Ahogy arról májusban már írtunk az Indexen, a TV2 az Eximbanktól kapott milliókból nemcsak brazil szappanoperákat vásárolt az Izaura TV-re, hanem sportjogokat is, első körben például az angol Premier League meccseiét, ami egyébként jelenleg a világ legdrágább ilyen jellegű sportjoga, de hát ha futja, akkor miért is ne. Én személy szerint örülök, hogy az állami pénzből (is) gründolt cégcsoportnak köszönhetően hét(?) szűk, bizonytalan minőségű streameléssel töltött esztendő után kényelmesen, a fotelből nézhetem a Liverpool-meccseket, gondolom a pikszisből kikerülő Digisportnál nem bontottak pezsgőt a hír hallatán.
A TV2 két sportadót is akar indítani a már bejelentett Prime, Izaura TV, Zenebutik és Mozi+ mellé, de ezekkel még nem tartanak a fasorban se', így inkább egy férfiakra kihegyezett, Spíler TV nevű csatornát indítanak be, és ezen lesznek a meccsek, legalábbis a csakfoci.hu infói szerint. (Mi is kérdeztük a TV2-t a dologról múlt héten, de nem válaszoltak.) Nem sportadóról van szó, lesznek rajta filmek és más műsorok is, a csakfoci.hu azt írja, valami küzdősport (gondolom ketrecharc-MMA vonalon) jogait is meg akarták venni, de ez nem jött össze.
Heti hat meccset adnak majd, egy átlagos fordulóban szombaton 13:30-tól, 16:00-tól, 18:30-tól, vasárnap 14:30-tól, 17:00-tól, míg hétfőn 21:00-tól is lesz közvetítés. Volt olyan terv is, hogy csak 3 meccs lesz ingyen, a többiért meg külön kell fizetni, de ezt elvetették, mert a magyar néző erre nincsen kondícionálva, és felrúgná a tévéát a Holdig, ha megjelenne a felirat, hogy küldj egy emelt díjas sms-t, és majd akkor nézheted a közvetítést. A Spíler TV-nek viszont egyelőre se híre, se hamva, az angol bajnokság viszont szombaton délután indul (és vasárnap lesz egy Arsenal-Liverpool rangadó is), de úgy tűnik, az első pár meccset a TV2 csoport egy másik adóján (például a Super TV2-n) közvetítik majd.
A csakfoci.hu a stábról úgy tudja, hogy a Digitől nem ment át a PL-stáb, viszont a megszűnt SportKlubtól érkezhetnek páran, például Hetthéssy Zoltán és Zelenyánszky Balázs is. A nagy kapkodásra jellemző, írja a sat-tv-radio.hu, hogy a spilertv.hu domaint is csak augusztus 4-én jegyezték be.
Nem Penny hajója 2016.08.08. 12:35:21
2016.08.08. 12:42:19
bulista 2016.08.08. 12:44:19
csiri bá 2016.08.08. 12:52:05
nem mellesleg a sporttv is amit a La Ligával művel az egy vicc, van hogy a 10 bajnokiból jó ha 4-et kegyeskedik adni... jurospór dettó a Bundesligával 9-ből néha sikerül 4-et is adniuk, feltéve, ha épp nem a polyákok viccligájából adnak helyette valamit, de utóbbi biztos olcsóbb...
Dr_utcai_arcos 2016.08.08. 12:53:11
Dr_utcai_arcos 2016.08.08. 12:54:49
csiri bá 2016.08.08. 13:02:25
kerekes pereces 2016.08.08. 13:03:00
sixx · http://comment.blog.hu 2016.08.08. 13:13:18
dr. v.b.1990 2016.08.08. 13:16:40
"jurospór dettó a Bundesligával 9-ből néha sikerül 4-et is adniuk, feltéve, ha épp nem a polyákok viccligájából adnak helyette valamit, de utóbbi biztos olcsóbb..."
1. Lengyel bajnokit már közvetítenek.
2. Mivel az Eurosport páneurópai módon vette meg a közvetítési jogokat , így ugyanazt a meccs számot és meccsek látod itthon, mint mondjuk a horvátoknál meg a letteknél. A lengyeleknél egy szezon keresztül volt olyan, hogy Discovery érdekeltségű csatornán adták egy plusz a 15:30-as meccsek közül, de ennyi.
3. Azért jó lenne, hogy ha a Bundesliga 2-ből is több meccset közvetítenének (hogy ha már lengyelt nem adnak), szvsz van olyan jó (ha nem jobb), mint egy lengyel bajnoki.
savrola 2016.08.08. 13:17:37
Rúgka Pál 2016.08.08. 13:26:06
dr. v.b.1990 2016.08.08. 13:27:13
"nem mellesleg a sporttv is amit a La Ligával művel az egy vicc, van hogy a 10 bajnokiból jó ha 4-et kegyeskedik adni... "
Mondjuk ez konkrétan nem így van.
dr. v.b.1990 2016.08.08. 13:28:14
"másuk úgy sincs, a spanyol kettőn meg tán az angol kupán kívül..."
