Utolsó előtti epizódjához érkezett a Trónok harca utolsó előtti évada. Az HBO-n hivatalosan hétfőn este debütált a hatodik epizód, aminek eseményeit ebben a posztban spoileresen tárgyaljuk.

Mindjárt véget ér az évad, Martin kezét már rég elengedték a készítők, mégis, azt hiszem, vele kell kezdeni, mert mégiscsak az ő fejéből pattant ki, hogy az Éjkirály egy könnyed mozdulattal ledobja Dany egyik sárkányát, hogy saját céljaira hasznosítsa szerencsétlen teremtményt. Ez biztos, hogy az egyik kedvenc fordulat volt a tarsolyában, és roppant kellemetlen lehet a tévés változatot látni először, ami nagyjából csak találgat azt illetően, hogy hogyan és miért kellene ennek az egésznek történnie.

Martinnal ellentétben a készítőknek nincs idejük túl sokat agyalni ezen, pár éve megkapták a "legfontosabb koordinátákat", minden mást viszont rájuk bíztak. Nem egyszerű dolog viszont tévés keretek között, szűkös határidőkkel, összehozni valami olyat, ami azokat is kielégíti, akik akkor kezdtek ennek a könyvnek az olvasásába, amikor Bill Clinton volt az amerikai elnök. Ezzel együtt az évadban fellelhető hibák egy részét én arra fogom, hogy annak idején Martinnak nem volt egy olyan szerkesztője, aki a nyakára lépett volna, és annyit lenyeseget a történet középső részéből, hogy a végjáték érdemi része ne érződjön egyetlen hatalmas rohanásnak, aminek ájulás a vége.

Az sem mellékes, hogy Martin mindig mondhatja azt, hogy egy (két?) könyvvel többet ír, és ezek után nehezen is tartom elképzelhetőnek, hogy két könyvvel el is tud jutni a kívánt befejezésig, de lassan elengedem ezt a vonalat. Mindenesetre, ha azt keressük, hogy miért érződik néhol már elkapkodottnak a történet, akkor mindenképpen itt kell kezdeni. A készítőknek abból kell főzniük, ami van, ugyanakkor ez a tempó sokkal jobban illik egy tévésorozathoz. Egy átlag széria random epizódjánál egyáltalán nem hat furának, hogy egyetlen rész leforgása alatt kitalálnak egy tervet (szerezzünk bizonyítékot!), és a megvalósítását is rögtön elkezdik. Ez a Trónok harcában viszont a körülmények, a narratív struktúra és a távolságok miatt nehezen valósítható meg hitelesen.

Ezért idegennek érződött, plusz a korábbi évadokban még beszélhettünk realitásérzetről, idén leginkább csak a hiányáról. Tudom, előző években sem volt minden hibátlan, és volt, hogy kilógott a lóláb, de az idei évad minden korábbi példán túllép. Viszont ha be akarják fejezni a sorozatot, illetve érinteni minden főbb pontot, amit Martin kitalált, akkor nincs más választásuk. És nem is tudom őket hibáztatni, a nézők nagy része szerintem a látványos megoldásokat és ütközeteket örömmel beáldozza az életszerűség oltárán.

Az HBO nagyon profi abban, hogy kulisszák mögötti tartalommal lássa el az előfizetőit, az Inside the episode videókat általában kötelező megnézni, mert néha egészen találó dolgokat mondanak egy-egy kreatív döntés hátteréről. A mostani epizódban például elhangzik, hogy eleve onnan indultak, hogy találjanak egy olyan helyszínt az ütközethez, ahonnan hitelesen ki tudnak keveredni élve. Ez azért is fontos, mert úgy csinálnak, mintha bármennyit is törődnének vele, de egyre inkább olyan az érzésem, mintha csak azt akarnák elkerülni, hogy a Sharknadoval egy lapon emlegessék őket, ami a valósághűséget illeti. Ehhez képest, megengedték maguknak azt, hogy a korábbi epizódokban Jon azért ment Sárkánykőre, hogy sárkányüveget bányásszon, de végül a küldetésre nem is vittek magukkal külön, mert minek? Nem jött volna jól, ha úgyis olyan sok van belőle?

