Kedves naplóm!
Dolgok, amiket nem hittem, hogy látok 2016-ban a tévében:
- Kék színű, Superman-logós alsónadrágban, félmeztelenül bohóckodó Varga Viktort.
- Egy kitömött medve öleléséből, egy szál bőrszoknyában vonyító Cinthya Diktátort, akinek a hangja olyan, mint egy lehangolódott tekerőlant.
- Elképesztően barnára/narancssárgára festett/szolizott férfiakat.
- A Bénának öltöztetett, de a szájában (sajnos) piros golyót nem viselő Schobert Norbertet.
És ez még csak a Nagy Duett első adása volt. A műsorral kapcsolatban szeretnék eloszlatni egy hiedelmet: hiába utal erre minden külsőség, a díszlet, a színpad, a résztvevők harsány vagy éppen giccses öltözéke, esetleg az énekesek exhibicionizmusa, ez a műsor mindezek ellenére NEM a magaskultúra része, és nem az a dolga, hogy oktasson, neveljen, tanulságokkal szolgáljon vagy éppen elgondolkodtasson. Nem akar példát mutatni, gyerekeinknek példaképnek állítani festett szakállú erőembereket, csak szórakoztatni és viccesnek lenni. Hogy végül ez sem sikerül neki maradéktalanul, az más lapra tartozik.
A Nagy Duetthez hasonló műsorok akkor működnek jól, akkor lesznek viccesek és szerethetők, ha a szereplői lelkesen belevetik magukat a mókába. Az nem baj, ha nincs hangjuk, sőt, az sem baj, ha idétlenek, és a színpadon idegenül mozognak, éppen ellenkezőleg. Az a baj, amikor minden mozdulatukról az süt, hogy én ezt nem akarom csinálni, én ennél többet érek, vagy éppen az, hogy ennyi pénzért ennyi jár, most nem fogom fullba tolni a kretént. Az első két műsor alapján a szereplőválogatás pont úgy felemás lett, mint az ilyen műsorokban általában szokott lenni (az első Sztárban sztár az kivétel, ott minden klappolt), és nem lehet mit csinálni, becsúszik olyan szereplő is, akitől többet várna az ember, de nem kapja meg.
Berki Krisztián az egyik ilyen, akinek a produkciókat felszopó kisfilmjeiben mutatott kivagyisága, a produkcióba, partnere munkájába való beleszarása persze csak egy játék, az image építése, a Berki-jelenség fényezése (mert sajnos van ilyen, nem kell háborogni kommentekben), ami viszont akkor jó, és akkor üt, ha a produkció oda van téve, és leszakítja a fejed. Mert akkor megvan a nabazdmeg érzés, és szimpatikus lesz a festett szakállú és szemöldökű gólem, ugye, hogy ha kell, összeszedi magát! De nem szedte, csak fekvőtámaszozott, nem énekelt, csak unott arccal haknizott, nem tett hozzá semmit a partner produkciójához, és ki kellett volna esnie. Debreczeni Zita is csak brandépítésre használta a műsort, különösebben vicces vagy érdekes nem volt, ki is esett. Jövő héten Keleti Andrea vagy Markó Róbert követheti, ők sem igazán lelkesek vagy emlékezetesek, esetleg az a Növényi Nobert, aki az egészen furán értelmezett Queen-nóta (I Want to Break Free) közben nem csinált tulajdonképpen semmit.
Vannak aztán azok, akik mindent elkövetnek, de nem tudnak igazán lelazulni, ilyen Demcsák Zsuzsa, aki annyira szeretne ebben a műsorban nem leégni, hogy mindent kiad magából, de olyan feszült a számára idegen szerepben, hogy ettől lesz kifejezetten szimpatikus, de említhetném Kucsera Gábort is, aki lenyűgöző fahanggal és botlábbal bír, de úgy szorongatja a mikrofont, hogy belefehéredik a ujja, és ez lehet értékelni. Akik viszont igazán megcsinálják a műsort, azok a szereplők, akik mindenféle gátlás nélkül vetik bele magukat a buliba, ők a nejloninges rokon, aki egy nyári esküvőn zokniszandacipőben szambázik a táncparketten és közben üvölti a fonetikusan leírt dalszöveget, de kurvára élvezi. Ide tartozik Schobert Norbert és Rubint Réka, akik elképesztően viccesek, de ehhez kell a partner is, ugye.
