Még az a szerencse, hogy a királyi tévé a BBC elveinek megfelelően működik, azaz követik a brit közszolgálat négy alappillérét (tisztesség, függetlenség, érzékenység, megbízhatóság) és például betartják ezt itt lent, amikor a Junior Prima-díjak átadásáról számolnak be:
A BBC-ben a műsorkészítés legfontosabb szempontja a pártatlanság. A BBC pártatlan műsorai alapján a közönség ne legyen képes felmérni, hogy a tudósítónak vagy műsorvezetőnek mi a személyes véleménye a szóban forgó ügyről.
Aki csak a fent látható videót látta, az annyit szűrt le belőle, hogy a köztévé egyik riportere kapott egy díjat többedmagával, akik viszont biztos nem annyira fontosak, mert a nevük nem szerepel a tudósításban. Pedig az MTI, ami ugye az állami vízfej egy másik alkatrésze, tisztességesen beszámolt az eseményről és felsorolta a díjazottakat. Nem a címmel van baj, nem azzal, hogy 90 százalékban Rátonyi Krisztináról szól a tudósítás, mert ez természetes, de a többi díjazottat legalább felsorolhatták volna. Tisztesség, függetlenség, érzékenység és megbízhatóság, ugye.
(Annyira még nem is jártak rosszul a kollégák, Papp Dániel ennél kevesebbért is retusált már ki valakit a tévéből.)
Trackers 2016.11.22. 12:16:07
Felsoroltátok hogy kik kaptak még ?
huncut_kata 2016.11.22. 12:17:36
index.hu/kultur/media/2016/11/21/junior_prima_dijat_kapott_az_index_harom_ujsagiroja/
fryci 2016.11.22. 12:21:21
Treff Bubi 2016.11.22. 12:23:34
sixx · http://comment.blog.hu 2016.11.22. 12:32:31
savanyu_bableves 2016.11.22. 12:35:39
huncut_kata 2016.11.22. 12:46:46
subwoofer1 2016.11.22. 12:49:10
2016.11.22. 12:50:23
Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2016.11.22. 12:51:31
Hányszor kell nem felsorolni ahoz, hogy valaki tuskó elfogult, és érzéketlen legyen ?
Mert ha egyszer is elég, akkor bizonyos vagyok benne hogy az index is volt már ilyen, pl:
index.hu/kultur/media/2014/05/26/antistigma-dijat_kapott_az_indexes_munk_veronika/
tommybravo 2016.11.22. 13:08:32
Egyébként meg egy magánkézben lévő portált nem adópénzből tartunk el, lehetne olyan elfogult, amilyen csak akar és nem szégyell. (Persze nagyvonalúan ne beszéljünk arról, hogy Spéder honnan lett az index tulajdonosa.
tommybravo 2016.11.22. 13:10:24
Szelid sunmalac 2016.11.22. 13:11:35
2016.11.22. 13:52:26
Senki Miklós (törölt) 2016.11.22. 13:54:30
Másik, nagyon szép romantikus álom az a szent négyesség, amit itt felsorolnak, csak az a probléma, hogy napjainkban már nem igazak a BBC-re.
2016.11.22. 14:44:06
EU 2016.11.22. 14:52:59
savanyu_bableves 2016.11.22. 14:53:43
sixx · http://comment.blog.hu 2016.11.22. 15:10:00
Mr.Wario 2016.11.22. 15:17:39
tommybravo 2016.11.22. 15:38:58
Idézet: "A 38 jelöltből idén végül heten kaptak Junior Prima díjat, a három kollégánk mellett Rátonyi Krisztina, a Petőfi Tv arca,..."
Senki Miklós (törölt) 2016.11.22. 16:08:34
kalbász 2016.11.22. 16:17:34
Egyik köztévé másik index.
Mi a különbség? Az másik állandóan kutyázza az előbbit.
Ha valóban lenne érdemi különbség jogos lenne a fika, így csak a szektatagokat tudjátok a gyülekezetben tartani.
független kommentelő (törölt) 2016.11.22. 16:20:38
Ez az egész semmi ahhoz képest, h a zsűriben ott szerepel az a CEMP, ami az indexet is birtokolja,...na mert ez nem kifogásolható etikailag ugye tisztelt cikker? Mondjuk így már érthető, h egyből 3 indexes is díjjat kapott. A cikker ezen a tényen jóhiszeműen átsiklott dehiszen.
Tényleg, van még vki az indexnél, aki nem kapott még vmi díjat? Ha igen, akkor nekik üzenem, h kitartás gyerekek, nektek is jár, csak egyszerre azért mégsem kaphattok mindannyian díjat.
Rátonyi meg mire fel kapott bármit is??? Műsort vezet, és? Vannak rajta kívűl még páran, azt mégsem kaptak semmit. Véleményem szerint az MTI vezér rá van gerjedve, mással nem igazolható a díjja.
Senki Miklós (törölt) 2016.11.22. 16:21:49
Aranka néni szomszédja (törölt) 2016.11.22. 16:24:17
putris72 2016.11.22. 16:28:26
2016.11.22. 16:43:26
Kimoderálhattad volna az első hozzászólást emberbaráti szeretetből. ;)
AtheIstván 2016.11.22. 17:02:12
tommybravo 2016.11.22. 17:28:01
sixx · http://comment.blog.hu 2016.11.22. 18:03:53
sixx · http://comment.blog.hu 2016.11.22. 18:04:48
független kommentelő (törölt) 2016.11.22. 18:09:59
„Az idei zsűri hét főből állt: Kálmán Olga és Krizsó Szilvia mellett Gazsó L. Ferenc, az MTI igazgatója, Balogh Gabriella, a CEMP Zrt. igazgatósági tagja, a Prima Alapítvány kurátora, Dávid Ferenc, a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének főtitkára, Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, valamint Krisán László, a Kavosz vezérigazgatója.”
