Film készült Richter Gedeon életéről, az a címe, hogy Nem tűntem el, és kedd délután lehet majd megnézni az m1-en. Szomorú apropóból, ugyanis éppen hetven év telt el azóta, hogy 1944 decemberében a nyilasok a Dunába lőtték a híres gyógyszerészt és feleségét. Az évforduló alkalmából készült tehát a film, amiben a fiatal Richtert Kovács Lehel, az idősebbet pedig Rudolf Péter játssza, mint a képen is látszik, jelentősen öregítve a most 55 éves színészt. A Nem tűntem el látatlanban olyan A berni követ-típusú high concept tévéfilmnek tűnt, de nem az, hanem ilyen "reenactment-documentary" tehát "eljátszott dokumentum" lett a megoldás, amiben van narrátor, beszélő fejes interjúk és korhű jelmezbe öltöztetett színészek is. Infók és képek a hajtás után.
Szóval az úgy volt, hogy a Richter, mármint a gyógyszergyár, szeretett volna valamit az évforduló alkalmából: felmerült a rövidfilm, a dokumentumfilm és a háromrészes minisorozat is. Végül ez a némileg hibrid formátum lett a megoldás, az a hivatalos neve hogy dokumentumjátékfilm, ami azt jelenti, hogy a filmben van egy narrátor, Seress Zoltán, aki mesél Richter Gedeon életéről; vannak szakértők, akik fekete háttér előtt szakértenek, és van a színészekkel eljátszott rész, korhű díszletekkel, jelmezekkel,és Rudolf Péter esetében kilónyi sminkkel.
Akkor most ez egy egyórás reklámfilm, amit a Richter rendelt meg? Nem mondanám. Nyilván a gyógyszergyár felépüléséről szól a film, és a szakértők méltatják a cég úttörő szerepét, meg a kalmopirin fontosságát, sőt, még egy kis Chinoin-beef is belefért, de azért az 63 perc túlnyomó részében arról van szó, hogy Richter Gedeon milyen szuper fazon volt. Ezt Seress Zoltán mondja nekünk, miközben egy nagy emlékkönyvbe rendezgeti a fotókat és iratokat, amikből egyébként nem volt túl sok, a második világháborúban nagyrészt minden megsemmisült, éppen ezért nem is tudtak volna dokumentumfilmet készíteni, dokumentumok hiányában.
Spáh Dávid rendező is cáfolja, hogy reklámfilmről lenne szó. "A Richter tiszteletben tartotta, hogy ők a gyógyszerhez értenek, mi pedig filmezéssel foglalkozunk. Egy felkészült szakértő brigáddal segítették a munkánkat, reklámfilmesként álom-ügyfélnek mondanám őket, de itt szó sem volt reklámról. A cél kezdettől fogva az volt, hogy minél többen megismerjék és megértsék ennek a rendkívüli figurának a történetét. Nekik is, nekünk is ez volt a fontos.Csak azokat a gyógyszereket nevezzük nevükön, amik a sztori szempontjából fontosak. Ráadásul a Richter ezekből talán ha egyet gyárt még ma is." Bár a Kalmopyrin neve hallatán újra lázas kisgyereknek éreztem magamat, ezekből a gyógyszeres szakértésekből egy leheletnyivel kevesebb jót tett volna a filmnek, de nem elviselhetetlen vagy ilyesmi, csak engem egész biztosan nem érdekelnek ilyen részletességgel a szarvasmarhahormonok.
De milyen jól tették, hogy inkább színészeket kértek fel szereplőnek! Nélkülük az egész csak egy lenne a sok portréfilm közül, amiről simán elkapcsolunk. Így viszont Rudolf Péter lopja el a showt: ő alakítja az idős Richtert 45 és 72 éves kora között. Ez a gyakorlatban azt jelentette, hogy a forgatás alatt reggel négykor kelt, és egy külön stáb készítette el a sminkjét, hogy 9-kor a kamera előtt tudjon állni. "De egy öregítés minimum 50%-ban a színészen múlik. A hang, a mozgás, a tartás, a beszéd elnehezedése, mind-mind az öregedés jelei. Péter nagyon finoman bánt ezekkel az eszközökkel. Az utóbbi években nem kifejezetten drámai szerepekben láthattuk őt, remélem, hogy a következő években gyakrabban látjuk majd ilyen karaktereket játszani." - ezt már Spáh Dávid rendező mondja róla.
