Soros György gonosz cionista-amerikai multi-milliárdos, tudatta a köztévé a ma esti híradójában. Persze azt, hogy Soros gonosz és cionista, nem a fideszes állami hírműsor szerkesztői állították, hanem csupán beidézték Ali Hámenei ajatollah két héttel ezelőtt Iránban elmondott gondolatait.
Ha messziről nézzük, nincs ezzel semmi baj. Egy nagy ember mondott valamit, ami releváns lehet a magyar adófizetőknek, ezért bekerült a közmédia híradójába. Még az sem tragikus, hogy az a valaki ezt két héttel ezelőtt mondta, bár azért egy évi 80-90 milliárd forintból működő médiaóriásnak talán illene picit jobban rajtatartani az ujjbegyeit a történések ütőerén. Hiszen az volt a mondás, hogy akkor, amikor.
Néha egy lehelettel később, hát annyi baj legyen.
De azt ne mondja már senki, hogy a hírblokk megtekintése után (ebben a videóban 23:20-tól jön az ajatollaj sorosozása) nyugodt szívvel kijelenthető, hogy Hámenei ajatollah gondolatait csak úgy, mezei hírértékük miatt szerkesztették a ma esti hírek közé, és nem azért, mert a fideszközeli médiumokban ma abból lesz hír, ami a hatalom érdekeit szolgálja.
Abból pedig nem, ami kellemetlen a számára.
A médiaetikai kérdéseken túl érdemes azért még megemlíteni, hogy az ajatollah szerint Soros Mahmúd Ahmedinezsád korábbi iráni elnök megdöntésében vett részt. Ahmedinezsád amúgy az a vezető volt, aki többször beszélt Izrael megsemmisüléséről, a holokausztot mítosznak nevezte, az iráni atomprogramot pedig felpörgette - idézte fel róla a 444.
Érdekes adalék egyébként Soros lecionistázásához, hogy az amerikai-magyar milliárdos által támogatott civil szervezeteket a jelenlegi izraeli hatalom gyakorlatilag közellenségként kezeli és Izrael-ellenesnek tartja. De persze, miért is tartaná fontosnak az M1, hogy a cionizmus és az Izrael-ellenesség vádjai közti ellentmondásra rámutasson.
Nem mondanám, hogy mindettől függetlenül a jelenlegi ajatollah ne mondhatna olyat, amit a magyar köztévében is releváns lehet beidézni. De úgy közölni tőle egy Sorost gonosz zsidó összeesküvéssel vádoló mondatot, hogy annak hátteréről egy hang erejéig sem emlékeznek meg, na az elég durva arcon köpése azoknak a tévénézőknek, akik jó hiszeműen, kiegyensúlyozott, hiteles tájékoztatást várnának a köztévétől.
user friendly 2017.05.24. 23:45:30
morpho 2017.05.24. 23:55:34
Bunny Munro 2017.05.24. 23:55:56
ügyfélszolgálatos 2017.05.25. 00:03:46
Szalay Miklós 2017.05.25. 00:12:27
www.origo.hu/nagyvilag/20170524-kanadai-valasztas-befolyasolas-soros-gyorgy-csalas.html
Szalay Miklós 2017.05.25. 00:14:58
KözVT 2017.05.25. 00:37:19
Az egyik vezető párt politikusa videón beismerte, hogy a migránstelepítő, anyját megölő, cionistamultimillárdos Soros György pénzelI!!!
Itt a bizonyíték:
www.youtube.com/watch?v=4Zw4_fxdhoQ
EZ FELHÁBORÍTÓ!!!
Várom az közmédia tényfeltáró riportját erről a skandallumról!
megamedve 2017.05.25. 00:39:02
Riadó!
pamut 2017.05.25. 00:42:22
Ez már régen nem csak hazugsággyár, már sokkal nagyobb melót is rájuk bízott Viktor:
Ez már gyűlölet- és hisztériagyár is.
Ami az Orbáni propagandabirodalomból ömlik, az nem más mint pszichoterror a magyarok ellen, félelembe, zsigeri gyűlöletbe, dezinformációs börtönbe zárva a népet - egyébként teljesen az 1984-ben írt módszereket követve.
Fiatal Democraták Szövetsége 2017.05.25. 00:42:23
1992. szeptember 28., hétfő - Megdöbbenéssel figyeljük mind a Soros Alapítványt, mind pedig Soros György személyét az utóbbi időben ért nemtelen támadásokat. A fiatal nemzedék és a szakkollégiumi mozgalom támogatásával aktívan járult hozzá egy szabadabb és nyitottabb szellemi légkör kialakulásához Magyarországon.
Látva a felsőoktatás szorult helyzetét, úgy gondoljuk, hogy az újabb nemzedékeknek is szükségük lesz arra az önzetlen támogatásra, amelyet a Soros Alapítvány remélhetőleg a jövőben is nyújtani fog.
Tiltakozunk az Alapítvány politikai csatározásokba történő bevonása ellen!
Bayer Zsolt, Fidesz
JGDus 2017.05.25. 00:59:02
Az egész világra igaz, hogy az átlagember a televízióból tájékozódik és kellő ismeret híján véleményét is ez alapján alakítja.
Premissa 2:
A választásokat az átlagemberek szavazatai döntik el.
Conclusio:
Nem nehéz kimatekozni, mi a teendő, ha választást akarsz nyerni.
morpho 2017.05.25. 01:22:03
Mercel 2017.05.25. 01:31:29
A Fidesznek igen.
Aztán lesz egyszer az a pillanat amikor a fejükre borul az egész szar, de ezt most még úgysem hiszik el.
Mercel 2017.05.25. 01:32:33
Csetmenszky Csöpi 2017.05.25. 01:32:39
Erre a tetű embertípusra, aki ma többet érhet el a Fidesz-hatalom által, mint amire valóban képes lenne önmagától. Ezért Orbán a felelős. Aki így tulajdonképpen egy nemzetgyilkos. (Ez ment a kommunizmusban, ez ment a náci Németországban.) Aztán jön nekem ez a gumicsizmás footballista Szűzmáriával meg Sorossal...
Na menjen a picsába!
morpho 2017.05.25. 01:41:20
dr. mesterséges színezék 2017.05.25. 02:29:36
Aztán a lányai arcán is néhányat.