Míg Keresztes Ildikó sírva röhög Norbi végtelen kreténségén, Pintér Tibor nagyon komolyan veszi ezt az egészet, így Réka is, aki pedig messze a legtehetségtelenebb énekes a műsorban Berki mellett, de ez lényegtelen, mert pontosan azt csinálja, amit ebben a műsorban kell, és amikor elrontották a produkció egyik nehezebb elemét, akkor röhögtek, és folytatták tovább, mert ez a műsor erről szól. Itt a videó, tessék:
A tegnapi adás legjobbja egyébként messze Pachmann Péter volt, a Grease-előadás ütött, azt meg végképp nem gondoltam volna, hogy a híradós egyszer majd bőrnadrágban áll a képernyőmön, és rámarkol a farkára csibészesen. Hangja neki sincs, és nem mozog úgy, mint Travolta, de ez kit érdekel, ha el tudja adni? Ebben a műsorban ez a lényeg, add el a marhaságot, higgye el a közönség, hogy élvezed, amit csinálsz, és tényleg kurvára hajtasz arra egy hetes görög kirándulásra.
Ami az átszabott zsűrit illeti, nekem kicsit billeg a dolog, Cooky mindig is idegesített, és ez most sincs másként, Szulák viszont meglepően reálisan értékel, ellenpontnak kurva jó, Kasza Tibor pedig pontosan azt hozza, amit vár tőle az ember, csipőből mondja a ökörségeket, és a neki jutó 24 másodpercben nagyon vicces, arról meg nem tehet, hogy nem tettek egy ventilátort az asztal alá, így HD-ben minden izzadságcseppet látunk a mellkasán. Az értékelésekkel szemben viszont a pontozás néha nagyon elcsúszik, mert értem én, hogy itt nem a kibaszás a lényeg, de ha már az értékelésben azt mondja valaki, hogy ez most nem volt jó, akkor ne 8 pontot adjon, könyörgöm. Majka és Liptai Claudia kézben tartja a műsort, bár kettőjük között semmi kémia nincs, és Majka néha kétségbeesetten igyekszik vicces lenni, ami neki így, nyögvenyelősen nem megy, ő spontán tud igazán poénos lenni, lásd Sztárban sztár, inkább azt a vonalat kellene erősíteni. Ja, a stylistnak meg üzenem, hogy világos háttér + pink színvilág mellé világoskék zakó, az kurvára nem menő.
A Nagy Duett a második adásra jóval szórakoztatóbb lett, mint a nyitórész volt, kevesebb volt a vállalhatatlan pillanat, a kínos félrenézés, a jajistenemnemár momentum, és lesz ez még sokkal jobb is, majd akkor, amikor csak azok vannak versenyben, akik tényleg élvezik, hogy hülyét csinálnak magukból.
bovorac 2016.04.18. 10:28:01
A zsűri pedig konkrétan nézhetetlen.
skylaner88 2016.04.18. 10:28:14
Az összesített listán 4 ponttal a legutolsó helyen voltak (tehát a nézői listán is a 3. legrosszabb helyen álltak) míg Bigáék 12 ponttal a 7. helyen voltak. Ezt hogy sikerült mégis megfordítani? Érdekes.......
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2016.04.18. 10:34:39
A másodikra a tv 2 erre rátett egy lapáttal, mikor olyan nótát kapott amihez a ruha fürdőruha volt.
#welldone
Mikibá3080 2016.04.18. 10:45:16
aruhamiatt 2016.04.18. 10:45:24
bovorac 2016.04.18. 10:52:35
armagetdown1 2016.04.18. 10:55:18
- Cooky zsűritagként (is) katasztrófa, rettenetesen idegesítő ez a tördelt-magyar beszéd, egyébként is stílustalan, nem szórakoztató, nem érdekes. Azon kívül, hogy a neve magyarul Pöcs, és 150 cm alacsony, miért kell nézni?
- Majkát zsűritgaként kellett volna berakni. Ő poénos, értelmesen humorizál, de ez műsorvezetőként nem releváns.
- Kasza egyáltalán nem vicces. Előző szériákban gyakran volt az, de már unalmas. A legnagyobb poén az volt, hogy mindenki tőle tanult énekelni. Azt 5x el kellett sütni egymás után.
