A DTV News úgy értesült, hogy március 31-től megszűnik az Animax sugárzása Magyarországon. Az SPT Networks médiaszolgáltató hivatalosan is megerősítette az oldalnak, hogy a pletykákkal ellentétben nem január, hanem március végén szűnik meg az adás nálunk. Az Animax a Minimax éjszakai műsorsávja este 8-tól hajnal 2-ig, és animék mellett élőszereplős illetve egyéb animációs sorozatokat is sugároz. Arról egyelőre nincs hír, hogy áprilistól mi veszi át a helyét.
A Való Világ megint lenyomta a TV2-t
2014. január 28. 10:30 sixx 14 komment

Ha tetszik, ha nem, ez van: vasárnap este, az első Kiválasztás alatt (VV6-ot nem nézőknek: ez az a műsor, amiben a villalakó agyhalottak elmondják egymás szemébe, hogy kivel nem akarnak együtt élni, és akinek a legtöbben mondják, az lesz a Kiválasztott, aki majd választ magának egy ellenfelet és közösen mennek párbajozni) az immáron a Mindig TV-n is látható RTL II lenyomta a TV2-t is, és csak az RTL Klubtól kapott ki 18-49-ben. A valóságshow 12 százalékos közönségarányt ért el, ami meglehetősen magas. A TV2-n a 27 idegen című film 10 százalékot tudott.
A szombati Való Világ is szépen szerepelt, este tíztől a harmadik negyedik helyen végzett a 8,9 százalékkal, a 10,8-as A Dal (m1), a 10,2-es Példátlan példaképek (TV2) és a 12,8-as Gyűrűk Ura mögött, aminek első félóráját a Magánnyomozók című TV2-es reality verte el 15,6-os közönségaránnyal (18-49-ben).
Breaking: megvan Éden Szandra gyermekének apja!
2014. január 28. 10:10 sixx 16 komment
Nincs az az isten, hogy ne szó szerint idézzük be a Bors mai cikkét:
Tisztul a kép Éden Szandra születendő gyermeke körül. A modell huszonkét hetesen tudta meg: várandós. Majd az okozott neki sokáig fejfájást, ki is lehet leendő kisfia édesapja. A fogantatás idejében ugyanis kórházban volt, miután szerelmi bánatára gyógyszereket vett be. Ezekre a napokra állítólag nem is emlékszik. Az igazság az, hogy Szandra azért sejtette, kitől fogant a gyermeke. Barátnőjével együtt telefon- és internetes levelezésük böngészése után immár bizonyosra veszi: az apa valóban az lehet, akire gondolt.
– Mára már úgy tűnik, egyvalaki lehet, akinek a kisfiát a szívem alatt hordom. Ő egy dúsgazdag magyar üzletember – mondta a Borsnak mosolyogva Szandra. – Nincs családja, ha jól tudom, azóta is szingli. Ő egyelőre még nem jelentkezett, és én sem tervezem, hogy már most beszéljek vele a folytatásról. Egy dolog biztos, itthon szeretnék majd szülni, s hogy párként az apukával nem tervezek – tette hozzá a modell.
Minden szava kincs.
Egy Szabadság tér '89, két baklövés
2014. január 27. 16:15 index 60 komment
Hiába no, csak az nem követ el hibát, aki nem dolgozik, ugye, Rákay "Philip" Kálmán Szabdság tér '89 című történelminek szánt esztrádműsorán meg 62-en munkálkodnak, és hát ahol ennyien vágnak fát, ott a forgács mennyisége is nagyobb lesz. A műsorfolyam legutóbbi darabját nem láttuk sajnos, de a Poldi bácsi megmondója nevű blog volt oly szíves, és odakapcsolt az egyik köztévére, majd kicsit hüledezett a látottakon.
A kisebbik elkúrás az volt amikor egy Ellenzéki kerekasztallal kapcsolatos történetben Philip nagyon szarul időzített egy szerinte viccesnek szánt közbevetést, és az éppen mesélő történész mondókáját úgy vágta ketté, hogy a most éppen jókommunistának számító Pozsgay Imrét sikerült leügynököznie. Így:
Pilotmustra 2014: Black Sails - Jo-ho-ho, és egy üveg rum
2014. január 27. 16:13 sixx 11 komment