Gabor08 2017.05.25. 02:37:45
Gabor08 2017.05.25. 02:39:57
Pop40 2017.05.25. 02:52:47
No, ez ugye vicc akart lenni? :D
Aki a fidesz hírhamisító pártkanálisától még kiegyensúlyozott tájékoztatást vár, az annyira hülye, hogy tulajdonképp mindegy is, mit nézetnek vele.
Pop40 2017.05.25. 02:54:51
Ez így van. A fidesz a tájékozatlan tahók pártja, akiknek zöme vidéki és 60+ -os.
Ennélfogva azt etetnek meg vele, amit akarnak.
Brumm Brumi 2017.05.25. 03:12:57
Hiszen arról hogy szegény Soros George-t bánccsák már mindenfelé, már az USA hivatalos szintjén is, nemcsak a gazfasiszta Magyarországon is , csak az Economist őt mosdató cikkéből értesülhettünk:
www.economist.com/news/united-states/21722176-attacked-politicians-washington-skopje-george-soros-runs-gauntlet
'A group of senators wrote to Rex Tillerson, the secretary of state, and a clutch of congressmen to the comptroller-general, taking aim at the same detail: the role of USAID, America’s foreign-aid agency, in Macedonia, specifically its collaboration with the local arm of Mr Soros’s Open Society Foundations (OSF)."
Még olvasni is borzalom:P
Még az hogy "Steve King, a Republican congressman, called Mr Soros a “Marxist billionaire”."...virtigli ántiszemitizmus...
Érdi Gábor 2017.05.25. 04:07:08
Before · http://azbeszt.blog.hu 2017.05.25. 04:17:06
Hizdahr zo Loraq 2017.05.25. 05:44:52
vaffanculo 2017.05.25. 05:49:25
n3spr3ss0 2017.05.25. 06:18:35
a Nanga Parbat rabjai 2017.05.25. 06:33:09
nyugatnepe.blogter.hu 2017.05.25. 06:41:12
mert ezt csak az indextől tudják megkapni :D
eztkapodd 2017.05.25. 06:50:59
igazi hős 2017.05.25. 06:57:05
harmadikharmad 2017.05.25. 07:39:30
harmadikharmad 2017.05.25. 07:40:42
Jenyei 2017.05.25. 07:44:09
Ready2 2017.05.25. 07:44:25
Csetmenszky Csöpi 2017.05.25. 07:46:45
Ready2 2017.05.25. 07:46:59
harmadikharmad 2017.05.25. 07:52:37
24.hu/belfold/2017/04/06/a-fidesz-kiakadt-a-soros-gyorgy-elleni-nemtelen-tamadasokon/
naugyemegmondtam 2017.05.25. 07:53:20
koschwarz 2017.05.25. 08:10:13
Lyle Scott 2017.05.25. 08:17:55
Nzoltan 2017.05.25. 08:20:28
ecch 2017.05.25. 08:23:03
Orbán Hazaáruló Viktor 2017.05.25. 08:39:44
Hello Soros, megjött a pénz 2017.05.25. 08:41:01
38Rocky 2017.05.25. 08:44:02
Zorba the Geek 2017.05.25. 08:53:24
haXXor 2017.05.25. 08:58:26
Cinkes 2017.05.25. 09:03:08
Wiktor Benkő 2017.05.25. 09:08:09
val 2017.05.25. 09:10:49
Miért, nem az?
Wiktor Benkő 2017.05.25. 09:11:06
Egyszerűen az a liberális szemetet amit az szdsz fattyak képviselnek nem szeretnék újra az emberek. Inkább a fidesz. Az mszp-ről meg a többi szarságról ne is beszéljünk.
Magyarul: mind közül a fidesz a legkisebb rossz és marad is még nagyon sokáig.
Wiktor Benkő 2017.05.25. 09:14:10
Aerion 2017.05.25. 09:17:13
arckönyv 2017.05.25. 09:21:22
Aerion 2017.05.25. 09:23:35
A hatalmon nem lévő garnitúra hazugságai ugyanúgy elérnek mindenhova, mint a hatalmon lévőké. Nem a hatalmon levés, van nem levés a döntő faktora a hazugságnak, hanem maga a hazugság, ami pedig azért létezik, mert ezt diktálja az önérdek. Ami egyben elhiteti a könnyű elmékkel, hogy a hazugság valójában az, amiben hisznek, mint igazság.
konrada 2017.05.25. 09:25:05
...látni, hogy neked is korán kezdődött!;)
nick papagiorgo 2017.05.25. 09:30:53
a "köztévé újabb gonosz húzásán" meglepődni kb olyan, mint azon meglepődni, hogy már megint dugtak az Exek az Édenben c. mesterműben, vagy azon, hogy a "Hagyjál főzni" c. sorozatban minden az ételek körül forog.
A köztévé mindig is az aktuális kormánypárt véleményét mondja, úgy, ahogy az a kormánypártnak megfelelő, ez így van most is, meg így volt mindig is, meg így is lesz a jövőben is (tudom, egyes kollégák szerint nem, Gyurcsány alatt pl. minőségi és objektív tájékoztatás volt - ezzel nem tudok mit kezdeni).
Nem tudom, minek ezen meglepődni, naponta kb háromszor :) Pláne cikket írni belőle.
Cinkes 2017.05.25. 09:36:03
Aerion 2017.05.25. 09:36:21
Minden eszdéeszes itt van, és ugyanazt teszi, mint annak előtte.
A fidesz a nemzeti érdeket képviselő erők helyére lépett politikai termék, ugyanonnan jött, ahonnan az eszdéesz és az emeszpé. Ha a fidesz kommunista, azok még inkább, akik ott maradtak, ahol ők voltak ezelőtt 20 évvel.
Légy erős, a kommunizmus halott, saját édesgyermekei ölték meg, akiket szült Magyarországon, az eszdéesz és emeszpé tagsága, vezetői, akik közvetlen örököseik voltak. Csakhogy ezek a gyilkosok egy másik idegen erő érdekében öltek, akiknek eladták a magyarokat, amit pedig könnyen tehettek, mert magyar ezek közül egy sem volt.
