fele tízrészes lesz a várt 12 helyett, amire egyelőre nincs magyarázat.
Nekik drukkolhatunk a következő Survivorban
2013. január 18. 13:00 sixx 3 komment
Fans vs. Favorites a témája az új Survivor-évadnak, pont úgy, mint az egyik legjobb előzőnek. Lehet örülni, vagy bosszankodni a visszatérők láttán - mi máris kinéztünk magunknak két problémás alakot (retired) Special Agent Philip és Cochran személyében, és a fanok közül is egy olyanra voksolunk, akinek semmi esélye a győzelemre, azaz a szakállas mesehősre hajazó nagydarab csávóra. Az évad február 13-én indul duplarésszel.
Megmutatjuk Hank Moody összes dugását (18+)
2013. január 18. 12:00 sixx 19 komment
A Kaliforgia új évada már elkezdődött, Hank Moody ismét rászabadul a lakosság női felére, és vélhetően mindenkit megdug, aki nem szalad előle elég gyorsan (vagy még őket is). Eddig sem volt szívbajos, a Huffington Post össze is szedte, mennyire nem. A videó szigorúan korhatáros, még jó, ezért csak az ugrás után látható.

Már nyáron folytatódik a Dexter
2013. január 18. 11:30 sixx 12 komment
Jó hírünk van a szimpatikus sorozatgyilkosok rajongóinak: a Dexter a vártnál korábban, már nyáron bemutatkozik, felvezetve a Ray Donovan című újoncot. A hírnek duplán örülünk, mert ugye a Dextert nagyon szeretjük, a Ray Donovan meg iszonyú jó sorozatnak ígérkezik Jon Voighttal és Liev Schreiberrel a főszerepben. A premierre június 30-n kerül sor, Dexter kilenctől, az újonc este tíztől kerül adásba. A Showtime egyik fejese, David Nevins szerint a szűkös határidő nem befolyásolja majd a sorozat minőségét, és a készítőknek "rengeteg idejük van előkészíteni a nyolcadik évadot. Előre szóltunk nekik, és már egy ideje csak ezzel foglalkoznak."
Kihagyták a World Trade Center tornyait a Szex és New York előzménysorozatából
2013. január 18. 10:30 sixx 25 komment
A Carrie naplója című, a Viasat műsorán hamarosan bemutatkozó sorozat Carrie Bradshaw, a Szex és New York főszereplőjének ifjúkoráról szól, és (természetesen) New Yorkban játszódik - 1984-ben. Mivel a főszereplő elég sokat mászkál a városban, óhatatlan, hogy a híres New York-i panorámát is látjuk majd, azt, aminek 1984-ben a World Trade Center tornyai is kihagyhatatlan elemei voltak.

A sorozat pilotjában azonban a WTC-nek nyoma sincs egyik képsoron sem, ami a nem helyi lakosoknak lehet fel sem tűnik elsőre (és másodikra sem), de a New York-i lakosok máris a fejüket vakargatják, mert például a Century 21 nevű híres butik mellett sem láthatók a tornyok. Az LA Times szerint ha valahol, akkor ebben a jelenetben nagyon kilóg a lóláb, és teljes joggal jegyzik meg, hogy a készítőknek semmi joguk nem volt átírni az amerikai történelmet és a várost megfosztani egykori jellegzetes épületeitől.
A készítők természetesen azzal védekeztek, hogy kegyeleti okokból hagyták ki a tornyokat a sorozatból.