Michael Bay producer imádhatta Black Sails című sorozatának forgatását. A moziban rohadt sok mindent nem tud megcsinálni, amit szeretne, mert akkor oda a 12-es karika, a Transformers női szereplőiről nem lehet csak úgy leszaggatni a szoknyát és a nézőtéren az anyja mellet ülő Jancsika arcába végni a szőrös muffot, ez érthető. A Starz viszont egy kábelcsatorna, ahol a Spartacus is ment, szóval ha itt valaki pinát vagy csöcsöt akar mutogatni, akkor tárt karokkal fogadják. Bay nem feltétlenül ezért élvezhette a forgatást, hanem azért, mert elővehette 13 éves énjét, és tévére álmodhatta Flint kapitány történetét, igen, a Kincses szigetből ismert Flintét. És kurva jól tette, mert a Black Sailsből egy nagyszerű kis sorozat lehet. Spoileresek leszünk.
24-infók ömlesztve
2014. január 27. 14:30 sixx 2 komment
- Forog az új (fél)évad, aminek van ugye alcíme (Live Another Day) és most már azt is tudjuk, hogy délben kezdődik Jack Bauer kilencedik kalandja. Ezt maga Howard Gordon producer twittelte ki, neki lehet hinni. A forgatókönyv fedlapján egyértelműen látszik, hogy az új évadot a 9. napnak hívja a stáb, nagyon helyesen:

- Mivel a permier duplarész lesz, az első két óra real-time-ban követi egymást, nem lesz köztük szünet (később az egyes epizódok közt eltelik egy-két óra).
- Stephen Fry Trevor Davies brit miniszterelnököt alakítja majd a sorozatban (Mr. Primer Minister, WE ARE RUNNING OUT OF TIME!), aki az amerikai elnök (William Devane) jó barátja, de egy magánéleti és politikai válság hatalmas nyomás nehezedik rá.
- A Super Bowl alatt lesz egy 24-előzetes, yeah.
- Ross McCall és Tate Donovan is szerepelni fog az évadban, előbbi szerepéről nem sokat tudni, utóbbi az amerikai elnök kabinetfőnöke lesz, így automatikusan a gonoszok közé soroljuk.
- A forgatásról már mozgóképek is vannak, itt.
Neill Blomkamp rendezheti Spielberg Halóját
2014. január 27. 14:00 sixx 4 komment