A fidesz vezetése közreműködött a kádár-gettó felszámolásában, csakhogy ezt követően azt a kezet is levágta, amiből ezért enni adtak neki, és maga akart az enni adó kéz lenni.
És ez sikerült is nekik.
pamut 2017.05.25. 09:40:30
"Doktor Goebbels elmorzsol egy szakmai megindultságtól kicsordult könnycseppet.
Aztán a lányai arcán is néhányat."
Bingó! :)
pamut 2017.05.25. 09:42:28
"Ha tényleg az 1984 módszereit követik, akkor az ellenzék is az övék... "
Pedig a szocik több mint gyanúsak. Ha az egész párt nincs is Orbán zsebében, tele vannak téglákkal és orbán-spiclikkel. Molnár Zsolt pl. biztosan Orbán embere.
pamut 2017.05.25. 09:44:44
"Németh Szilárd: Brüsszel a Kommunista kiáltvány alapján jött létre"
arckönyv 2017.05.25. 09:52:31
Komodoi101 2017.05.25. 09:54:28
A Fidesz csak a demokratikus oldaltól tanulta a kiegyensúlyozottságot. 2010 előtt a demokratikus oldal állami televíziója csinálta azt, hogy a Jobbikról és a Magyar Gárdáról csak azok ellenségei véleményét közölte, és azt is mint mint objektív tényt.
* * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * * *
közösperonos átszállás 2017.05.25. 09:57:33
Most, hogy akkor már tisztáztuk, micsoda lukból is fúj ez a szél, vessünk arra is egy pillantást:
"Soros egy geci. Ertem en, hogy hazank 'felvilagosult' retegenek kotelezo ugy tennie mintha nem is letezne, de ettol meg Soros egy budos nyomorek marad akihez sok mocsok kotheto a vilagban. "
Ott van például a Fidesz támogatása -- látod, hipp-hopp, eltelik 25-30 év, aztán milyen mocsok lett abból is.
(Egyébként azért ha felsorolnál néhány ilyen mocskot, ha már úgyis van sok. Mert egyelőre annyit látunk, hogy a szádból csak mocsok tud kijönni, de hátha.)
közösperonos átszállás 2017.05.25. 10:00:41
Jelenleg kábé öt ellenzéki pártról beszélünk, akik mind pont ezt teszik (talán feltűnt már, hogy a legtöbb kérdésben rohadtul nem értenek egyet egymással se). Így aztán a következő választáson eséllyel indulhatnak, hiszen képviselt álláspontjuk, nyilatkozataik stb. háborítatlanul és torzításmentesen juthatnak el a választópolgárokhoz.
Izé... vagy talán mégsem? Vagy talán a Fidesz szisztematikusan nyomja a saját propagandáját mind az állami, mind a hát legalábbis furcsa körülmények között megszerzett "magán" csatornáin? Talán szisztematikusan irtja a többi médiafelületet?
Ne mondd, hogy te ezekről nem tudtál, tudtál te, csak hazudsz.
nick papagiorgo 2017.05.25. 10:03:34
engem semmivel sem basznak pofán :)
Én akkor se néztem túl sokat, most se nézem. Pláne nem éjfélkor, vagy mikor volt ez a műsor.
Úgy gondolom, hogy van elég tévécsatorna, és képes mindenki megtalálni a magának megfelelőt - már ha egyáltalán tévét akar nézni.
közösperonos átszállás 2017.05.25. 10:04:32
"Soros György iszlám terroristákat akar Európába telepíteni, amit az is bizonyít, hogy az iráni iszlám terrorállam szerint ő egy cionista főgonosz."
És ez egy csomó kommentelő szerint valóban, tökre logikus.
Komodoi101 2017.05.25. 10:09:50
2.) A szélsőséges szunnita Szaud-Arábia a terrorizmus támogatója.
Amerika-Izrael az utóbbi szövetségese, az előbbi ellensége.
Véletlen?
Aligha!
2017.05.25. 10:10:12
Elég volt vissza akarom a mumust!
Cinkes 2017.05.25. 10:12:41
morph on deer 2017.05.25. 10:26:13
"Soros egy budos nyomorek marad akihez sok mocsok kotheto a vilagban."
Bizony!
Az egyiket ezek közül például orbán viktornak hívják.
jágör68 2017.05.25. 10:26:41
nick papagiorgo 2017.05.25. 10:26:46
persze.
Viszont nem akarok belemenni a labirintusba se, hogy "régebben minden jobb volt".
Most ha megnézed, mindenki a saját kis nótáját fújja százezerrel, másról tudomást se véve - ebből az egyik a közmédia. De a többi szereplőről sem lehet elmondani, hogy a visszafogottság ill. az objektív tájékoztatás bajnokai lennének.
Bedurvult az egész piac, ez van. Azon lehet rugózni, hogy ki kezdte, meg ki folytatta, de eldurvult a dolog ez tény. Ezért is írtam, hogy nézzen mindenki olyan tévét, amilyet akar, ha már tévét akar nézni egyáltalán.
Fukar 2017.05.25. 10:27:05
Ez gyönyörű és most veregesd meg a válladat, hogy milyen fasza gyerek is vagy!
jágör68 2017.05.25. 10:31:14
A máskor oly éber, őrzőtekintetű balliberálisok figyelmét, hogy- hogy nem kelti fel egy olyan név, mint:
Mikhajil Ignátyef
még akkor is, ha kicsit el- amerikaisítva jelenik meg.
Vagy ezek:
Botka, Demszky, Dobrev...
Azonnali Nemzetbizottsági meghallgatást!
hexa 2017.05.25. 10:34:36
Cinkes 2017.05.25. 10:41:22
histar007 2017.05.25. 10:46:00
Komodoi101 2017.05.25. 10:53:56
A független médium az lehetetlen. Ami lehetséges hogy mindegyik releváns oldalnak legyen saját médiuma, így minden nézőpont elérhető a lakosság számára.
Mikhail Ignatyev 2017.05.25. 10:56:57
A valóságtól, legalábbis, mindenképpen :DDD
barátilag,
Mikhail Ignatyev, a CEU rektuma, orosz ügynök s.k.
