Folytatódik spoileres kibeszélőnk az HBO Aranyélet című sorozatáról, a legújabb poszt témája a harmadik évad ötödik és hatodik része.

Normál esetben egy ilyen kibeszélő nem annak a listázásából állna, hogy mi mennyire zavart az epizódban, de két résszel az évad és a sorozat vége előtt nálam végleg félrecsúszott ez az egész.

Kicsit túl sok volt a vérengzésből és a tragédiából, miközben az ezeket előidéző személyes viszonyok nem hitelesek. A sok akció és esemény mellett nem építették fel a karakterek közötti kapcsolatokat, így viszont tele vagyunk olyan helyzetekkel, amelyeknek egyszerűen nem értem az alapjait. Ha belegondolok, hogy milyen élete volt Miklósi Márknak meg Gáll Biának, akkor nagyjából belátom, hogy ez a két fiatal miért lett szerelmes.

A baj az, hogy ezt nekem kell elképzelni, a sorozat semmit nem mutatott meg ebből. Bia öngyilkossága akkor tudna működni, ha lett volna időnk megismerni, legalább a Márkkal való kapcsolatán keresztül. Így is értjük, miért tette, amit tett, viszont a megfelelő előkészítés nélkül ez is egy újabb sokkoló fordulat és nem valami olyasmi, amiről éreztük, hogy benne van a levegőben, mostanra pedig pontosan értjük miért nem volt ennek a lánynak más választása.

Ez nagyobb probléma, és inkább erre akarnék koncentrálni, mintsem az olyan részletekre, hogy mennyire fura volt az egészet végignézők reakciója, akik egy helyben állva nézték az előttük szétterülő holttestet, bármiféle egyéb reakció nélkül. Az ilyesmikkel egyébként sem szokott gondja lenni a sorozatnak, de ez most különösen kilógott.

Visszagondolva a két részre, könnyű párhuzamba állítani az öngyilkosságot és Míra alagsori vérengzését. Ha jól sejtem, mindkettőnek azt kellene illusztrálnia, hogy ez a mocsok világ kikészíti és kihasználja a nőket, akik vagy alkalmazkodnak hozzá, vagy feladják. Nem mondom, hogy túl finoman sikerült ezt ábrázolni, de jobban zavar, hogy továbbra is olyan extrém helyzetekre épít a sorozat, ami után nehéz azt érezni, hogy túl sok köze lenne a magyar átlaghoz.

Itt inkább arra gondolok, ami Mírával történt, mert a törődést pénzzel helyettesítő szülők azért nem olyan ritkák ebben az országban, de el kellett volna valahogyan érni, hogy valamilyen érzelmet kiváltson a nézőből Bia helyzete. Jelen állás szerint csak egy eszköz volt arra, hogy Márk és Attila most már tényleg, végérvényesen szembeforduljon egymással. Itt megint nem tudok szó nélkül elmenni amellett, ami a második és harmadik évadban Attilával történt.

Az ötödik és a hatodik epizódban is annyit csinált, hogy visszavonult méhészkedni Barbarával, ami önmagában problémás, mert nem értjük, hogy ez a kapcsolat mégis mi. Láttuk, hogy első perctől volt némi érdeklődés a másik iránt, de hogy mivel sikerült ellensúlyozni azt a sok szart, ami kiderült Attiláról, azt nem tudjuk. Miért kellene szurkolni nekik? Márk esetében meg ott a probléma, hogy ő a saját hibájából már lemondott a lányról, így amit az apja csinál, az valóban nem segít, de nem egyedül rajta múlt a dolog. Ennél is nagyobb kérdés, hogy ki tartja őt szimpatikusabbnak az apjával szemben?

Ennek nagyot kellene ütnie, két résszel a vége előtt ott van a levegőben a leszámolás, de nehéz lelkesnek lenni, főleg azért, mert balszerencsés dolgok állnak a háttérben, nem valami komoly, világnézetbeli különbség. Korábban azt lehetett hallani, hogy fegyverropogásból kevesebb lesz az utolsó évadban, mint a másodikban, de ettől még így is több hulla volt az eddigi részekben, mint az egészséges lett volna. Miránál a legnagyobb baj az volt, hogy ez a két strici nyilván nem jutott volna idáig, ha nem tudnának mit kezdeni egy maximum ötvenkilós lány támadásával. Akkor mi szükség van az egészre, ha látható, hogy az egész irreális? Ez kellett ahhoz, hogy Míra végre felismerje az igazi küldetését, a bűn üldözését? Úgy, hogy közben a saját családi üzlet meg nem számít annak?

Közben az ügyésszel folytatott kapcsolata pont annyira hihetetlen, mint Barbara és Attila szerelme, ráadásul van néhány hasonlóság is a kettő között. Géza és Barbara is onnan indult, hogy ismerte Miklósiék igazi arcát, és megpróbálta őket leleplezni. Innen túlságosan hamar jutottak el oda, hogy ezek az információk nem számítanak nekik a saját érzéseik miatt. Arról, hogy hogyan és miért jutottak el ide, csak találgatni lehet, de a testiségen kívül egyéb kapaszkodót egyszer sem adott a sorozat. Azt egyszer sem megmutatni, hogy miért lesz az ember szerelmes, homályos utalásokat pedig csak arra tett, hogy a feszes ciciken túl más nem is fontos igazából.

A karakterek egyik durva helyzetből kerülnek a másikba, és nincs idő arra, hogy ezeknek a tényleges hatásait az Aranyélet megmutassa, és azon valamennyire a néző is el tudjon gondolkodni. Ezeknek a pillanatoknak a hiánya miatt is volt annyira jó a részegen a színpadon kifakadó Janka, ami persze szó szerint színpadias volt, de legalább látszott, hogy milyen állapotban hagyja az embert az állandó képmutatás. Valami, aminek a magyar jellegzetességeit az első évadban még a sorozat is őszintébben tudta megmutatni. Soha nem gondoltam volna, hogy visszasírom a szomszéd kertjét tönkretevő Jankát, de a harmadik évad vége előtt nem sokkal mégis itt tartok.

Ráadásul mintha az ötletek is fogynának, ugyanis a kompromittáló felvételekkel való zsarolás már megint előkerült, egymás után kétszer, miközben a második évadban a HÖK-ös kavarást is ezzel sikerült feloldani. De ha a karakterek saját útja rendben van, és érdekel minket a sorsuk, akkor az ilyen ismétlődések kevésbé tűnnek fel az embernek. Mostanra viszont van egy csomó olyan személyes kapcsolat, aminek az alapjait nem értjük, innentől kezdve nem érthetőek a motivációk és az egész sokkal kevésbé szórakoztató.