Tavaly júniusban írtuk meg, hogy Alföldi Zoltán az RTL Klub Híradójából az ATV-hez igazol. Meglepő döntését azzal magyarázta, hogy nyolc év híradózás után saját műsort akart készíteni. Aktuálpolitikai, oknyomozó, tényfeltáró háttérműsort szeretett volna, és eleinte úgy tűnt, az ATV-nél lehetoség lesz erre.
Júniusban az ATV-től távozó Friderikusz Sándort váltotta, és a Kálmán Olga Egyenes beszéde után következő A.Z. Ábra című műsort kezdte el készíteni, ám már ősszel kiderült számára, hogy képtelenség olyan adást gyártania az adott keretek közt, amire szerződött. „Most gyakorlatilag egy háttérműsor háttérműsorát csinálom, háttérműsorok előtt, ami nem túl hálás feladat” – mondta.
„A csatorna műsorstruktúrája nem engedte meg, hogy olyan műsort készítsek, amit szerettem volna, és mivel az ATV sem tudott változtatni a struktúrán, meg kellett hoznom azt a döntést, hogy felállok. Nyolc év RTL-es munkát nem azért hagytam ott, hogy rögtön utána úgy érezzem, számomra rossz kompromisszumot kell kötnöm." - fejtette ki.
Az újságíró február elsejével fejezi be ATV-s pályafutását, de felesége, Sárosdy Eszter továbbra is ott vezeti a Reggeli Jamet felváltva Jaksity Katával. Hogy Alföldi hol folytatná tovább, egyelőre nem árulta el, de továbbra is szeretne aktuálpolitikai háttérműsort készíteni.