Egy Declan Hill nevű újságíró 2010-ben jelentette meg a The Fix: Soccer and Organized Crime (Bunda: futball és szervezett bűnözés) című könyvét, amiben szépen kifejti, milyen kapcsolatban vannak a nemzetközi bűnszövetkezetek a futballal, hogyan bundáznak meg meccseket és nyernek ennek köszönhetően milliókat a fogadásokon. (Tanulságos olvasmány mellesleg.) A könyv tévés jogait megszerző Ineffable Pictures eddig csak filmeket forgatott, de ebből a könyvből inkább sorozatot készítenének, amit amerikai és nemzetközi kábeladóknak igyekeznek eladni éppen most is. Azt, hogy ebből milyen sorozatot lehet készíteni, nem tudjuk, de csak reméljük, hogy a meccsjelenetekre nem fektetnek túl nagy hangsúlyt, mert a labdarúgást iszonyú bénán szokták megjeleníteni a tévében.
Hajdú Péter tíz évet öregedett a Balaton Soundon
2013. július 16. 14:30 sixx 12 komment
Nem mondom, az én arcom is eltorzulna, ha a csajom seggét fogdosná egy részeg holland, de a Blikk nagyon vicces sajtóhibája Hajdú Pétert egyenesen tíz évvel öregített meg egy bekezdésen belül. Vagy fiatalította meg az elején, franc se tudja hány éves Mr Frizbi. És igen, tudom, mi is szoktunk elbaszni, sőt, én ráadásul meg még többször, éppen ezért nem is baszogatásnak szántuk a posztot, csak röhögtünk rajta. (A beküldő kollégának természetesen jár a tízezer forint.)

Miért rendezik a Miskolc-ralit Veszprémben?
2013. július 16. 13:30 sixx 4 komment
A hétvégén raliversenyt rendeztek Veszprémben, amiről be is számolt minden hírforrás, az Indextől a Hír24-en át a Telesportig, bár az, hogy a Miskolc-ralit hogy a fenébe rendezhetnék Veszprémben, az nem sok mindenkinek tűnt fel. A Hír24 képe sem volt az igazi, a pécsi Mecsek-ralin készült, de ez legyen a legnagyobb baj.

Jön a hetedik True Blood-évad is
2013. július 16. 13:00 sixx Szólj hozzá!
Öt részt várt az HBO a True Blood következő évadának berendelésével, de hogy miért, azt nem tudjuk, hiszen a sorozat pontosan olyan, mint eddig volt, egyik karakter sem tesz semmi meglepőt, a váratlannak szánt fordulatokat kilométerekről ki lehet szúrni, igaz, dugás szintjén már szinte csak a vérfarkasok villognak, szóval ja, van némi változás. A hetedik évad menetrendszerűen érkezik majd jövő nyáron, a showrunner az Alan Ballt váltó Brian Buckner lesz. A videón Pam mondja meg a tutit. Többször is.
A Viasat (majdnem) egyből folytatja a Faling Skies-t és az American Horror Story-t
2013. július 16. 12:30 sixx 8 komment

