"Ez a dagadt néger, aki énekelt... Szerintem a Herczku Ágnes jobb lett volna" - mondta a kormánypárti publicista, Lovas István az Echo TV Sajtóklub című műsorának július 17-i adásában a Grammy-díjas CeeLo Green fellépéséről a vizes vb megnyitóján. Bayer Zsolt nagyban egyetértve közölte: "Én is csak őt hagytam volna ki a megnyitóból".
A Sajtóklubban egyébként éppen arról beszélgettek, micsoda dolog is az, hogy az ellenzéki médiának nem tetszett a megnyitó, mert az országban vannak emberek, akik "bele vannak betegedve, hogy Magyarországon minden rendben, minden frankó, minden működik". Csepelyi Adrienn pedig a Népszavában a "nemzeti giccs" és a "húspiac" kifejezéseket használta, amit ezek a derék férfiak rögtön meg is értettek: szerintük az ellenzéknek az a baja, hogy férfias férfiak és nőies nők léptek fel a megnyitón. "Mit kéne mutogatni? Gender-csávókat? Minek örülne ez a sok barom állat?" - tette fel a nagy kérdést Bayer Zsolt, aki egyébként nem árulta el, ő kit szerepeltetett volna a "dagadt néger" helyett.
A mondatot a Budapest Beacon szúrta ki, az egész beszélgetés itt nézhető meg, de csak erős idegzetűeknek ajánljuk. Levezetésképp pedig álljanak itt Mészöly Kálmán emlékezetes szavai az idegenlégiós, afrikai focistákról, "akik épphogy leugrottak a fáról, és már itt vannak".
Tekintsa Vakumba 2017.07.18. 17:31:26
shawshank 2017.07.18. 17:39:02
Ravasz Figyelmeztetés 2017.07.18. 17:42:43
Girhes Joe 2017.07.18. 17:47:33
ember100 2017.07.18. 17:50:04
Szerintem meg kellene mutatni a CeeLo Greennek ezt a kis szösszenetet és még a szart is kiperelné belőlük :)
sunblind 2017.07.18. 17:52:40
banok · http://meghaaat.blog.hu/ 2017.07.18. 17:56:26
Indriq 2017.07.18. 17:56:46
Ezzel a 3 debillel nem az a baj, hogy nagy magyarok akarnak lenni, hanem mindezt a másik oldal/nézőpont fikázásával akarják bizonygatni. De persze mit várhatunk pár a fityisz ideológián nevelkedett lénytől?
guy2 2017.07.18. 17:59:53
immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2017.07.18. 18:03:26
Herczku Ágnes meg a maga műfajában nyilván zseniális, de lássuk be, hogy az egy rétegműfaj, a "hétmilliárd tévénézőből" kábé 10.000 tudta volna hova rakni a produkcióját.
Indriq 2017.07.18. 18:08:49
zokogjatok 2017.07.18. 18:10:12
zokogjatok 2017.07.18. 18:11:05
Indriq 2017.07.18. 18:19:06
passz, hogy a rabszolgaság hogy jött be nálad, de te tuti érted.
A néger szó pejoratív jelentéséről van szó. Ezt az előadót lehet fikázni az előadása miatt, elítélni a nemi erőszak story miatt, mindkettő magyarázható, de pont a színe miatt necces. bayer és lovas meg pont ezt emeli ki, mert ennyit tudnak, ennyi eszük van.
szerella 2017.07.18. 18:24:58
kalbász 2017.07.18. 18:28:47
Dagadt vagy nem?
Néger vagy nem?
Szar volt vagy nem?
kalbász 2017.07.18. 18:30:28
Megtanulta, hogy a szociális demagógia a legfontosabb és hogy neki nincs médiafelülete, csak ha megszállja azt.
2002 barátom. 2002.
Most az fáj nektek, hogy nem 99% ballib médiatúlstúly van, hanem lecsökken 60 környékére.
Rögtön diktatúra lett.
willcox 2017.07.18. 18:31:17
Igaza van a német ismerőseimnek, mikor azt kérdezik, mi van nálatok? Szégyen.
kalbász 2017.07.18. 18:34:43
#MINDENSZAR
kalbász 2017.07.18. 18:36:48
Bakker...
Ott van olyan gondolatrendőrsaég a pc és a gender nevében, hogy beszarsz ha véletlen nem pont azt mondod amit kell.
Addig tudom, hogy nem tűnik fel a liberális lelkednek a véleményterror, amíg be tudod illeszteni a világodba. Aki meg kihullik belőle abból lesz neked a náci, gonosz, rasszista, stb.
Teeee, ... liberális.
OKalman 2017.07.18. 18:36:52
bloody.rain 2017.07.18. 18:43:56
FDToth 2017.07.18. 18:45:30
Az ilyenekt moresre kene tanitani, nme oedig hagyni...
izellajos 2017.07.18. 18:46:43
Jenyei 2017.07.18. 19:01:03
tnsnames.ora 2017.07.18. 19:03:21
A Budapest Beacon is megéri a pénzét. Ugyanis Lovas "négert" mondott, míg az újság "n*ggert" adott a szájába: ettől még persze Lovas kulturálatlan volt (meg ostoba, hiszen Herczku Ágnes kétszer szerepelt a showban, dramaturgialiag túlzás/kontraproduktív lett volna harmadszor is elővenni, arról nem beszélve, hogy CeeLoGreen világsztár-skatulyájának nem alteratívája)
flokifloki 2017.07.18. 19:04:22
SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2017.07.18. 19:06:09
@Girhes Joe: Az felmerült már benned, hogy a giccs esetleg nem kifejezetten az Anna-bálos sétálgatásnak szólt, hanem a műsor valamelyik másik (ugyanúgy dögunalmas) részének?