A Microsoft Studios és Steven Spielberg cége, az Amblin Television készíti majd a cég Halo-játékaiból készülő sorozatot, amit az Xbox-felhasználók nézhetnek majd meg a dedikált csatornán, mi, pórnépek meg majd jól letorrentezzük. Az általában megbízható infókat leközlő Latino-Review szerint a pilot rendezője nem más, mint a District 9-t és az Elisyumot is jegyző Neill Blomkamp lesz, aki egyébként a Peter Jackson producerkedése mellett előkészített, aztán sutba dobott Halo-mozifilm rendezője is lett volna. Most tessék örülni.
Nem mindegy, hol állsz az időjárás-jelentésnél
2014. január 27. 13:30 sixx 4 komment
Tényleg voltak boszorkányok Salemben?
2014. január 27. 13:00 sixx 1 komment
A WGN sorozata ezt mondja, egy igencsak ütős trailerben. Jó lesz ez, áprilisban mutatják be.
Roberto, a mulatós masszőr lesz idén a Tv2 sztárja
A szabolcsi Michael Jacksonnal startol hétfőn Az élet showja
2014. január 27. 12:53 -Szűcs Gyula- 18 komment
Van élet az Édes élet előtt: Az élet showja. Ezzel a szlogennel állítja hétfő estétől csatasorba a Tv2 a legújabb műsorát, Az élet showja című, fogalmazzunk úgy „civil realityt”. Ami a sajtómunkásoknak tartott tesztvetítés alapján tényleg pont olyan, mint az Édes élet, mínusz Berki „akkor is átúszom a Dunát, ha lefagy a pöcsöm” Krisztián.
A csatorna ugyanis vérszemet kapott, mert hiszen ugye ha a közönség imádja Berki nagyszájú nőjét, meg Győzike mókás haverjait, akkor egy egész realitysorozatot fel lehet építeni csupa celebvilágon inneni, wannabe színészből és hírnévre vágyó átlagemberből. Pláne, ha a saját névvel vállalt, igazi életük is van annyira kalandos, mint egy komplett forgatókönyvíró-gárdával levezényelt szappanopera.
Az új sorozat négy család összeveszős-kibékülős életét követi majd egy rakás kamerával.
- Roberto, a mulatós masszőr egyértelműen a műsor húzókaraktere lesz. A magát szerényen csak „szabolcsi Michael Jackson”-ként emlegető zenész ugyan nem roma, de a tarka inggyűjteményével, a villogó aranygyűrűjével és a harsány stílusával abszolút jól hozza a kocka Zsiguli-disznóvágás-szintimuzsika szentháromságban élő falu királyát, akiből a média akár még egy Győzike 2.0-át is kreálhat. A műsor az ő családjánál azt mutatja be, ahogy 34 évesen az anyja legnagyobb örömére végre kirepül a családi fészekből, hogy aztán némi albérletprobléma után az ilyenkor szokásos „Elalszok a szőnyegen is, drága barátom, csak most az egyszer segíts!"-ígérgetések közepette végül a legjobb haverjánál kössön ki két sporttáskányi ruhával. Robertónál szerencsére tényleg minden jelenetben érződik, hogy önmagát adja, és biztos, hogy akkor is ugyanilyen sírva röhögős, veszekedős-nosztalgiázós stílusban szakadt volna el az otthonától, ha nem raknak mikroportot a gatyakorcába.

- Zsámbéki „Nemvagyokmégnyugger" Ákos már egyáltalán nem volt ennyire szimpatikus karakter. Ő lenne ugye a harmincévesen megállapodott, kordzakós szívtipró, akit egy házsártos barátnő vár otthon, ezért a néző (a készítők szándéka szerint legalábbis) megbocsátja neki, hogy éjszakánként műszempillás bigék telefonszámait gyűjti be fogadásból, nehogy papucsnak higgye a legjobb haverja. A családos csajozógép sorozatkarakterrel nemigen lehet hibázni a showbizniszben, ám Ákosunk az első rész alapján a magyar Hank Moody helyett inkább tűnik a Kazinczy utca Coelhójának - legalábbis ami a lejárt szavatosságú életbölcsességekbe csomagolt, zavaros állatos hasonlatait (csajozás = lóverseny?!?) illeti. Nála ráadásul amiatt is kilóg ki a lóláb (haha, érted!), mert a néző a maníros jelenetei alatt végig azon agyal, hogy ez fickó biztosan nem ilyen az életben, ez csak valami felvett póz, amit már láttunk valami filmben vagy reklámban. És tényleg!

