Mivel a Star Wars-franchise jogait a Disney szerezte meg, az ABC tévétársaság pedig a cég egyik tulajdona, nem nagyon lehet azon csodálkozni, hogy a tévés jogok is hozzájuk kerültek. A tévé fejeseit pedig nem sokat szaroztak, és leültek beszélgetni a Lucasfilmmel, hogy milyen sorozatot is lehetne forgatni a világ egyik legjobban termelő scifi-franchise-jából.
A fentiekhez hozzátartozik, hogy azelőtt, hogy a Disney-vel elboltolta volna a Star Wars-univerzumot, Lucas mér javában benne volt a Star Wars-sorozat előkészítésében, sőt, forgatókönyvek születtek, produkciós meetingeket tartottak és elméletileg kábelre szánták az egészet (mivel akkor még a Fox volt a jóbarát, az FX lehetett a végállomás). A kábeles vetítést a téma is indokolta, a Star Wars: Underworld, azaz Alvilág című sorozat a III, és a IV. rész között, tehát a nálunk Csillagok háborúja címen ismert Új remény előtt játszódott volna, nem tervezték Luke és a többi ismert karakter szerepeltetését, a hátterét az egyre jobban terjeszkedő Birodalom adta volna.
Rick McCallum producer szerint sötét, összetett történeről van szó, amiket olyan karakterek népesítenek be, mint Most Eisley kikötői kocsmáját, egyfajta űrwesternben utaztak volna, legalábbis a felvásárlás előtt. Egy ilyen témájú sorozatot az ABC nemigen vállal be, network tévén ez a téma nemigen él meg (Firefly-ra tetszenek emlékezni?), ha viszont lebutítják a támát, és kiveszik belőle az erőszakot, akkor akár Jar-Jar gyerekkoráról is forgathatnának, az sem lenne kevésbé érdektelen.
Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.08.06. 12:01:47
Akkor ez el lesz kúrva. Sajnálom erősen.
Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.08.06. 12:17:34
Akkor ez sajnos el lesz rontva, a virágos mezőn egymásnak szerelmet valló Jedik négykezű idióta lényekkel szaladnak majd a lenyugvó nap fényében. Sajnálom erősen.
Őrjöngő Sandy (törölt) 2013.08.06. 12:21:51
Szóval Lucas szar, amit csinál az is szar, amire ránéz és nem szalad el, az is szar.
Inkább írnék napi két Trónok harca posztot :) a commentre egy hétig, mint hogy megnézzek bármit, amit ez az ember kitalált. Főleg utólag, hogy Han Soló csak másodiknak lőtt, meg NEEEEE! - szól Darth Vader.
billy reed 2013.08.06. 12:26:05
billy reed 2013.08.06. 12:27:03
Rive 2013.08.06. 12:39:50
A Firefly emlegetése nem feltétlen jó ötlet, ott a forgalomba hozás körülményei is eléggé belejátszottak a buktába.
Azt viszont nem hiszem, hogy a BSG-féle uccsó vacsora nagykép-visszhang véletlen lenne pont itt :-)
Ha meritenek a BSG-ből, akkor jók lesznek nálam próbavetitésre.
saks 2013.08.06. 12:55:49
Llew 2013.08.06. 12:56:20
A Rebels indításának híre kapcsán azt hittem, hogy az élőszereplősről végleg lemondtak. Most akkor viszont majd ugyan arról a korszakról lesz egy ABS kompatibilis "komoly, felnőtt" sztori, meg egy gyerekbarát verzió?
Llew 2013.08.06. 13:02:20
Rive 2013.08.06. 13:06:29
Persze lehet véletlen is.
Igazából mindegy.
lollipop lollipop 2013.08.06. 13:42:09
Redcap 2013.08.06. 14:12:03
Butaság. A téma életképes, mert Star Wars. Star Wars-szal a szart is el lehet adni, el is szokták, a franchise egy pénznyomda.
sixx · http://comment.blog.hu 2013.08.06. 14:26:58
capacete 2013.08.06. 14:37:52
A valószínűbb inkább az, hogy most már van egy kis esély egy normális sorozatra, Lucas infantilis hülyeségei nélkül...