Visszatér A sebész, Steven Soderbergh múltszázadi kórházsorozata, amiben irtó gusztustalan műtétek váltakoznak szintetizátorokra írt zenével és meghökkentően trükkös filmkészítéssel. Kritika a második évad első részéről, spoileresen!

A sebész nem az a sorozat, amiben minden jóra fordul, és a szereplők fehér lappal kezdhetik az új évadot. Sőt, ha lehetséges ilyen, mindenki nyomorultabb lett a második etapra: Elkins nővér magányosan, Thackeray és a vele járó kokainmámoros szex nélkül éli az életét, dr. Edwards egyre jobban megsínyli a munka utáni bunyózásait és kezd az egyik szemére megvakulni, Gallinger még mindig nem tért vissza munkába a megbolondult felesége miatt, Harriet nővér börtönbe került az abortuszok miatt, Bertie-t kikezdte Elkins viszonya a fősebésszel. Barrow igazgató ugyan büszke magára, mert nemsokára épül a kórház új szárnya, de az ő személyes adósságai sem tűntek el, annak ellenére, hogy kivégeztette az uzsorását. Corneliát a házassága San Fransiscóba szólította, de ott is elkezd mindenféle járványok után kutatni, amik felüti a fejét a kínai negyedben. És Thackeray, szegény, szegény Dr. Thackeray pedig teljesen kiütve éldegél egy szanatóriumban, ahol a kor elvárásai szerint a kokainfüggőségét bőséges mennyiségű heroinnal kezelik, gondolom ennek a hatásait nem kell ecsetelnem. Mindenki egy sötét alagútban érzi nyomorultul magát, de valahol messze van valami fény, ami merre elindulhatnak.

A sebész második évadára gyakorlatilag semmit sem változott: ugyanúgy Steven Soderbergh a rendező/operatőr/vágó, a részeket ugyanúgy Jack Amiel és Michael Begler írta, a zenét pedig szintén a fantasztikus munkát végző Clfif Martinez szerezte. Szóval ha valakinek bejön az, amit az előző tíz részben láthatott, akkor most sem fog csalódni, ugyanolyan magas színvonalú, tényleg már-már művészfilmes szórakoztatás, ami kórházsorozatnak álcázza magát (még mindig könnyű rásütni a századfordulós Vészhelyzet-bélyeget), de valójában sokkal, de sokkal többről szól. Olyan dolgokról is (faji szegregáció, elitizmus az egészségügyben, technikai újítások), amik ma is érvényesek. 2015-ben is ugyanolyan hatalmas mutyizás kórházat építeni, mint 110 évvel ezelőtt, és a heroinból sem lett azóta egy elfogadott fájdalomcsillapító. A Knickben már szélesebb körben feltűnik az elektromosság, meg a sérülteket is próbálják lovaskocsi helyett dízeljárgányokkal szállítani, de az emberek ugyanazok.

Kivéve Thackeray, akinek szerencsére a heroinos korszakát sikerül egy rész alatt lezárni, ahelyett, hogy az írók egy teljes évadon húzták volna tovább. Gallinger nemes egyszerűséggel elrabolja őt a szanatóriumból, ahol láthatólag sokkal rosszabb állapotba került, mint amilyenben évtizedes kokózás után volt, és kihajóztatja a tengerre. Itt elkezdődik az, amit ezerszer láttunk: a függőnek bizonyítania kell, hogy sikerült teljesen maga mögött hagynia a szert, mindenféle szimbolikus cselekedetek segítségével, ez hálistennek Thackeraynek percek alatt sikerül. Ennek egyrészt örülök, mert tényleg hiba lenne a Knicket (a sorozatot és a kórházt) a fősebész nélkül hagyni, de kicsit olyan a gyógyulása, mintha csak kamu lenne. Egy olyan durva akaraterejű embernek, mint Thackeray, el tudom hinni, hogy simán megtanul tízféle tengerészcsomót, csak hogy valahogy kábóhoz jusson a közeljövőben.

Algernon Edwards helyzete sem javult sokat, a már említett félvakságát súlyosbítja az, hogy a fősebész hiányát nem vele akarja betölteni a kórház, hanem még mindig keresnek egy szakembert. Annak ellenére, hogy Edwards tényleg a progresszió útjára terelte az intézményt, bevezettek rengeteg olyan technológiai újítást, ami az orvostudománynak biztos jót jelent, de legtöbben csak nevetséges kiadásnak tartják. Hiába van egy barátja a kórház igazgatóságában, ő még mindig az az ember, akinek a zsenialitása ellenére ott kell ülnie a folyosón, amíg be nem hívják a megbeszélésekre.

A véres, undorító műtéteket még mindig nem kell hiányolni A sebészből: az egyik első percben van egy irtó gusztustalan orrműtét, amit Thackerey maszekban végez a szanatóriumban, plusz feltárnak egy olyan undorító hatalmas gennyes sebet, hogy örültem volna, ha nem látom. De a szappanoperás szálakat sem, ott van Cornelia sztorija, akinek a viszonylag friss házasságába egyre jobban bepofátlankodik az após Hobart Showalter (Gary Simpson operaénekes játssza, rémisztően), aki ugye az előző évadban megmondta az ifjú menyasszonynak kicsit virágnyelven, hogy náluk a családban azért még mindig az apáé is lesz az, ami a fiúé. Harriet nővérhez meg Cleary járkál be, hogy egy kis lelket és reményt öntsön belé, de hogy mi lesz ebből a vonalból a sorozatos börtönlátogatásokon kívül, azt még nehéz megmondani.

Szóval A sebész második évadja egy kis idő elteltével, de pont ugyanott veszi fel a fonalat, ahol az előző elengedte. Én speciel még mindig örülök, hogy Steven Soderbergh a bejelentése ellenére nem vonult vissza, hanem ilyenekbe öli az energiáját. Mindenki a lehető legjobban járt vele.

A sebész második évada október 17-án indul a Cinemaxon, nálunk az HBO Go-n is nézhető.