Csiberi 2017.07.18. 19:07:45
FDToth 2017.07.18. 19:10:35
Alick 2017.07.18. 19:21:35
histar007 2017.07.18. 19:39:25
Ha 200 kiló vagy akkor sem mondom, hogy nagy mert lehet hogy kóros. Ha 130 magas vagy akkor sem mondom, hogy alacsony mert biztos zavar és még 40 év után is nőhetsz. A nemedet sem állapítom meg, mert az 57 elemű Gender-periódusos rendszer bármelyike lehetsz, ha nem találom el az bizonyára sértő. A teljesítményedre sem szólok mert te biztos a te maximodat nyújtottad és ezért eleve tisztelet jár. Tán még önmagd is legyőzted. Végül pedig a neveden sem szólítalak, mert mi van ha nem szereted, becézni pedig pláne nem foglak mert mi van ha gyerekkorodban így csúfoltak. A bőrszínedről pedig nem veszek tudomást mert olyan nincs.
Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2017.07.18. 19:46:53
Putty Pityu 2017.07.18. 19:48:11
Azok a német ismerőseid, akik a volt náci birodalom leszármazottai? Nekik valóban joguk van azt kérdezni, mi van nálunk...ja, nem. Szégyen.
SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2017.07.18. 19:55:13
Kegy 2017.07.18. 20:00:40
Putty Pityu 2017.07.18. 20:01:56
Soha nem felejtünk indexes banda, lehet, h Balyer egy barom, de ti meg senkiházi, hazátlan senkik vagytok, akik azért szurkolnak, nehogy a magyarok nyerjenek...
Mutassatok még egy olyan országot, ahol az egyik legnagyobb híroldal a saját nemzetük sportolói ellen szurkolnak, és ezt még reklámozzák is, és megpróbálják megmagyarázni azt, amit nem lehet!
Várom az országok, híroldalak neveit!
szociál · szociesatjukol.blog.hu 2017.07.18. 20:04:13
madafakaa123 2017.07.18. 20:14:59
mrbloodbunny · http://mrbloodbunny.blog.hu/ 2017.07.18. 20:17:34
Jon Bovi 2017.07.18. 20:19:22
dekoninckxx 2017.07.18. 20:23:25
dekoninckxx 2017.07.18. 20:25:48
Komolyan. Nem nácik, csak egyszerű vidéki dolgos emberek (lehet, hogy ez egyenlő a nácingokkal a jobb sorsra érdemes indexen)
pagodalom 2017.07.18. 20:27:28
morph on deer 2017.07.18. 20:35:53
"...a volt náci birodalom leszármazottai? Nekik valóban joguk van azt kérdezni, mi van nálunk"
Ha megint kérdeznék, akkor - mint volt náci kollaboránsok leszármazottja -nyugodtan hivatkozhatsz akár erre is:
„Minden magyar kormány kötelessége megvédeni minden állampolgárát. Ennek a erkölcsi és politikai követelménynek Magyarország nem tett eleget.
Akkor a zsidók védelme helyett a náci kollaborálást választottuk. Ez nem fordulhat többé elő"
Ez ma hangzott el.
Azért orbán is tanul. Lassan, de csak-csak sikerül, mint látjuk. A "megszállási" emlékmű felállításakor még úgy tudta, hogy mi, magyarok "ártatlanok" vagyunk a népírtásban, azt kizárólag a nácik követték el... Lám, lám...
kokoro 2017.07.18. 20:36:25
2017.07.18. 20:41:18
Billy Hill 2017.07.18. 20:45:15
altona 2017.07.18. 21:01:51
septem 2017.07.18. 21:06:00
vakegér II 2017.07.18. 21:18:13
Punxsutawney Mormota 2017.07.18. 21:21:58
_Neville 2017.07.18. 21:26:08
tjhooker 2017.07.18. 21:28:00
tjhooker 2017.07.18. 21:30:19
*Bár azt is tudom, hogy akinek nincs az annyit is ér.
hhh. 2017.07.18. 21:31:37
Indriq 2017.07.18. 21:31:38
"A magyar nyelvben a „néger” szó a közelmúltig megőrizte semleges voltát, ám a 2003-as kiadású Magyar értelmező kéziszótár már pejoratív jelentésűként jegyzi.[3]"
dr. mesterséges színezék 2017.07.18. 21:37:00
Aha. A Hofi-féle magyar ló, aminek csak másik oldala van.
dr. mesterséges színezék 2017.07.18. 21:41:04
Ügyi vagy. Most pedig emeld ki ebből a rasszista komponenst, és még ügyibb leszel!
