Ryan Murphy azon kevés tévés showrunnerek közé tartozik, aki szinte bármi megtehet. A Fox-szal együttműködésben igazi birodalmat épített ki magának, illetve gyakori alkotótársainak. Az egész a Kés/Alattal kezdődött, majd a Glee elég nagy sikerrel indult 2009-ben, de az igazi áttörést az American Horror Story hozta el a számára. John Landgraf és az FX programming csapata idejekorán érzett rá arra, hogy az antológia sorozatok hamarosan újra népszerűek lesznek, mert visszaüt a hatalmas kínálat és egyre kevesebb olyan néző lesz, aki hajlandó éveket áldozni egyetlen sorozatra, amikor remekül jön, hogy minden évad, vagy minden epizód a nulláról kezdi és bárki megnézheti.
Az American Horror Story nézettsége mindig jobb volt, mint a kritikai megítélése és miután kiderült, hogy az új évad témája a 2016-os választás lesz, nem volt nehéz konkrét katasztrófát vizionálni. A közelmúlt eseményeit néhány hónapos késéssel feldolgozni nagyon veszélyes feladat, Aaron Sorkin Híradósok című sorozatának is ez tette be nálam a kaput. Nehéz úgy megírni a karakterek párbeszédeit, hogy ne példabeszédnek érződjön. Az American Horror Story szándékosan erre épít majd az új évadban, azzal a különbséggel, hogy megpróbálják iróniával és szatírával elrejteni, hogy valójában mennyire a legegyértelműbb dolgokat sütik el az amerikai belpolitikai helyzettel kapcsolatban. Nézzük enyhe spoilerekkel, hogy milyen volt az első epizód.
Azt a készítők már előre elmondták, hogy ez lesz a sorozat történetének első olyan évada, amiből kimarad a természetfeletti, az összes gonosz emberi lesz, bármilyen varázslat vagy egyéb természetfeletti beavatkozás nélkül. Nyilván ez már önmagában is egy kommentár, annyi gonosz lappang jelenleg a világban észrevétlenül, hogy felesleges újakat kitalálni.
Michiganben járunk, az egyik olyan államban, amit Hillary Clinton stábja biztos győzelemnek vett, ezért nem is kampányoltak itt túlságosan, aminek az lett a vége, hogy végül Trump behúzta az államot és aztán az elnökséget itt. Itt indul a sorozat, 2016 november 8-án. Sarah Paulson, Ryan Murphy múzsája, ebben az évadban egy liberális karikatúrát alakít, aki bizonyos szempontból főszereplő, de a sorozat nem akarja, hogy együtt érezzünk vele, még akkor sem, ha egyébként horror elemek jelentős része rajta keresztül jönnek a történetbe.
Az évad ugyanis erről szól, hogy a gonosz eddig is itt volt a világban, csak a fehér liberális leszbikusoknak eddig nem kellett ezzel szembenézniük, de Trump megválasztásával elszabadultak a nacionalista és rasszista őrültek. Ally a a feleségével él, akit a (már emlegetett) Híradósokból ismerős Alison Pill alakít. Közösen nevelnek egy kisfiút, közös életük pedig sokkal nehezebbé válik, a választások után, amikor Ally egyre furcsább tüneteket fedez fel magán, amiket nem tud mire vélni. Bohócokat hallucinál a szupermarketben, de nyilván csak azután, hogy a félkarú pénztáros felveszi a Make America Great Again sapkáját.
Ennyire finom megoldásokkal dolgozik a sorozat, aminek soha nem volt kenyere a visszafogottság. Láthatóan az a cél, ezt Murphy is nyilatkozta, hogy Trump szavazói szemmel se legyen elviselhetetlen a sorozat, de akkora a szakadék a két oldal között, hogy Murphy és csapata azt képtelen áthidalni. Lehet úgy tűnik a számukra, hogy mindent megtesznek azért, hogy a liberálisokat is kigúnyolják, de az első rész alapján képtelenség bármilyen egyensúlyról is beszélni.
A Trump szavazókat egyelőre Evan Peters képviseli a történetben. A színész kékre festette a haját és igyekszik minél többet felszínre hozni a benne szunnyadó Heath Ledgerből. Ő az az arc, aki Trump győzelme után egyszerűen csak megdugja a tévét, illetve elturmixol egy kis rágcsát, hogy annak a trutyiját az arcára kenve, kinézetben még közelebb kerüljön az USA új elnökéhez.
Peters 6 szerepet játszik majd az évadban, ő lesz majd az alcímben szereplő szekták vezére. Az első részben felhúzza egy csoport mexikói munkás agyát, mert tudja, hogy aztán úgyis megverik, amit rögzíthet videóra, hogy ellenük hergelje az embereket. És bármennyire is gúnyolja a liberálisokat Murphy meg a csapata, bármit is csinálnak azt egyszerűen nem lehet a szektás viselkedéssel egy lapon emlegetni.
Ez is bizonyítja, hogy az American Horror Story remekül érzett rá erre a lehetőségre, de az eszközeik nem tűnnek alkalmasnak arra, hogy ezt érdekesen dolgozzák fel. A szatíra olyan, mintha baltával faragták volna és abban is gátol, hogy Ally és Ivy kapcsolatához, életéhez úgy tudjunk állni, mintha valódi emberek lennének. Ami fontos lenne, hiszen a sorozat megmarad a valóság talaján és így érzelmileg nehéz mit kezdeni azokkal a jelenetekkel, amik ijesztőek, de valójában csak a főszereplő fejében játszódnak.
Nekem úgy tűnik, hogy nem ez lesz a sorozat legrosszabb, vagy legjobb évada, bár azok, akik három részt láttak belőle, meglepően pozitívan nyilatkoztak a folytatást illetően. Persze az Egyesült Államokból teljesen más nézni a sorozatot, illetve azok az apró kiszólások is máshogy ülnek, amiben mondjuk Nate Silvert küdik el a fenébe, vagy Jill Steint emlegetik, mint a katasztrófáért felelős személyt. Ezek nincsenek benne annyira a köztudatban és ha a néző nincs vele tisztában akkor egész sok mögöttes tartalomról maradhat le.
Eldoron 2017.09.08. 14:25:18
scz_hun 2017.09.11. 11:10:27