Friderikusz Sándor fog folyni a tévéből ősztől: szeptember 17-én indul az ATV-n meglepő módon Friderikusz névre keresztelt közéleti talkshow-ja, amiben tudósokkal és a kulturális élet szereplőivel fog beszélgetni, majd október 11-től a TV2 új zenés hakniműsorát, a Sztárban sztárt vezeti. A showműsorban hazai énekesek zenei legendák slágereit adják elő és bújnak az eredeti előadók bőrébe a színpadon.
"Újabb kihívásként és megtiszteltetésként értékelem, hogy rám bízta a TV2 a műsorvezetést a Sztárban sztár című szórakoztató műsorában. Tavasszal, ugye, kis énekes tehetségek osztályfőnöke lehettem, most ősszel felnőtt előadók, zenészek, énekesek lelki támasza lehetek, szóval szép az élet, mit mondjak! Addig-meddig provokálnak, míg végül magam is dalra fakadok, de akkor annyi lesz Magyarországnak!" - nyilatkozta Friderikusz Sándor a TV2 közleményében.
A Sztárban sztár új fejlesztésű, élő műsor, szereplői pedig a hazai könnyűzene sztárjai lesznek, akik úgy lépnek színpadra, ahogyan még sosem láthatta őket a közönség. Az elképesztő átváltozásokat profi stylistok, fodrászok, maszkmesterek segítik majd, hogy a műsor fellépői kinézetükben is megtévesztésig hasonlítsanak ahhoz, akinek a dalát előadják. A produkciókat négy fős, sztárokból álló zsűri fogja értékelni, a nézők pedig szavazataikkal fejezhetik ki tetszésüket a Sztárban sztár élő adásai során.
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
2013.09.11. 22:00:15
csikarcsi 2013.09.11. 22:17:17
2013.09.11. 22:25:33
pirimogyoró 2013.09.12. 00:58:39
KullWahad 2013.09.12. 03:25:21
Gyevi bíró 2013.09.12. 07:06:02
Szóval várom.
Tormas Torontal 2013.09.12. 10:22:01
2013.09.12. 10:42:05
Fülelek 2013.09.12. 17:14:06