Bakizni emberi dolog, bénázni is, a technikának meg megvan a maga ördöge, mint tudjuk, de mindez így egyszerre sem menti az M4 Sport tévé (mostantól: Nemzeti Sportadó) első hetét, mert ha már 5,4 milliárd forintot rászántak egy tévéadó indulására, akkor legalább ésszel csinálnák, vagy ennek és a tehetségnek hiányában jó iparos módra, semmi sallanggal, de pontosan és nem a nézőket az ideges sírógörcs szélére kergetve.
Kezdődött azzal az egész, hogy az MLSZ-szel karöltve kigolyózták az NB1-es közvetítésekből a Sport TV-t, ami az egyszeri nézőnek annyit jelentett, hogy a fordulónkénti öt helyett csak 2-3 meccs kerül képernyőre, mindez a "vigyük vissza az embereket a stadionokba" program keretein belül, aminek fényes sikerét az első fordulós MTK-Puskás Akadéma meccsről a Petőfi rádióban bemondott 159 fizető néző is igazolta. Ez hagyján, mert rögvest az első fordulóban nem sikerült az egyik meccset rendesen leadni, a Haladás-FTC mérkőzés végét nem láthatták a nézők, mert a Telekom elbaszta, legalábbis a Nemzeti Sportadó szerint.
Jó, mondta az ember, egy belefér, pláne ha a partner tolta el. Akkor viszont már egyre hevesebben vakarta az ember a fejit, amikor kiderült, hogy jelenleg az országban egyetlen helyről lehet megtudni, hogy egészen pontosan mit és mikor fog adni a Nemzeti Sportadó: a Nemzeti Köztévés Honlapról, mármint reményeik szerint, mert az ott olvasható katyvaszból ember legyen a talpán, aki ki tud igazodni. A magyar meccsek közvetítése a "Labdarúgó mérkőzés - OTP Bank Liga" kóddal szerepelnek, ebből értelemszerűen nem derül ki, hogy melyik meccset adja a tévé, és mivel a közvetítések látszólag random elszórva szerepelnek a műsorban, a kétségbeesés szélére kergetik azt a kevés embert, aki valóban szeretné mondjuk a DVTK meccsét megnézni, vagy legalább felvenni, ha már munkanap, délután egytől ismétlik, ugye. Ez sem jött össze: a DVTK helyett a Fradit ismételték, amitől joggal borultak ki a szurkolók:
Jött a hétvége, vele rémesen sok esemény, melyek közül a legfontosabb a Forma-1 volt, de volt egy vízilabdameccs és egy foci vb-selejtező-sorsolás is, menten háromszor annyi hibaforrás, mint egy sima hétvégén, sikerült is kimaxolni mindegyiket. A vízilabdameccs közvetítése alatt 1984-ben érezhette magát az ember, mert a labda még el sem hagyta a játékos kezét, a riporter már üvöltött, hogy gól, és ez meglehetősen zavaró tud lenni, én speciel így nem is tudtam nézni a meccset, mert az őrületbe kergetett a csúszás. Ugyanaz a csúszás, amit a vb-selejtezők sorsolásánál is megtapasztalhattunk: a FIFA honlapján már régen kiírták a kisorsolt ország nevét, amikor a Nemzeti Sportadón még csak nyúltak a golyóért. Hab a tortán, hogy az adás is megszakadt és több hanghibáról is beszámoltak a nézők.
A Forma-1-es hétvégén az edzésekkel volt komoly bajban a Nemzeti Sportadó, a pénteki szabadedzésen először hang, utána kép nem volt, igaz, az időmérőt és a versenyt hibátlanul lehozták, már ha azt az apróságot nem számítjuk, hogy szombaton a Lotus női versenyzőjével, Carmen Jordával készült interjúban képesek voltak elkérni a nő telefonszámát, majd a stúdióbeszélgetést azzal folytatták, hogy teljesen elolvadtak a nőtől, és nyilvánvalóan nem a Lotus teljesítménye miatt beszéltek vele. Hát akkor miért? Sunázták volna? Vagy ez valami metapoén, amit mi nem érthetünk?
Az eleve terhelt vasárnapot aztán képesek voltak úgy befejezni, hogy az előre kiírt 22:30 helyett 23:15-kor kezdték ismételni a délutáni Forma-1es futamot, de egy kis csavarral: a verseny előtt leadtak egy összefoglalót, amiben benne volt minden fontos esemény, beleértve a végeredményt is, majd jöhetett a kétórás futam ismétlése.
Nem rossz, ugye. Hangsúlyozzuk, hogy mindez egy olyan tévében, aminek indulása 5,4 milliárd forintba került, és ami jövőre 8 milliárd forint körüli összeget visz majd el az államkasszából, ami a riói olimpiára 93 embert küld majd ki, és ami 3,5 milliárd forintot költ az NB1-es, 4,3 milliárdot pedig a BL-meccsekre. Szakemberek, felkészült riporterek ebbe érthetően nem fértek bele.
Az utolsó 100 komment: