Újabb epizóddal folytatódott az HBO-n a Trónok harca, a tovább után pedig spoileresen tárgyaljuk az epizód eseményeit.

Ahogy Nymeria alig akarja megismerni egykori gazdáját az erdőben, úgy a hetedik évadra a sorozatra is alig lehet ráismerni. Van, ami nem változik, például az első részek továbbra is a torokköszörülésről meg a farokvakarásról szólnak, de közben van néhány gyökeres változás az eddig megszokotthoz képest. Eddig természetes volt, hogy rengeteg szálon fut a történet, alig-alig tudjuk megjegyezni az új szereplők nevét, mert epizódonként alig pár perc jut nekik. Szépen lassan összeértek a szálak, amitől megváltozott az epizódok felépítése és maga a Trónok harca is. A végeredmény egy egészen más sorozat lesz – a hetedik évad erről az átmenetről szól.

Az epizódban összegyűlt a sárkánykői terepasztal körül Dany, Tyrion, Varys, Olenna, Theon, Yara, Ellaria (meg a dorne-i tini nindzsa teknőcök), és a végére befutott Melisandre is. Korábban két-három epizód kellett ahhoz, ha mindenkiről akartunk tudni valamit, most meg egyetlen szobában ennyien kavarják a szart. Egyrészről remek érzés őket végre együtt látni, másrészt viszont, ahogy Dany is hiányolja a hazatérés örömét Sárkánykőn, úgy nekem is hiányérzetem volt, ahogy az utolsó hajrájára fordul a sorozat.

Még mindig túl sok fogaskereket kell a megfelelő irányba állítani ahhoz, hogy elindulhasson az az igazi fejvesztett futam, amit olyan sokan vártak a hetedik évadtól, és ha nincs az utolsó tíz perc, akkor sokan a mostani epizód után is úgy álltak volna fel, hogy a sok beszélgetésen kívül már megint nem történt túl sok érdemleges. Bryan Cogman ráadásul kicsit túlírta a párbeszédeket, de azért bízom benne, hogy ilyen közel a végéhez a készítőknek könnyebb a lényegre koncentrálni.

Leszámítva a szexjeleneteket. Mert azt is tudják, hogy egyre kevesebb lehetőségük lesz fedetlen melleket mutogatni, ezért minden alkalmat meg kell ragadniuk. A negyedik-ötödik évad környékén még elfért Szürke Féreg és Missandei nyelvleckéje meg az ebből kibontakozó szerelmi szál, de itt a hetedik évadban nem biztos, hogy pont az hiányzott a maximális elégedettséghez, hogy lássuk ezt a kapcsolatot oda kifutni, ahova mindenki várta. Szintén hasonló a helyzet Yara meg Homok Ellaria smárolgatásával is, ami a semmiből jött, de azt legalább időben elvágták.

Az viszont nem lehet véletlen, hogy Varys előételét most olvasta a kopasz homlokára a Sárkányok anyja. A köpönyegforgatás végigkíséri a sorozatot, de most a szokásosnál többet foglalkoztak ennek a lelki hátterével, illetve a következményeivel. Óvárosban látjuk, hogy kik azok, akik a történelemkönyveket írják, akik olyan nagy hatalommal bírnak a westerosiak felett. Ezek a fehér népek a címerükkel és jelmondatukkal, általában minden döntésüket annak fényében hozzák meg, hogy illeszkedjenek a szüleik szokásaihoz, erényeihez, hogy aztán a történelem lapjain jót írjanak róluk. A sorozat viszont tök jól megmutatja, mennyire béna is tud ez lenni, és többször kiderült már, hogy azok a nyerők, akik rugalmasan kezelik a szokásokat, és nem hagyják, hogy azok korlátozzák őket.

Theon Greyjoy bárhova ment, megalázták. A Starkok nem zárták tömlöcbe, de folyamatosan éreztették vele, hogy valójában csak egy túsz. Mikor hazatért, az apja rá sem bírt nézni, undorodott a fiától, aki meghajlott, és magára szedte az északi népek szokásait. Mondjuk az öreg Balon csípős megjegyzései egészen kellemesek voltak ahhoz képest, ami később várt rá. Ramsey megfosztotta a gőgjétől, ami fájdalmas volt, de ha  még mindig az a felfuvalkodott kis herceg lenne, aki a történet elején volt, már rég meghalt volna. Ezzel vissza is jutottunk a dilemmához, hogy mi a fontosabb: hosszú és kompromisszumoktól mentes életét élni, vagy dicsőségesen, a családi hagyományokhoz hűen meghalni és felkerülni a történelem lapjaira? (Lásd még a témában: Eddard Stark)

Varys és Dany beszélgetése is erről szól, de közel sem a töketlen kopasz az egyetlen, aki a saját túlélése érdekében oldalt váltott vagy esküt szegett. Jamie ezekkel a helyzetekkel még a sorozat története előtt szembenézett, és annak idején, egy jó kardforgató kézzel még úgy döntött: nem annyira fontos, hogy mit írnak majd róla. Ezért is volt olyan erős, mikor korábban (drága kisfia), Joffrey vetette a szemére, hogy milyen üres a róla szóló oldal a királyi testőrségről szóló históriás könyvben. A címet is adó játékban pont azok a karakterek a legsikeresebbek, akik a semmiből jönnek, mint Kisujj és Varys. Ők a porban kezdték, és cím nélkül ennél magasabbra már nem törhetnek, ahol jelenleg vannak, de folyamatos és ügyes köpönyegforgatás nélkül esélyük sem lett volna idekerülni. Úgy tűnik, hogy ez a sikerhez alapvető, viszont néha van olyan fájdalmas, mint mikor a megkövesedett húst fejtik le az emberről.

