Jön vissza a Life on Mars amerikai verziója, hogy a Losttal karöltve szálljon versenybe a nézők kegyeiért szerda esténként. Drukkolunk nekik is, mert Harvey Keitel óriási arc, Michael Imperioli bajuszának pedig templomot kellene emelni.
Spoileres Lost-videók és exkluzív infók az ötödik évadról
Lost-hype
2009. január 27. 10:35 sixx 4 komment
A Sky One nevű brit adó egyik riportere a Lost forgatásán járt, és készített egy húszperces kisfilmet, amit az ugrás után mi is megmutatunk most mindenkinek, de persze csak azok klikkoljanak, akik naprakészek az ötödik évadot tekintve. Addig is egy kép Elizabeth Mitchellről.

- Konfúz helyzet alakult ki az Ugly Betty körül: egyes források szerint az ABC a március 26-án sorra kerülő epizód után júniusig elküdi pihenni, és a helyén az új, In the Motherhood című sitcomot vezeti elő a Samantha Who? társaságában, megint mások szerint erről szó sincs, a Betty visszatér júniusban. Mekünk végül is tökmindegy.
- Idén nem lesz Lingerie Bowl, ami egy ilyen idióta hagyomány az USA csöcs- és futballszerető tévénézőinek: fehérneműs csajok fociznak benne, több értelme nincs. Na, ez az idén elmarad.
- Amy Poehler munkahelyi sitcomjának végre címe is van: Public Service. A sorozat 8:30-as időpontra van belőve, de a premier dátuma még nem ismert.
- Újabb Dallas Cowboys-közeli reality készül, ebben Terrel Owens wide receiver mindennapjait kövehetjük majd nyomon, és a VH-1 sugározza.
- A TvAddict.com-nak mozgóképe is van Jon Hamm 30 Rockos vendégszerepléséről. Bastards.
- A Ford mellett a Hyundai is szállított kocsikat a 24 hetedik évadához.
- A Scrubs március 18-tól szerda este 8 órakor kerül adásba, és felvezeti majd a Better off Ted című sitcomot.
170 éves aggastyán rabolt Székesfehérváron
A lónak is négy lába van
2009. január 27. 07:00 kiricsizoltan 15 komment
Mz/x rabolta ki a székesfehérvári bankfiókot, a nyomozás jelenlegi állása szerint itt tart a rendőrség. Legalábbis Garamvölgyi László egy 170 év körüli bankrablóról számolt be a nézőknek a Kékfény tegnapi adásában. Szerintünk egyébként ilyen idősen nem juthatott túl messzire, és körül kellene nézni a környező utcákban, nem hagyta-e el valahol menekülés közben a mamuszát, vagy a műfogsorát.
Na jó, nem akarunk habosítani, a dolog csak egy egyszerű nyelvbotlás volt, nem pedig baki, 170 centit akart mondani a szóvivő. De viccesnek azért vicces, mi meg infantilisek vagyunk, és nem tudtuk kihagyni, hogy közzé ne tegyük. A vicces rész 3:10 percnél kezdődik.
Az MTV jó szokása, hogy rendszeresen sugároz természetfilmeket, útifilmeket, ráadásul sokszor a BBC-től. A mától induló új sorozat nem angol, hanem japán, és tizenhárom részben tizenhárom várost látogatunk meg. Az útifilmmel minden lakott kontinest végigjárunk, a legérdekesebbek nyilván az ázsiai, afrikai, meg dél-amerikai városok lesznek. Az első részben, amit ma (hétfőn) láthatunk, pont egy ilyen csemegével kezdünk. A dél-kínai Feng Huang nevezetű városka egy alig ismert település, éppen ezért maradhatott meg a modernizáció közepette "régmúltat idéző, máig háborítatlan örökségként".
Aztán persze a többi részben visszatérünk a XXI. századba is, lesz Sidney, Riga, Bergen, Edinburgh, Vancouver.
