Már szeptember 12-én elindul az American Horror Story következő, nyolcadik évada, de az FX csatorna nem viszi túlzásba a promóciót: egy héttel a premier előtt tették csak közzé a mindössze fél perces teasert az új részekhez.
A Variety azt írja, az Apokalipszis című évad a sorozat első és harmadik, A gyilkos ház és a Boszorkányok egyfajta keresztezése lesz. Így aztán szerepelni fog benne Jessica Lange, Taissa Farmiga, Evan Peters, Sarah Paulson, Dylan McDermott, Frances Conroy és Emma Roberts is.
De a szerepek elég rendesen meg lesznek bolygatva, mivel ebben a sorozatban ugyanazok a színészek a más évadokban más szerepeket játszanak, így egy ilyen crossover még különlegesebb. Farmiga például ezúttal megjelenik A gyilkos ház Violet Harmonjaként és a Boszorkányok Zoe Bensonjaként is. De Peters és Paulson például három-három szerepet fognak eljátszani: a korábbi kettő mellé most még új karaktereket is megszemélyesítenek majd.
A sztoriról egyelőre még nem sokat lehet tudni, az előzetes csak annyira utal, hogy a visszatérő szereplők bosszút állni jönnek. Erről van szó:
,, 2018.09.05. 12:13:21
Geeronimo 2018.09.05. 12:41:01
Bálintkám, egy jó angol nyelvtanfolyamhoz miccónál? Alaposan rádférne.
temprasordog 2018.09.05. 13:41:06
scz_hun 2018.09.05. 14:25:49
karbalán 2018.09.05. 15:21:05
kovacsbalint · http://kovacsbalint.blog.hu/ 2018.09.05. 16:41:50
zooltek 2018.09.06. 04:56:42
scz_hun 2018.09.06. 11:21:28
zooltek 2018.09.06. 13:30:43
scz_hun 2018.09.06. 13:48:38
Lily Rabe valóban jó, ő változatos karaktereket tudott jól előadni.