A Getty-családról itthon sokan, semmit nem tudnak, pedig egy időben az olajmilliárdos család volt a világ legazdagabb klánja, a feje, John Paul Getty meg a világ leglóvésabb embere. És vélhetően a legfösvényebb is, mert kétlem, hogy akadt volna akár csak még egy milliomos is a világtörténelemben, aki a zokniját minden este maga mosta ki és csíptette fel akkurátusan a mosdókagyló felett kihúzott kötélre, és aki kiborult, amikor a Times előfizetési díja tán két pennyvel megemelkedett, mert hát mindennek van határa.

Egy ilyen család akkor is kiváló táptalaj mindenféle feldolgozásoknak, legyen az film, sorozat, musical vagy bábjáték, ha nem rabolják el az egyik tagját, hát még akkor, ha igen. Az ifjú és bohó JPG III kálváriáját megírták könyvben, Ridley Scott feldolgozta filmben (előtte az öccse, Tony a Tűzben edzett férfi című akciófilmben átvette a sztori bizonyos elemeit, pontosabban a film alapjául szolgáló regény vette át, ő meg beépítete, de ez most lényegtelen) most pedig itt van nekünk a Trust, azaz Bizalom című sorozat az FX-től, aminek első évada dettó ezzel az üggyel foglalkozik. Míg Ridley Scott lerendezte a sztorit két órában, a sorozatot alkotó és író Simon Beaufoy (a House of Cards alkotója volt korábban) és Danny Boyle rendező (aki a tízből négy részt rendezett, és eskü, hogy nem lesz több zárójelezés ebben a bekezdésben) tíz órára húzta szét a felszínen elég vékony történetszálat, miszerint egy 16 éves nyikhajt elrabolnak Olaszországban, a nagyapja meg jó sokáig nem fizet érte egy vasat sem.

Scott filmje, A világ összes pénze nem volt rossz, de a karakterrajzokra nem nagyon figyelt oda. A szereplőket egy-egy elnagyolt escsetvonással kente fel a vászonra, amit akkor lehet igazán tetten érni, amikor összevetjük a tévés verzió szereplőit a filmesekkel - ha Christopher Plummert Oscarra jelölték id. Getty megformálásáért, akkor a tévés verzióban főszerepet játszó Donald Sutherland két Emmyt érdemel, és itt be is fejezem a másik változattal való összehasonlítást, mert felesleges, a filmről írt kritikánkat itt lehet elolvasni. A sorozat eredetileg öt vagy hat évados lett volna, és nyugi, nem hat éven át tartott volna az emberrablás, hanem a Getty-klán egy-egy évtizedét vizsgálta volna meg, de az FX valamiért visszavette a megrendelést három etapra, amiből az első rögvest a lecsó közepébe vág bele, és nem azt mutatja meg, hogy lett milliárdos Getty, és milyen bizniszei voltak az arabokkal, hanem jön a popkultura részévé vált emberrablás, ami igazán csak Danny Boyle miatt érdekelt. Kíváncsi voltam, mit kezd egy sokkal szűkebb keresztmetszettel a leginkább filmesként elkönyvelt, de korábban több tévéfilmet és sorozatepizódot is jegyző rendező.

Aztán úgy a hatodik perc környékén azon vettem észre magam, hogy megbabonázva nézem a 82 éves Sutherlandet, aki elementáris erővel és kisugárzással uralja a képernyőt és olyat játszik, amilyet nagyon régen nem láttam tőle. Az ő kezében Getty nem egy olyan gyűlöletes féreg, mint amilyennek Plummer láttatta, hanem egy sokkal összetettebben visszataszító, de egyben lenyűgözően érdekes figura. Az alapvetés, miszerint a pénzen kívül semmi nem érdekli, az első kockákon megdől, a négytagú háreme bemutatásával akiket felváltva igyekszik megdugni, és ehhez a kor (1973) összes alternatív gyógymódját és farokba szúrható injekcióját is beveti. Sutherland ehhez a hanghordozását, a testbeszédét és a gesztusait teszi hozzá, és nála Getty másképpen genyó, és máshogy csillog a megszállottság is a szemében, mint az eredetileg Kevin Spacey-re osztott filmes Gettyjében.

