Itt van egy trailer, tessék megnézni, utána felteszek egy kérdést. Mehet?

Na, a kérdés: a fentiek alapján a The Orville

a) egy Star Trek-paródia, vagy vicces átértelmezés
b) egy klasszikus sci-fi kalandtörténet

Ha az elsőt választottuk, akkor tévedtünk, legalábbis Seth MacFarlane, a sorozat alkotója szerint, aki azt mondta, hogy minden hasonlóság csak a véletlen műve, és ez NEM egy Star Trek-parafrázis, NEM a nagy klasszikus előtt tiszteleg és NEM vicces. Utóbbiban egyetértünk, bár próbálkozás azért volt bőven.

De legyen, ha az alkotó azt mondja, ez nem egy sitcom, hanem egy habkönnyű, ártalmatlan űropera, akkor nézzük, annak milyen.

Rémes, olyan.

Ha a The Orville nem egy munkahelyi komédiának indult, tökön szúrom magam egy rozsdás villával itt helyben. Ez egy sima 22 perces vígjáték volt az alkalmatlan kapitányról, akinek csak azért adtak egy hajót, egy jelentéktelenebbet, mert nem volt más, aki elvállalja, és akinek az a legnagyobb baja, hogy a volt feleségével kell együtt dolgoznia, akit rajtakapott egy kék színű, az arcán át ejakuláló idegen lénnyel (taps, nevetés). Igen, ez egy ennyire egyszerű sorozat, ilyen alapfelállással, amihez hozzájön még a zseniális, de kifejezetten gyökér kormányos, aki rövidgatyában, sörözve szeretné vezetni az űrhajót, és így tovább, a karaktereket a tvtropes.org nyomán írták, az látszik.

Hogy ebből miért lett 44 perces, rendes hosszúságú sorozat, azt nem tudni, lehet, nem volt elég vicces, vagy a Fox tényleg elhitte MacFarlane-nek, hogy nemcsak animációs sorozatokat tud forgatni, nem tudni. Mindenesetre az világosan látszik, hogy a forgatókönyvet úgy kellett széthúzni, mint a közmondásos rétest, a címszereplő űrhajót nettó 6 percen át mutatják az első részben kívülről, haladás közben, manőverezés közben, dokkolás közben, menekülés közben és így tovább, és ha mondjuk sikerült volna úgy elszakadni a Trek világától, mint a Battlestar Galacticának vagy a The Expanse-nak, és a járművek nem hasonlítanának minden ívükben az Enterprise-ra és társaira, akkor még azt is mondhatnánk, hogy oké. De bassszameg, tök olyan a sorozat minden eleme, az egyenruháktól a hajóhídon át a turbóliftig. Igaz, teleportáló sugárnyaláb vagy mi a pöcsöm nincs, majd biztos feltalálják valamelyik részben.

A történet nagyon vékony és nagyon bugyuta, nem értem, hogy gondolhatta komolyan McFarlane azt (ha már nem vicces sorozatról beszél, ugye), hogy az erős ellenséggel éppen a hajó létéért alkudozó kapitány a válása részleteivel húzza az időt a göcsörtös fejű idegen lénnyel való alkudozás közben, és ez csak egy példa az olyan jelenetekre, amikről így, hogy TUDJUK, hogy komolyan gondolták őket, nem tudjuk, mit keresnek a sorozatban. Az alkalmatlan kapitányt MacFarlane alakítja, akinek monoton beszédstílusától eddig is a falra másztam, az első tiszt-exfeleséget Adrianne Palickire bízták, akinek kb. annyi a dolga, hogy eyecandy legyen és és néha beszóljon, a hülye haver szerepében meg az a Scott Grimes gyökérkedik, akit Malarkey őrmesterként az Elit alakulatban szerettünk meg, és itt sem okoz csalódást, mert azt hozza, ami a dolga, és azt jól csinálja.

A The Orville egy béna sci-fi-sorozat lett, amiről sem az alkotói, sem a tévécsatornája nem tudta eldönteni, hogy mi akar lenni, így lett belőle egy kicsit sem szerethető, idegesítő, olcsó trükkökkel operáló valami, amivel a mostani zajból, az évi 450 sorozatból még a network tévés hátszéllel sem lehet kitűnni. Ennyit ér: 1/5.