Már akkor sejteni kellett volna, hogy valami nem okés a Good Place című sorozat történetével, amikor kiderült, hogy a készítő Michael Schur (Városfejlesztési osztály, Brooklyn 99 – Nemszázas körzet) Damon Lindeloftól, a Lost készítőjétől kért tanácsokat. A pilot alapján, amiről pont egy évvel ezelőtt itt írtunk, azt lehetett tudni a sorozatról, hogy főszereplője, Eleanor (Kristen Bell), halála után az úgynevezett jó helyre (innen a cím) került, ahova csak olyanok kerülhetnek, akik egész életükben a társadalom számára hasznos és becsületes életet éltek. Ő viszont egy kibírhatatlanul önző nőszemély, aki nyilvánvalóan csak valamilyen tévedésből juthatott ide. Úgyhogy aggódhat azon, hogy le ne bukjon ebben a fura utópiában, ahol úgy tűnik, hogy rajta kívül is akadnak furcsa dolgok bőven.
Az első évad 13 része elég okosan bontotta ki az alaphelyzetet, illetve, ami sitcomnál különösen fontos, sikerült érdekessé tenni Chidi, Tahani és Jianyu karakterét is, mert az az első perctől nem volt kérdés, hogy Ted Danson és Kristen Bell is maximálisan testhezálló szerepet kaptak, amiben lubickolnak. Előbbiről tényleg könnyű volt elhinni, hogy az emberi szokásokkal csak ismerkedő angyalról van szó, aki pont annyira zakkant, hogy még a méltóságát megőrizze, utóbbi pedig minden idegesítő megmozdulása ellenére is szerethető főszereplő tud maradni. Innentől viszont muszáj rátérni a spoilerekre, úgyhogy csak az olvasson tovább, aki legalább az első 13 részt már látta.
Az első évad részei után érthető, hogy miért tanácskozott a Good Place készítője Lindeloffal; a csavarok és a cliffhangerek sitcomokhoz képest gyakran jönnek a sorozatban és legjobb úgy nézni, ha az embernek fogalma sincs arról, hogy mi következik. Egy átlag sitcom azért nem ilyen. A tavalyi újonc felhozatalból leginkább a Westworld történetmesélési stílusát lehet a legközelebbinek érezni a Good Place-hez, viszont bizonyos, egész évadban végigvitt csavarokat, itt sikerült sokkal jobban elrejteni a nézők szeme elől, pedig ugyanúgy ott volt szem előtt minden. A Vulture-ön egy igen hosszú cikkben szedték össze az összes utalást az első évadból.
Ugye az derült ki, hogy valójában nem is a Jó Helyen, hanem a Rossz Helyen vagyunk, és Ted Danson idealista angyal helyett idealista ördögöt alakít, aki azon kísérletezik, hogy a körömletépés és egyéb fizikai bántalmazás helyett hogyan lehet az erre rászorulók életét még jobban megkeseríteni, pszichológiával. Itt pedig Sartre-tól vették az ötletet, akinek leghíresebb megállapítása szerint a Pokol a másik ember, Schuréknak pedig sikerült ebből egy okos és vicces sorozatot faragni.
Eleanor, Chidi, Tahani és Jianyu arra a legalkalmasabbak, hogy egymást az őrületbe kergessék, vagyis kimeríthetetlen mennyiségű vicces és kínos helyzetet hozhatnak ki belőlük a készítők. A körülöttük szabadon változtatható körülmények miatt ráadásul a sorozat annyiszor találhatja fel magát, amennyiszer csak szükséges. Bár az eddigi epizódok alapján ez inkább azért fordul majd elő, mert a készítők a saját határaikat feszegetik, és nem azért, mert a sorozatot meg kell menteni.
A tavalyi pilotkritikában is megemlítettük, hogy kicsit nehezen indult be a sorozat, mert túl sok mindent kellett elmagyarázni a nézőknek. A dupla részes premierre különösen felszabadítóan hatott, hogy az alapokkal való foglalkozásra nem volt szükség, és a csavarnak hála többet lehetett megmutatni a színfalak mögül, illetve abból, hogy mi is pontosan Michael munkája, és milyen az igazi énje. Olyan lett, mint egy showrunner, aki próbál rávenni egy csapat saját magát megvalósító „színészt", hogy vessék alá magukat az ő víziójának, miközben felfelé, a főnök előtt folyamatosan védeni kell szokatlan és fizikai kínzásoktól mentes ötletét.
Persze minden epizódban nem lehet így újrakezdeni, reméljük, a kísérletezést nem viszik túlzásba a jövőben, és sikerül megtalálni az egyensúlyt a csavarok, a tévés allegóriák és a karakterekre épülő egy epizódon belül megoldódó konfliktusok között, anélkül, hogy az egész csak egy lufinak érződjön. Az biztos, hogy a Good Place is az a fajta sorozat, ami úgy tud hátradőlős szórakozást nyújtani, hogy közben azt érezzük, valami olyasmit nézünk, ami ritkaságszámba megy még a Netflix óriási kínálatán belül is.
A Good Place részei Magyarországról a Netflixen keresztül érhetőek el, magyar felirattal.
szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.09.27. 18:57:44
Lehetne hóember de nem az orra helyén lenne a répa ;)