Három óra 45 perc. Az előre jelzett műsoridő volt az első jele annak, hogy az X-Faktor első élő adásával nem kéne foglalkozni. Ez öt sorozatepizód zsinórban, az elmaradásod tetemes, legyen eszed. Oké, csak belenézek, és megyek. Aztán amikor a nyitóképben Kiss Ramóna a pizsama alatt láthatóan melltartót viselve ébred legmélyebb álmából tudtam, hogy innen nem lesz menekvés. Pedig a felvezető kisfilm (a szereplők kaptak egy-egy kamerát, és felvették, mi történik velük, tetszik tudni, mint a Pumpedék, csak szarabb) alatt még el lehetett volna menni, például a ruhapróbás jelenet közben, amiből az derült ki, hogy idén a csajok a kemények, a faszik meg hisztisek. De nem, önsorsrontásból mindig is jó voltam, gondoltam, megvárom a közös éneklést legalább.

És baszki, elestem. Ilyen rémeset még nem hallottam sose, még a Jimmy Fia Krisztián és Stone fémjelezte évadban sem. És ez nem élő volt, hanem playback, az agyondizájnolt énekesek és zenekarok, akik egyéniségüket elvesztve egy giccses rémálom rajzfilmfiguráivá váltak, még a korábban, nem élőben felvett anyagot sem tudták elénekelni rendesen, arra tátogni meg (még) pláne nem tudnak. Jó, ennek valahol örülni kell, nem tudnak kamuzni, ami itt majd kijön, az saját kontent lesz. Azt viszont nem hittem volna, hogy ez lesz az utolsó dolog, aminek a monstre műsor alatt (bazdmeg, 12 ember énekel, értékelik, ketten kiesnek, ha ez nem fér be 90 percbe, leszopom magam) örülni fogok.

Komolyan nem tudom, hol kezdjem. Azzal, hogy a műsorvezető Kiss Ramónát minden előzetes ígéret ellenére csak sikerült szextárgynak öltöztetni, és már a nyitótánc alatt kivillant a bugyija? Vagy azzal, hogy a ruhája dekoltázsából szinte kiesett a melle? Esetleg azzal hogy a jelmeztervező ámokfutása miatt a csokornyakkendős Gáspár Lacin, a vörös térdcsizmás Radics Gigin vagy a kiskutyával bevonuló ByeAlexen csak röhögni lehet? Kiss Ramóna színésznek lehet jó, de egy élő adás az más műfaj, remegő hangon, papírból felolvasva bakizta végig az estét - jó, lehet, hogy belejön, és az esetlensége (a mikrofont tartó karjának könyökét úgy szorította a másik kezével, hogy kis híján belefehéredett a bütyke, míg rá nem szóltak a fülére, hogy nyugi van) emberi is volt, csak éppen ez egy rém drága showműsor, amit kézben kellene tartani.

Az első énekes, Berta Dániel, azt hitte, annyi a rockabilly, hogy Elvis-es öblös hangot igyekszik kiadni, és egy gitárral a kezében táncol, pedig nem. Hamiskás és erőtlen volt, a háttértáncosok mondjuk elvitték a produkciót, legalábbis látványban, de a műanyag rakenrollerkedés idegesítő volt. Tóth Bettina rappelt, ami oké, ő ebben a műfajban utazik, de annyira nem jó benne, és amikor majd énekelni kell, lehet elvérzik. Egy Kanye West-dalt adott elő, és míg a látvány megint csak stimmelt, az előadás unalmas volt, semmi olyasmi nem volt benne, amire emlékeznénk a műsor vége után öt perccel. A platformcipő meg nem az ő műfaja, szegény alig tudott mozogni a színpadon benne. A mentorok szerint világszám volt, jóhogy.

A zenekarok vagy együttesek az X-Faktor rákfenéi, igazán jót nem nagyon lehet találni egy ilyen műsorra, a színpadi produkció a hangszerekkel egy kín az adás összerakása szempontjából, a nézők meg nem a zenészek, hanem az énekes teljesítménye alapján szavaznak, így a London Kids, aminek eleve semmi keresnivalója nincs ebben a műsorban, elég nagy hendikeppel indult, hiszen énekesük erőtlen, hamis, és annyi karizma szorult bele, mint egy sárga bögrébe. Gáspár Laci szerint nem volt hamis, pedig ő állítólag ért is a zenéhez. A következő induló, a válogatón kiröhögött Mézes Norbert nem tehet arról, hogy szoprán hanggal született, de ez nem azt jelenti, hogy neki feltétlen ezt a pályát kellene választania. A gyerekkórussal előadott Bodzavirág című szerzemény (az Oscar-díjas Mindenki betétdala) bizarr volt, a vékony fejhangon csipogó szakállas pali nem való popénekesnek, ez van. Puskás Peti szerint a műsorban a helye, mert üzenete van. Éspedig?