Viszont a hagyomány egy dolog, a családban öröklődő természet meg egy másik. Danyt soha nem nevelte az apja, mégis látjuk, hogy így is mennyire hasonlít rá. Most pedig, ahogy Cersei a déli uraknak szépen felsorolja az eddigi tetteit, egyre nyilvánvalóbb, hogy milyen sok tekintetben ütött az apjára. Úgy viselkednek vele az emberek, hogy „ja, itt van ez a lány a sárkányokkal, aki az őrült király lánya, és egész sokszor viselkedik úgy, mint az apja, de neki mégis elnézzük, mert néha képes visszafogni magát és egyébként is milyen cuki". Az ő személyes narratívája a becsvágyról szól, a szokásos bosszú mellett, neki jár a trón, ezért tűnik kevésbé alkalmasnak arra, hogy betöltse azt a próféciát, amit nem lehet rendesen a közös nyelvre fordítani.

Ezzel szemben Jon megint elmondja, hogy neki ez az egész nem hiányzott, nem vágyott soha arra, hogy ő legyen a megváltó. Azok után, hogy mennyire hangsúlyozták Tyrion és Jon barátságát, az sem lenne meglepő, ha a törpe dobbantana a sárkányoktól a rémfarkasokhoz. Azok után, hogy ennyi szó esett a múltbéli árulásokról, meglepő lenne, ha nem várna ránk még néhány. Eléggé adja magát, hogy a testvérek is egymás ellen fordulnak, bár ha minden igaz, akkor Sansa és Jon unokatestvérnek számít, de ezt ők egyelőre nem tudják. Ezenkívül Cersei és Jamie konfliktusával az előző epizód foglalkozott, de az is könnyen előfordulhat, hogy a Királyölőből egy napon még Királynőölő is legyen.

Ennél konkrétabb egymás ellen fordulás most a Greyjoyoknál történt, akik az utolsó tíz percben egymást gyilkolták halomra. Ezt sikerült még felturbózni azzal, hogy Theon újra elárulta Yarát. Bár ha nagyon belemagyarázós kedvünkben vagyunk, akkor lehet azt mondani, hogy szerencsétlen Theon a „nagyobb képet” nézte, és választhatott a fentebb mér említett dicső halál és a dicstelen élet között és mivel már úgyis mindegy neki, az utóbbit választotta. Így legalább lesz valaki, aki leadja a drótot Danynek.

Maga a csata egyébként ügyes volt annak ellenére, hogy látszott: igyekeztek minél kevesebből kihozni, de a hetedik évadban ez már egészen mást jelent, mint korábban. A vágások miatt túl sok mindent nem lehetett látni, de fogjuk rá, hogy ezzel a káoszt akarta átadni Mark Mylod rendező és csapata. Az adrenalinfröccsre szükségük volt a nézőknek, akik arra számítottak, hogy nem lesz már több tökölés. Csakhogy az a bizonyos tökölés eddig kódolva volt a sorozatba. Eddig volt egy túlírt szappanopera, mellekkel és sárkányokkal, hogy egy klasszikust idézzek. Ehhez csak díszítés volt az évadonkénti egy-egy komolyabb csata meg sárkány. Ezek lassan átveszik az irányítást, de az már egy másik sorozat lesz, mint amit addig néztünk.

Egyéb megfigyelések:

• Kedvencem volt, hogy mindenki lehidalt attól, hogy Tyrion a saját (családjának) otthona ellen küldené Dany seregeit. Mi viszont tudjuk, hogy a saját apja legyilkolása után már nem olyan nagy ugrás ez, illetve hogy a Casterly-hegy közel sem olyan fontos már, mint régen volt, így az egész csak jelképes. De legalább azt is bizonyítja, hogy annyira azért nem fél attól, hogy emberek haljanak meg. Ráadásul ennek a tervnek nagyjából ott vége is, hogy Yara hajóinak nem sikerül eljutniuk Napdárdába.
• Viszonylag rég futott bele ilyenbe a sorozat, de a Nymeria és a falkája olyasmi, ami a könyvben világos volt, de a sorozatban csak elvétett utalásokat kaptunk róla, semmi többet.
• Misandei és Szürke Féreg jelenete abból a szempontból legalább érdekes volt, hogy a sorozatban folyamatosan búcsúznak egymástól a karakterek, Jamie és Brienne ebben a csúcstartó, de Jon és Eddard búcsúja is legendás.
• Azért sem lehet ráismerni már a sorozatra, mert ilyen jutalom falatok vannak benne, mint a múlt héten a jóságos Lannister-katonák és Ed Sheeran, akik nem támadják meg az egyedül lovagló lányt, vagy most épp a mindent és mindenkit túlélő Meleg Pite.
• Ezek után az lenne a szép, ha Sam megkapná a szürkehámot, és nem tudná Jorah-t meggyógyítani, de tudjuk, hogy az ellenkezője fog megtörténni.
• Melisandre vajon szándékosan nem ejtett szót arról, hogy csak miatta van egyáltalán életben Havas Jon?

A következő rész tartalmából: