Az biztos, hogy Nika György nem lesz a Tények főszerkesztője - jelentette ki kérdésünkre válaszul Kökény-Szalai Vivien, a TV2 hírigazgatója még januárban, de azt nem cáfolta, hogy a napok óta a TV2-vel tárgyaló Nika ne térne vissza a tévébe. A 24.hu azonban csütörtökön azt írta, úgy tűnik Nika György a Tények felelős szerkesztője lesz, és információik szerint pénteken már kezd is Tv2-nél. Az a hír tehát igaznak bizonyult, hogy Nika nem lesz főszerkesztő, helyette úgy tűnik felelős szerkesztő lesz.
Nika György a kilencvenes években sokáig szerkesztette és vezette a Magyar Televízió Híradóját, majd 2002-ben a Tényekben dolgozott. 2004-ben tért vissza a köztévéhez, hírigazgatóként/Híradó-főszerkesztőként, de egy évre rá leváltották, mert II. János Pál pápa halálakor nem szakította meg a műsort. Volt brüsszeli tudósító, vezette a Panorámát, a Parlamenti Naplót és a köztévé reggeli műsorát is. 2015-ben rúgták ki, akkor, amikor Jakupcsek Gabriellát is.
pamut 2017.02.02. 20:23:54
Soha nem felejtem el: aznap este, amikor lebukott a fidesz hogy a törvényt megszegve választói név- és címjegyzéket hozott létre Orbán tudtával és beleegyezésével (ami ugyebár Kubatov-lista néven híresült el, noha Orbán-lista lenne a helyes neve, mindegy), pont Szíjjártóval csinált egy élő interjút valamelyik esti híradóban. Mivel az egész ország a lebukástól zengett, a hangfelvétel folyt a csapból is, kénytelen volt nagy óvatosan rákérdezni. Mire Szíjjas csak dühösen rámordult egyet, és Nika azonnal fülét-farkát behúzva becsicskult, szinte elnézést kérve a kérdésért, amit azonnal ejtett is...
Nagy szégyene volt ez az "újságírásnak", de legalább kiderült hogy Nika alkalmas csicskásnak.
Johan Coopy 2017.02.02. 21:30:43
brummicsek 2017.02.02. 22:02:37
Nem Penny hajója 2017.02.02. 22:32:20
moareka 2017.02.02. 23:45:24
moareka 2017.02.02. 23:45:24
Hörömpő cirkusz világszám 2017.02.03. 06:18:50
cukkmukk 2017.02.03. 08:12:09
2017.02.03. 11:11:14
Corpus Delicates 2017.02.06. 11:38:41
Sam Crow 2017.02.15. 19:07:39