Sanus 2017.05.25. 10:58:37
fran7 2017.05.25. 11:04:24
BéLóg 2017.05.25. 11:05:40
Gyerekek, ti meg az Ő SZAVAZATUKÉRT pisáltok vért 4 évente. De ezek a hülyék, ostobák, birkák, lelküket eladók, fidesznyikek, szemetek, nullaíkújúak, rohadtak, elvetemültek TOVÁBBRA SEM fognak rátok szavazni.
PÉLDÁUL azért, mert így beszéltek róluk. Hajrá, csak így tovább! A történelemkönyvekben külön ki fogják emelni, mekkora szerepetek volt az újkori egypártrendszer kiépítésében illetve a balliberális népképviselet teljes eljelentéktelenítésében.
Szóval mondom, hajrá, csak így tovább.
Boka1 2017.05.25. 11:08:14
nick papagiorgo 2017.05.25. 11:11:59
tekintve, hogy az index "Simicskáé" azon nem csodálkozom, hogy püfölnek rajta baloldali pártokat :)
Az index amúgy mindenkit püföl, de leginkább a Fideszt. Illetve ilyen cikkek jelennek meg rajta a "poronty" rovatban, hogy "ha megszüntetik a CEU-t, hova fog a fiam járni", illetve a múltkor szintén a női rovatban visongott valaki, hogy a kormány hogy ki**t vele, mert ünnep lesz a nagypéntek, és így ő majd akkor nem fog tudni bevásárolni, az isten rohassza meg ezt a sok KDNP-st a hülyeségükkel stb. Már az ünnepnapnak se örülnek :)
Az index csupán annyit tesz, hogy minden tüntetést, amin legalább 20-an megjelennek, kvázi "kormánydöntő tömeg"-nek nevez, és minimum három cikkben számol be róla :)
Illetve nézd meg ezt a cikket is, miről szól ez:
micsoda rohadt a kormánymédia, hogy csak úgy lehozta a cikket de
hogy nem számolt be az ajatollah hátteréről mélyebben (mintha az bárkit is érdekelne)
nem fejtette ki, hogy ő Sorost lecionistázta, de Sorost voltaképp Izrael is utálja stb.
tehát összefoglalva, legalább egy fél órát kellett volna szánni rá, hogy a hírt annak teljes terjedelmében, minden aspektusával kifejtsük
mindezt az éjféli hírekben
Úgyhogy ennyit erről.
Az objektív tájékoztatás zászlóvivői amúgy azon az oldalon nem is annyira az Index, mint inkább a 444, meg a HVG. Csak szólok :)
fran7 2017.05.25. 11:15:29
A jelenlegi ellenzék ebből pénzt nem tud adni, ellenségképnek a gonosz Orbánt akarja felmutatni és az oroszokat. Csak senki nem fél Viktortól és az oroszoktól. A legegyszerűbbnek sem tudnak megfelelni, ne szidják a népüket. Miért szavazna rájuk bárki is?
kesztió · http://szabadter.wordpress.com/ 2017.05.25. 11:15:30
közösperonos átszállás 2017.05.25. 11:23:21
Illetve ha csak azt hiszik, hogy csurran nekik pénz, az is elég. (Mert mondjuk csurran is, meg kétszer annyit el is vesznek.) Mivelhogy Viktorék se tudnak nekik pénzt adni, vagyishát még az is lehet, hogy tudnának, de azt maguknak szánják.
inteligencs elenzeki 2017.05.25. 11:26:12
"nem a fideszes állami hírműsor szerkesztői állították, hanem csupán beidézték Ali Hámenei ajatollah két héttel ezelőtt Iránban elmondott gondolatait. "
Ennyi és nem több. Idézték egy ember véleményét, amit nem kommentáltak. Miért is kellett volna ? Csak szemléltették, hogy Sorosról milyen vélemények alakultak ki nemzetközi szinten.
közösperonos átszállás 2017.05.25. 11:28:03
Az egy minőségi különbség, hogy a közmédia, TV2, Origó stb. _párt_média, az Index, ÉS, 444, Magyar Narancs, RTL Klub stb. meg nem. Mondhatod, hogy elfogult meg Simicska, de a közmédiát, a megyei lapokat, az Origót, a TV2-t stb. a Fidesz-központból vezérlik (ez nem vélemény kérdése, ez többször bizonyított tény) kézileg. Olyat nem látsz, hogy egy kormánynyilatkozatot az Index csak abban a formában hajlandó lehozni, ahogy arra Gyurcsány rábólintott.
És ez az, ami miatt nem működik az, hogy egyik kutya, másik eb, mert ez speciel kurvára ég és föld.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.05.25. 11:28:10
Ez csak azt bizonyítja, hogy a Patás és a habonymédia már az USA-ban is mossa az agyakat. A fideszmagyar antiszemitizmus már ott is támadja szegény filantróp Sorost.
cukkmukk 2017.05.25. 11:29:31
Komodoi101 2017.05.25. 11:30:07
A bejegyzés írója ostoba/hazudik, a videobejátszásban nem szerepelt hogy a Soros zsidó.
közösperonos átszállás 2017.05.25. 11:35:34
A máskor oly éber, őrzőtekintetű balliberálisok figyelmét, hogy- hogy nem kelti fel egy olyan név, mint:
Mikhajil Ignátyef"
Vagy Palkovics!
Oh come on, ebben az országban minden második embernek német vagy szláv vezetékneve van, és további 5-10% három generációval ezelőtt magyarosított.
So?
Vagy Illés Zoltán (szül. Szabadka, Jugoszlávia) meg szerb titkosügynök? Are you nuts?
"Botka, Demszky, Dobrev"
A Demszkyben még y is van, amit vagy száz éve nem engednek magyarosított neveknél (meg már vissza is vonult szerencsétlen), a Botka meg pont annyira magyar név, mint az országban bárkié, abban nyomokban nem találsz szláv jeleket. (Jó, nem jelent semmit, de az Orbán az igen, ja nem.) Szólj már vissza a központba legközelebb, hogy ennél kisebb hülyeségeket adjanak ki a napiparancsba.
fran7 2017.05.25. 11:37:33
Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.05.25. 11:38:39
"Ott van például a Fidesz támogatása -- látod, hipp-hopp, eltelik 25-30 év, aztán milyen mocsok lett abból is."