- A zsűrit leszarom, sokkal nagyobb baj azonban, hogy a fahangúaknál lehalkítják a mikrofont - gondolom, hogy ne legyen überciki az egész. Pedig kedves "celeb", épp ez is a lényege a műsornak, hogy röhögünk rajtad. Ha a háttérzajjal elnyomatod a hangod, akkor lófaszt se ér az egész. És ettől még ugyanúgy ciki maradsz, nyugi.
aruhamiatt 2016.04.18. 10:57:58
MissX 2016.04.18. 11:04:12
Berkieket szerintem musorban kell tartani. az elso adasban abszolut tulertekeltek oket, haborogtak is a nezok, igy most jol lehuzta a zsuri. azt meg ki latja, hogy a vegeredmeny hogy szuletik.
szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.04.18. 11:11:23
aruhamiatt 2016.04.18. 11:12:13
aruhamiatt 2016.04.18. 11:16:47
szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.04.18. 11:37:42
Vers mindenkinek.
Most komolyan ez téged szórakoztat ?
És ne az legyen a válasz hogy ebben az idősávban nincs semmi jó a tv-ben, mert ki lehet találni mást is.
1 db szimpatikus tagot nem találni az egész műsorban, irritál az összes.
Magyarországon nincs normális szórakoztató műsor, mert a Gyertek át szombat este is addig jó amíg savazzák egymást és bemelegednek, de amint elkezdődnek a feladatok már unalomba is fullad :(
Puffancs Mirtill 2016.04.18. 11:43:53
Sem az álomhajó, sem az álmaimban amerika, sem a mennyország tourist nem énekelhető "civilek" számára, így csak kínos produkció születhet belőle, jó nem.
Ráadásul "unalmasak" is ezek a dalok 10 mp után, úgyhogy nem nagyon értem, hogy mire gondolnak a szerkesztők, mikor kiosztják ezeket.
A Bruno Mars meg szinte tuti bukó, ugyanis túl profi a csávó. Még a Tóth Gabi sem tudta levenni jól anno a maga vadállat hangjával és gátlástalan stílusával, nemhogy a "kissé karót nyelt" Debreczeni Zita.
Borítékolom, hogy a HP-urambátyám téma miatt, hogy a Schobert, Berki, Rubint triót jó nagy falat lesz kifúrni.
aruhamiatt 2016.04.18. 11:53:38
bovorac 2016.04.18. 12:03:38
A Gyertek át... másik gyenge pontja, hogy talán túlságosan is akar nyitni a vendégek terén a fiatalok felé. Most szombaton is: oké, az ÉNB Lali tényleg elég fura fazon ahhoz, hogy elbírja egy ilyen műsor, de Tücsi a jó testén kívül kb. zéró szinten illik oda. Teljesen ellenszenves, ostoba, maníros. Oké, hogy nagyon kellenek a fiatalabb szereplők, s hogy nem is válik be mind, s ezt a tapasztalatot meg meg kell vele szerezni, de hát Tücsi volt már ott egyszer-kétszer, s akkor is látszik, hogy a mellein kívül semennyire se odavaló.
Purple Tentacle 2016.04.18. 12:04:44
Raven1975 2016.04.18. 12:09:01
Transylvanianmixedgrill 2016.04.18. 12:09:44
2016.04.18. 12:11:44
Puffancs Mirtill 2016.04.18. 12:20:57
Szerintem nem könnyű az 1000. vasárnap esti dalolászós műsorra összelapátolni 2*12 "majmot", ha érted mire gondolok, ráadásul tuti égés borítékolt, mert hogy olyat kell csinálni, amit nem tudnak, vagy olyanokhoz kell asszisztálni profiként, akik kvázi bénák, főműsoridő ide vagy oda.
ethan blow 2016.04.18. 12:21:03
calvin&hobbes 2016.04.18. 12:25:29
Transylvanianmixedgrill 2016.04.18. 12:26:28
Na de miért pont a Keleti Andi??? Hogy menjen a Keleti Andinak a tánciskola? Fizet ezért a keleti Andi a tv2-nek, hogy promózzák neki a tánciskolát? Mert akkor nem probléma, csak mondják be a műsor elején, hogy a műsorban fizetett "termékelhelyezés" van, vagy Keleti Andi táncánál tegyék ki az alsó sarokba a zárójelbe tett X-et, és világos, hogy miről szól a dolog. De ez így annyira átlátszó gagyi tánciskola promózás, hogy ihaj. De a Markó Robit még mindig nem értem, de mondjuk nem lepődnék meg, ha kiderülne, hogy a Keleti Andi tánciskolájában tanít ő is...