- Veszekedős Vali tipikusan az a karakter, akit a néző utál, de mégis kíváncsi rá, mi fog vele történni. Ő a Tv2 Jockey-ba oltott Berényi Claudiája, egy folyton főnökösködő, idegesítő zsarnok, aki halálra szekálja az élettársát meg persze mindenki mást. Ami egy tévésorozatban több évadon át jól működhet, és egy tonnányi konfliktusforrást biztosíthat a forgatókönyvíróknak, itt viszont sokszor csak egy amatőr színjátszókör hisztis primadonnáját kapjuk, és alig várjuk, hogy egy másik családra váltson át a kamera. Ha pedig Vali tényleg ilyen a valóságban, tökéletesen megértjük Zolit, aki egészen Hollandiáig menekül előle, és csak kéthavonta jön vissza.
- Tetováló Kata viszont igazi meglepetéskarakter. A csalánszáj, a feszes fenék, a tetkók és a gigamellek miatt automatikusan azt várja az ember, hogy majd ő lesz a történetben a valóságshow-k kötelező, ostoba cicababája. Ehelyett kapunk egy meglepően kedves és kifejezetten vicces anyukát, aki ugyan tetoválószalonban dolgozik, és ránézésre minden szombaton egy női rockbanda gitáros-énekeseként ugrik fejest az éjszakába - közben meg a kamasz fia rossz magatartásjegyei és a második gyereke neve miatt izgul otthon. És bár első blikkre ők azok, akik meggyőzően alakítják a mindennapok emberét, gyanús, hogy a Tv2 pont velük biztosította be magát az esetleges nehéz időkre: Kata tetkószalonjában ugyanis olyan törzsvendégek szoktak varratni, mint Majka, akit rögtön be lehet vetni Jolly Joker szereplőkét, ha a négy, szigorúan a Nagybetűs Élet által írt reality-történet valamelyike ellaposodna.

Érdekes műsorkísérletnek tűnik tehát Az élet showja, ami a semmiből castingolt, összességében szimpatikus amatőr színészekkel akár még elképesztő siker is lehet. Az biztos, hogy mi is legalább annyira várjuk az első tévés nézettségi eredményeket, ahogy Az élet showja szereplői az első Blikk-címlapos megjelenést és Story-nagyinterjút!
Az élet showja: Január 27-től minden hétköznap 19.30-tól a TV2-n.
Sharon Stone is sorozatozni fog
2014. január 27. 12:30 sixx 1 komment

Újabb nagy mozis név szánta rá magát a tévézésre, Dustin Hoffman, Jessica Lange és Nick Nolte után Sharon Stone erősíti a tévés nyugdíjaskommandót. Az idén 55 éves, Oscar-jelölt, Emmy- és Aranyglóbusz-nyertes színésznő a TNT egyelőre Agent X néven ismert akciósorozatának pilotjában fog szerepelni. Stone egy Natalie Maccabee nevű alelnöknőt alakít majd, aki rühelli a munkáját, de amikor megtudja, hogy egy Agent X nevű ügynökkel kell valami nagyon titkos akcióban részt vennie, akkor megváltozik a véleménye. Ez lesz Stone első főszerepe a tévében, bár korábban a Will & Grace, a Roseanne és a The Practice (Ügyvédek) pár epizódjában már szerepelt vendégként. A pilotot William Blake Herron írja (A Bourne-rejtély), az executive producere Armyan Bernstein (Az ember gyermeke) lesz.
A klasszikus szopórollerezés egy gifen
2014. január 27. 11:30 sixx 5 komment
Taylor Swift azt hitte, Grammy.t kap. Nem így történt.

Lesz BelaValó Világ, borul az RTL II műsorrendje
2014. január 27. 11:08 sixx 5 komment

