A TV2-höz igazoló Ördög Nóra úgy kellett a sajtónak, mint egy melegfelvonulás az érpataki polgármesternek, mi is nagyon örülünk, hogy beleszart a ventilátorba egy kicsit, mert így felpezsdült az RTL és a TV2 is, még a végán az egyik dafke fog valami faszát csinálni, a másiknak meg jót tesz a vérfrissítés, és a végén úgyis mi járunk jól. A Bors mai cikke az RTL Klubos kollégák kesergőjétől hangos, a visszatérő elemek pedig: csalódás, morális árulás, értetlenkedés, gyerekvárás. Szubjektív idézetcunami jön.
Elmúlt a szerelem - Ördög Nóra.
Ördög Nórának bőven van szégyellnivalója. Rettenetesen csalódott vagyok - Kolosi Péter.
Én is csak akkor tudtam meg, amikor a többiek. Inkább a baba és a babavárás voltak a beszélgetéseink középpontjában, Nóri pedig barátként nem hozott abba a kellemetlen helyzetbe, hogy jó előre tudjak a döntéséről - Schiwert-Takács László.
Kész tények elé állítani a munkáltatót és meg sem adni annak a lehetőségét, hogy az adjon egy jobb ajánlatot, nem etikus, sôt mi több, egyfajta morális árulás - Sebestyén Balázs.
szoknyás fejvadász 2014.07.10. 13:16:27
Már a karrieristáké is. :D
Mahaboul 2014.07.10. 13:18:59
Tusán 2014.07.10. 13:44:17
cinika 2014.07.10. 13:46:00
harmony31 2014.07.10. 14:38:21
G_Norton 2014.07.10. 15:07:29
Ugyanakkor teljes titokban már TV2-vel tárgyal, hogy mennyiért, mikor, és milyen műsort adna, majd a megegyezés után pofátlan módon az RTL elé teszi ezt, hogy akkor ő menne is. Ez még engem is felcseszett, mert hazudott a munkaadójának, és kamu kifogásokkal jön elő (már májusban forgatnia kellett volna), miközben az RTL-en riportokban őt dicsérik.
Sőt, így visszagondolva kifejezetten aljas húzás, amire ő csak a vállát vonogatja.
AlexWolf 2014.07.10. 16:02:36
No Comment. RIP RTL Klub
iopi 2014.07.10. 16:02:39
harmony31 2014.07.10. 16:05:17
iopi 2014.07.10. 16:15:19
AttilaBeregi 2014.07.10. 16:25:32
most komolyan, szerintek mit kellett volna mondania, amikor a műsorokról lett szó? "ja, srácok, ne tervezzetek velem, mert épp a tv2-vel tárgyalok" ???
ha innen nézzük, még jót is tett; az RTL eleve nem tervezett vele, így most nem kell a helyettesítését megoldani...
yaksi 2014.07.10. 17:00:09
Értem én, hogy most nyalni akartok az RTL-nek, a független újságírás mintaképének, de azért ez már sok!!
2014.07.10. 17:06:22
Csoda hogy eddig maradt, ha ekkora féreg volt a főnöke .
Náluk kezdett ÖN, kötelező onnét nyugdíjba menni?
Fel se tudnám sorolni hányan mentek már el a csatornától, egyiket se rugdosták ennyire, szülés előtt álló nő az könnyű ellenfél?
Pánik van az RTL-nél, csak nem a csökkenő nézettség miatt?
sixx · http://comment.blog.hu 2014.07.10. 17:15:53
yaksi 2014.07.10. 17:54:20
Bezzeg a TV2-s cikk az már Iparági mélytorok címmel kezdődik, pedig az minősül iparági mélytoroknak, amit a comment.com (+index) az RTL-lel művel.
sixx · http://comment.blog.hu 2014.07.10. 18:05:54
sixx · http://comment.blog.hu 2014.07.10. 18:07:43
yaksi 2014.07.10. 18:12:34
Itt egy kutyakomédia folyik, és rohadtul fel van fújva az egész történt. Az pedig, hogy egy napon belül már a harmadik commentes cikk jelenik meg róla, az végképp több, mint amit megérdemel.
sixx · http://comment.blog.hu 2014.07.10. 18:18:26
sixx · http://comment.blog.hu 2014.07.10. 18:21:40
fran7 2014.07.10. 19:58:10
De, ami a lényeg, egyikünk sem volt ott abban a 13 évben, amit az RTL Klubnál töltött. Nem tudjuk, mitől sokkallt be, mit látott a főnökeitől, amit mi nem, ami miatt a leléps ezen útját választotta. Azért az RTL-nél 13 év tudja roncsolni az ember személyiségét. Huszonéves csajként még talán vicces egy munkahelyre járni Majkával, Okival. Míg 33 évesen már nehezen tolerálja az ember az Alekosz és társaival egy munkahelyet.
A fő lényeg, hogy a bukvárnak legalább van témája ebben az uborkaszezonban. Ki tudja, lehet az egész így lett kitalálva. Kap figyelmet az RTL Klub és nem politikait, kap figyelmet a tv2 és a bulvármédiának két hétig nem kell kamuhíreket gründolni. Sixxnek se kell új cikkkeken gondolkodnia. S legalább nem a VV vezetéknevűekről kell írjon. Csak én unom nagyon.
yaksi 2014.07.10. 20:02:54
sixx · http://comment.blog.hu 2014.07.10. 20:16:20
fran7 2014.07.10. 20:19:42
Baaden 2014.07.10. 22:26:47
fran7 2014.07.10. 22:38:09
Megdobbent 2014.07.11. 05:23:23
"Én a Nórit nagyon-nagyon kedvelem, 15 éve ismerem. Egy nagyon tehetséges, nagyon profi és hát nem mellesleg egy nagyon-nagyon szép lánynak tartom. De ami a legfontosabb: hogy ha valaki igazán tehetséges, akkor egy olyan csapatnak szeretne a tagja lenni, ahol mindenki nagyon jó. Úgyhogy a Nóri jövetelével szerintem még sikeresebb lesz a TV2."
Es, ami a legfontosabb :))) Van humoruk, nem mondom ;)
Remelem valami vicces tv2-es szakember majd egyszerre tolja kettejuket kozos show-ban, had lassuk azt a hires baratsagot a verprofik kozott :>
Megdobbent 2014.07.11. 05:27:26
De barhogy is legyen, pontosan annyi sikert es ivelo karriert kivanok norikanak es a ferjenek, mint amennyit ott altalaban kapnak a szupersztarok a tv2-nel, kivaltkepp az rtl-tol kikukazottak :)
Irgum76 2014.07.11. 06:18:42
azért azt tudod ugye, hogy ezt a "becenevet" egy pornós kifejezés után kapta a Watergate informátora?
és egy kurválkodással vádolt nő személyével kapcsolatban nem túl szerencsés és félreérthető (talán szándékosan) címadás
sixx · http://comment.blog.hu 2014.07.11. 07:10:43
Baaden 2014.07.11. 07:50:00
alvito 2014.08.11. 14:00:47
@Irgum76:
Kissé megkésve írok, de úgy emlékeszem, ennél régebben olvastam a mélytorok kifejezést..
Francois Rablais (Gargatua és Pangruel című) művének zseniális Faludy átültetésében. Azt nem tudom, hogy az eredeti ófranciában hogy hangzott.