Tudniillik elítélt faszkalap úr nem azért elítélt faszkalap, mert fekete, hanem mert egy elítélt faszkalap.
Várhegyi Attila tudna mesélni erről a státuszról.
chagaal 2017.07.18. 21:48:21
aki meg nem ismeri és leugatja, hát az meg egy tahó barom, ennyi:-) nyilván sok ilyen van, de azok szóközönként bazdmegezve élik a világukat, csodálkozni csak azon lehet, ha ezt a tahóságot a közvetlen környezetükön kívül másoknak is rá tudják kényszeríteni... magyar ugar...
ahf 2017.07.18. 21:49:35
Rot 2017.07.18. 21:50:19
Ez teljesen ok.
tollas 2017.07.18. 21:56:13
tollas 2017.07.18. 21:58:02
csi szi 2017.07.18. 22:02:51
A néger szó meg nem rasszista kifejezés a magyar nyelvben, ahogy a cigány sem, csak azt akarnak csinálni belőle.
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.07.18. 22:04:55
a te paszulyod meg kicsi meg sárga mint a borsó, aztán mégse szerveznek erre tévé müsort a ballibek.
Október 2. Orbán csőcseléke népszavazni megy 2017.07.18. 22:08:15
Ti fideszesek, tiveletek tényleg fel lehet zabáltatni a magyar föld teljes trágya állományát?
csi szi 2017.07.18. 22:10:50
Tekintsa Vakumba 2017.07.18. 22:11:44
csi szi 2017.07.18. 22:17:37
Melyik háromról beszélsz, az állítás Bencsikre igaz (bár a felesége nem moszkvai komcsi, hanem kárpátaljai volt szovjet állampolgár), Lovas mikor volt komcsi? Vagy Bayer (ő a rendszerváltás után volt népszabadságos, vagy úgy gondolod, hogy a rendszerváltás után is komcsi újság volt, nem demokrata?:))
bekestobbsegg 2017.07.18. 22:29:01
TothJanJ 2017.07.18. 22:52:00
sóhegy049 2017.07.18. 23:02:32
Nem a ti vizesbulitik, wazza?
Nem ti hívtátok ide a "dagadt négert"?
Nevoeiro66 2017.07.18. 23:11:17
bekestobbsegg 2017.07.18. 23:18:15
Ez a Fidesz kezd túl sok mindenkit megszólítani... felesleges.
dr. mesterséges színezék 2017.07.18. 23:23:51
Mióta is számít, hogy ki mit gondol bármiről?
Ha Viktor aszongya, hogy ő komonistákat vert ki a hatalomból a fidesszel '98-ban sajtóstul, mindenestül, akkor az úgy van. Ezt az 5-ös számú tagkönyv tulajdonosának is illik tudnia.
dr. mesterséges színezék 2017.07.18. 23:26:21
dr. mesterséges színezék 2017.07.18. 23:30:01
Egyetértek.
De azért a dagadt néger meg a büdös cigány van annyira jóhiszemű, mint Nagyváradon volna retkes bozgor. Mi rossz lehet két melléknévben, nem?
Hegyirablo 2017.07.18. 23:38:14
Helló!
Na és melyik bíróság előtt perelné ki a szart is belőlük? Csak mert jelen állás szerint Magyarországon nem tilos le "dagadt néger"-ezni senkit.
Nem a filmek világában kellene élni, ez itt a való élet.
HunYetti 2017.07.18. 23:48:17
Putty Pityu 2017.07.18. 23:58:12
*Bár azt is tudom, hogy akinek nincs az annyit is ér.”
Ez asztán igen.
Amúgy kb. nem ez volt leírva, fuss neki mégegyszer!
De ha már...nem is tudtam, h az ország gazdasági, az állampolgárok szociális helyzetétől kell függjön, h szurkolok-e a magyar sportolóknak. Én eddig mindig természetesnek vettem ha egy magyar sportolónak, a magyar válogattnak drukkoltam. A picsába, ezt elszabtam.
Gondolnom kellett volna a szegényekre, a betegekre, a hátrányos helyzeűekre, arra, h mocskos Orbán lopik, és bizony az ellenfélnek illett volna drukkolnom, mert akkor ezek mind megszűntek volna. Nem lenne szegénység, nem lennének hátrányos helyzetűek, nem lennének betegek, mocskos Orbán meg nem lopna.
Ó, én hibám, én hibám, én hibám, Istenem bocsáss meg nekem, h a nehéz idők ellenére is a honfitársaimnak drukkoltam a sporteseményeken. Hogyan lehettem erre képes, ember vagyok én egyáltalán?
Nem, egy szardarab vagyok, mert magyar létemre magyaroknak drukkolok... ;(
BéLóg 2017.07.19. 00:01:50
dr. mesterséges színezék 2017.07.19. 00:09:39
Putty Pityu 2017.07.19. 00:14:00
Na ők le sem tagadhatják, h nácik bmg. Én a helyedben jobban odafigyelné kikkel ismerkedek, érted, mert a végén még téged is összenáciskodnak, aztán már kész is a baj.
Kell ez neked?