Ebből kiindulva Szaros Gyuri támogatásai a világot bizony egyre rosszabbá teszik, hiszen lásd, milyen kártékonnyá válnak a támogatottjai.
nick papagiorgo 2017.05.25. 11:40:02
ne haragudj, de hogy ezt a "pártközpontból" vezénylik, a másikat meg másmilyen központból, aközött az én számomra semmilyen különbség nincsen :)
Főleg minőségi különbséget nem látok a kettő között.
nick papagiorgo 2017.05.25. 11:41:25
ne mondd, még az Amerikai népszavát is be fogják szántani a végén :)
(pedig abból is jön ám az igazság, ami a csövön kifér! ) :)
Cinkes 2017.05.25. 12:00:17
tollas 2017.05.25. 12:04:34
Változnak az idők.
Soros sem hibátlan filantróp, inkább a lóvét szereti, mint az embereket.
Mondjuk neki ez a dolga, hogy mások kárán keressen pénzt, de ehhez nem kéne még az EU-nak és hazai agymosottjainknak is asszisztálni. Itt is akad közülük szép számmal.
jágör68 2017.05.25. 12:10:31
Ez elég gyenge érv volt, lippsi!
Mi ez a sok angol kötőszó? Nem az amerikai nagykövetségen vagy.
-Tudod, hogy miért nincsen soha puccs az USA- ban?
- Mert ott nincs amerikai nagykövetség.
Zb74 2017.05.25. 12:11:13
Hát, ja.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.05.25. 12:19:31
Nekem nagyon tetdzik, hogy Szaros a migránsok ellátása érdekében hitelek felvételére buzdítja a nyugat-európai államokat. Ezek a vélhetően óriási hitelek komoly árfolyamváltozásokat okoznának, amiken megint csak ő gazdagodna. Nem emberbarát ő, hanem pénzbarát.
Mondjuk nem értem, mire kell neki a meglévő tucatmilliárd dollárja mellé még több, miközben milliókat foszt ki a spekulációival. 87 éves, a sírba úgysem viheti magával a pénzét.
Trejo 2017.05.25. 12:24:12
CoolKoon 2017.05.25. 12:28:15
CoolKoon 2017.05.25. 12:30:09
CoolKoon 2017.05.25. 12:32:06
Trejo 2017.05.25. 12:34:59
Az a szellemi impotencia amit prezentálnak a Sas kabaré szintjét messze alulmúlja, bár már annyira kínos, hogy viccesebb.
CoolKoon 2017.05.25. 12:35:53
CoolKoon 2017.05.25. 12:37:57
CoolKoon 2017.05.25. 12:39:32
Sean MacTíre 2017.05.25. 12:41:50
Amugy mi van akkor, ha Soros tenyleg a jo, es aki bantja, annak altalaban a demokraciaval van baja? Csak kerdem. Legalabbis ha korulnezek, csupa olyan ember/part problemazik vele akinek uralma alatt az egysegsugaru polgarnak nem igazan jo. Ugyertem, ha csak a szolgaltato allam eszmejet, a szolasszabadsagot, a torveny elotti egyenloseget nezem, ami nekem, mint allampolgarnak erdekes, es nem az adott es mindig valtozo ideologiat.
CoolKoon 2017.05.25. 12:41:59
Sean MacTíre 2017.05.25. 12:43:00
Sean MacTíre 2017.05.25. 12:43:37
CoolKoon 2017.05.25. 12:44:22
CoolKoon 2017.05.25. 12:46:52
...andras... 2017.05.25. 12:52:26
Semmivel sem vagytok korrektebbek, mint az M1!
Az ATV-ben szerintem egyébként erről a hírről pontosan ugyanígy számoltak volna be, pedig a tulajdonos köztudottan egy keresztény cionista, akit Izraelben is kitüntettek. Csak akkor nem feltéteztek antiszemita felhangot benne, hiszen ezt ti is tudjátok. A nézőket viszont marhára nem érdekli, hogy ki a tulajdonos, mert a saját gondolkodási tendenciáik szerint értelmezik a híreket, nem valaki máséval. Egy antiszemitának teljesen mindegy lesz, hogy hol hallja meg a cionizmus szót, vagy hol hall Sorosról. Aki meg nem antiszemita, az nem lesz az attól, hogy meghallja egy iráni mufti mit mond.
CoolKoon 2017.05.25. 12:52:48
CoolKoon 2017.05.25. 12:55:03
tollas 2017.05.25. 12:55:50
nick papagiorgo 2017.05.25. 12:57:22
"arányok meg árnyalt gondolkodás sajna neked sem jön össze, sok sikert a fekete-fehér világban."
Az a gyanúm, hogy az árnyalt gondolkodás a számodra azt jelenti, hogy pont azt mondom, amit te ebben az esetben tényleg nem jött össze :)
A fekete-fehér világról asszem pont én mondtam, hogy a világ nem fekete-fehér. De mindegy :)
tollas 2017.05.25. 12:57:33
CoolKoon 2017.05.25. 12:59:10
nick papagiorgo 2017.05.25. 12:59:38
aha.
Az addig megvan, hogy nem a tévé zsidózott, hanem az ajatollah?
Szóljunk a Discoverynek is, hogy ne mutasson be filmeket Hitlerről, mert a papa azokban nyíltan zsidózik? :)
CoolKoon 2017.05.25. 13:01:29
CoolKoon 2017.05.25. 13:02:32
CoolKoon 2017.05.25. 13:06:01
CoolKoon 2017.05.25. 13:07:23
CoolKoon 2017.05.25. 13:08:57
CoolKoon 2017.05.25. 13:10:58
CoolKoon 2017.05.25. 13:12:46
CoolKoon 2017.05.25. 13:14:20
dr. mesterséges színezék 2017.05.25. 13:17:40
Viktor meg hajtott a csatlakozásért és öröharizott, amikor kiderült, hogy Megyó lesz a góré a csatlakozás finisében.
Illetve nem is tudom: ez még érvényes momentuma a múltnak, vagy már gondosan retusálva ez is?
pamut 2017.05.25. 13:21:11
blog.atlatszo.hu/2017/05/lehallgattak-a-munkavallalok-elektronikus-levelezeset-schmidt-maria-figyelojenel/
Ha a sajátjaik levelezését feltörik, mit művelhetnek azokkal akiket ellenségnek tartanak?
