A Simpsons évadnyitója valószínűleg még Marge és Homer „kamu”válásának felhype-olása nélkül is csalódás lett volna, és mivel azután néztem a Family Guyt, talán ez kicsit felértékelődött, de még így is csak egy erős közepes szintet ütött meg. Elővettek egy közepesen fontos kortárs témát Stewie-nak és Briannek, Petert meg elküldték őrültködni.

Ez eddig a régen bevált recept (néha fordítanak rajta), de az már a fáradtság komoly jele, hogy úgy csináltak tanmesét, hogy se nagyon viccesek nem voltak közben, sem pedig valami elemien újat nem mondtak. A nagy téma, amit boncolgattak, hogy manapság hajlamosak vagyunk túllőni gyógyszerrel a gyerekeket, bármi is van velük, úgyhogy Stewie szénné lassult az ADHD-gyógyszertől (figyelemhiányos hiperaktivitási zavar), Brian meg túlpörgött. Kettejük között viszont csak annyi volt vicces, amikor ilyen állapotban megpróbáltak beszélgetni, óriási sikerrel.

Viszont meglepő és pozitív pont volt, hogy Peterék főzőműsoros hülyesége végig megmaradt egy kezelhető szinten normál poénokkal és az értelmetlen szkeccsekkel, és nem csapott át az elmúlt években néha sztenderddé váló nagyon sötét dolgokba, ahogy Peter kezelte a három haverját.

A nagy tanulság és a csattanó viszont elmaradt, Brian és Stewie kapott az orrára egyet, hogy ejnye, nem kell minden szarra gyógyszert tömni a gyerekbe/bárki másba, Peteréknek meg alapból semmi komoly szerepük nem volt, így onnan nem is jöhetett a nagy tanulság. A mondanivalóval adósak maradtak, de az utóbbi 3-4 év komoly lejtmenete után így is erősebben kezdett az évad, mint bármikor, újjászületésről viszont még korai beszélni. A várt nevetést megkaptuk, de okosabbak, szebbek, jobbak vagy többek nem lettünk.