Február 2-től, közvetlenül a Való Világ összefoglalója után jelentkezik a BeleValóVilág, a Való Világ kísérőműsora. A műsor hétfőtől szombatig 23:00-kor, vasárnap 22:00-kor lesz látható. Ennek megfelelően az eddig 21:30-kor kezdődő Való Világ egy félórával későbbre, 22:00-re költözik (vasárnap marad az este 8), és nem lesz több Barátok közt-ismétlés. A Híradót 21:00-re tolták, az Agymenőket 21:30-ra. A vasárnapi Heti hetes is új időpontot kap, átmegy 18:00-ra, de lesz ismétlése is, aznap este 22:30-tól.
Hírek kávé mellé
2014. január 27. 10:49 sixx 3 komment
23 rejtett poén, infó, utalás, rajongóknak való kedveskesés a Sherlock 3x02-ből itt.- Sarah Hay balett-táncos főszereplésével forgatja a Starz Flesh and Bone című balett-táncosnős drámasorozatát. Hogy lesz ebben csöcs???
- Ha elütésről van szó, én vagyok sz utolsó aki bárkit is fikázhat, de a Grammy-gálán csak odafigyeltem volna, hogy stimmeljen Corey Monteith neve, ha már megemlékezünk a fiatalon elhunyt színész-énekesről.
- A legszarabb húsz Star Trek-epizód evör itt.
- Érdekes kérdés: miért pont a Csajok miatt esnek egymásnak az emberek?
- Nagyszerű írás arról, hogy miért kell a közönségkedvenc karaktereket kiírni a sorozatokból.
- Az FX 10-10 részt kért a Judy Greer-Nat Faxon főszereplésével készült Married és Stephen Falk You're the Worst című sitcomjaiból. Júliusi bemutatók, a tartalmukról bővebben itt.
- A True Detective alkotója, Nic Pizzolatto még két évet aláírt az HBO-hoz, azaz a sorozat második évadának berendelése nagyjából nem is kérdéses.
- Az NBC pilotot rendelt a nyolcvanas évek egyik klasszikus Tom Hanks-vígjátékából, a Pénznyelőből, és a Fifth Wheel című komédiából is.
- A USA Network Benched címmel sitcomot rendelt, amiben Jay Harrington és Eliza Coupe lesz a főszereplő.
- Februárban a Trónok harca egy negyedórás ízelítőt ad az új évadról, természetesen az HBO-n.
- A CW Flash-sorozatában tuti szerepelni fog Jesse L. Martin (Law&Order), Rick Cosnett (The Vampire Diaries) és Danielle Panabaker (Shark, képünkön).
- A The Blacklist január 20-i epizódja megdöntött minden DVR-nézettségi rekordot, ugyanis az epizódot felvételről 5,4 millió amerikai látta (élőben meg 8,4 millió).
- Rose McGowan visszatér az Egyszer volt...-ba.
Dömsödit Hajdú Péter tiltatta le a képernyőről?
2014. január 27. 09:21 sixx 3 komment

Folytatódik ez egyik legnagyszerűbb celeb-cicaharc, Dömsödi Gábor most azzal vádolja Hajdú Pétert, hogy miatta, mármint Hajdú miatt nem kerülhetett adásba a Joshi Bharat műsorába felvett beszélgetés. A Blikk szerint a FEM3 műsorán látható talkshow beharangozójában bizony benne volt a szegmens előzetese, Dömsödi jót láthatóan terpeszkedik egy fotelben a vele szemben ülő Joshi meg a jó öreg "érdeklődéssel figyelem az alanyt" pózba merevedett, keze a szája előtt, remélhetőleg nem a röhögést palástolandó.
És hogy Hajdú Péter miért tiltatta volna le Dömsödit? Mert egykori harcostársa, aki a NévshowR nevű műsorban vele együtt szerepelt műsorvezetőként, kurvára nem bírja elviselni, hogy Dömsödi botránykönyve, a Friderikusz és a Hajdú spermája serpája voltam már harmadik kiadásnál tart, és az emberek viszik, mintha ingyen lenne, pedig nem is, mert rohadt drága (3316 forint). És már egyszer egy pert is kilátásba helyezett miatta, amiből nem lett semmi ugyan, de akkor is, jelzi Hajdú felhorgadásának mértékét.
A FEM3 szerint ők döntik el, mi kerül adásba és nem Hajdú Péter, a szegmens valamikor elképzelhető, hogy látható lesz. Hajdú nem nyilatkozott az ügyben.
Mi meg azzal, hogy ezt lehoztuk, pont úgy csináltunk ingyenreklámot Dömsödi könyvének, mint a Blikk. Ügyes.