A fiatal Richter-párost Kovács Lehel és Trokán Nóra alakítja, az időskorban Szirtes Ági a feleség. Egri Márta, Radnai Márk, Rajkai Zoltán, Kádas József, rengeteg nagy színésznek jut egy-egy kisebb szerep, Anger Zsolt akárcsak az Utóéletben, itt egy epizódszerepet kap, de megint megmutatja, hogy 1-2 jelenetben is lehet emlékezeteset villantani, ajtón még nem bent olyan jól színész, mint Anger ebben a rájutó 5 másodpercben. Ebből is látszik, hogy a színészek teljesítményétől lesz kiemelkedő és emlékezetes a Richter-film, én egy egészestés filmet is megnéztem volna, szinte sajnáltam, hogy ismeretterjesztően vázlatszerűek és illusztrációsak a jelenetek, az ismert befejezés viszont még ebben a formában is megrázó és szomorú.
És hát mi magyarok ki vagyunk éhezve a hétköznapi hősökre, ha valamit, akkor ezt imádjuk nézni-olvasni, hogy a magyarok mindenben voltak legjobbak, Nyáry Krisztián épp most írt róluk egy egész könyvet, szóval akár egy egész sorozatot lehetne csinálni híres magyar sorsokról. Ennek Spáh Dávid sem lesz az elrontója: "Szeretnék úgy gondolni erre a filmre, mint egy sorozat első részére. Richter története a bizonyíték arra, hogy milyen keveset tudunk Magyarország elmúlt 100-150 évérőll és azokról az emberekről, akik valóban maradandót építettek itt."
Most kedden tehát a tévében lehet megnézni, aztán majd úgyis felkerül a netre, és akkor majd hírt adunk arról is.
rendező: Spáh Dávid, forgatókönyvíró: Kovács M. András, Spáh Dávid, producer: Szőke Tibor, társproducer: Torma Viktor, line producer: Vaszary Ádám, zeneszerző: Szesztay Dávid, operatőr: Márton Balázs, vágó: Nemes Oresztész, látványtervező: Cseh Renátó. szereplők: Seress Zoltán, Rudolf Péter, Kovács Lehel, Szirtes Ági, Radnai Márk, Rajkai Zoltán, Pető Zsófia, Egri Márta, Anger Zsolt, Szurdi Miklós
Nem tűntem el - Richter Gedeon története, magyar portréfilm, 63 perc, kedden 16:30-kor az m1 műsorán.
Teshow 2014.12.30. 12:39:02
Darkcomet 2014.12.30. 12:49:52
TH 2014.12.30. 13:07:35
Teshow 2014.12.30. 13:19:04
De azokat az előadásokat pártutasításra meg kellett szüntetni, hagyjuk .....
Teshow 2014.12.30. 13:24:19
Tényleg jó a napi 5eFt?
Persze, jó, hisz a rezsicsökkenten is mára sokkal drágább sárga csekket ki kell fizetni!
Én kérek elnézést, ez is munka, a szórólaposoktól is elveszem a papírt mindig!
Leonard Zelig 2014.12.30. 13:32:19
Kovács Endre 2014.12.30. 13:44:47
Teshow 2014.12.30. 13:48:42
R.P. a 14 éves kamaszfiúk alakításában volt jó. E.K. meg addig, amíg orvosilag nem került a pszichiátriára.
2014.12.30. 14:26:47
Göbölyös N. László 2014.12.30. 14:50:45
kaskala 2014.12.30. 14:51:48
színművészetin első év első óra.
nagy mutatvány:))
Én ismerem személyesen a művész urat, nincs jó véleményem róla.
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2014.12.30. 14:52:48
micsoda? 2014.12.30. 15:06:38
A megvalósult amerikai ólom.. 2014.12.30. 15:36:47
Teshow 2014.12.30. 17:05:27
Teshow 2014.12.30. 17:12:04
Teshow 2014.12.30. 17:27:49
A Feleki Kamillal 1984-ben leforgatott Uramisten pedig szerintem filmtörténelem, kár hogy kevesen ismerik.