2017.05.25. 13:25:20
CoolKoon 2017.05.25. 13:38:22
CoolKoon 2017.05.25. 13:40:47
Az Ellenálló 2017.05.25. 13:49:36
CoolKoon 2017.05.25. 13:57:23
közösperonos átszállás 2017.05.25. 14:02:29
Tehát az, hogy amit mondtál, a háromból egy esetben semmit nem jelent, két esetben meg konkrétan nem is igaz, szerinted ún. "gyenge érv".
Mi az, amit elfogadnál?
Mert ha semmit, akkor nem érveid vannak, hanem megingathatatlan meggyőződésed (az ilyet hívják szemellenzőnek is amúgy).
közösperonos átszállás 2017.05.25. 14:10:58
Mivel jobb, mint segélyen élni? Komolyan kérdezem. Összegben kb. ugyanannyi, cserébe az esetek 90%-ában értelmetlen munkát végzel megfelelő szerszámok nélkül, nem szerzel bármit is érő munkatapasztalatot, és ha nem vállalod, akkor onnantól semmilyen segélyt nem kapsz tényleg egy fityinget sem.
(Az ingyenes orvosi ellátás szabályozás, tehát elhatározás kérdése, nem biztos, hogy értelmes ezért belevenni az összehasonlításba.)
Eleve abszurd dolog úgy emelni a minimálbért, hogy a közmunkára az még véletlenül sem vonatkozik. És a negatív oldalon ott van még, hogy a közmunkából de facto csicskáztatás/zsarolás lett elképesztően sok helyen.
Tehát a következő problémákon köztudottan nem segít:
1) anyagi biztonság,
2) munkatapasztalat,
3) munkamorál fenntartása,
4) szakértelmet nem igénylő közfeladatok (pl. fűnyírás) költséghatékony ellátása (mert ha ezt kiadnád külső cégnek, az nem nyolc emberrel kapirgálna, hanem hozna egyet egy normális géppel, _mert_az_az_olcsóbb_).
A csórók csicskáztatását ("ha már az én adómból élnek, csinálják azt, amit ÉN akarok") és a munkanélküliségi/foglalkoztatási adatok kozmetikázását nagyszerűen teljesíti.
közösperonos átszállás 2017.05.25. 14:12:21
közösperonos átszállás 2017.05.25. 14:28:16
Csakhogy a gyakorlatban mégiscsak van. Ez szépen látszik is a produktumokon.
Ha rólam meg a vetélytársaimról szóló híreket nézünk (analógia a Fidesz vs. más pártokra), akkor amit én meg a vetélytársaim mondunk, azokat te is fenntartással kezelnéd, mert hát minden szentnek. Ehhez képest a szomszéd Józsi véleménye azért mégiscsak egy független vélemény, mert hát igaz, hogy egész jóban van velem, de Józsi mégiscsak független, nem a lányom, a vejem vagy a gázszerelőm. Van saját véleménye, de a vetélkedésünkben nem érintett közvetlenül. Ráadásul míg én majd' összetöröm magam, hogy az összes, általam kontrollált orgánumban durván manipulált véleményeket (sőt, most már tényeket) lehessen csak hallani, Józsi ezt igazából leszarja, nem fog őrületes energiákat hírhamisításba ölni, főleg hogy ott van még Pista meg Laci is, akik szintén leszarják.
Mikor olvastál utoljára MSZP-sajtóközleményeket? Vagy húsz éve, ha egyáltalán, ugye? Mert eleve unalmas és durván egyoldalú. Na ez történik kurva gyorsan a pártmédiával is, a nem-pártmédiával (aka. "független", mert pártfüggetlen, azaz nem párt-irányított) meg nem feltétlenül. Index vs. Origó, RTL Klub vs. Tv2, ég és föld.
közösperonos átszállás 2017.05.25. 14:30:52
A tévé pedig úgy gondolta, hogy két hét késéssel ez mégiscsak hír, anélkül, hogy felvázolná, ki a rák is ez az ajatollah úgy egyébként.
Szerintem a Discovery ezt azért nem mulasztja el Hitlerről, bár ő már eleve valamivel jobban ismert talán.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.05.25. 14:33:07
Képzeld, Jézus is zsidó volt, micsoda skandallum, hogy ezt is megírták már vagy kétezer éve azok a habonymédiás fidesznyik apostolok.
Akkora barom vagy, amekkorát a Föld még nem hordott a hátán.
CoolKoon 2017.05.25. 14:56:19
tpl 2017.05.25. 15:06:47
Mikhail Ignatyev 2017.05.25. 15:25:16
A senki által meg nem választott Theresa May, a senki által meg nem választott alkoholista Juncker, a senki által meg nem választott Európai Bizottság tagjai megvédik Európát az olyan dolgoktól, mint népakarat, népszavazás és többségi álláspont.
elvtársilag,
Mikhail Ignatyev, a CEU proktora, Putyin cár felforgató ügynöke s.k.
Itsuka 2017.05.25. 16:07:47
Így nem kell mindenkit megkérdezni, elég lesz téged. Amit te akarsz, az a nép akarata.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.05.25. 17:02:36
Most is reagáltál, picinyem. Nem tudsz ellenállni a csábításnak, hogy engem ekézz, ezért aztán folyton segget csinálsz a szádból.
Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.05.25. 17:05:38
Ignatyev nem inkább a CEU proktológusa?
sinus67 2017.05.25. 20:21:50
Figyu már, don Fülig di Ignatyev cári vendégmunkás!
A senki által meg nem választott Védelmezőnk, Orbán Viktor elvtárs is megvédi a népet az olyan dolgoktól, mint a népakarat (vasárnapi nyitvatartás, olimpia), és a többségi álláspont. Valamint megvédi a népet Brüsszeltől, Sorostól, Simicskától, Gyurcsánytól!
Elvtársilag, bajtársilag, megalomániailag!
Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.05.25. 20:24:36
Milyen szép, hogy akkor titeket még a senkinél is kevesebben választottak. :)
sinus67 2017.05.25. 20:37:51
Miért? Nem bántásból mondtam! Jézust sem választotta senki. Ő is megvéd minket minden bajtól!