Akik esetleg rákattantak volna Tom Mason alienek ellen folytatott gerillaháborújára (Éghasadás) és Ryan Murphy bizarr horrorsorozatára (Amerikai Horror Story) most örülhetnek, mert a Viasat6 nem vár egy évet a folytatásra és augusztusban máris elkezdi a második évadát mindkét sorozatnak. Emellett érkezik még a Top Gear 18. évada a legendásan elbaszott magyar narrációval, egy Zero Hour című sorozat, ami viszont nem azonos a bukott ABC-sorozattal, hanem egy brit dokudráma 2006-ból tán, valamint az Ink Master is. Az augusztusi kínálat:
08.03. Két pasi – meg egy kicsi (Two and a Half Men), 4. évad, szombat 17:30 – VIASAT6 premier
08.15. Éghasadás (Falling Skies), 2. évad, csütörtök 22:00 – HAZAI premier
08.19-20. Top Gear, 18. évad, hétfő 17.00 – kedd 15:45 – HAZAI premier
08.25. Texas királyai (King of the Hill), 12. évad, minden nap 15:35 – HAZAI premier
08.26. Kívülállók (Misfits), 4. évad, hétfő 22:00 – HAZAI premier
08.27. A sorsdöntő pillanat (Zero Hour), 1. évad, minden nap 0:00 – HAZAI premier
08.28. Tetováló mesterek (Ink master), 1. évad, szerda 22:30 – HAZAI premier
08.30. Allen Gregory, péntek 21:30 – HAZAI premier
08.30. Amerikai Horror Story (American Horror Story), 2. évad, péntek 22:00 – HAZAI premier
Jótanácsok medvetámadás esetére
2013. július 16. 12:00 sixx 4 komment
Egy Rhode Island-i riporter melégelte, hogy a környék lakosai nem tudják mit kel tenni medvetámadás esetén, vagy csak túl sok tudatmódosítót fogyasztott, mindenesetre elkészítette a "mit tegyünk,ha ránk támad a medve?"- videót, amin két napja röhögünk. (via Uproxx)
Szereposztás: újabb Lost-összeborulás Hawaii-n
2013. július 16. 11:30 sixx 1 komment
Újabb egykori Lost-szereplő, ezúttal Henry Ian Cusick (képünkön) csatlakozik a Hawaii Five-0 stábjához. A skót színész az új évad nyitórészében egy Ernesto nevű terroristát alakít majd, a készítők viszont nem árulják el, hogy hány részre szól a szerződése. Cusick így ismét azzal a Daniel Dae Kimmel forgat, akivel a Lostban dolgozott együtt, és követi Terry O'Quinn, Reiko Ayleswort, Tania Raymonde, Jeff Fahey és Jorge Garcia példáját, akik már mind szerepeltek a krimisorozatban.- Greg Grunberg és Dianne Farr aláírt a USA Networknél készülő Divide & Conquer című sitcomhoz. A családi vígjáték egy négygyermekes családról szól.
- A Witches of East End című Lifetime-sorozat stábaj újabb neves színésszel gyarapodott hiszen csatlakozott hozzá a korábban Oscar-díjra is jelölt Virginia Madsen. További szereplők:Julia Ormond, Jenna Dewan-Tatum és Rachel Boston. A történet köztük élő boszorkányokról szól majd. (nahát)
- Mivel Raul Esparza állandó szereplő lesz a Law & Order SVU-ban, nem tudni mi lesz karaktere (Dr. Chilton) sorsa a Hannibal második évadában.
- A Michael J. Fox Show állandó szereplőnek igazolta le Anne Heche-t. Jól járnak vele, a nő kiváló komikus.
- Justin Hartley (Smallville) a Revenge-ben lesz visszatérő szereplő, de nem mondjuk meg milyen karaktert alakít, mert spoiler. Ha valaki szeretné tudni, innen kiderül.
Hogy lesz Jack Gleesonból Joffrey Baratheon?
2013. július 16. 10:30 sixx 8 komment
Jack Gleeson alakítja a tévézés jelenleg legkönnyebben gyűlölhető karakterét, Joffrey-t, a pöcsfejet, a Trónok harca igyazi gyökerét. A színész persze korántsem akkora szemátláda, mint a karakter, a videón kifejezetten szimpatikus fickó benyomását kelti, aki nem mellesleg a Trónok harca után nem a színészettel, hanem egyetemi tanulmányaival akar foglalkozn (filozófia-teológia szakos ha jól emlékszünk). A videót érdemes végignézni, az utolsó szegmens nagyon odabasz.
Tévésorozat készül Bruce Lee írásaiból
2013. július 16. 09:30 sixx Szólj hozzá!
A Halálos iramban 6-ot rendező Justin Lin és a Perfect Storm Entertainment első tévés produkciója menten közepesen nagy durranásnak ígérkezik, hiszen ha minden igaz, maga Bruce Lee írta a sorozat történetét és a forgatókönyvek is az ő munkái alapján íródnak majd. Lee halála előtt nagyon lelkes volt a feltehetően kungfu-témájú sorozatot illetően, legalábbis ezt nyilatkozta egyik örököse. A projekt előkészítése javában zajlik, most keresnek showrunnereket, aztán jön a szereplőválogatás és a meló.

