Az FX 10/90-es üzletmodelljének harmadik gyermeke (az Anger Management és a Saint George után ez is úgy került berendelésre, hogy ha az első 10 rész nézettsége jó, akkor még 90-et rendelnek belőle) egy olyan sitcom, aminek soha nem szabadott volna elkészülnie. Nem azért, mert olyan témát feszeget, amit nem kéne, hanem azért, mert szar. Ennyi, hiába ragozzuk és mutogatunk Kelsey Grammerre és Martin Lawrence-re, a két rutinos veteránra, egyikük sem csinál semmi olyat a sitcomban

• ami vicces
• amire emlékeznénk
• ami más, mint amit eddig csináltak.  

Grammer hozza az önelégült, mindenütt a kiskaput kereső, a lóvét hajtó fehér ügyvédet, akit apja cégétől frissen kirúgnak (mert gyökér), Lawrence meg az idealista feketét, aki a kisemberek mellett áll ki, és annyira szerencsétlen, hogy észre sem veszi, hogy a felesége a lelkészükkel csalja. Ezek ketten aztán egy közös cégben fognak dolgozni, amiben van egy meleg titkárjuk és egy harcos nyomozócsajuk, Grammernek otthon egy rebellis, Lawrence-nek meg egy istenfélő tinilány jut, utóbbi mellé még egy nagyi is, és kész a szereplőgárda.

A két főszereplő csuklóból kirázza a szerepet, Lawrence-t néhol alig lehet hallani, annyira motyog, és rémesen szerencsétlenül áll a két számmal nagyobb zakóban, Grammer meg csak azt hozza, amit eddig is szokott sitcomokban és vígjátékokban, és sajnos nem azt, amit pl. a Boss című sorozatban. A viccek laposak, a szőrmentén való buzizás és négerezés 2014-ben már nem botrányos, csak szánalmas, a mellékszereplők egydimenziósak és felejthetők, szóval ki lehet hagyni nyugodtan.