A sorozat ma indul, 19:05-kor kapcsoljunk az m2-re. A további részek pedig naponta mennek ugyanebben az idősávban.
Kifejezetten erős ma az ismeretterjesztő vonal, úgyhogy kezdjünk is ezzel. A vörös cárok (Duna, 20:40) című orosz sorozat a legismertebb orosz politikusokat mutatja be magánemberként, a mai részben például Gorbacsovot. Akit nem izgat Mr. Peresztrojka az megnézheti helyette annak a videónaplónak a 3. részét, melyet Ewan McGregor és Charley Boorman készített, miközben keresztülmotorozta a fél világot (Motoros kalandok Ewan McGregorral, Vital Tv, 21:15).
A késő esti kínálatban aztán nehéz lesz dönteni, mert igazán izgalmasan hangzik a Történelmi fordulópontok - A Lennon gyilkosság (Spektrum, 23:00) és a Fekete szamurájok (Duna, 23:30) cím is, utóbbi az etióp szurma törzset mutatja be. Az m1 rendszerváltós sorozata, a Visszajátszás (m1, 23:00) ma az Ellenzéki Kerekasztal létrejöttét idézi fel, az Életre kelt könyvekben (Filmmúzeum, 23:20) pedig ma Ranódy László Kosztolányi Dezső Pacsirta című regénye alapján készült filmje lesz a téma.
Sokan féltették a Helyszínelőket Will Petersen távozása miatt, hiszen ő volt az abszolút húzóneve a sorozatnak, illetve inkább karakterét, Grissomot imádta a jónép. A CBS Laurence Fishburne-nal nem húzott azonban rosszat, hiszen a Helyszínelők, ha ugyan nem is döntött rekordot, de meggyőző fölénnyel nyerte a csütörtök esti nézettségi versenyt össznézőszámban (17.2 millió), mint ahogy szokta is. 18-49-ben a Grace nyert ismét, ami szintén teljesen természetes (5.6/14 vs 5.0/12), hiába állítanak mást egyes magyar források. Abban sokaknak igaza van, hogy az évados átlagtól 11%-kal maradt el 18-49-ben ez az epizód, de ebből messzemenő következtetést most levoni még nem lehet.
Ha van elpusztíthatalna sorozat, akkor a Dr. Csont (Bones) az, amit a Fox évek óta pakolgat összevissza, a közönség mégis megtalálja valahogy, mint ahogy múlt héten is sikerült nekik: a nyolcórás sávot 9 millió nézővel és 3.0/8-as 18-49-el hozta különösebb megerőltetés nélkül, sőt, leverte a vele szembe küldött CSI-ismétlést, az egyre kétségbeejtőbb helyzetbe kerülő Ugly Betty-t, és a My Name Is Earl hónapok óta első igazán vicces epizódját. Kilenctől már más volt a helyzet, a Bones-dupla második fele kikapott az Office-tól - hadd örüljön már valaminek az NBC is. A futottak még kategóriában a Smalville 3.7, a Supernatural 3 millió nézőt érdekelt, este 11-től az Eleventh Hour a CSI-felvezetéssel elverte a Dr. Addisont és a Vészhelyzetet is, de a demóban már nem, mert ott a Grace-spinoff győzedelmeskedett. Képünkön Mary Shelton, az Eleventh Hour egyik főszereplője.
A Grace klinika (leánykori nevén Grey's Anatomy) legutóbbi epizódja a frászt hozta egy rakás amerikaira: a sorozat egyik szereplője ugyanis "eltört a farkam, kurvaélet!" felkiáltással riogatta a nézőket, miután alaposan megdöngette egyik kolleganőjét a takarítószeres szekrényben. (Spoilerkedni nem akarunk, ezért konkrétumokat nem nagyon árulnánk el a pásztoróra résztvevőiről.) Az amerikai hiszékeny népség, legalábbis erről árulkodik a Google jelentése, miszerint a múlt héten a "pénisztörés" és "törött hímtag" szókapcsolatok dobogós helyezést értek el a keresőkifejezések között, tehát még mindig vannak olyanok a világon, akik szerint a tévében mutatott sorozatok a valóságot mintázzák.