Egy igazi, haladó európai, saját pénzén hozat be legálisan migr...menekülteket, szállásolja el őket a lakásában, segít nekik a papírmunkában, és természetesen segít nekik elhelyezkedni a Paksi atomerőműben, vagy éppen valamelyik kórház idegsebészeti osztályán. Leszel szíves ezekre figyelni, ezeket betartani, és elindulni a helyes úton!Kezdésnek elég lesz egy akus flex, meg Gulyás Marci, azt irány a határ, de nem én mondtam.
Billy Hill 2017.07.19. 00:14:56
Billy Hill 2017.07.19. 00:20:33
www.youtube.com/watch?v=wYjSiBkPKx4
Putty Pityu 2017.07.19. 00:20:59
Akkor a zsidók védelme helyett a náci kollaborálást választottuk. Ez nem fordulhat többé elő"
Ez ma hangzott el.”
PR szöveg, pontosan tudod te is, h miért ma hangzott el.
Amúgy ha nem látod a különbséget a náci birodalom és az akkori Magyarország között, akkor azt kell mondjam kurva szar tanáraid voltak az iskolában, vagy te vagy teljesen lenullázva agyilag.
2017.07.19. 00:22:02
Amikor Mandela meghalt, akkor is állítólag egy műsorban úgy emlegették, mint egykori afroamerikai politikust. Ez nevetséges, hisz néger volt ugyan, de Amerikához semmi köze se volt.
Putty Pityu 2017.07.19. 00:23:06
Te meg szöcske vagy.
a Nanga Parbat rabjai 2017.07.19. 00:25:51
dienekes123 2017.07.19. 00:35:56
Nem, egy szardarab vagyok, mert magyar létemre magyaroknak drukkolok... ;( "
Szerintem csak azt nem érted, hogy egyesek teljesen leszarják a sportot. Teljesen tökmindegy nekik, hogy 65 vagy 66 másodperc alatt úszik le valaki egy távot, hogy magyar-e az illető vagy német. Hogy tavaly magyarok tudtak-e többször a hálóba dobni egy labdát a medencében játszva. Ezért nem hazaárulás másnak szurkolni, mert ez nem háború, csak játék, amit valamiért túl komolyan vesznek az emberek.
Így mikor a kormány több száz milliárdokat költ vizes vbre, focira, meg a többire, akkor az jut eszükbe, hogy a körzeti orvosuk bezárt, hogy legutóbb hat hétre kaptak szakorvosi időpontot, vagy nyolc hét után jutottak be röntgenre. Hogy szakadozó vakolatú folyosón sétáltak be a 20 éves elavult ct-hez. Hogy túl voltak terhelve a nővérek és orvosok.
Miközben te a magyaroknak szurkolsz, akik éppen a tvben rohangásznak egy labdát rúgdosva, és arra gondolsz hogy mekkore dicsőség lenne, ha sikerülne a hálóba juttatniuk, más emberek azon gondolkoznak, hogy az mekkora eredmény lenne, ha nem két kórház között halnának meg a betegek a készülékek vagy személyzet hiánya miatt.
Putty Pityu 2017.07.19. 00:47:48
Nagyon jó sztori volt, mondjuk azt nem látom ki belőle, h mely kommentemre reagáltál, de szarni rá, egyszer élünk, szóval nézzük.
Nem, nem azért kellet levenniük a mezt, amit írtál. Azért, amit te meg a hozzád hasonló „magyarok” soha nem fognak érezni. Ezt kár is tovább ragozni, tanulni ezt nem lehet, valaki vagy érzi, vagy nem, ennyi.
Ha az állam nem ölt volna pénzt a fociba, akkor is kikaptunk volna Andorratól, mert Bernike lányokat küldött a pályára a magyar válogatott helyett, tisztelet a kivételnek persze.
A táblafilc megléte/nemléte nem tudom milyen formában kapcsolódik a felcsúti akadémiához, de ha nem lenne akadémia sem biztos, h lenne táblafilced. Akkor biztosan találnál magadnak valami mást, amire lehet haragudni emiatt. Mondjuk a metrót, a mostani VB-t ugye, meg minden mást, amire az állam költ.
„Kár, hogy egyeseknek, mint neked is, a szart is el lehet adni, ha átkötik egy nemzetiszín szalaggal.”
Nem tudom mi a szarra gondolsz...de nem, nem lehet.
Viszont az agyatlan Orbánozástól már ki van a szombatom, mert teljesen mindegy miről van szó, teljesen mindegy, h milyen esemény, a lényeg az, h ne örüljünk semminek, mert mocskos Orbán...ja, meg nincs táblafilc, ja, meg emberek halnak meg a kórházakban, ja, meg a politikusok lopnak (meglepő), ja, meg szar minden, ja, meg amúgy is faszna örülni, sírjunk inkább, az jobb bmg.
morph on deer 2017.07.19. 00:55:18
"PR szöveg, pontosan tudod te is, h miért ma hangzott el."
Hogyne tudnám!
Mert egy gerinctelen köpönyegforgató a magyar miniszterelnök, azért!
De, tudom a különbséget.
Meg azt is, hogy nincs mire felvágnunk.
Mindenesetre neked sem ártana elmerengeni azon, hogy mire fel emlegeted a németek náci felmenőit ma - mert az kb ugyanannyit számít ma, mint a mi "náci kollaboráns" őseink...