A látványra nem lehet panasz, viszont azt pont nem hiszem el, hogy innen ki lehet keveredni élve. De ami ennél is bosszantóbb, hogy ha a Trónok harca kikerüli az ilyen helyzeteket a tömegszórakoztatás érdekében, akkor olyan érdekes morális dilemmákat tud felvetni, amiket a presztízs dráma sorozatok is megirigyelhetnek. Ezért sajnálom, hogy azzal kell foglalkozni, hogy mennyire filmes megoldás volt a medvetámadás, hogy csak a segítőket kapták el, akár a zombik, akár a Mások, vagy hogy az Éjkirály miért töketlenkedett annyit a dárdával, mikor ott volt a földön Dany, illetve ha annyira jól céloz, akkor a szigeten csillezgető főhőseink felé miért nem dobott egy dárdát. Kikerülni elég nehéz lett volna.

Ennél is nagyobb probléma, hogy a csipetcsapat számára világossá vált, hogyha lezúzod a Mást, akkor azzal együtt legyőzted a holtakból álló seregét is, egyetlen "gombnyomással". Az egyetlen mozdulattal legyőzhető sereg pedig az egyik legkellemetlenebb filmes/sci-fis/fantasys húzás, amit csak el tudok képzelni, és sajnálom, hogy itt is megadják erre a lehetőséget. Valószínűleg ezt is örökölték Martintól, és kicsit félek, hogy tényleg igazzá válik az a rajongói teória, miszerint Sam fogja leszúrni az Éjkirályt, ezzel véget vetve a háborúnak.

Alan Taylor rendezte az epizódot, és a legjobb pillanatokat akkor tudta szállítani, mikor a vállvetve küzdő hősöket lehetett mutatni. Az egész medvetámadásra szerintem csak azért volt szükség, hogy előkészítsék: az Éjkirály nemcsak embereket, de állatokat is visszahoz a halálból és akkor kék a szemük.

Ennek ellenére én ezen szórakoztam a legjobban, mert meglepő volt, elég nagy volt a tét, mégsem érződött túlzásnak, és úgy jött le, hogy tényleg egy ilyen csoportos effort lenne a zombi-medve legyőzése. Közben a Visszatérő legendás jelenetét is megidézték, ami szintén pluszpont. Később a kősziklán is jó volt a közös harc, de sokkal kevésbé volt már meglepő, illetve egy pillanatig felmerült bennem, hogy ki merik nyírni Tormundot azelőtt, hogy találkozna Brienne-nel, de végül nem merték meglépni. Pedig valami ilyen drasztikus dologra lett volna szükség. Joraah is leeshetett volna a sárkányról menekülés közben. Valami kellett volna.

Mert a nyomorult sárkánynak, aki meghal az epizódban, sem hangzik el a neve egyszer sem, pedig ennyit azért még a Walking Dead áldozati bárány szereplőinek is kijár. Eskü alatt én nem merném vállalni, mert egyébként is elég keveset foglalkoztunk a másik két sárkánnyal, amelyik nem Drogon, mindenesetre az interneten az a konszenzus alakult ki, hogy Viserionból lett az Éjkirály hátasa. (Meg ha van egy sárkány, ami Jon feltételezett édesapjáról van elnevezve, talán nem őt fogják lelőni.) Ennek ellenére szörnyen para, hogy a készítők tudták, hogy ez a dolog jönni fog, és az egyik legmeghatározóbb momentum lesz a sorozat történetében, de nem tettek túl sokat azért, hogy mikor elérkezik, akkor tényleg kirázzon minket a hideg.

Ennél is rosszabb, hogy egyetlen színész arcára sem sikerült kiülnie annak a zsigeri döbbenetnek, amivel normál esetben ennek az egésznek járnia kellene. Az emberiség 99 százaléka a sárkányokat eleve mesének hiszi, még rosszabb a helyzet zombik és a Mások tekintetében, de azt, hogy ez a kihipózott Darth Maul még le is tud dobni egy sárkányt, minimális lendület, rákészülés nélkül, annak tényleg megrázónak kell lennie. Lehet nem volt idő, hogy újra felvegyék a jelenetet, de Emilia Clarke-tól elkezdve tényleg mindenki nagyon bambán néz, miközben valami olyasmi történik, amit elmagyarázni is nehéz.

