2006-ban, amikor az NBC bemutatta a Heroest, azonnal az egyik legmenőbb sorozat lett, sőt, az első évad alapján azt is megkockáztatnám, hogy akkoriban talán jobb sem volt. Újat hozott a szuperhősökkel, a nagyon erős képregényes vonallal, az időutazással és az emiatt megborított komplex narrációval. Azóta persze rengeteget változott a szuperhős-világ, mára tobzódunk az ilyen filmekben és sorozatokban is, az NBC tehát joggal támasztotta fel a Hősöket, csak azt felejtették el, hogy közben elég sok idő eltelt.
A Heroes Reborn ugyanis pontosan ugyanazon gondolatok mentén folytatja, ahol az alap abbahagyta. Az időutazó megahős Hiro, az agyzabáló Sylar és az elpusztíthatatlan Claire egyszerre volt izgalmas és szórakoztató, de a túl komolyan vett történet és annak nagyon kötött elmesélése hamar belefulladt az óriási összeesküvés elméletbe. A Reborn pedig sajnos pont ezt a szálat melegítette fel, elvárva, hogy minden régi és új néző pontosan tisztában legyen a 2010-es lezáráskor aktív minden eseménnyel.
A kötődés persze tök egyértelmű lesz azzal is, hogy az akkori utolsó és a mostani első rész címe is Odessa, és van/lesz öt fontos szereplő, aki visszatér, de nagyon ezen kívül sincs váltás. A hősök, vagy ahogy más most hívják őket, Evók, kaptak egy 9/11-gyel felérő terroreseményt, a 6/13-at, van gonosz párosunk, aki gyilkol, az Evók pedig földalatti mozgalomban élnek megfélemlítve, a háttérben pedig van valami nagyon titokzatos szervezet.
Sok újítás tehát nincs, csak lecserélt szereplők, azokból viszont egy rakás. Az biztos, hogy Hiro, Matt Parkman és Angela Petrelli is visszatér, de a kétórás évadnyitóban ez nem történt meg. Helyettük van egy halom olyan új arc, akiknek a képességei 2006-ban lehet, hogy izgalmasak voltak, de most már csak legyintünk, hogy wow, az egyik teleportál, és hű, a másik meg beteleportál a videojátékba.
2009-ben azzal indult minden, hogy „Mentsd meg a pompomlányt, ments meg a világot!”, ami egy megjegyezhető mottó volt, csak hogy négy évad alatt nem sikerült a kusza történetszálakból érthető lezárást simítani ehhez. 2015-ben már fix fő vonal sincs, a rengeteg új ember alapján viszont az maradt, hogy Tim Kringék nem tudnak majd mit kezdeni ezzel újfent, és hasonló zuhanórepülés lesz a vége, mint legutóbb. Kár, mert ritkán kap új esélyt egy sorozat, főleg úgy, hogy a köztes időben a tematikája teljesen beágyazódik az iparba.
Drex 2015.09.28. 21:42:00
Amúgy a videojátékba teleportáló lány az valami félelmetesen gagyi. Tényleg 2015-ben kitalál valaki egy ilyen idétlen szuper képességet? Olyanok voltak azok a jelenetek, mintha a Tron Asylumos verzióját néztem volna.
teszt123456789 2015.09.30. 07:46:29
Jóhogy nem, mivel anno elkaszálták, konkrétan úgy van vége a 4. évadnak, hogy Claire leugrik az óriáskerék tetejéről, majd kiírják, hogy to be continued.