Innen is hadd gratuláljunk Fábián Barnának és annak az anonim felmérés készítőinek, amit idézve a Ma Reggel műsorvezetője akkora L. Simon Lászlót dobott, mint ide a Déli Áramlat. Fábián Harrach Péterrel beszélgetett a gyerekétkeztetésről, amikor egyszer csak eljutott egy olyan pontra, amit inkább nem is idéznénk, helyette a hajtás után berakjuk csokosluli galériáját.
Azt most hagyjuk is, hogy milyen érzés valahogyan rátalálni az idézett szövegre, miközben Harrach Péter halálközeli narrálását kell hallani, de még mindig inkább ez, mint Fábián egészen elképesztő megállapítása. Igen, a képekre helyezett szöveg szó szerint elhangzott a műsorban, tessék csak lecsekkolni.
Már alapból óriási probléma, amikor a dilettantizmus kéz a kézben jár a demagógiával, de ha már a műsorvezető képtelen megállapítani egy névtelen felmérésről, hogy full baromság, akkor majd a KDNP frakcióvezetője kijavítja ugye? Hát, nem. Harrach Péter erre azt válaszolta (Médiaklikken a harmadik adás 55. percétől tessék figyelni), hogy
gondolom ez életforma kérdése.
Tisztában vagyunk vele, hogy Harrach Péter szívesebben menne vissza egy olyan korba, ahol nemhogy vasárnapi bolti nyitvatartás, de még boltok sincsenek, és az életforma kérdése annyit jelent a család számára, hogy gyűjtögető vagy vadászó életformát folytatnak. Végül ezzel a bravúros egyenlettel zárja Harrach a gondolatait.
a gyerek átveszi a szülei szokásait ---> szülő nem reggelizik reggel ---> a gyerek sem
Ha visszagondolok, soha egy olyan reggelem nem telt el gyerekként, hogy ne ettem volna indulás előtt. Legalább zabpelyhet, bármit. Én a szerencsések közé tartoztam, mert szüleimnek még az is belefért, hogy szendvicset csomagoljanak. Viszont ezrével - ha nem többel - vannak olyan nélkülöző családok, ahol a gyerek étkeztetése az iskolára van bízva, mert otthon a szülőknek ételre is alig van pénze. Olyan sehol a világon nincs, hogy a gyerek reggel nem éhes, vagy nem lesz éhes később. Lehet, hogy ebben a kozmikus NER-rendszerben ezt egyesek elképzelhetőnek tartják, de azoknak vagy nincs gyerekük, vagy egész egyszerűen hülyék.
Az utolsó 100 komment: