Imádom, amikor egy többmilliárd dollár értékű iparág pár letöltőre mutogatva üvölt, hogy miattuk nem megy jól a szekér, közben a másik kezükkel meg nem győzik a zsebükbe tömködni a lóvét. A filmipar hosszú évek óta szórakozik azzal, hogy tök random beperelnek mindenféle kisembereket, akik megkárosították őket azzal, hogy letöltötték a Bosszúállók kamerás példányát, miközben egyre több pénzt keresnek, a tavalyi év ugye megint rekordot döntött, és nemcsak a Star Wars VII miatt.
Most éppen a Hannibal egyik executive producere, Martha De Laurentiis állítja azt, hogy a Hugh Dancy és Mads Mikkelsen főszereplésével forgatott sorozatot azért kellett a harmadik évaddal befejezni, mert sokan töltötték le illegálisan, egészen pontosan a nézők egyharmada.
Nem volt nehéz rájönni, hogy az NBC-nek azért nem kell a negyedik évad, mert a sorozat minden harmadik nézője illegális módszerekkel fogyasztotta a tartalmat. A statisztikák szerint az ötödik legtöbbet letöltött sorozatnak számított 2013-ban, kétmillió nézője volt illegálisan.
Hát, ezt még talán el is fogadná az ember, de ha megnézi a listát, akkor azt látja, hogy ez nem igaz, illetve a 2 millió talán az lenne, de az sem elég az első tíz helyre, másrészt meg azt, hogy az első tízben található sorozatok közül mindössze hármat fejeztek be eddig, és egyiket sem azért, mert sokan nézték illegálisan. Szóval hagyjuk már ezt. nagyon szar kifogás.
Kövééé 2016.03.18. 13:35:59
bovorac 2016.03.18. 13:41:12
Raziel Anarki 2016.03.18. 13:42:41
teszt123456789 2016.03.18. 14:04:55
Lullababe 2016.03.18. 14:32:17
koschwarz 2016.03.18. 14:32:20
koschwarz 2016.03.18. 14:34:43
DeadBodiesEverywhere 2016.03.19. 14:06:37
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2016.03.20. 11:34:56
báró Csekonics 2016.03.21. 13:22:04
Gordon nyilatkozta is múltkor, hogy 'én igazából csak a receptek miatt nézem'. :-D