Nem rasszista, csak az iszlámot, a fanatizmust nem bírja. Mentségére legyen mondva, hogy ő két dologról beszélt a ma reggeli Mokkában - arról, hogy a nyaralása alatt kirabolták, illetve arról a reptérről jött haza, ahol másnap öngyilkos merénylők robbantottak, de Demcsák és Szebeni a török kalandra igyekezett visszaterelni, meg is rettentek a
nem vagyok én rasszista, de gyűlölöm az arabokat
kijelentésen, és mondták a színésznőnek (akit nem mellesleg leszbikusnak néznek, mert egy másik nővel nyaral, ŐRÜLET), hogy nem kellene általánosítani, de hiába, mert Gór Nagy tovább görgeti a dolgot, hogyaszongya, ő a Várban lakik, és látja az ablakból, ahogy a Hiltonba mennek be az arabok, és mögöttük a feleségek a bőrönddel, ÉS HÁT EURÓPAIAK IS VANNAK KÖZTÜK, mondja azzal a hangsúllyal, mint Janka néni a Szomszédokban, amire Szebeni csak ennyit kérdez vissza:
És a török rendőrség segítőkész volt?
Tökéletes interjú az első perctől az utolsóig.
2016.07.05. 11:53:33
nyikk 2016.07.05. 12:23:04
szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.07.05. 12:31:55
Persze nem javította ki Demcsák, hogy biztos a kedves művésznő az ISIS terroristáira célzott, és nem az összes arabra.
Eliza07 2016.07.05. 12:32:07
Mdavid89 · http://iranynewyork.hu 2016.07.05. 12:33:57
Puffogó Kipufogó 2016.07.05. 12:36:09
kakukkboy 2016.07.05. 12:37:18
The Love Song of J. Alfred Prufrock 2016.07.05. 12:37:44
FlyingPythonTheNew 2016.07.05. 12:42:08
PiszkosFreddy 2016.07.05. 12:52:04
Rablás: idegen dolgot jogtalan eltulajdonítás végett úgy vesz el mástól, hogy evégből valaki ellen erőszakot avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz, illetőleg valakit öntudatlan vagy védekezésre képtelen állapotba helyez,
lopás közben, tettenéréskor a dolog megtartása végett erőszakot avagy élet vagy testi épség elleni közvetlen fenyegetést alkalmaz.
hu.wikipedia.org/wiki/Rabl%C3%A1s
sztem Téged megloptak (kizsebeltek) kedves Mária...de olyan jó kicsit felnagyítani a dolgot, a kereszténység zászlaját magasan lobogtató jean d'arc-i pózban...
..hiszen Te nem "civil" vagy,mint a többi szürke,eccerű ember...
Gór Nagy Mária ??? ...jött be 'ja konzul...!!! (hisz ez magától értetődik)
csabsz13 · http://www.fcstpauli.com 2016.07.05. 12:52:28
erről kell egy interjút csinálni, amiből kiderül, hogy olyan hülye mint a segg. beszélni sem tud és nem érti, amikor kérdezik.
amúgy igazán a riporterek megérdemlik, hogy ott vannak, ahol. maguknak köszönhetik.
shapiro · http://gopats.blog.hu/ 2016.07.05. 12:56:49
ideasz 2016.07.05. 13:00:27
shapiro · http://gopats.blog.hu/ 2016.07.05. 13:07:25
Virág et. 2016.07.05. 13:11:36
Attilajukkaja 2016.07.05. 13:12:25
Attilajukkaja 2016.07.05. 13:15:08
" az arabok és a törökök nem szinonimái egymásnak.Sőt..."
Bocsi! Elobb irtam be a kommentemet es csak aztan olvastalak. :o)
Secnir 2016.07.05. 13:16:07
Attilajukkaja 2016.07.05. 13:21:32
"Elég nehéz lenne úgy kirabolni valakit, hogy azt csak másnap veszi észre."
Velem is megtortent Olaszorszagban. Nagyon ugyesen kiemeltek a penztarcamat a hatizsakombol, en meg a szalloban nem kerestem. Csak masnap vettem eszre. :o(
"Bár a fejét nézve elég iszákosnak tűnik ez a némber,"
Mindig is rondacska volt a lelkem, csak most meg oreg is.
www.femina.hu/hazai_sztar/sztarlexikon/gor_nagy_maria/gor_nagy_maria_eletrajz
Jozeph Pelikahn 2016.07.05. 13:23:31
Semmi logikai ellentmondás nincs ebben, csak szólok:
"nem vagyok én rasszista, de gyűlölöm az arabokat "
Mert én sem vagyok rasszista, de engedjék már meg nekem, hogy kultúrák között különbséget tegyek! Mint ahogy a törökök se szeretik túlzottan az arabokat... :-)
_ng_ 2016.07.05. 13:26:01
Kukacponthu 2016.07.05. 13:27:22
SzirmaImre 2016.07.05. 13:28:21
The Love Song of J. Alfred Prufrock 2016.07.05. 13:32:04
PiszkosFreddy 2016.07.05. 13:39:52
www.blikk.hu/sztarvilag/madonna-modszerevel-fiatalodik-gor-nagy-maria/6g2be28
" Ez egy különleges injekciós koktél, amely a bőrgyógyászati kongresszus szenzációja lesz 3 hét múlva "
...csak az a baj,hogy 10-20 évvel öregebbnek néz ki a kezelés után a páciens arca.
malacpassat · http://malacorru.blog.hu 2016.07.05. 13:41:21
malacpassat · http://malacorru.blog.hu 2016.07.05. 13:43:31
malacpassat · http://malacorru.blog.hu 2016.07.05. 13:44:06
Super aGyuri 2016.07.05. 13:52:50
Terézágyú 2016.07.05. 13:57:43
"Mert én sem vagyok rasszista, de engedjék már meg nekem, hogy kultúrák között különbséget tegyek!"
