Ha valamikor szobrot állítanak a fillérbaszásnak és gerinctelen nyomorúságnak, az tuti, hogy a TLC 19 Kids and Counting című reality-jéből megismert Duggar-családot fogja ábrázolni, és remélem, a majdani művész valahogy meg tudja örökíteni az álszent, bigott kereszténységet, ahogy a pénzéhességgel és a cinizmussal találkozik. Duggarék, ha valaki nem tudná, az a család, amiben a két, magát mélyen vallásosnak mondó szülő, Bob és Michelle a születésszabályozás semmiféle formáját nem gyakorolják, és Bob magja szokatlanul erős is, mert ahányszor dugnak, Michelle terhes lesz. Ebből született 19 gyerek, akik mind J-vel kezdődő nevet kaptak, Jesus még nincs köztük, de a remény hal meg utoljára.
A család egyik tagjáról nemrég derült ki, hogy saját húgait molesztálta igen aktívan 2002-2003 tájékán, a szülők tudomásával, akik ezt a családi szennyest inkább eltitkolták. A 7. éve adásban lévő műsorban erről egy szó sem esett, de idén májusban kikerült egy 2006-os rendőrségi jelentés, amiben Josh Duggart pedofíliával vádolták (nemcsak a testvéreit, hanem pár környékbeli kislányt is molesztált), mire a TLC pánikszerű gyorsasággal elkaszálta a műsort, és az ember azt hinné, hogy soha a büdös életbe' nem állnak szóba velük, de nem, hamarosan képernyőre kerül egy különkiadás, amiben a szülők és a molesztált gyerekek fognak beszélni arról, mi történt 12 éve - jó pénzért persze. Arról, amit éveken át titkoltak. És ilyenkor ne kapjon hányingert az ember.
sélli_ 2015.07.23. 16:35:38
Darth Revan 2015.07.23. 16:39:07
Amugy szar lehet, hogy evente max. egyszer szexelnek.
"ahányszor dugnak, Michelle terhes lesz"
Klein Jumbo 2015.07.23. 16:55:23
naysayer 2015.07.23. 18:09:12
Zoltán Almási 2015.07.23. 18:41:32
anevemkatanovervagyok 2015.07.23. 19:56:02
Mindeközben a szülők és néhány évvel később a srác is komoly politikai erőt kovácsolt abból, hogy példás amerikaiként a tökéletes családot testesítik meg, ítélkezve minden más bűnös életet élők felett...persze azért, mert valaki egy realityben hazudozott még nem jár börtön, de kiskorú gyerekek veszélyeztetése miatt igen, de minimum felfüggesztett.
butschq 2015.07.23. 20:44:37
Neked abszolút fogalmad sincs, mi az a keresztyénség.
Énmégújvagyok 2015.07.23. 21:01:43
Tényleg ez a legnagyobb problémád?!
Ha IGEN a válasz, akkor irígyellek!
anevemkatanovervagyok 2015.07.23. 21:04:06
Ugyanakkor, nem keverném össze a kereszténységet azzal, amit a cikkben említett család képvisel...főleg mert a kommentem elsősorban erről szólt, persze lehet szövegértelmezés neked már kihívás, ez esetben elnézésedet kérem.
butschq 2015.07.23. 21:09:51
Idézek még egyszer: "sőt, a nagyonkeresztény vallási neveltetésük részeként még magukban kellett a hibát keresniük, mert a hitük szerint csak a nő kihívó viselkedése adhat okot, hogy bármi hasonló történjen velük."
Szóval akkor azt állítod, hogy a keresztények (ha így jobban tetszik) önmagukat hibáztassák, ha akár meg is erőszakolják őket, vagy nem?
anevemkatanovervagyok 2015.07.23. 21:51:15
Nem én állítom róluk, hogy keresztények voltak, hanem ők saját magukról...ezzel hakniztak évek óta. Sőt a kereszténység egy ultrakonzervatív, radikálisnak elkönyvelt verziójával...erre a cikkben "álszent, bigott kereszténység" résznél találsz utalást.
Semmit nem állítottam az erőszakról sem, főleg azért mert amennyire tudni lehet erőszak nem történt...molesztálás igen...van különbség. Hol olvastál a kommentemben erőszakról?
butschq 2015.07.23. 22:05:01
Lehet nekem is jobban állna egy sör a kezemben valamelyik fesztiválon, mint a kötözködés így este 10 fele :)
Neocon 2015.07.23. 23:52:05
korcs75 · http://bringabuzi.blog.hu 2015.07.24. 08:54:45
kolbászmustárral (törölt) 2015.07.24. 09:52:34
"nekem konkrétan volt vagy 7-8 osztálytársam általános 7-8-ban, akik össze vissza fogdosták meg rángatták a csajokat, már szinte az összes csaj rettegett tőlük. "
Persze, pár kislány rettegett, megszégyenülve érezte magát, de hát kit érdekel, mentegesd csak a srácokat. Gondolom, ha téged fogdostak volna, az más lenne. Megáll az ész.
@butschq:
Na, ilyet is ritkán látni. Belátod, hogy félreértettél valamit.
Más ilyenkor agresszívan anyázna. Respect. :)
Zoltán Almási 2015.07.24. 10:04:39
cukkmukk 2015.07.24. 11:25:34
Bicepsz Elek77 2015.07.24. 11:28:00
Tusán 2015.07.24. 13:13:13
2015.07.27. 19:33:23
Az elfojtás meg ugye tudjuk hova vezet. Nagyobbrészt deviáns viselkedéshez.
sweeney todd 2015.07.31. 14:12:57