Furcsa, hangos, politikai és hamis hangoktól sem mentes műsoron van túl az X-Faktor - a 100. adásban volt minden, mint a búcsúban, Tóth Gabi megint sírt, Istenes Bence megint kisfilmezett, Szikora beszólt az internetnek, a Tha Shudrast pedig zsinórban másodjára mentette meg a közönség a kiseséstől. A beatkorszakot feldolgozó műsor nagy tanulsága, hogy Mick Jagger csak kurvajó énekes, és az Illés zenéje (szigorúan csak a pilinckázás, a szöveg nem) áll a legjobban a hülyegyerekként vigyorgó Spoon-tagoknak.

A műsort a szoros adásmenet(?) miatt a szokásoktól eltérően nem a zsűribevonulással kezdték, így a műsor végéig kellett várni arra, hogy kiderüljön, Tóth Gabit tényleg egy félvak flamengó táncos öltöztette hippicsajnak. A szerkesztők mindenképpen szerették volna, ha a nézők a műsor nézése helyett a telefonjukat nyomogatják, így mutattak egy állást, ami alapján Tóth Andi vezetett, én mondtam már vagy 4 hete hogy a döntőig fog menni, de mindegy. A lényegi részt a Tha Shudras nyitotta a Beatles Come Together című nótájával, a feldolgozás nekem bejött, friss volt és érdekes, pedig ezt a számot már vagy 500-an eltolták előttük. Jó, egy kicsivel több beatboxot elbírt volna a nóta, de ez legyen az én bajom.

A zsűri olyan hamar lezavarta az értékelést, hol fel sem jegyezhettem magamnak, hanyadik percben vágott megint gifre való arcot Alföldi, és máris jött Nagy Richárd, aki a kisfilmjében egy nyíregyházi autómosót látogatott meg, és többet grimaszolt a kamerába, mint egy bulikázó MyVip-felhasználó. Utána meg üvöltött, mit akit nyúznak, pedig a Kinks You Really Got Me című számát még David Lee Roth sem sikoltozta végig, nemhogy Ray Davies. Ez olyankor szokott előfordulni, mármint a racsítás, amikor az énekes nem bírja normálisan elénekelni a nótát. Benji jött utána, aki erőszakot tett az eredetileg Nina Simone-nak írt Don't Let Me Be Misunderstoodján (amit a műsorban Animals-nótának tituláltak, persze valahol joggal, mert egy évvel Simone után ők is eljátszották), az eredeti hangulatából, lüktetéséből semmit nem adott át, és megint olyan arccal énekelt, mint aki menten elbőgi/összeszarja magát a színpadon. Simán párbajgyanús volt az előadás, de egyelőre megmenekült a kölyök, akinek a kisfilmben elmondottakat sem hiszem el, igaz, láthatóan ő sem.

(A műsor lendületét néha megtörte egy-egy korábbi mentor vagy versenyző bejelentkezése, ezek a videók inkább kínosak voltak, mint aranyosak, Geszti poénosnak szánt kínlódásától a hideg is kirázott.)

Tóth Andi egy LGT-számot kapott, az Ő még csak 14-et, ami a 15 éves csajhoz illett is, ő meg fogta és elrohangált vele a színpadon, bár a tánca leginkább egy tornaóra bemelegítő szakaszára hasonlított. A hangja továbbra is jó, és a színpadi jelenléte is ott van, csak azt a kurva vibrátót hagyná már a fenébe, és ne racsítana állandóan - a kifejezetten jó rapbetét után például már csak üvöltött a nóta végéig. Minek? Alföldi a zsűriértékelés alatt valamiért ideges lett, a halántékén úgy lüktetett az ér, mint a nyelvvizsgabizottság előtt álló NAV-igazgatóé a háudújúdú hallatán. 

Borbély Ricsi, a későbbi kieső a Stones Paint It Blackjét kapta sajnos, megállt egy helyben, és különösebb meggyőződés vagy érdeklődés nélkül elénekelte, hamis is volt, kellemetlen is, és ráébresztette az embert, hogy Jagger csak tudott valamit. Ami nem feltétlenül baj, ez az adás arra tök jó volt, hogy a vége óta le nem szakadok a best of 60's playlistről a Spotifyon. Szikora az értékelésben bekeményített, és elmagyarázta Richárdnak, hogy ezt a nótát érezni kell, és nem üvölteni - mindezt úgy, hogy Nagy Ricsit meg pont emiatt dicsérte meg, tényleg nem lehet elmenni a palin. Később az internet is előkerült egy múlt heti beszólás miatt, nem tudom ki nem ismerte fel a Rejtő-idézetet akkor, de most megkapta, hogy műveletlen. Csikidám, motherfuckers.

A Spoon természetesen Illést nyomott, mást nem is szabadott nekik adni, így megúszták a kiesését, de csak egy hétre, erre mernék fogadni is. És akkor itt egy coming out: sose szerettem az Illést, sem a zenészeket, sem a zenéjüket, a szövegeik között voltak jók és igen bárgyúak is. A Spoonhoz illett is a tinglitangli, vigyorogtak is, mint a teljes kultrovat az új Star Wars-előzetesen. A szerkesztők előtt megemelek egy kalapot viszont, mert Horányi Julit tetté az utolsó helyre, azt a Horányit, aki eddig még nem igazolta azt, hogy az indulók között egyedül ő tekinthető igazán kész zenésznek, de tegnap úgy énekelte el Kovács Kati Nem leszek a játékszered című dalát, ahogy azt kell, minden fájdalma benne volt, és hangilag is nagyon stimmelt - a pasijával a műsor miatt szakított, mondta el, nos, ha a faszi ott lett volna a színpadon a nóta alatt, a fejét leszakított volna szerintem.

Az extra produkciók közül az Illés-tagok nem kissé áthallásos nótája nekem fura volt, Palya Beával meg még mindig nem tudok mit kezdeni, az ő zenéje az amit egy hosszú repülőúton simán bevállalnék, mert kiválóan aludnék rá. A párbajban a Tha Shudras elég gány volt, a Queentől játszották a We Are the Championst, rosszul, idegesen, hamisan, Borbély Ricsi viszont jó volt, sokkal jobb, mint a műsorban, de a mentorok a közönségre bízták a döntést, az ezerfejű viszont a Tha Shudrast szerette volna viszontlátni. Jövő héten megint lesz X-Faktor, sőt, jövőre is, mint ahogy azt Istenes Bencétől megtudtuk. Ja, és még valami: a közösségi oldal helyett legközelebb nyugodtan lehet Facebookot mondani, ha már az Instagram sikerült, mert hát ugyanaz a cég.     

UPDATE: úgy látszik, az olvasókat a Kossuth-díjas sztárvendég kiléte izgatja leginkább, tessék: Kern András volt az, és a Hé '67 című nótát adta elő a versenyzőkkel.