Főleg ha nincs is kultúra, mint a rasszistáknak.
DarthVader 2016.07.05. 14:18:11
Guilelmus 2016.07.05. 14:18:49
Attilajukkaja 2016.07.05. 14:31:37
"A rablást azt észre fogod venni"
Valoban nem rablas. Nem is allitottam, csak azt, hogy ilyesmi megtortenhet az emberrel. :o)
Puffogó Kipufogó 2016.07.05. 14:41:53
malacpassat · http://malacorru.blog.hu 2016.07.05. 14:45:35
FDToth 2016.07.05. 14:57:09
The Love Song of J. Alfred Prufrock 2016.07.05. 14:59:57
Ezek szerint azonban te nem állítottál ilyet. Az más.
Attilajukkaja 2016.07.05. 15:04:22
Ne kotozkodj!
Dorinda41 2016.07.05. 15:14:39
Kíváncsi lennék arra a felvételre, amivel ez a maca ezt az idióta kijelentését igazolni tudja. Nekem ilyet még nem sikerült soha látnom, pedig köztük élek. S igen, fehér nőként.
Beer Monster 2016.07.05. 15:24:29
Attilajukkaja 2016.07.05. 15:27:02
A no(k)nel biztosan volt egy kis taska vagy ridikul. ;o)
@PiszkosFreddy:
www.blikk.hu/sztarvilag/madonna-modszerevel-fiatalodik-gor-nagy-maria/6g2be28
Ezen jot derultem! :o)))))
DEKI 2016.07.05. 16:02:29
user friendly 2016.07.05. 16:19:33
ha a négyes-hatoson kizsebeli két színmagyar,, akkor kit fog utálni? olyat meg még biztos nem látott, hogy az 50 kilós nő cígöli haza a kaját meg a 10 üveg sört, miközben a férj necctrikóban ül a tévé előtt.
Lustamacs 2016.07.05. 16:20:07
Bagoly Berti 2016.07.05. 16:20:37
Nagy elmék egymás közt
Bagoly Berti 2016.07.05. 16:22:21
Nagy elmék találkozása:)
Attilajukkaja 2016.07.05. 16:39:59
"olyat meg még biztos nem látott, hogy az 50 kilós nő cígöli haza a kaját meg a 10 üveg sört, miközben a férj necctrikóban ül a tévé előtt."
Jogos! :o)
Lehet, hogy Marcsikank a necctrikosokat is gyuloli?
Slepy 2016.07.05. 16:40:40
n3spr3ss0 2016.07.05. 16:45:05
user friendly 2016.07.05. 16:59:16
biro111 2016.07.05. 17:01:49
biro111 2016.07.05. 17:06:05
PiszkosFreddy 2016.07.05. 17:24:48
Raven1975 2016.07.05. 17:37:05
Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2016.07.05. 18:48:34
ludomik 2016.07.05. 19:59:18
Galicius 2016.07.05. 20:20:51
brummicsek 2016.07.05. 20:45:00
Cimili 2016.07.05. 21:13:13
Infamous 2016.07.05. 21:58:31
Mercel 2016.07.06. 00:30:33
Nem mellesleg számomra színészként is kábé nulla.
Kettő dolog külön felbaszta az agyam..
Próbálja meg, hogy kifosztják külföldön és csak "simán" Magyar állampolgár, hogy hogy áll hozzá a követség. Elárulom, hogy a külföldön bajba került magyarokkal jellemzően még a külföldi hatóságok is nagyságrendekkel segítőkészebbek és emberibbek mint a saját országuk követségei.
A másik, hogy értem én, hogy alanyi jogon lehet hülyének lenni, de a kifosztás és a rablás az nagyon nagyon más téma.
Ja és senkit nem érdekel egy hülye picsa hisztije arról, hogy lenyúlták őt a külföldön.
Tényleg.
Senkit.
Mercel 2016.07.06. 00:33:26
" A lakossag 65-70% hasonloan primitiv es szuklatokoru..."
Jó az 80%-nak is..
mthrfckr 2016.07.06. 07:35:36
Attilajukkaja 2016.07.06. 08:07:51
Jogos a kerdes!!!! Ha ennyire gyulolok egy nepcsoportot, nem megyek oda vendegeskedni.
Virág et. 2016.07.06. 08:17:36
Nehezen hiszem, hogy a budapesti Hilton lenne a kivétel.
mthrfckr 2016.07.06. 08:36:57
Attilajukkaja 2016.07.06. 08:43:25
"Nehezen hiszem, hogy a budapesti Hilton lenne a kivétel."
Meg akkor sem, ha GNM ezt a sajat szemevel naponta latja? ;o)
@mthrfckr:
Ez alap! :o)
2016.07.06. 09:35:48
PiszkosFreddy 2016.07.19. 01:27:18
www.youtube.com/watch?v=56M3ap40Nkk
Attilajukkaja 2016.07.20. 09:47:12
:o)))))
2016.09.08. 01:46:42