Költözzön mákostésztamintás pulóverek és (eredeti Mikroszoft) Vindóz95-floppyk közé Ön!
2013. július 16. 08:48 sixx 26 komment
Taki bácsi tavaly piacra dobott lakótelepi háromszobása után (itt bővebben) eladósorba került a Szomszédok egy kiemelkedően legjobb karakterének egykori rezidenciája is: Vágás Feri és Juli Jutka 38 négyzetméteres kéróját árulja a tulaj. A Blikk szerint a lakást 11,5 millióért árulják, ami nagyjából átlagárnak tűnik, találtunk a neten 9,5 és 13 milliós hirdetést is, ami persze nem azt jelenti, hogy ér is ennyit. A többi lakás persze mind smafu, hiszen ki ne szeretne abban a lakásban élni, ahol elhangzott például ez a kultikus mondat:
Meg ez:
Na ugye.
Sokba kerülhet a Tv2-nek a pucér pöcs
2013. július 15. 14:30 sixx 43 komment
A Tv2 Mokka című, pompás reggeli műsorában sok minden volt már a szerkesztői utasításra (?) bikinire vetkőző műsorvezetőtől idegesítően ájtatoskodó és az egyoldalú tájékoztatásnak élő szoborot állító riporteren át a Szita Bence halálából hasznot húzó közönségkérdésig, de június 21-én ennél is tovább ment a műsor, és egy pucér pöcsöt lóbáltak be a kamerába.
Biztos sokan a képernyőre köpték a kávét a röhögéstől, hiszen az NMHH uralkodása alatt nemhogy ernyedt péniszt nem lehet mutogatni, de már meszeltek el tévét azért is, mert nem a megfelelő korhatárkarikával láttak el kurvaanyázást. A reggel mutogatott bráner viszont nemcsak a hatóságtól menetrendszerűen érkező büntetés miatt okoz fejfájást a Tv2-nél, hanem azért, mert büszke tulajdonosa perre ment volna a tévével miatta.
(Mutatnánk képet, de nem lehet)
Tényleg új vetélkedőt kapott Gundel Takács Gábor
2013. július 15. 13:30 sixx 39 komment
Korábban írtuk már, hogy Gundel Takács Gábor kiszáll a Maradj talpon! című vetélkedőből, amit a köztévé azzal a lendülettel meg is szüntet majd, de akkora lett a népharag, hogy az MTVA sietve visszakozott, és újabb évadot kért az m1 egyetlen valóban nézett műsorából - de szóltak jóelőre, hogy lesz egy másik vetélkedő is, amit Gundel Takácsra bíznak. Most már tudjuk, hogy a műsor a Next One! címre hallgat és Endemol-licensz alapján készül.
Az Albániában, Olaszországban és Spanyolországban is látható vetélkedőben jóval több játékos játszik, mint egy átlagos műsorban (úgy látszik az m1 azt szereti, ha a színpadon nagy számban tobzódnak a népek), és gyors egymásutánban kell műveltségi kérdésekre válaszolniuk. A sorban elöl álló delikvens felmegy a színpadra, kap 4 kérdést, amiből 3-ra kell jól felelnie. Közben megy az óra, ha elcseszi, jön a következő.
Cult: Ilyen rossz sorozat legyen is elkaszálva
2013. július 15. 13:00 Chat Géza 2 komment
Írtunk már egy pilotkritikát a Cultról, akkor még azt hittük, hogy érdemes lesz végigszenvedni a szezont, de a negyedik résznél hagytuk elvérezni a sorozatot, mert az igazat megvallva a CW csatorna sem törte magát, hogy halálából feltámassza szektás katyvaszát, sőt, maga rugdalta a teljes érdektelenség süllyesztőjébe, a nulla nézős műsorsávba. Így ne csodálkozzon senki, hogy tényleg pocsék, az amúgy nyolc éve megírt forgatókönyv alapján készült Cult. Nem tudunk spoileresek lenni, úgyhogy bátran lehet tovább klikkolni.

A nap képe: itt született a tévé
2013. július 15. 12:30 sixx 2 komment
Új reality a CW-n: Capture
2013. július 15. 12:00 sixx 6 komment
Július 31-én jön a korábban Hunt címen futó új CW-reality, amit a csatorna okosan nyáron lő el, mert ősszel még annyira sem néznék, mint most, az ínségesnek nevezett meleg hónapokban (ínséges a lófaszt, a tegnap esti termés konkrétan tíz azonnal nézős sorozatepizód volt, de mindegy). A reality-ben 12 kétfős csapatot zárnak be egy kerítéssek körbevett erdőbe, ahol egymással kell megküzdeniük a kajáért és a túlélésért, miközben egymást vadásszák le. Igen, az Éhezők viadala ugrott be nekünk is.