Ez meg konkrétan hülyeség.
slowmotion 2016.08.08. 13:35:50
nomolesztiren (törölt) 2016.08.08. 13:37:03
Sajnálom, hogy a mormotához kell bepucsítania, de hát meg kell élni, ez van.
Késapati Tamás 2016.08.08. 13:38:04
RobinGood 2016.08.08. 13:41:48
sixx · http://comment.blog.hu 2016.08.08. 13:47:33
Artie 2016.08.08. 13:48:04
Az nem akadály, hogy kereskedelmi tévéről beszélünk, mert pontosan tudjuk, hogy mennyire az.
capor_ 2016.08.08. 14:00:49
A közvetítő/és szar lesz másba nem is lehet reménykedni. A digin is borzalmas volt néha le kellett némítani meccsközben, szünetben meg kötelező volt..
RobinGood 2016.08.08. 14:09:11
Reszelő Aladár 2016.08.08. 14:09:41
A topligák nagyjából nem eladók (spanyol, olasz, német), a francia és az MLS szintén nem. Marad a holland, belga, orosz, török, japán, de talán azok sem. Megy amúgy sem nagyon igalmasak.
Andy USA ismerete elég komoly, így én onnan várnék néhány sportot, csakhát az NBA, NHL, NFL pláne foglalat, bár előbbi kettő elég sok meccset játszik ahhoz, hogy megosztva is lehessen közvetíteni. Szűz terep az MLB és a Collage sportok java része.
Lehet még NASCAR és Indycar, de ezek is magyar idő szerint későn mennek.
A SportKlub hagyatékában lehet még kukázni valamit, de az gyakorlatilag nézhetetlen volt.
Samott 2016.08.08. 14:12:58
Lewes19 2016.08.08. 14:13:50
mpite 2016.08.08. 14:14:04
RobinGood 2016.08.08. 14:14:39
cukkmukk 2016.08.08. 14:14:48
falum 2016.08.08. 14:17:02
slowmotion 2016.08.08. 14:21:15
no de majd most Klopp alatt, még épp időben jön a fogható HD-adás - és ha ehhez az Isaura TV kell, akkor legyen. a képernyőnek nem a sarkát kell figyelni hanem a közepét :)
slowmotion 2016.08.08. 14:25:35
RobinGood 2016.08.08. 14:26:44
Punxsutawney Mormota 2016.08.08. 14:42:22
FDToth 2016.08.08. 14:47:14
chrisred 2016.08.08. 14:54:28
belert 2016.08.08. 14:56:04
dr. v.b.1990 2016.08.08. 15:02:15
Kukurusnyák Rémus 2016.08.08. 15:11:27
kaamir 2016.08.08. 15:12:36
www.digisport.hu/digisport_program/tv_musor/2016-08-14
Sixx, az Arsenal-Liverpool vasárnap lesz :)
nomolesztiren (törölt) 2016.08.08. 15:24:35
Punxsutawney Mormota 2016.08.08. 15:29:48
szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.08.08. 15:31:56
Arzenál szurkolók dettó.
@Lewes19:
Milyen reklámról beszélsz, eddig basztak válaszolni ki adja a PL-t, ne már bevegyed hogy ők is adják.
Gondolom HD felejtős ezen a falu tv-n ami spíler, SD-ben buzulhatjuk végig a találkozókat, akkor inkább nem nézem, de remélem páran felteszik angolul valahonnan.
sixx · http://comment.blog.hu 2016.08.08. 15:40:07
belert 2016.08.08. 15:41:17
belert 2016.08.08. 15:42:13
szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.08.08. 15:46:01
Samott 2016.08.08. 15:53:57
szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.08.08. 15:55:58
Szép is lett volna ha átmennek erre az izaóra tv-re, lesz nekik olasz bajnoki, BL is, moto gp...
Mekkora móka lesz a PL összefoglaló ezen a falu tv-n, biztos Sebőkvili ott fog mocorogni a pörgős széken, ő már beékelte magát , és Szente Vajk is sokat hozzá dob a színvonalhoz.
De várom :))
mcdeere 2016.08.08. 16:30:01
buzsáky ákosra tippelek.
belert 2016.08.08. 16:49:14
MiKeyRuLeS 2016.08.08. 17:57:10
www.csakfoci.hu/nemzetkozi-foci/229-angol-foci/93239-kozlemenyt-adott-ki-a-premier-league-et-kozvetito-uj-csatorna
berg182 2016.08.08. 18:06:45
dr. v.b.1990 2016.08.08. 18:30:43
szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.08.08. 18:35:19
Szente Vajk az Én vagyok itt-ben szentül hitte, sőt megmondta morcosan hogy csak a szar idő miatt mentek ki kevesen az első fordulóra a nézők,, majdnem eldobtam a tv-t. (kicsit fenyegetve érezte magát a csávó aki kérdezte)
Szerintem Ákos klippeket adjanak a premier liga összefoglalók helyett, eredményt úgy is tudjuk...
törőfan 2016.08.08. 18:39:05
1. A.V. nyilvánvalóan simlis, börtönben lenne a helye (Nem lenne egyedül...)
2. Aki kitalálta a Spíler TV nevet, agyalágyult
3. Ennek ellenére örülök, hogy most már nézhetek angol bajnokikat. Néhányat nézni is fogok. Ha valaki nem éri be a fordulónként és bajnokságonként leadott 4-5 meccsel, akkor ott nem stimmel valami. (Vö.: Getafe-Eibar, Ingolstadt-Hoffenheim stb.)