Titimataifaaaro 2014.12.30. 18:06:19
formax 2014.12.30. 18:10:05
kovasany 2014.12.30. 18:11:27
Szillér (törölt) 2014.12.30. 18:17:13
arturdent 2014.12.30. 18:25:43
HaKohen 2014.12.30. 18:37:06
Te tényleg egy ritka nagy barom vagy, ha megjegyezhetem, szívecském.
Ha van kedved, olvasd el itt fent @Lucko: @Fedor: @Titimataifaaaro: kommentjét. És próbálj meg gondolkodni róluk, ha nehezedre esik is.
Ja, én meg köztudottan a Parancsnok Elvtárs bérkommentelője vagyok. Ezt bárki tanúsíthatja, aki látta a kommentjeimet az elmúlt években.
Izo 2014.12.30. 19:10:11
Sárga Pecsenyekacsa 2014.12.30. 19:48:03
A Spáh gyerkőc szépen felcseperedett, gratula neki, szép férfimunka volt.
Szóval ilyesmiket, de az előző hozzászólók jól elvették tőle a kedvemet.
...
Erőt vettem magamon.
kovasany 2014.12.30. 19:57:19
Sherlock20 2014.12.30. 19:58:24
Jé, hogy még van Beugró? Csak a tv már nem adja, mert a tv2, az m1 után a Viasat is elkaszálta a "Mindenből egy van" előtt?
Annyira szánalmas vagy komolyan.
Rudolf Peti zseniális színész, és nehogy már valaki azért legyen jó vagy rossz, mert jobb vagy baloldali, nőj már fel.
Én jobboldali vagyok, mégse fröcsögök Kulkára. Miért? Mert kurvára leszarom hogy baloldali, attól még remek színész.
kis_kiraly · http://kiskiraly.blog.hu 2014.12.30. 20:53:34
Rövidfilmeket már csinált korábban.
Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.12.30. 22:16:43
Az elvtelenség akkor is faszság, ha a jobboldalt fikázod.
Lehet, hogy neked újdonság, de jobboldalon is vannak jó művészek.
Rudolf Péter is az, és Eperjes is, akkor is, ha itt végighisztized a hozzászólásfolyamot. Legfeljebb hülyének fognak nézni.
Az tény, hogy Eperjes igazán jól csak zakkantakat tud játszani.
Te meg gondolom, nem vagy színházi ember, hogy itt a megmondóembert játszd.
És nem, nem zárt össze semmi, pusztán csak baromságokat irkálsz, amiket pártállástól függetlenül ítél baromságnak mindenki.
@iii:
Ugye, te nem nagyon jársz színházba?
Mert bár Rudolf jó színész, azért a legzseniálisabbtól nagyon messze van.
@Lucko:
A Jób lázadásában alig pár perce van, jelentéktelen mellékszereplő.
@micsoda?:
Ja, Eperjesi... Legalább a nevét tanulnád meg, te szerencsétlen.
@Sherlock20:
Rudolf Peti?
Akkor a többiek Major Tomi, Sinkovics Imi, Gobbi Hili, Latinovics Zotya, Latabár Kalef, Kern Bandi, Avar Pityu, Sztankay Pisti?
Ha személyes haverod, az persze más.
kabakoscucu 2014.12.30. 23:23:52
Mr. Közbiztonság Szilárd 2014.12.31. 00:33:36
Nem.
Legfeljebb buzi.
Ádám // emTV.hu · http://emtv.hu/ 2014.12.31. 06:39:30
gore101 2014.12.31. 07:32:09
érthetetlen chris 2014.12.31. 10:55:36
RTB 2015.01.01. 15:46:23
twice.hu/bulvar/apa-lett-a-familia-kft-gyereksztarja
sweeney todd 2015.01.05. 13:23:42
öööö, idén kapott Mácsai Pál is Kossuth díjat, aki minden, csak nem fideszes. akkor hogy is van ez?
Rudipeti szerintem piszok jó színész. ja és utálom a fideszt. a kettő nem függ össze.