Viserion halálának kellene minket földhöz csapnia, Thoros Myr nem túl nagy veszteség, Benjen pedig azért maradt életben, hogy Brant meg aztán Jont is egy ismerős figura mentse majd meg mikor a semmiből szükség lesz rá. Plusz elhiszem, hogy neki tényleg megváltás a halál, úgyhogy ha stílusosak a készítők, őt zombiként még viszontlátjuk, harmadszor is.

De visszatérve a halálesetekre, hányszor lehet még eljátszani, hogy jaj, majdnem meghal egy fontos szereplő, de aztán mégsem? Alapvetően nem baj, mert az átlagos sorozatoknak lételemeik az ehhez hasonló megoldások, nem baj, hogy a Trónok harca alkalmazza őket, de elméletileg azért nőtt ekkorára, mert sokszor kikerülte őket. Most meg úgy viselkedik, mint az az egyszerű srác, aki udvarlás közben eljátssza az úriembert, de miután összejött a dolog, már nem is tartja olyan furának felrakni a sáros bakancsát az asztalra.

Viszont ja, önmagában a halál sem hatja meg a nézőt, ha csak tudja, hogy ennek most megrázónak kellene lennie, de nem érzi. Ebből a csapdából nehéz lesz kikászálódni. Amellett sem szabad elrohanni szó nélkül, hogy a sorozat azért mutatott egy kicsit abból, amiért annyira szeretem, és amiért azt tudom tanácsolni mindenkinek, hogy akkor is nézze újra az elejétől, ha úgy érzi, mindenre emlékszik a történtekből.

Tyrion és Dany beszélgetése arról, hogy mi lesz halála után a trónnal, az epizód legérdekesebb része volt. Először a legjobb jutott eszembe, de ennek a jelentnek szerintem ártott, hogy ebbe az epizódba rakták, mert minden, ami nem a falon túl történt, az hangulatilag kilógott. Megint csak sok múlt azon, hogy mindkét félnek igaza volt, tényleg felesleges addig agyalni rajta, míg meg sincs a trón, viszont Tyrion is jól érzi, hogy ha meg is lesz a trón, erre a kérdésre Danynek nem igazán lesz jó válasza. Ezzel a következő rész, illetve évad egyik érdekes konfliktusának is megágyaznak. A Rabszolga-öbölben is láttuk, hogy egy dolog megszerezni a hatalmat, egy másik meg is tartani meg garantálni, hogy úgy is maradjanak, de Szent István meg Szent László országában ezt senkinek nem kell magyarázni, ugye?

Ehhez képest Arya és Sansa csatája már kevésbé volt felüdülés, illetve azt éreztem, hogy Maisie Williamst nem sikerült megfelelően instruálni a jelenetben. (Persze, ha feltételezzük, hogy tényleg Aryát látjuk, és nem azt kommunikálja már egy ideje a sorozat, hogy ő nem is Arya valójában? Mert akkor helyén volt, de úgy sem áll össze nekem teljesen.) Viszont amennyire nehézségeik szoktak támadni a párbeszédekkel a készítőknek, itt annyira jól sikerült érzékeltetniük, hogy a két lány mennyire elbeszél egymás mellett, és hogy a történtek mennyire megnyomorították őket. Persze lehet úgy is nézni, hogy az egymással vetélkedő Starkok az egyik utolsó fontos csavar a happy endre ácsingózó olvasóknak és nézőknek, de ez közben egész egyenesen következik azokból az ellentétekből, amik már akkor megvoltak, mikor felhőtlen és boldog gyerekkoruk volt.