Bereznay Dániel a fiúk csapatának legújabb tagja, azért került be, mert az eredetileg beválasztott énekes pszichiátrián van, nem bírta ugyanis a nyomást. Dániel bírja, őt Londonból rángatták haza, hogy beugorjon. Így persze összepróbálni sem nagyon lehet semmit, kapott egy lassú nótát, amit egyedül tolt el, úgy mintha most lenne a válogatója. Semmi kisugárzása nincs, és a hangja sem érdekes annyira, hogy a színpadra hajigálják miatta a bugyikat. A profi tehetségkutató-járó pozsonyi páros (a szlovák vagy cseh X-Faktorban is voltak már), Ricco és Claudia férfitagja a jobb, kár, hogy minden előadásukban van egy pillanat, amikor egymás szemébe néznek mélyen, és a a néző a giccs ragadós hullámaiban kezd el fuldokolni tőle. Nekem a produkciójuk eddig olyannak tűnt, mint ami egy bár sarkában megélne, a tévében most meg olyan volt, mint az 1978-as szófiai ifjúkomenista találkozó megnyitóünnepségének utolsó eleme, de legalább nem hamisak, ami ebben a mezőnyben máris nagy truváj.

Erdős Violával az a baj, hogy akkora nadrágot adnak rá, amiben nem tud nem elesni. Extrém külső, jön elő állandóan a tetovált, piercinges csajról, ami oké, de már elnézést, kit érdekel? Ki lepődik meg 2017-ben azon, hogy valaki ki van varrva? Attól jobb énekes lesz? Nem lett. Eddig sem volt jó, most sem volt az, hamisan, gyengén, érzelemmentesen énekelt egy selyem fürdőköpenyben (EXTRÉM!!!). Operaénekes nem volt még a műsorban (itthon), most van, Abaházi Nagy Lívia, akivel a kötelező betegénekes-kártya is ki lett játszva. Vele az a baj, hogy egy stílusban tud énekelni, mintha operában lenne, mivel ugye ehhez ért. Mit énekelt? Puccinit. Jó volt? Az. Idevaló? Nem. Át lehet képezni egy operaénekest popsztárrá, mert ugye az X-Faktor az erről szól alapvetően? Kiderül. Az kétségtelen, hogy énektudásban és hangban messze-messze kiemelkedik ebből a mezőnyből.

Az X-Faktor álmoskönyve szerint az a zenekar, amelyik végigüvölti a neki jutó három percet, az nem jut túl sokáig. A Radio Mobster valamiért huszármentének látszó felsőruházati cikkbe és franciás kalapba öltöztetett énekese erről nem tudott, vagy nem is érdekelte, mindenesetre csont nélkül estek ki a műsorból, nem is hagytak benne különösebb nyomot. Gulyás Roland nem először látható az X-Faktorban, tavaly a székes fordulóban küldték haza, idén az élő adási jutott, megbízhatóan unalmas hangú és stílusú, néha hamis énekesről van szó, akit egyértelműen a hogy is kell ezt polkorrekten mondani, bugyinedvesítő külseje végett toltak az élő adásba. Ő az új Freddie, akitől Gáspár Laci a szerinte már meglevő világszínvonalnál is többet akar. Univerzumszínvonalat!

15 évesen csak kivételes tehetségeknek van olyan színpadi jelenlétük vagy kisugárzásuk, amivel gátat lehet robbantani. Serena Rigacci nem ilyen. Az olasz csajnak valóban jó a hangja, Miley Cyrus Wrecking Ballját például kiválóan elénekelte, de úgy, mintha egy leckét mondana fel, az eredeti karcossága, vagánysága, az a plusz, amit Cyrus visz bele, na, az sehol nincs, ráadásul a végére elfáradt, és full hamis volt. Az utolsó fellépő Hegedűs Péter volt, akit én nem fogok Violin P-nek hívni, mert minek, kiesett a picsába, és soha többé nem fogunk róla hallani. Ő tényleg csak azért volt itt, hogy egyből kiessen, sem énekelni, sem rappelni nem tud, a színpadon úgy mutat, mint tehénen a gatya, az előadásnak az a része, amikor a táncosnők seggét tapizta meg kifejezetten kellemetlen volt. A végén aztán neki kellett a London Kidsszel párbajoznia, a mentorok nem akartak dönteni, és 2-2-re hozták ki a csörtét, de mivel ő kapta a kevesebb szavazatot a nézőktől, neki kellett hazamennie.

Ez az évad nem az lesz, amire majd a nagy hangok miatt emlékezünk, már ha, hanem az, amiben az "ez meg mit keres itt?" érzés uralkodik az emberen, és azt várja, mikor lesz már vége az egésznek.