Chuck Νorris 2016.04.18. 12:34:51
a profik is megdöbbentöen rosszak énekileg, állitom hogy a modellcsaj jobban nyomja néhánynál..
Emmet Ray 2016.04.18. 12:39:36
szociál · szociesatjukol.blog.hu 2016.04.18. 12:43:48
Akkor ezt a műsort neked csinálják, engem irritál az egész, ezért meghalnék ha 1 percet is kéne belőle nézni.
@bovorac:
Én még mindig nem tudom ki ez a Tücsi, az Éjjel nappal BP-ben szerepel, vagy ki ez ?
Eleve olyan játékosokat hívnék akik legalább ismerik egymást szegről végről, így működik a kémia és alázhatják egymást ami a csövön kifér.
Meg mi volt ez hogy a Gönczi is szerepelt? Ennyi erővel a Liptayt is meghívhatnák.
aruhamiatt 2016.04.18. 12:48:36
aruhamiatt 2016.04.18. 12:53:15
Chuck Νorris 2016.04.18. 13:10:46
a celebektöl nem várom el ezt, de legalább a hang hiányát ellensulyozhatnák valamivel amitöl nézhetővé válnak az elöadások.
strativari 2016.04.18. 13:20:12
bloggerman77 2016.04.18. 13:31:49
Mi van, neked is tánciskolád van, és üzleti ellenlábasod az Andi? Ott a szomszédban a tánciskolája a tied mellett, és hozzá 10xer annyian mennek, mint hozzád, mert rólad azt se tudják, hogy ki a fene is vagy? Róla meg igen?
Nagyon kilóg a lóláb a gyűlölködő kommentjeid közül :)
cinika 2016.04.18. 13:33:34
sixx · http://comment.blog.hu 2016.04.18. 13:34:56
Puffancs Mirtill 2016.04.18. 13:41:18
Igen, ez nekem is megfogalmazódott a fejemben, hogy aki itt él 1000 éve, hogy a jó fenébe beszél még mindig bántó francia akcentussal, ha nem direkt, mert ettől különleges, mint a Reisz András meteorológus, aki természetesen normális kiejtéssel is tud beszélni, nem csak tájszólással.
strativari 2016.04.18. 13:44:26
aruhamiatt 2016.04.18. 13:48:16
Majolie 2016.04.18. 13:53:14
aruhamiatt 2016.04.18. 14:17:28
MeyilKree 2016.04.18. 14:25:46
Nem én vagyok a célközönség, tudomásul vettem.
katalin 2016.04.18. 14:51:31
armagetdown1 2016.04.18. 15:08:47
enismegjottem 2016.04.18. 15:21:37
- hogy belenézek egyetlen TV műsorba is (ugyanis nincs TV-m),
- hogy az az egy, az pont egy ilyen vacak lesz,
- hogy pont Norbi a szerencsés, akiből látok 1 percet,
- hogy átfutok egy ilyen cikket,
- hogy kommentelek egy ilyen cikket és műsort
- és ami döbbenetes, hogy ilyen megtörténhet, hogy ezt a műsort még nézik emberek és valakik viccesnek találják.
Jóska Pista 2016.04.18. 15:49:53
calvin&hobbes 2016.04.18. 15:52:06
Jóska Pista 2016.04.18. 16:13:44
ATYA ÚR ISTEN!
Ez borzalom. Ilyen se volt még, hogy négy mélypont is legyen. És én még azt hittem Berki volt a negativ példa...
lobster thermidor 2016.04.18. 17:12:07
tnsnames.ora 2016.04.18. 20:01:03
- Szerintem Debreczeni Zita és Biga közel nem volt olyan rossz, ahogy érzékeltetted és végül a közönség is döntött a kiselejtezés ügyében: biztos vagyok benne, hogy telepatikusan befolyásoltad a végszavazást :) Elfogadom, hogy bennem van a hiba, de, volt hangulata az egésznek, érződött a készülés is.Nem egy, nem két párost sokkal jobban ki lehetett volna szórni.
- Keleti Andrea és Srámek Péter abszurdnak is túlzás. Borzasztóan nem működött köztük semmi, de tényleg semmi.
- Növényi Norbert a nullából (mínusz végtelenből), kimaxolta amit ki lehetett. Én kapartam a széket, de végül is a show elment, élvezhető volt. Tovább lehetett juttatni, de kizárt, hogy nyerni tudjanak (nálam), ilyen gyenge alapokon.