Mondjuk nem tudom hol késik már, mert félek a sok hülyétől! Megvédhetne!
2017.05.25. 20:46:37
A saját táborukat nem kell győzködni, a szokásos fidesz-trollok most is jelen vannak, és nyomják a propagandát. A bizonytalanoknak meg lassan hányingerük lesz a napi többszörös sorosozástól, ami propaganda-médiából ömlik. Ugyanazt fogják elérni vele, mint a migráncsozós kampánnyal.
sinus67 2017.05.25. 20:54:30
Lesz itt még ellenség, ne aggódj!
A sok narancskomcsi meg majd jól megvédi a vezérét, aki megvédi őket az ellenségektől azért, hogy őt megvédjék, hogy megvédhesse...
Már megint belegabalyodtam! Hogy ezek hogy tudnak képbe lenni ennyi hülyeségben! :)
Kovacs Nocraft Jozsefne 2017.05.25. 21:03:48
Még szerencse, hogy nektek "demokratikus baloldaliaknak" nem kell ellenséget keresnetek: ott vagytok ti egymásnak. :D
2017.05.25. 21:04:16
Nem aggódom, a fideszeseknek mindig egy ellenségkép kell, hogy eltereljék a figyelmet a saját inkompetenciájukról. És mivel sok a 2 számjegyü IQ-val rendelkező ember, könnyen találnak bázist is maguknak. Ugyanis a gondolkodás luxus, nem mindenkinek adatik meg.
És lényegében tökéletesen mindegy, ki az ellenség, éppen az, akit az aktuális történések feldobnak.
within 2017.06.28. 06:18:23
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.29. 10:43:18
"@MaxVal BircaMan HJCD: Birka, te ennyire nem vagy hülye! Engem meg végképp ne nézz annak! Úgy védesz egy álláspontot, hogy amikor kiderül, hogy nem tudod igazolni az állításod, elkezded definiálni a vita tárgyát. Nem, nem az elején tisztáztad, hanem a végén. Ráadásul nem érdekel, hogy 500 évvel ezelőtt mit jelentett egy szó, ami ma tök mást jelent. Továbbá a homofóbia kifejezés nyelvészetileg és nem "keresztény értelemben" van definiálva. Ez nem a te hatásköröd birka! "Homofóbia: félelem, idegenkedés a homoszexualitástól, illetve a homoszexuálisoktól. Tágabb értelemben a homoszexuálisokkal szembeni ellenérzések, hátrányos megkülönböztetés általános megnevezése." Ennyi birka. Az mondjuk továbbra is ködbe vész, hogy Jézus mitől volt homofób?? Betoltál zsigerből egy faszságot, aztán beleragadtál..."
Megvédtem álláspontomat, sőt NEKED segítettem, hogy rájöjj, hol a gondod.
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.29. 10:44:32
"@MaxVal BircaMan HJCD: Birka, te ennyire nem vagy hülye! Engem meg végképp ne nézz annak! Úgy védesz egy álláspontot, hogy amikor kiderül, hogy nem tudod igazolni az állításod, elkezded definiálni a vita tárgyát. Nem, nem az elején tisztáztad, hanem a végén. Ráadásul nem érdekel, hogy 500 évvel ezelőtt mit jelentett egy szó, ami ma tök mást jelent. Továbbá a homofóbia kifejezés nyelvészetileg és nem "keresztény értelemben" van definiálva. Ez nem a te hatásköröd birka! "Homofóbia: félelem, idegenkedés a homoszexualitástól, illetve a homoszexuálisoktól. Tágabb értelemben a homoszexuálisokkal szembeni ellenérzések, hátrányos megkülönböztetés általános megnevezése." Ennyi birka. Az mondjuk továbbra is ködbe vész, hogy Jézus mitől volt homofób?? Betoltál zsigerből egy faszságot, aztán beleragadtál..."
Megvédtem álláspontomat, sőt NEKED segítettem, hogy rájöjj, hol a gondod.
morph on deer 2017.06.29. 12:57:26
Már látom, hogy rájöttél - csak kilencésfélmilliópetéjű ikrek vagyunk ..!
MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.06.29. 14:57:14
Igen, nem olvastam végig.
BéLóg 2017.07.11. 13:48:19
Margitka1 2018.06.29. 08:18:07
Pedig CSAK a KSH adatok lettek a zsidók szemeikbe vágva. Természetesen nem lett volna baj, ha ezt igazi magyar bíró tárgyalja. Igen, az tárgyalta, de az ügyészek zsidók voltak. Egyik könyve a kinevezett vádlottnak, a Negyedik bíródalom, (gondolom, már tudják kiről is van szó, de nem szabad említeni a nevét, mert a zsidók azonnal feljelentik és elítélik képzelt beteges vádjaikkal.) ami a zsidókról szól, és bizony kikezdte a zsidók nem becsületes agyukat. Mert ugye, hogyan meri valaki megkérdőjelezni Ő méltóságú zsidók becsületét, ami sosem volt az évezredek során. A Berettyóújfalui ügyészség egyik zsidó ügyésze a Kazainé dr Barta Hajnalka mindent elkövetett a halálos ítélet végrehajtásában a kinevezett vádlott ellen. De nagyon hamar lerendezte a kinevezett zsidó vádlott a zsidó nő fizimiskáját, és még a legfelsőbb bíróságra is elfutott és lihegve adta elő, egy művész kirugdalta a tárgyaló teremből a magyar igazsággal. De ugye, miért zsidó a zsidó? A pattanások hátán is visszakacsint a gennyére. Így aztán a következő kirakat perre már egy újabb felvértezett zsidó lépett a kinevezett vádlott ellen. Dr Gut Béla Richárd ügyész. Ugye nem merik kimondani, már a neve is zsidó. A tárgyalás végén, amikor a zsidóügyészre került a sor, egy óra hosszat taglalta, a semmi nullát. Vigyorogva cáfolta meg a kinevezett vádlott a süketelését, öt perc alatt. A bíró ejtette az ügyet, mondván, nem történt holokausztsértés, hiszen ami megjelent írás azt mind az Interneten fel lehet lelni a KSH adatok közt, és csak