Az első két rész alapján viszont simán látszik, hogy az alkotók nemcsak Sutherlandben bíztak, és abban, hogy el tud játszani egy milliárdos öreg fószert, és minden kulcsszerepre olyan színészt állítottak, aki meg tudja oldani a feladatot: Harris Dickinson az unoka, Hilary Swank az anyja, Michael Esper az apja szerepében nagyon jó, de nekem mégiscsak az a Brendan Fraser jött be legjobban, aki majd' húszévnyi kőkemény szívás és rémesebbnél rémesebb szerepek után úgy tér vissza, hogy tátott szájjal nézed. Ő alakítja azt az amerikai problémamegoldót vagy fixert, aki JP Getty I megbízásából meg JP Getty III után, első körben azzal a felhanggal, hogy nézzük meg, nem saját magát rabolta-e el a gyerek, mert hát hajlamos a stiklikre a kis nyikhaj. Fraser ráadásul a lehető legváratlanabb pillanatokban narrálja is az eseményeket, de úgy, hogy közben kibeszél a kamerából, hozzánk, a nézőkhöz, ami néha (két részt láttam eddig) elég ijesztő tud lenni. Fraser is lehengerő alakítást nyújt, az mondjuk soha nem volt kérdéses, hogy a paliban van valami, mojo, x, mindegymi, amitől el lehet adni, csak nem lett volna mindegy, mire használja. 

Boyle magával hozza azt a fajta vizualitást, amitől a sorozat mindenképpen kiemelkedik a tömegből, máshogy mutat meg sok mindent, mint a kollégák, más beállításokat használ, a részletekre és az esztétikára pont úgy odafigyel, mint a Hannibal című sorozat alkotói. A Bizalom nem lett olyan szép, mit az (semmi sem lesz), de így is csodaszép. Sokat játszanak a színekkel és a fényeléssel is, a nyitójelenet Hollywoodja és a Getty birtok brit szürkesége közötti szakadékot áthidalja egy piros Jaguar S-Type, a valószínűtlenül barnára szolizott bőrű komornyik, vagy egy random anyaoroszlán, amiről egy jelenetet kivéve nem is esik szó. A tempóba viszont bele lehet és bele is kell kötni, mert Boyle annyira szerelmes egy-egy beállításba és helyszínbe, hogy képtelen rövid snittekben gondolkodni. Persze van amikor ez jó, és hozzátesz a történethez, de néha olyan érzésem van, hogy az egyértelműen nemzetközi, streamingszolgáltatókra is kihegyezett forgatókönyvek csak azért egy órásak, mert lehet ilyen hosszban dolgozni, és nem azért, mert kell. És ha már itt tartunk: ahogy egyre több, a Netflixszel koprodukcióban gyártott, vagy a különböző szolgáltatókkal (itthon az HBO-n látható) előzetesen megkötött forgalmazási megállapodás árnyékában készülő sorozathoz hasonlóan a Bizalomban is káromkodnak bőségesen - hogy aztán ezt az FX kisípolja-e, azt meg nem mondom, mert az HBO GO-n nézem a cuccot.

Szóval lassúnak lassú a sorozat, az első óra végéig konkrét történés nem sok volt, és őszintén szólva a dialógusokra sem lesz féltékeny Aaron Sorkin, de a színészek, az aprólékosan megtervezett, minden eresztékükben a gazdagságot sugárzó díszletek, a korhű jelmezek, frizurák és a remekül összeválogatott zene  nagyot lendít a sorozaton. Az olasz és angol helyszínek nagyon szépek, a látványtervezésért és a jelmezekért főleg olasz szakemberek feleltek, és valahogy a más megközelítés, szem, kulturális háttér le is jön a képsorokból.

Hol látható: HBO GO, hetente jönnek az új epizódok magyar felirattal