Egy biztos, ők legalább mertek szembenézni a saját történelmükkel és nem próbálják elhazudni meg másokra kenni a saját bűneiket. Nem úgy, mint a mi kis "kollaboráns" vezetőink, akiknek természetes, hogy a nyilasból lett akommunista, aki aztán a fidesz soraiban komcsizik teli torokból.
Vagy csak azok a takonygerincű képmutatók ott a fenti képernyőn...
De legalább soha nem tanulunk a saját faszságainkból, kerül amibe kerül!
Nem úgy, mint ott a dekadens nyugaton, ugye...
Szóval nincs mire hősködni, és büszkének lenni, és egyre kevésbé lesz ezzel a politikával ami most kezd kibontakozni!
Sajnos.
Putty Pityu 2017.07.19. 02:32:21
Így mikor a kormány több száz milliárdokat költ vizes vbre, focira, meg a többire, akkor az jut eszükbe, hogy a körzeti orvosuk bezárt, hogy legutóbb hat hétre kaptak szakorvosi időpontot, vagy nyolc hét után jutottak be röntgenre. Hogy szakadozó vakolatú folyosón sétáltak be a 20 éves elavult ct-hez. Hogy túl voltak terhelve a nővérek és orvosok.
Miközben te a magyaroknak szurkolsz, akik éppen a tvben rohangásznak egy labdát rúgdosva, és arra gondolsz hogy mekkore dicsőség lenne, ha sikerülne a hálóba juttatniuk, más emberek azon gondolkoznak, hogy az mekkora eredmény lenne, ha nem két kórház között halnának meg a betegek a készülékek vagy személyzet hiánya miatt.”
De értem, h egyesek leszarják a sportot, azt viszont nem, h akkor, h a szombatba tudnak az ellenfélnek szurkolni...mert ezt írtad.
Hazaárulást egy szóval sem említettem, tehát arra nem is reagálok.
Aztán meg nem Bélabáról beszéltem, aki remeg a rendelő előtt, meg a várólista miatt, hanem az indexről, annak egyik újságírójáról.
Viszont, akit teljesen hidegen hagy ha egy olimpián, világbajnokságon a magyarok nyernek, és ennek ő nem tud örülni, azt kurvára tudom sajnálni, meg a családját is de komolyan.
Kórházak, eü, kendvenceim. Mé’ költünk erre ennyit, arra annyit, hiszen dik málik a vakolat, dik várólista. Én is voltam már kórházban, meg kaptam 3-4 hónapra időpontot is, meg voltam kórháznak olyan területén, ami egy horror helyszínére hasonlított csak épp kettővel több neon pislogott, mint a filmeken szokott (Uzsoki hátsó része). És arra jöttem rá miközben 2-3 órákat vártam a rendelők előtt, h erről a sportolóink nem tehetnek. Ehh, mi?
Aha, érted, a magyar válogatott sem tehet róla. Érted, pl. valahogy a Saul fiánál sem háborgott senki a máló vakolat miatt, a hosszú várakozások miatt, a kibaszott CT miatt. (Mert ők sem tehetnek róla.) Akkor valahogy nem olvastam a lib médiákban, h minek kellett ez, máló vakolat. Meg ne szégyelld ha a film ellen szurkolsz, máló vakolat. A maccabival kapcsolatban sem olvasom, h mennyire szar lesz már, h az is minek, azt is ki nézi majd, biztos senki se nézi majd, meg közpénzbű, meg már 30 milliárd, azt máló vakolat.
Te olvastál róla valamit? Nem mi? Na ja. :)
Pedig mikor majd azt rendezi Magyarország, az eü pont olyan szar helyzetben lesz, mint most, máló vakolat.
Aki „leszarja a sportot”, az majd a maccabi alatt is hőböröghet, az index is, de ők akkor nem fognak. :D
Aki nem érti, éri fel ésszel, h mikor egy magyar sportolót lát a tévében az nem Orbán embere bmg, hanem ő ezt az országot képviseli, az egy barom.
Nem a sportolót húzzák fel a rúdra, hanem a magyar zászlót, nem a sportoló énekli el a saját szerzeményét, hanem a himnuszt játszák. Magyarország valamiben első lett, egy magyar sportolónak köszönhetően. Magyarország meg nem egyenlő Orbánnal bmg, aki ezt sem képes felfogni, az duplán barom.
A másik, a magyar válogatott, merthogy a kommentem eredetileg arról szólt, nyilván kurvára örülnék neki ha EB-t nyernének, VB-t nyernének, nem fognak, de ettől még nekik szurkolok és nem a hollandoknak, vagy másnak. Ahogy úszásban sem csak annak szurkolok, aki tuti aranyat szerez, hanem annak is, aki mondjuk 17. lesz.
És ennek kurvára függetlennek kellene lennie a politikától, attól is, h ki mennyit lop bmg, attól is, h milyen a CT.
Nonszensz, h nem a magyaroknak szurkolok, mert szar az eü, lop az Orbán, aztán kiderül, h a Gellért tömör arany, futja belőle végtelen CT-re, csuhajja geci, akkó most már a magyaroknak szurkolok. Ne vicceljünk már!