A Daily Telegraph szerint mellesleg előfodulhat, hogy az erektált pénisz egy nem megfelelő irányú erőhatást követően "eltörik", minderről bővebben itt, de csak erős idegzetűeknek. Képünkön a sorozat egyik szereplője.
Aztakurva, ez a promó rendesen odavág a jövő heti adagot illetően. Csak az nézze meg, aki naprakész.
Ha egyszer egy üzlet beindul... Egy nagyon jó sorozat kiemelkedően jó epizódjából lőttük a két képet, a kérdés a szokásos: kik a színészek, milyen szerepet játszanak, melyik sorozatról van szó és annek melyik epizódjáról? A nyertesek nem kapnak semmit, de kommentben nagyon megdicsérik majd őket.


- A holnap kezdődő 40. Magyar Filmszemlén ismét lesz tévéfilm kategória, melyben Ferenczi Gábor, Vitézy László, Vizi Mária, Valló Péter, Dobray György, Bereményi Géza, Balogh Zsolt és Török Ferenc rendezése mellett a Tűzvonalban egyik epizódja is indul. Az m1 és az m2 egyébként több műsorral is kapcsolódik a szemléhez: egyrészt január 27. és február 3. közöt jópár korábbi díjazott alkotást vetít, a Zárórában Veiszer Alinda filmesekkel beszélget, hétköznaponként Az este után élőben számol be a napi eseményekről, vasárnap pedig a szemléről jelentkezik a Kultúrház adása is.
- Szintén a szemle ideje alatt fut majd A magyar film napjai elnevezésű soroza a Duna tévén, melyben a kulturális műsorok szemleösszefoglalói mellett minden nap több játék-, dokumentum- és kisjátékfilmet is vetítenek a legfrissebb magyar filmtermésből, többek közt ekkor lesz Tarr Béla A londoni férfi című filmjének hazai tévés premierje.
- Januártól takarékossági okokból szünetelteti az m1 Szulák Andrea beszélgetős műsorát. A kéthetenete jelentkező Szulák és más a Magyar Televízió egyik legsikeresebb műsora volt.
- A Tv2 tavaszi műsorait bemutató csütörtöki sajtótájékoztatója előtt is tud már a Blikk a titokzatos műsorvezetővel újrainduló Áll az alku, az esküvőre készülődős Ásó-Kapa, a sztárpárokkal operáló Sztárkvíz és a Bangó Margittal induló új magyar-cigány főzőműsorról.
- A Magyar Televízió 1964-ben indult tudományos híradója, a Delta idén ünnepli 45. születésnapját, melyet január 27-én bulival ünnepelnek meg a készítők. Kivéve Kudlik Júliát, aki bár 33 évig volt a műsor arca, nem megy el az ünnepségre. Hivatalosan vidéken lesz, a stop.hu szerint viszont sértődöttség állhat a háttérben.
- Diós Judit, az MR1-Kossuth rádió munkatársa és Kacsoh Dániel, a Magyar Hírlap újságírója kapta az idén a Szalézi Szent Ferenc-sajtóösztöndíjat, melyet olyan újságírók kaphatnak meg, akik komoly szakmai színvonalon és a keresztény hitelvek mentén végzik a munkájukat. Szalézi Szent Ferencet XI. Piusz pápa jelölte ki az újságírók védőszentjének 1923-ban.
- Február 11-től a UPC digitális 18+ csomagjában lesz fogható hazánk első melegpornó-csatornája, a holland X-MO.