Egy lin-kecske: primissima.hu/kuratorium
Balogh Gabrielláról van anyag bőven a neten, ne szégyeld használni a www.google.com-ot
Pl. egy lin-kecske: 24.hu/media/2016/11/03/fontos-ember-kerul-ki-az-index-hu-igazgatosagabol/
meg még egy lin-kecske: 444.hu/2016/11/03/tavozik-speder-fo-embere-az-indexhu-zrt-igazgatosagabol
Természetesen Balogh Gabriella majd 7 évig betöltött tisztségének, és mostani poziciójának semmi köze ahhoz, h rögtön 3 indexes is díjjat kapott.
Én szeretném ezt hinni, csak a kisördög kopogás nélkül rámrúgta az ajtót, és azóta sem bírom távozásra. Pedig úgy lenne etikus, ha felszólításomra távozna.
sixx · http://comment.blog.hu 2016.11.22. 18:37:12
Gül baba turbója 2016.11.22. 20:22:48
Gül baba turbója 2016.11.22. 20:32:01
Inkább azt mondanám, hogy régebben még inkább azért kaptak, mert BG az Index vezetőségi tagja volt.
De most már legalább érthető, hogy a magyar nyelvvel hadilábon álló, azt lépten-nyomon kerékbe törő, újságírónak nagy jóindulattal sem nevezhető akárkik - mint akik most kaptak díjakat nálatok - miért kapnak mindenféle díjat úgy, hogy igazából egyik sem érdemli meg.
Ez a díjakat odaítélő bizottságot is minősíti, 5-6 országos médiából válogatnak mindössze, onnan is leginkább hasraütésre. Pedig legalább Kálmán Olgától elvárná az ember, hogy a vidéki médiákra is gondol, mert ő is onnan került fel.
Ezek után nem lennék meglepve, ha te is megkapnád az elfogulatlan újságírásért meg a magyar nyelv és helyesírás ápolásáért járó díjat, vagy Sajó Dávid az alapos felkészültségért járót, vagy Tóth Balázs a mobiltelefonos szakértelemért járót.
Mert a mostani díjak kb. annyira voltak megalapozottak, mint ezek lennének.
És mert ezek szerint ezt a díjat is bennfentesek osztogatják egymás közt, akik maguk sem nagyon értenek az egészhez, és mindenki betolja a maga 1-2-3 emberét.
bernivan 2016.11.22. 21:12:37
Tehát a TV2-s sem beszél RTL-esről, és ugyanez fordítva.....csak legfeljebb akkor beszélnek, ha anyáznak, mert éppen át ment az egyik "csibéjük" a másik "farmra".
KékFény6 2016.11.22. 23:10:43
Gül baba turbója 2016.11.23. 00:02:18
Elméletben.
Meg van ugye a gyakorlat.
bloggerman77 2016.11.23. 00:03:18
Hogyan illesszék már be ide az összes díjazott tételes felsorolását?!
A tudósítás amúgy nem arról szólt, hogy csak Rátonyi Krisztina kapott díjat, hanem RK, az MTVA munkatársa megkapta a Junior PP díjat. Pont.
És mint más kommentelők is megjegyezték, az RTL/tv2 régen s ma sem mutatja hasonló esetben a konkurenciát, max. egy 2 mp-es vágókép erejéig.
2016.11.23. 01:15:44
Opi87 2016.11.23. 03:54:25
tommybravo 2016.11.23. 08:34:26
cukkmukk 2016.11.23. 10:06:10
2016.11.24. 13:41:01
Annyit írtam, hogy nem tudom mégis mi a fenét vártok az MTVA-tól?! A korrektség fogalmát nem ismerik, de ez már többször bebizonyosodott! Akkor minek csámcsogtok ezen folyton?! Akinek van agya az tudja hova tegye az MTVA riportjait! Amúgy meg többször ráléptetek már az MTVA szerkesztőségének a tyúkszemére (most az mellékes hogy igazatok van-e vagy nincs) tényleg azt vártátok, hogy majd korrekten ad hírt erről az egyébként nagyszerű eseményről?!
Amúgy Kovács Bálint, Bolcsó Dániel és Fábián Tamás indexes újságírók cikkeit olvastam és megérdemelték a díjat! Rátonyi műsorvezetőnőről meg azt se tudom kicsoda, életemben most hallottam róla először, már a keresztnevét is elfelejtettem annyira lényegtelen!
Nem kell mindenben a támadást látni b+!
2016.11.24. 13:45:23
Én is csak egy szelektív észleléssel megáldott proli vagyok, elismerem. Ami érdekel azt felfogom, de a hölgyeményen átsiklott a tekintetem. Szánom bánom, ez van. A csaj érdektelen, akkor is ha róla szólt az a 80 mp a riportban.
Gül baba turbója 2016.11.24. 15:20:36
Hát Bolcsó még csak-csak, de a másik kettő... Vicc.
2016.11.28. 11:57:59