- Demcsák Zuzsa ismert SZDSZ-es politikussal bukott le, harsogja a mai Bors. A bulvárlap a műsorvezetőnő férjének bírósági vallomásából idézett: Hat évvel ezelőtt Romániából tartottam haza, de hiába hívtam Zsuzsát, nem értem el. Amikor hazaértem, annak az autónak a nyomkövetője, amit akkoriban ő használt, azt mutatta, hogy a János-hegyen van. Nem értettem, mi történhetett, és mivel hiába hívtam, így gyorsan odasiettem. Legnagyobb meglepetésemre a feleségem a sípályák tetejénél, este kilenc órakor, sötétedés után egy ismert SZDSZ-es politikus társaságában feküdt a jobb első ülésen, nem egy hivatalos megbeszélésre jellemző helyzetben. Részletek erre.
- Hoppá! Majka piálgat a RisingStar öltözőjében! - tudtuk meg szintén a Borstól. A bulvárlap szerint ugyanis a Rising Star jó hangulatáról rendszerint Majka, az övéről pedig állítólag a whisky gondoskodik. Nem ez lenne az első eset, hogy a zenész a munkahelyén iszik. A Sztárban sztár zsűritagjaként gyakran leleplezte a kamera, amint az asztal mögé rejtett szíverősítővel oltotta a szomját. Akkor a Borsnak és a Mokkának is megerősítette, hogy alkohollal hangolódik a show-ra. Részletek a Borsonline.hun.
- 5 év próbára bocsátották VV Évát, tudtuk meg, honnan máshonnan, mint a Borsból, ahol ma úgy tűnik, könyékig nyúltak a bulvárosbödönbe. Történt ugyanis, hogy Barsi Adrienn modell, akit Éva egy Facebook-bejegyzésben alpári hangnemben olcsó nőnek nevezett, becsületsértésért perelt, és nyert. Éva sűrű bocsánatkérések közepette, remegve, dadogva, félszegen próbált meg kimászni a slamasztikából. Próbára bocsátották: öt éven át oda kell figyelnie a megnyilvánulásaira, különben jó eséllyel börtönbüntetést kap - írja a bulvárlap. Részletek itt.
- VV Fannitól elfordult az anyja - a folytatja a hétfő reggeli bulvárcunamit a Bors. A 21 éves, szűzpöcökséget fogadó butikoslány családtagjai ugyanis összeomlottak, miután Pöcök nem bírt parancsolni a pöckének, és ország-világ előtt hagyta magát megpöcögtetni. Emiatt szegény édesanyja, aki lánya beköltözése óta alig bír enni, lefogyott, és naponta csak pár órát alszik az idegeskedéstől. Ójaj!
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Komojtalan 2014.12.15. 09:58:47
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.12.15. 11:25:27
Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2014.12.15. 11:27:35
Még a végén kiderül, hogy a bunkóság igenis bűn?
2014.12.15. 15:57:32
Csak tudnám milyen létjogosultsága van ennek a fos műsornak. Az egész megrendezett. Azon sem csodálkoznék, ha droggal turbózott alkoholt nyomatnának a szereplőknek. Ilyen mértékű gátlástalanság csak piálással és droggal érhető el egy embernél. Legalábbis szerintem.
borisz 2014.12.15. 17:24:33
mamitirtok sír( k)alaposderék (kommensevik) · http://namivanma.blog.hu/ 2014.12.15. 18:27:51
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2014.12.16. 09:57:13
2015.02.09. 11:10:00