A gyerek meg nem a CT hiánya miatt halt meg, azt már többen elmondták, persze te, mint dr. Kommentelő egyeztettve a többi dr. Kommentelővel a fotelből, monitorok mögül megállapítottátok, h ez nem igaz, hazudnak, de, igenis azért halt meg.
Erről ennyit.
Putty Pityu 2017.07.19. 02:34:08
Az Ellenálló 2017.07.19. 02:43:08
EGY a megingathatatlan HÁROM millióból 2017.07.19. 02:47:05
2017.07.19. 02:47:42
Az afro az egy négeres hajviselet inkább.
2017.07.19. 02:50:56
Opi87 2017.07.19. 03:30:20
Eleve nem kellett volna megrendezni, Orbán olimpiapótléka, gicssparádé százszor annyiból amennyiért bárhol máshol megcsinálták volna, igazi bunkó proli Káeurópai pénzszórás amit max. Oroszországban, Törökországban vagy valamelyik poszt-szovjet elbaszott autoriter helyen tudnék elképzelni.
Trambold 2017.07.19. 04:04:49
amado 2017.07.19. 04:56:09
dr. pretender 2017.07.19. 06:08:41
tpl 2017.07.19. 06:30:26
val 2017.07.19. 06:38:07
"Jobb mint a bolti: négercsók"
Field64 · https://moviecops.blog.hu/ 2017.07.19. 06:53:57
Mindkettőtökkel tökéletesen egyetértek.
katarakta 2017.07.19. 07:01:29
plümpike 2017.07.19. 07:41:40
csi szi 2017.07.19. 07:48:40
Nzoltan 2017.07.19. 07:51:51
Van, akiket a valóság zavar. Nekik van a píszí.
Prussia 2017.07.19. 07:53:39
Prussia 2017.07.19. 07:59:24
ö...mikó? 2017.07.19. 08:02:07
1. 3,4 MILLIÁRD KÖZPÉNZT szórtak el CSAK a megnyitóra, egy HÉT Sziget nagy színpad kijön a feléből, tucatnyi ezerszer nagyobb sztárral, mint a "dagadt néger". Annyi különbséggel, hogy azt a pénzt összedobják azok, akik kíváncsiak rá, ezt meg csak kihúzták a zsebünkből, hogy a haverokéba tömjék. Úgyhogy a k&rv@ anyátok tolvaj gecik, meg annak is, aki rájuk szavaz.
2. A másik baj, hogy ilyen rasszista, bolsevik, köpönyegforgató (bayer népszabadság zsolti, bencsik belügyes besúgó andrás, stb.), munkásőr ivadék senkik egyáltalán szót kaphatnak. Nem véletlen, hogy a fő tolvaj tv-jében.
+1 A főtolvaj, egy tanulatlan, proli gázszerelő és van pofájuk beadni, hogy azért gazdagszik gyorsabban, mint Zuckerberg, mert okosabb (tekintsünk el, hogy facebook, de bazmeg, programozó zseni, aki Harvardon végzett). Ez a bolsevik proli tempó megint, mint 90 előtt és ennek tapsoltok és POLGÁRI, KONZERVATÍV JOBBOLDALNAK hívjátok. Pfuj, köpedelem ország köpedelem népe.
Marci Makk 2017.07.19. 08:02:54
Marci Makk 2017.07.19. 08:05:32
Marci Makk 2017.07.19. 08:09:34
Marci Makk 2017.07.19. 08:13:17
ö...mikó? 2017.07.19. 08:13:34
Nzoltan 2017.07.19. 08:17:29
ö...mikó? 2017.07.19. 08:17:37
Jimbo75 2017.07.19. 08:18:45
dienekes123 2017.07.19. 08:39:32
Én elhiszem nekik, de azért ha rajtuk múlna csak nem úgy szállítgatnák a betegeket műtét közben. És ha az én rokonom lenne, az biztos hogy mindig ott motoszkálna a fejemben, hogy hátha máshogy alakult volna egy jobban felszerelt kórházban. (az ajkai kórházban viszont úgy tűnik, történt olyan eset, ami megakadályozható lett volna)
A másikról meg rendben van, hogy nem a sportolókon múlik, de amikor olyanokat olvasol, hogy 450 milliárdot költöttek sportra csak a TAO rendszeren belül, tényleg nem jut eszedbe, hogy talán lett volna jobb helye? Csak Felcsútra 14 milliárd jutott. Ugyanígy idegesítene, hogyha a filmgyártásba is hasonló összegek mennének. (Egyébként a wiki szerint a Saul fia 450 milliós költségvetéséből 310 jött állami támogatásból, a boxofficemojo szerint meg csak a mozijegyekből 470 millió volt a bevétel).
Mikor azt az ideiglenes ugrótoronyot látod a Dunánál, ami több mint 3 milliárdba került (és amit az oroszoknak nyolcad annyiból is sikerült kihozni), tényleg csak az jut eszedbe, hogy reméled a magyarok majd jól teljesítenek rajta?
Nincs elég orvos, nővér, általános munkaerőhiány van a kereskedelemben, a magyar születések 15%-a már külföldön történt, de legalább itthon nézhetjük az úszókat meg vizilabdázókat.