4. Szerintem Hajdú B. mellett nincs egy normális riporter sem. Másnak biztos más szimpatikus. Mélypontok mindig vannak, bár most mintha kicsit sok lenne.
"Sokan néztek téged otthon, hogy tudod meghálálni?" stb.
szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.08.08. 18:39:40
Annyit ért a focihoz mint te, vagy én, vagy sebőkvili.
Szpíker, kimagyarázó, nulla futball tapasztalattal.
Samott 2016.08.08. 19:11:50
Késapati Tamás 2016.08.08. 19:27:23
belert 2016.08.08. 20:00:54
P.Picur 2016.08.08. 20:44:11
slowmotion 2016.08.08. 20:56:59
törőfan 2016.08.08. 21:10:37
Nálam UPC van, tehát M4, Sport 1/2, Eurosport 1/2.
Sajnos a közszolgálati a legnagyobb gáz. Knézy, Gundel stb. számomra borzalmas. A fiatalok meg tragikomikusak. A Sporton Faragó meg Fülöp talán.
Seduxen (már NEM dr.) 2016.08.08. 21:36:33
apropó: azt lehet tudni, hogy mely' szolgáltatók kínálatában lesz Spíler TV? (örömbódottá: lassan 1 éve váltottam UPC-ről Digire elsősorban a jobb net, másrészt a PL miatt... megint stream lesz ebből :D)
Circus 2016.08.08. 21:47:22
"Sokan néztek téged otthon, hogy tudod meghálálni?"
Bazzeg, azt hittem, behányok attól a marhától. F1-ből kirakták, vagy mit keres ott?
Nyugdíjas Szektor 2016.08.08. 23:27:02
Timike most már igazán odatehetné magát, kényeztethetné agyvérzésig a vén hörcsögöt.
L.A.M. 2016.08.09. 01:13:11
Szerintem nem lesz kevesebb helyen fogható, mint a Digi. Ettől függetlenül eléggé csalódást keltő, hogy a Premier League közvetítési jogát odaadják "habókra". Bár nyilván a magyar piacot pont leszarják.
Viszont arra kíváncsi lennék, hogy ki az, aki a Tv2-ben elindította az adjunk minél kínosabb neveket a csatornának versenyt. Vajna nyilván sem a Zenebutikot, sem az Isaura nevet nem ismeri, Timike ennél fiatalabb, a spíler meg egyiknek sem mond semmit, szerintem. Így tényleg baromi kíváncsi vagyok.
Késapati Tamás 2016.08.09. 01:47:19
2016.08.09. 06:01:30
szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.08.09. 07:34:08
+1
Mérgező Hulladék 2016.08.09. 11:35:16
Spíler TV: a névbe (annyira kilencvenes évek, hogy az elmondhatatlan) kódolt sorsa ezeknek a csatornáknak a két éven belüli megszűnés, de ugye nálunk a politikai viszonyok mindent felülírnak: ha Vajna "kreatívjai" ennyit tudnak, hát ennyit, pénz ettől függetlenül addig van, amíg Viktor juttat, más nem számít. A csatornával nyilván nem fogok találkozni (pedig szívesen nézném a Premier League-et), a UPC az analóg kínálatát nem frissíti (az M5 sincs meg náluk), egy pár sportközvetítés miatt meg nem fogok váltani.
cukkmukk 2016.08.09. 12:13:54
Nyugdíjas Szektor 2016.08.09. 13:29:31
De a Digisportot lehetett "tányérosan" nézni full HD-ban ha valaki nagyon akarta. Ezt a nyomoronc Spíler TV-t hol lehet szombattól nézni?
szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.08.10. 08:16:41
Állítólag 13.-án már beizzítják a spíler kenelt, de a meccseket a szuper tv2 adja egy darabig.
Mondjuk azt nem vágom hogy adhatja a szuper tv2, az RTL-nél már biztos mindenki agyfaszt kapott.
Andrey 2016.08.11. 15:24:49
huber66 2016.08.12. 09:44:11
Ajánlanátok pár stream oldalt, ahol majd nézni lehet a a meccseket? Kösz
Mazzzzu 2016.08.14. 10:03:16
Az emnéty sok szar döntése közül az egyik az, hogy ezt a vigyori bobákot rakták riporternek az olimpiára, meg a f1re is, sztem szumóü kommentátornak szar, de riporternek jó, áh mindegy, katyvasz a zegész, nézzünk neten meccset :D
PéSza2 2016.08.14. 10:25:25