Sötét és akciódús negyedik évadot ígértek a Sherlock alkotói, és az évadpremier egyelőre igazolta is mindkettőt: valóban több lövöldözés-verekedés volt benne, mint amit megszokhattunk, és nem túl jó hangulatban ért véget, miután egy elvesztettünk egy fontos szereplőt. Legalább ennyire fontos azonban, hogy Steven Moffat és Mark Gatiss kihúzták a Sherlock fejét a saját seggéből, és nincs az az öncélú ötletkavalkád, mint amiről a tavalyi karácsonyi különkiadás szólt. Ugyanakkor azt sem mondanám, hogy a sorozat visszatért az első két évad zsenialitásához, mert A hat Thatcherből valahogy hiányzott az a je ne sais quoi, amely a Sherlockból világszerte körülrajongott jelenséget csinált.

Pedig most az epizódot író Gatiss viszonylag hű is maradt Conan Doyle eredetijéhez, A hat Napóleonhoz - legalábbis az elbeszélés több eleme is felismerhető volt, miközben máskor hajlamosak teljesen máshová kilyukadni. Hiányérzetünk viszont így is lehetett: kevesebb meglepetés és nagy csavar volt a megszokottnál, és alig látszott valami a Sherlock és Watson között kémiából ebben a másfél órában. Annál többet kaptunk Watson feleségéből, Maryből, ami viszont pikáns volt, hiszen eddig úgy tudhattuk, hogy Martin Freeman és Amanda Abbington a való életben is egy párt alkotnak, közvetlenül karácsony előtt viszont kiderült, hogy már nincsenek együtt.

Sherlockról pedig azt tudtuk meg, hogy ugyan váltig úgy gondolja, Jim Moriarty az ő nagy ellensége, ebben az epizódban viszont a saját egója lesz az: az arroganciája itt konkrétan egy ember életébe kerül. Mondjuk az is igaz, hogy kit érdekelne egy szerény és jól nevelt Sherlock? Engem nem biztos, ráadásul az epizód halottját sem érzem akkora veszteségnek. De akkor innentől jöjjenek a konkrétumok és a spoilerek!

Sherlock és Watson leginkább azért távolodnak ennyire el egymástól, mert Watsonéknál gyerek születik, és egyébként is, Sherlock láthatóan jobban megbízik az egykori titkosügynök Maryben, mint a kétbalkezes férjében. Ez egyrészt érthető, másrészt viszont Mary egy kicsit erőltetett, nem túl hiteles karakter, aki sokkal komolyabb szerepet kap, mint Doyle-nál, sőt, ennek az epizódnak egyenesen ő a kulcsszereplője.

Ez azonban csak féltávnál derül ki, Sherlock egészen addig Moriarty szellemét látja mindenben, így a Thatcher-szobrokat összetörő titokzatos betörőben is, pedig valójában Maryt éri utol a saját múltja. Mivel annyiszor elhangzik egy ősi mezopotámiai mese arról, hogy a sorsunk elől hiába menekülünk, annyira nem érhet senkit meglepetésként Mary halála - maximum csak az, hogy ő veti magát a Sherlocknak szánt golyó elé, de hogy miért teszi, az jó kérdés.

Kár, hogy az igazi bűnös kiléte sem akkora reveláció, hiszen nekünk tök mindegy, Mycroft melyik idős kollégája árulta el annak idején Mary és három társa bérgyilkos-különítményét, egyikük sem szerepelt sokat, így a titkárnő Vivian Norbury leleplezése sem szolgál különösebb katarzissal.

Mondják, hogy ennek a résznek épp ezért az igazi erénye az érzelmi mélységében rejlik: Benedict Cumberbatch még jobban árnyalhatja Sherlock karakterét, aki a végén pszichoterápiával próbálja feldolgozni a bűntudatot, amit Mary halála miatt érez, hiszen addig provokálta Norburyt, amíg az meg nem húzta a ravaszt. Watsont egyszerre sajnálhatjuk a mellőzöttsége miatt, illetve utálhatjuk, amiért szörnyen kellemetlen sms-flörtbe keveredik egy vadidegen vörös nővel, akivel a buszon ismerkednek meg. Abbington pedig egyszerre játszhat szerető családanyát és szuperprofi bérgyilkosnőt, és még a repülőn is bohóckodhatott egy sort.

Ez mind igaz lehet, mégis, én sokkal inkább a fordulatos cselekmény, a látvány és a sajátos humor miatt nézem ezt a sorozatot: utóbbiakból szerencsére azért jut most is, Cumberbatch utánozhatatlan ebben a fapofa-humorban, a többiek pedig hálásan alá is játszanak, Lestrade-től Watsonon át Mycroftig. Szintén a sorozat erőssége, amikor Sherlock pár apróságból fejt meg teljes életeket, szerencsére ebből is kapunk párat, no meg a szuper látványvilág és a vizuális gegek sem maradnak el.

A fentebb már részletezett okok miatt azonban az izgalmak hiányoznak ebből a részből, pedig Sherlock még egy medencés bunyót is bedob. Az évad hátralévő két részében viszont minden adott ahhoz, hogy a Sherlock felpörögjön: végre nincs Mary, és ugyan Watson most nagyon haragszik Sherlockra, kettejük sajátos viszonya újra a sorozat motorja lehet, mint a régi szép időkben.

Mary azért hagyott még egy rejtélyes búcsúüzenetet, melyben azt kéri Sherlocktól, védje meg Watsont, és nem hinném, hogy létezik ember a világon Watsonon kívül, aki elhiszi, hogy szimplán az ő sármja nyűgözte le az ismeretlen nőt a buszon, úgyhogy ez a szál is izgi lehet. És akkor még minden idők legirritálóbb főgonosza, Moriarty régóta várt visszatéréséről nem is beszéltünk. Lehet, hogy nem volt hibátlan A hat Thatcher, de nincs veszve semmi, a Sherlock bőven okozhat még meglepetéseket.