0100101 2017.07.19. 08:40:58
2017.07.19. 08:46:23
na de akkor fideszt fikázták, most meg a fideszt. simicska seggiből.
Thunder_th 2017.07.19. 08:55:22
2017.07.19. 08:56:36
mindkét oldal ugyanazt csinálja. simicska seggiből a fideszt fikázzák. orbán seggiből a libsiket.
az index most védi a szegény kis dagadt néger jogait. de nemrég még ők is a dagadt négert fikázták.
Emlékeznek még a Crazy és a Fuck you! című slágerekre? A budapesti vizes vb megnyitóján újra felcsenghetnek majd, mert jön CeeLo Green. Őrület.
hu-hu.facebook.com/Indexhu/posts/1662788473754451
2017.07.19. 08:58:10
fikázzuk a fikázó fikázókat. egyik kutya, másik eb. nem veszitek észre?
Thunder_th 2017.07.19. 09:03:58
highup! 2017.07.19. 09:15:20
Én mondom, fideszesnek lenni nem politkai kérdés, hanem elmeorvosi.
FOLYTASSUK!
Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2017.07.19. 09:17:56
highup! 2017.07.19. 09:20:21
Há evvan, most meg visszatért a szarcsimbók, mert a komcsiknak meg 3/3-soknak jó dóguk van Orbaneszku pártjában és fontos eftársak lettek.
FOLYTASSUK!
yerico1 2017.07.19. 09:21:49
ö...mikó? 2017.07.19. 09:26:46
"Érted, pl. valahogy a Saul fiánál sem háborgott senki a máló vakolat miatt, a hosszú várakozások miatt, a kibaszott CT miatt. "
Azért csak kibújt a náci nyuszi a bokorból, pont ez a két példa jutott eszedbe, mecsoda véletlen!
1. Kurvára felesleges a maccabi játékokba állami pénzt tolni, ne tegyék - de persze teszik és te is tudod miért. Nem a PR miatt, az csak egy kellemes mellékhatás. Fogadni mernék, hogy az állami pénzek milyen cégekhez fognak vándorolni...
2. Kurvára felesleges volt a Saul fiába állami pénzt tolni, meg lehetett volna csinálni piaci alapon is, ahogy máshol (ahol értenek is a film készítéshez) meg is oldják ezt.
Amiről te elfeledkezel, azok az arányok. 310 millió (Saul fia) és 30 milliárd (maccabi) szemben a több ezer milliárdal amit elloptak. Ráadásul nem is szemben, mert a maccabi 30 milliárdjából 20 tuti haveroknak megy az biztos. Szóval, ha a sok faszságot, amire költöttek, illetve amit elloptak összeadod, akkor 100 évig fenntartható világszínvonalú egészségügyünk lenne. Te f@sz
ö...mikó? 2017.07.19. 09:32:57
ö...mikó? 2017.07.19. 09:37:22
ö...mikó? 2017.07.19. 09:42:11
nolto 2017.07.19. 09:47:15
Miért kötelező a saját országnak szurkolni? Hisz arra semmi befolyásunk nincs, hogy hová születünk.
Amúgy érdekes lenne, ha mindenki maga választhatná meg, hogy melyik népbe, melyik országba szülessen, nem hiszem, hogy önként bárki választaná a magyart.
cukkmukk 2017.07.19. 10:18:50
A Manci, akiben nincs szilikon, se hyaluron 2017.07.19. 10:24:14
Megnezem, hatha az Origo is ir rola (nem fog) es vonok egy atlagot.
oszt jónapot 2017.07.19. 10:32:39
ö...mikó? 2017.07.19. 10:53:38
Indriq 2017.07.19. 11:04:31
Trejo 2017.07.19. 11:04:47
campobaszo 2017.07.19. 11:05:38
Suksori 2017.07.19. 11:12:34
rákerestem guglin.
tényleg néger, tényleg dagadt.
mojszipupi 2017.07.19. 11:14:55
Suksori 2017.07.19. 11:17:41
pedig így van
majd egy szakkönyv mondja meg egy anyanyelvi beszélőnek, mi pejoratív, kapjál már a fejedhez
Suksori 2017.07.19. 11:19:24
néger, fekete
cigány, roma
ezek normális kifejezések, akinek nem tetszik, a nénikéjét cenzúrázza, meglátjuk az megendgedi-e.
idióták
Suksori 2017.07.19. 11:21:18
magyarul már rég nem, nem a magyar nyelvet kell próbálni átformálni, hanem szépen megtanulni a szájukat meg összefogni.
sok mocskos cenzor
erkölcsi hulla 2017.07.19. 11:21:44
@Suksori:
erkölcsi hulla 2017.07.19. 11:23:15
Indriq 2017.07.19. 11:25:48
bloody.rain 2017.07.19. 11:25:48
erkölcsi hulla 2017.07.19. 11:27:13
erkölcsi hulla 2017.07.19. 11:28:55
highup! 2017.07.19. 11:31:53
rákerestem guglin.
tényleg néger, tényleg dagadt."