- Én Demcsákot ki nem állhatom, ha meglátom, intenzíven nyomogatom a forward gombot, mily szerencse, hogy torrentről nézve nem kell 2:10 perc, a komment írásához ;), ahogy egyébként Berkinél, Majkánál és Cooky-nál is ugyanez a szitu: e-l-v-i-s-e-l-h-e-t-e-t-l-e-n-e-k). D.Zs éneke olyan vonal alatti, hogy ezt még egy ilyen műsornak sem kéne tolerálnia, vagy kulturális környezetszennyezési adóval kéne sújtani. Amit a fesztelenebb mozgása sem tudhat kompenzálni. Nálam abszolút kuka volt az egész produkció.
- Hevesi+Kulcsár nem volt világszám, de a felhozatalból jóknak számítottak szerintem.
- Markó Robi+Lola borzasztó volt, én náluk éreztem, hogy hakniba nyomják a kötelezőt (rosszul, élvezhetetlenül).
- Kucsera+Dér Heni duó összességében rettenetes volt. Kucsera, hozta az ügyeletes szépfiút a csajoknak (gondolom), de ezen kívül semmit. Zéró keresnivalója egy ilyen műsorban. Ő volt a férfi Demcsák.
- Rubint Réka, Pintér Tibor a zsüri segítségével bénázás apoteózisát mutatták be, ahol a bénázáson még nevetni sem lehet. Biztos én vagyok lemaradva a korszellemtől, de nálam mínusz 1-et ért a produkciójuk. Párolgott az erölködés izzadsága...
- Berkit ugye átlapoztam teljes egészében. ;)
- Schobert Norbi is az elviselhetetlenebb fószerek közül való, de legalább a produkciójuk, Keresztes Ildikónak is köszönhetően messze a jobbak közül való volt, az egész műfajnak a létalapját erősítve. Nekem kicsit erős volt mondjuk a zsűris hajkócolás, vagy Keresztes beszólása, hogy őt nem értékeli senki, ilyen közönségességet, még ez a laza műfaj sem bír el, szvsz. Kár érte egyébként, mert a produkció maga élvezhető volt, szerintem is.
- Pachmann Péter, és Péter Szabó Szilvi volt az abszolút csúcs az estében.
A műsorvezetők (Liptai és Majka) erőlködösek, elviselhetetlenek voltak. Majka abszolút szereptévesztésben is volt, zsűrit befolyásoló ostoba kommentjeivel. Liptaira ránézni is rossz, ennél csak egy rosszabb van, amikor kinyitja a száját.
Cooky-t nem tudom honnan szalajtották, mi keresnivalója volt a zsüriben.Hulla gyenge halálidegesítő fazon.
Szulák Andrea nekem következetlen volt, ha már ő a megmondó ember, de legalább nem volt idegesítő. "Sas nem kapkod legyek után"-poén az ült. :)
Kasza Tibinek hagyni kéne a f*szba a zenélést, tévés showman-ként kifejezetten jobb, jellegzetes orgánumámval, sclagfertig szövegével. Minden szavával, frissességet hozott a műsorba. Még a kócolás miatti kiakadása is jól sült el. A manapság látható rettenetes felhozatalból Hajós mellett ő az egyetlen elfogadható zsüri tag, akin nem alszik be az ember és nem tekeri tovább sem.
butschq 2016.04.18. 20:31:22
www.google.hu/search?q=Cooky&ie=utf-8&oe=utf-8&gws_rd=cr&ei=HCcVV9XDOouTsAGwkqKgCg
2016.04.18. 21:55:55
A zsűri sótlan, a kis pöcs teljesen kilóg a sorból, egy szerepe van: játssza a hülyét, (vagy nem is kell neki). Irritáló, baromi nagy tévedés volt beültetni.
Másik hiba: Rosszul válogattak, alig van kedvelhető karakter,(ebből a csapatból kimondottan kiver a víz: Pintértől , Keresztestől, Sch-Rubint házaspártól, Berkitől) és most a Majka-Clau páros sem működik úgy, mint régebben.
Ettől függetlenül szerintem javulni fog, az elején minden ilyen műsor, döcög.
A koreográfiát meg a táncosokat, dicséret illeti, hozzák a maximumot.
cukkmukk 2016.04.19. 08:57:30