A holywoodi szórakoztatóipari szakszervezetek minen évben osztogatnak díjakat egymás között (WGA - írók, DGA - rendezők, PGA - producerek, SAG - színészek), és mivel ezeket az elismeréseket a szakma, a kollégák szavazzák meg, mi valahogy nagyobb jelentőséget tulajdonítunk nekik, mint mondjuk egy Aranyglóbusznak, amit a külföldi újságírók szavazatai döntenek el. Mi is tippeltünk (itt a poszt), és persze szívből, mert csak úgy lehet - nem is találtunk el egy későbbi nyertest sem.
A tavalyi díjakhoz képest csak a 30 Rock két főszereplője, Alec Baldwin és Tina Fey tudott ismételni, a többi díjnál különösebb meglepetés nélkül zajlottak az események, bár Sally Field ismételt díja a Testvérek című sorozatért (kapott már Emmy-t is érte 2007-ben) számomra valahol érthetetlen, én többek között pont miatta hagytam abba a sorozat követését. A filmes vetületről a Cinematrix nevű testvérünk itt számol be, ott a Slumdog Millionaire című nagyon jó film nyert, illetve Heath Ledger is megkapta második posztumusz díját, így azzal nem nagyon lövünk mellé, ha az Oscart előre neki adjuk. Az ugrás után a nyertesek listája, és még több puccos ruhás tévészínész képe jön.
Kis vidámság reggelre: talkshow, Star Wars-style
Luke, én vagyok az apád!
2009. január 26. 11:08 sixx 4 komment
Ehhez különösebben nincs mit hozzáfűzni, a Collegehumor.com szerkesztői nagyon beteg emberek.
Izomtibor csajának és mindenkinek, aki szereti: George Clooney valóban forgatott a Vészhelyzetben, ha nem tévedünk, valami flashback-epizódot.

- Saját csatornát indított Jimmy Kimmel a YouTube-on, ideje volt már. Kár, hogy szomorú apropóval kellett kezdeni.
- Molly Ringwald ikreket vár, a The Secret Life of the American tenager írói meg fogták magukat és beleírták a terhességet az USA jelenlegi piacvezető tinisorozatába. Az ABC Family programján látható, ott ahol a zseniális The Middelman ment nyáron. Nem, nincs hírünk a második évadról.
- Sara Gilbert öt hónapja minden bizonnyal ujjongott othon, hogy állandó szereplőnek minősítették a The Big Bang Theory-ban, most meg szomorkodhat, mert a készítők visszaminősítették "visszatérő" szerepllővé, azaz néha feltűnik majd, beszól egyet Sheldonnak, és balra el. Az ok: nem tudta megfelelő történetszálakat írni a karakternek.
- Puristák, figyelem: az Absolutely Fabulous című nagyon vicces brit sitcom amerikai remake-je pilotmegrendelést kapott, az Office után ezt is lehet majd szidni, hogy "mennyivel szarabb, mint az eredeti". További pilothírek majd külön posztban.
- Összeveszett az NBC és a CBS a Hudson folyóban landoló gép kapitányán: először úgy volt, hogy az NBC készítheti el az első exkluzív interjút "Sully-val", de állítólag a pilóták szakszervezete a CBS-szel egyezett meg, így a 60 Minutes című műsorban lesz hallható első kézből, hogy mi is történt a pilótafülkében.
- John McCain szenátor neje, Cindy McCain azért nem fog táncolni a hamarosan visszatérő Dancing with the Stars című műsorban, mert a kedves férje nem engedi neki.
- Az egyik tévés blog szerint a kevesebb néha több, ha az Office-ról és Michael Scottról van szó. Egyetértünk, még több Dwight Schrute-ot a képernyőre, céklafarmot és idétlen szakállas tesót!
- A CW péntekre költözteti 13:The Fear is real című horror-reality-jét, ami nem mellesleg itthon is látható lesz hamarosan.
- Patrick Swayze elkezdte írni emlékiratait.