Én elhiszem, hogy a te mucsai végzettségű fajtádnak, aki életében nem járt messzebb a faluja határánál, annak a faluja kocsmajában turnézó mulatós sztároknál végződik az ismerete a nagyvilágról. Na meg hogy az iyennek egy Csala Zsuzsa/ Tóth Vera/Monserrat Caballe/ Puskás Öcsi stb-k meg csak egyszerűen Hipófehérek és Dagadtak.
Csak teccik tudni a világ nem ezen méri le az ember értékeit. Ahhoz te meg te túl hülye vagy azzal a két osztályoddal, hogy megértsd, hogy mik azok az emberi értékek, oszt mire jók azok.
FOLYTASSUK!
Joe12 2017.07.19. 11:41:40
Pajszer Művek 2017.07.19. 11:44:30
ö...mikó? 2017.07.19. 11:49:19
wowerman 2017.07.19. 11:55:09
dr. mesterséges színezék 2017.07.19. 12:15:21
Láttad te már Várhegyi Attila kültakaróját?
És a pedigrés Kubatov-kommandóét?
dr. mesterséges színezék 2017.07.19. 12:16:55
24.p3k.hu/app/uploads/2012/08/orban-nevet.jpg
vénkujon 2017.07.19. 12:22:54
ö...mikó? 2017.07.19. 12:23:54
Legelő Őse · http://legeloose.blog.hu/ 2017.07.19. 12:48:03
Szelid sunmalac 2017.07.19. 12:48:47
Baltával Ébresztő 2017.07.19. 13:10:00
Szánalmas nyomorultak vagytok, semmi több.
Average Joe 2017.07.19. 13:49:38
ö...mikó? 2017.07.19. 14:07:55
fillérbaszó vadász 2017.07.19. 14:28:25
Persze, mert a németeknél minden olyan zseniális, pláne a "fogadjuk be az összes migránst" mentalitásukkal együtt. Lehet, hogy pár évtized múlva majd a német ismerőseid gyerekeit, unokáit lefejezik ha nem lesz muzulmán.
fillérbaszó vadász 2017.07.19. 14:33:02
Ja. De ha mondjuk nekiállnak az utcát javítani, akkor meg pont ti libsik vagytok a leghangosabbak, hogy nem lehet közlekedni. Meg, hogy minek költik a pénzt ilyen flancos presztizsberuházásokra miért nem inkább oda az éjező gyerekeknek.
Csiberi 2017.07.19. 18:34:47
FDToth 2017.07.19. 19:05:07
na de gondolom neked az echos kijelentessel semmi bajod, uh reszenrol koszontem ;)
Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2017.07.19. 21:03:32
Jason Voorhees 2017.07.19. 22:20:29
Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2017.07.19. 22:42:11
24.hu: Öblöset dagadtnégereztek az Echo TV-n
hvg.hu: Dagadt négernek nevezték az Echo TV-ben a vizes vb nyitányának sztárvendégét
propeller.hu: Csak "a dagadt négert, aki énekelt", ezt hagyta volna ki a fideszes médiaválogatott
északhirnök.hu: Egy baj volt a vizes vb megnyitójával az Echo TV szerint: a dagadt néger
youtube-ra ezzel került fel: "Lovas referred to CeeLo Green as the "fat n*gger who was singing"" - itt ez rossz fordítás (aljas), nem niggert mondott Lovas hanem lefordítva black a helyes
Nevoeiro66 2017.07.19. 22:49:36
OKalman 2017.07.20. 09:19:15
Komodoi23 2017.07.20. 10:45:41
Mondjuk annak a dagadt négernek a művészi teljesítménye odáig terjedt, hogy simán ellopta egy INXS-szám dallamát, és arra elszavalt valami szöveget. A megnyitó valóban megérdemelt volna egy színvonalasabb produkciót.
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
Average Joe 2017.07.20. 17:47:21
Mindeni náci, kivéve Elek Gábort (jotundert) 2017.07.20. 18:52:51
"Szigetvári Viktortól senki nem várja el, hogy panasszal élne, ha ideológiai rokonsajtójában az jelenik meg, hogy „dagadt magyar”.
Mint ahogyan csöndben maradt, amikor a Népszava az egész magyarságot tolvajnak nevezte egy cikke címében és a médiatanácsnál ezért próbaként panaszt tettem. Amit a panasz elutasítása elleni fellebbezést követően a médiatanács elutasított, vagyis rendben találta, hogy a magyarokat tolvajnak nevezzék.
Érdeklődéssel várom, hogy a médiatanácsnak jobban fáj-e az egyetlen négert dagadtnak nevező hiteles kitétel, mint az egész magyarságot tolvajnak nevező, minden alapot nélkülöző kategorikus kijelentés egy balliberális sajtótermékben.
Amennyiben ez így lesz, a médiatanács bebizonyítja, hogy olyan intézmény, amelyet noha az egész világon viselkedése miatt a „diktatórikus” magyar kormány elleni mintapéldaként használják, valójában ugyanúgy a balliberális szellemi terror rettegő foglya, mint oly sok más hazai intézmény."
FDToth 2017.07.20. 19:38:52
Average Joe 2017.07.20. 23:05:36
dr nmate 2017.07.21. 03:50:56
cradbox 2017.07.21. 09:48:52
Hegyi Róbert 2017.07.22. 10:43:35