másolatok voltak, amiket nem a zsidók kinevezett vádlottja tett fel, vagy írt, vagyis a megbuzerált honlapján fellelhető volt. Ugye, a magyar fellélegezhet, vége a zsidó folyogatásnak. De nem így történt. Ez a nyughatatlan zsidó gyerek, a dr Gut Béla Richárd nem nyugodott, már nem tudott belekötni a dokumentumok igazába, már abba kötött bele, a kinevezett vádlott adta fel a honlapjára a zsidók elleni igazságot KSH másolattal. Bizonyíték ide vagy oda, zsidó állítja, és az úgy van rendjén, és az, az, igaz, nem a bebizonyított magyar ember igazsága. De ami még levakarja a magyar ember arcáról a bőrt, az, az, amikor a zsidó még azt is kimeri mondani alsó szájának hosszával, hogy a tárgyalás utáni eseményeket valaki megírta, és azt a kinevezett vádlott tehette. Most a zsidó, a tárgyalást újra tárgyaltatja, csak azért, állapítsák már meg, ki is merte feltenni az Internetre a tárgyalás elhangzott szövegeit. Elég furcsa. Mert a kinevezett zsidó vádlottnak kellene balhéznia, hogy ki merte az Ő tárgyalását feltenni az Internetre az ő neve alatt. De itt nem erről van szó, és nem a Nemzeti Szocialista Rendszer Bűnei Nyilvános Tagadásának a Büntette a lényeg. Itt már a zsidóbosszú. Milyen jogon merte ez a koszos magyar a zsidókat kiejteni a száján, a saját magyar hazájában. A zsidói kinevezett vádlott csak akkor menekülhet meg a zsidói bosszútól, ha megmetszeti a farkát. És ezt dr Gut Béla Richárd végzi el a zsidói hovatartozásának eszméjével a zsinagógában. Biztosan lesz ennek folytatása, hiszen a Debreceni bíróság helyt adott a zsidó gyereknek, félnek tőlük, ahogyan a tárgyaláson is lehetett látni a bírói arcokon. De ne csodálkozzunk ezen a kibicsaklott zsidói holokauszt törvényen, hiszen az Orbán rezsim vezetője már olyan törvényt is hozott, hogy a bajba jutott külföldi embereket nem szabad segíteni, mert 3 év börtönt is kaphat. Akkor, ez a zsidóbosszú elenyészik a már kiherélt magyar jog és törvény alatt. Fel a fejjel magyarok, igaz fogyunk, de nő a holokauszt túlélők száma, a zsidók törvényei ellenünk, és a roma népesség is, de kit érdekel!
Interneten megjelent cikkekből merítve. Ami fontos, olvasva a zsidói vádakat, NEM A ZSIDÓK KINEVEZETT VÁDLOTTJA ÍRTA EZT A CIKKET. Nevet nem írok, mert tanúságos ez a történet. Ha aláírom a nevemet a zsidók azonnal perbe fognak. Sajnos idáig fajult a magyar jog, nincs sajtószabadság, és véleménynyilvánítás sem, olvasva az interneten a sok névnélküli írást.
Feladó : almanndr@freemail.hu
Címzettek : birosag@bujfalu.birosag.huberettyoujfalu.jj@hbmkh.gov.hudebrecen.fell@mku.huenelle@freemail.hubirosag@dit.birosag.huberettyoujfalu@mku.humarjory.vandenbroeke@europarl.europa.eujudit.harmat@mku.hudeputy.beu@kum.huemberimeltosagtanacsa@emberimeltosagtanacsa.hupsc.bev@kum.huhajdumrfk@hajdu.police.hubirosag@debrecenit.birosag.hulakossag@kim.gov.hufov.fou@mku.husajto@keh.huszucs.erika@mku.hubirosag@debrecen.birosag.husajto@bvop.hujaume.duch@europarl.europa.euinfo@mku.hu
Dátum : 2018-06-28 17:11:14.
Margitka1 2018.06.29. 08:21:41
Pár perce kaptam Brüsszelből. Ide másolom. Az EU, az EP képvieslők is tudnak erről az ügyről. Mint Marjory Van Den Broeke Brüsszelben, vagy Jaume Duch EP szóvivő. De az igazságügyi miniszter úr is. Budapesti nyomozó ügyészség, Köztársasági Elnöki Hivatal. És még lehetne sorolni. Nézzék meg az emailokat kik is kapták kézhez.
Gondolom nem örülnek ennek a cikiknek. Pedig ezt a cikket több ország jogi hivatalának oldaláról másoltam ide. Bizonyos dr Almann néven lett feladva. Kicsit gondolkozhatna a Debreceni bíróság, a Debreceni és a Berettyóújfalui ügyészség is a jogtalan tárgyalások miatt. A világhírű író, zeneszerző életét keseríti meg ez a valótlanságon alapuló vád. Külföld elítéli a Debreceni bíróságot, az ügyészségeket. Nem elég, Szeged rossz hírnevét olvasgatnunk a világ szinte összes újságjában, de csatlakozik lassan Debrecen is. Jó lenne, ha nem az egyéni érdekeket, gondolok most a zsidók nem létező sértésére amit ez a per foglal magába, követnék, hanem a becsületet tartanák szem előtt, és nem egy pár idétlen zsidó bosszúját.
Semjén Zsolt, Brüsszel.
A debreceni, zsidói, jogi elnyomás.
Micsoda élményeken megy át az, aki éppen a tilos zsidó témába esett bele. Érdekes történet, ami kering az Internet oldalakon, és sajnos már nem tanúságos, mert a Magyarországon lévő önkényuralom alatt, az Orbán ránk szabadította 2010-ben a zsidókat. Ma 2018-at írunk és nem szabad a zsidókat még említeni sem a múltbéli aljasságuk elkövetésének súlyában. Ma meg már olyan pofátlanok, hogy a bíróságok is félnek tőlük. Egyik esetet tárnám fel, egy bírósági per van folyamatban már évek óta, kirakat per, amiben a zsidókat nem sértette meg a vádlott, (a zsidók szerint vádlott.) csak lett írva róluk elég sok igazság. No, nem a vádlott írta le, egy rossz akaró a vádlott nevében a KSH adatokat szem előtt tartva. De már az is röhejes, ha írnak róluk, azt is bünteti az Orbán szétszedett alap-magyar törvénye.