Sacha Baron Cohen utoljára 2006-ban, a Borat (a rendes címe hosszabb, de le nem írom) című mozifilmje előtt szerepelt saját műsorral a tévében, egy kétrészes, a Boratot felvezető műsorral. Amiben pontosan azt csinálta, mint amit 2000-ben, 2003-ban és 2004-ben is, akkor még az Ali G Show-ban: különféle karakterek bőrébe bújva szívatott kissé naiv/hülye riportalanyokat. Nem nehéz kitalálni, hogy a Who Is America? című műsora miről szól. Igen, arról, hogy különböző botrányos, megosztó, feltűnő, meghökkentő vagy szimplán csak gyökér karakterek bőrébe bújva szívat másokat.

Baron Cohen ennyit tud, legalábbis a tévéműsoraiban, - a Taplógáz című filmjében nem ezt csinálta, azért is volt jó - a magyar tévéműsorokban jártas olvasóknak úgy tudnám elmagyarázni, mintha a rossz emlékű Uborka című műsort és a Kész átverést vegyítenénk a Micukó című rettenetes Stahl Judit-próbálkozással, és leöntenénk egy adag aktuálpolitikával és társadalmi feszültséggel. Aki nem látta a 18 évvel ezelőtt indult Ali G-ket, vagy lemaradt a néha egészen zseniális Boratról is, annak a Who Is America akár az újdonság erejével is hathat, már ha egy kockát sem látott monjuk a Little Britainből.

Az első rész 28 percében négy karakterrel ismerkedhetünk meg (ha minden igaz, lesz még pár), egy konzervatív bloggerrel, egy két lábon járó liberális klisével, egy börtönviselt festőművésszel és egy fegyverbuzi zsidó kommandóssal. Akikben az a közös, mármint Baron Cohenen túl, hogy majdnem mindet pontosan olyan sztereotípiák mentén építették fel, melyekkel mi is jellemeznénk őket. A blogger idióta, harsány, faszságokat beszél délies akcentussal és ostoba, mint a tök; a liberális kliséhalmon NPR-póló van és Hillary Clintont elnöknőnek nevezi; a fegyverbuzi zsidó meg mindenkit megölne, aki csúnyán néz rá. Jó, a sittest nem, messze a legjobb karakter is lett belőle.

És amikor ezek a sztereotípiák leülnek valós emberekkel beszélgetni, valahol azokból is közhelyhalmok lesznek. A blogger Bernie Sanderst idegesíti fel a baromságaival, és esküszöm van egy pont, amikor Sanders szerintem ráébredt, hogy szopatják és belement az unalmas, repetitív játékba a se számolni, se érvelni, se gondolkodni képtelen bloggerrel, és pontosan úgy viselkedik, ahogy a Boratban is mindenki, aki azzal a karakterrel szembekerült - hótt udvariasan, gondosan ügyelve arra, hogy meg ne bántsa. Mert az amerikai politikusokba ezt kódolták bele, és ebből a szerepből nem akarnak és nem is tudnak kilépni.

A liberális poszterfiú egy kőkonzervatív Trumpista családhoz megy el, és minden amit mond (a lánya az amerikai zászlóra menstruál, Harvey Milk nevű fiát nem engedi állva vizelni, a feleségét megkúrta egy delfin), az kvázi annak a visszaböfögése, amit az ország konzervatív fele feltételez a liberálisokról. Ennek így nem sok értelme van, előre nem visz, társadalomkritikának rém gyenge, ha meg azt akarta kimondani, hogy tessék, a trumpisták olyan hülyék, hogy mindent elhisznek, akkor nem értem a műsort, hiszen evidenciákat, alapvetéseket, sztereotípiákat felmondani nem egy nagy écesz.

Az utolsó szegmens (egyet kihagytam, az majd mindjárt) a legzavarbaejtőbb. Ez az, amiben Cohen Erran Morad ezredes bőrébe bújik bele, a zsidó fegyverbuziéba, aki azt szeretné elérni, hogy az amerikai óvodásokat is fegyverezzék fel. Ez ugye az abszurditás olyan szintje, amit nem lehet komolyan venni, és nem érdekel mit mondanak a műsor készítő, egy ilyen agendával nem lehet bejutni a legkonzervatívabb, legelvetemültebb fegyverbarát republikánus képviselőhöz vagy szenátorhoz sem, azaz amiről az elmúlt napokban több, a műsorban megszólaló politikus beszélt, mármint, hogy átverték őket, az igaznak tűnik. Az már megint más lapra tartozik, hogy egy épeszű ember, politikus vagy sem, mindegy, nem fog egy kamerába, meg amúgy SEHOVÁ olyat mondani, hogy az óvodások felfegyverzése jó ötlet. Ez a rész megint csak annyit közöl a nézővel, hogy vannak az amerikaiak között olyan vadbarmok, akik a hatéves gyerek kezébe simán adnak egy gépkarabélyt, de hát ebben annyi a nóvum, mint abban, ha kijelentjük, hogy Kövér László nem szereti az Indexet.

Az egyetlen szegmens, ami működik az a saját szarjával és ondójával festő, Tom Hardy hangján és akcentusával kommunikáló exsittesé, aki egy galéria tulajdonosnőjétől még egy maréknyi fanszőrzetet is sikerrel kér el (ez az a pont, amikor Cohen is hitetlenkedve néz a kamerába), mégpedig azért, mert itt nem feltétlen az evidenciák mentén haladunk, és ez pontosan az az alpári, tuskó Borat-szint, ahol Cohen a legjobban érzi magát. Nem elfeledni, a legutóbbi mozifilmjében egy hektoliternyi elefántondóban úszott nyakig. Cohen tehetséges komikus egyébként, nagyon jó érzéke van az egyes dialektusok elsajátításához, és képes arra, hogy valóban átlényegüljön mindenféle karakterré, bár nekem a Borat parókása-bajuszos, testbeszédével és öltözékével eladott kazah riportere még mindig sokkal hihetőbb és szórakoztatóbb, mint ezek a maszkokba bújtatott, de közelről megnézve tök béna és egyértelműen kamu figurák. Érthetetlen, miért nem állnak fel a riportalanyok a harmadik percben azzal, hogy ne szórakozzanak már velem, ez full kamu.

Az a baja ennek a műsornak, hogy Trump Amerikájában pont arra a kérdésre nem válaszol, amit a címben feltesz. Nem az derül ki belőle, mi/ki Amerika 2018-ban, csak az, hogy milyen két lábon járó közhelyeknek látják egymást az emberek, és persze az is, hogy a politikusok a világ kurvái. De hát ezt eddig is tudtuk.

Itthon az HBO GO-n lehet megnézni.