Kisujj ebbe pisil még bele, ami igazán remélem, hogy a véget is elhozza a számára, mindenesetre jó volt látni, ahogy próbálnak valahogyan elszámolni a múltjukkal. Illetve a korábbi posztban feszegetett kérdés is előkerül, miszerint a becsület vagy a túlélés-e a fontosabb. Aryának is el kellett árulnia a családját, hogy aztán azokat árulja el, akik kiképezték, szóval árnyaltabb a dolog, mint elsőre tűnik. Talán kicsit szájbarágósan adták a tudtunkra, hogy látod, Sansa, csak arra vártál, hogy hozzámenj egy jóképű királyhoz/trónörököshöz, aztán kettőhöz is sikerült, de mindkettő pszichopata volt. A harmadik (sorrendben második) házasság meg egy alkoholista törpével volt, aki ráadásul másodszülött. Ezeket elő kellett venni, és jó, hogy a Stark lányok nem lettek puszipajtások csak azért, mert egy szenvedés volt az életük, de vigyázni kell a készítőknek is, nemcsak Kisujjnak azzal, hogy mennyit játszanak ezzel.

Miután lement az ütközet, és mindenki megmenekült, fel lehetett kicsit lélegezni, és így talán beszélhetünk az utolsó rázós döntésről, miszerint az egész epizód tanulsága az volt, hogy a külön töltött idő alatt Dany és Jon is ráébredt, hogy nem kéne a másik nélkül élni. Persze Tyrion szerint Jon első látásra belezúgott Danybe, de ez igazából mindegy is. A lényeg, hogy a két főszereplő kapcsolatának elmélyülésére sem jutott idő, azt sem lehetett megcsinálni, mert annyira sok plottal kell mellesleg foglalkozni, hogy a romantikázás nem fér bele, pedig az ő esetükben tulajdonképpen az is a plot része. De úgy tűnik, azt kémiával könnyebb megmagyarázni, és tényleg az a szerencséje a készítőknek, hogy Kit Harrington meg Emilia Clarke tényleg úgy néznek ki egymás mellett, mint akik rokonok összeillenek, úgyhogy emiatt kevésbé csapja ki a biztosítékot, de így is elég nagy baj, hogy a hiperűrsebesség miatt egyre inkább csak a szemünknek, mintsem az agyunknak, illetve a szívünknek szól a sorozat.

Egyéb felfedezések:

• Nem sikerült életszerűre szabni azt, ahogy a menetelés közbeni csevegések kialakulnak, de így sem túl nagy baj, mert a legtöbb így is nagyszerű volt. Legjobb, mikor a Véreb és Tormund megbeszélik, hogy mindketten ismerik Brienne-t. A második egyértelműen Berric Dondarion megjegyzése, miszerint Jon egyáltalán nem hasonlít az apjára! Ez azért vicces, mert tényleg inkább az anyjára, Lyannára ütött, mintsem Rhaegalra. Harmadik helyre meg odafér, mikor Tormund szívatja kicsit Gendryt.
• Apropó Gendry. Hát ez a futásos, elájulós megoldás szintén a kevésbé kreatívak, illetve hihetőek közé tartozott.
• Az AV Club egyik kommentelője összeszedte, hogy Havas Jont többször mentették már meg, mint az amerikai autóipart. Egészen pontosan hatszor. Jon védelmében annyit lehet elmondani, hogy a túlélés is elég nagy művészet volt ezekben a helyzetekben.
• Meg tényleg, szerintem az ilyenekbe már kár belekötni, de nagyrészt a szereplőknek nem látszódott a leheletük, pedig elég hidegnek kellene lennie ott, ahol vannak, nem?
• A spoilerek annyira kikerülhetetlenek, hogy a rész után néhány órával az amerikai olimpiai csapat az Éjkirályt osztja Twitteren. Aki mellesleg instant mémmé vált, legalábbis sporttal kapcsolatosan elég sokan elsütötték.
• Ja, Martin és a jégsárkányok. Az öregnek eléggé be vannak akadva ezek a jószágok, egyik korai regényét, még a Tűz és jég dala előtt konkrétan The Ice Dragon néven írta, és egyébként gyerekeknek szól, és simán reklámozza is Facebookon.

A finálé előzetese: