Vendégszerzőnk, Flanker kicsit mintha dühös lenne az NBC-re. Joggal?

2012 augusztus. A londoni olimpiát közvetítő NBC bölcsen úgy dönt, hogy a hagyományokat felrúgva két vígjáték sorozatát már augusztusban bemutatja, kihasználva a magas nézettséget. Az egyik versenyző a Jóbarátok legjobb karakterének eljátszója, Matthew Perry új sorozata, a Go On. A pilotról sixx itt írt. Lássuk, mit hozott a folytatás, mely a szépen felvázolta, hogy az amerikai televíziózás világában milyen keskeny a határ a mennyország és pokol között. Pedig milyen jól indult a dolog: a pilot 16 millió nézőt vonzott, ami később a Voice felvezetés ellenére gyorsan megfeleződött, majd 6 millió körülire csökkent, de ez a sikerre éhező NBC-nek ekkor még bőven elég volt, és a szériát berendelték teljes évadra.

Matthew Perry Ryan King-et, egy önmagától erősen elszállt Los Angeles-i sportrádió-riportert alakítja, aki nem tudja feldolgozni felesége halálát, ezért elküldik egy terápiás csoportba felépülni. Elsőre úgy tűnik, cseberből vederbe lépett, mert látszólag csak nála „sérültebb” emberek között találja magát, és a csoport vezetője se egy Csernus Imre. (Cserébe viszont nagyon csinos). Ryan részről részre felfedezi, hogy hiába érzi magát felsőbbrendűnek, ő se jobb a deákné vásznánál, és a szellemként visszatérő felesége döbbenti rá, szüksége van a többiekre és a csoportra. Lassan megismerjük a szereplőket, akik gyakran próbálják meg egymást segíteni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Visszatérő motívum, hogy éjjel összegyűlnek valaki lakásán, hogy átsegítsék az aktuális nehézségein. Ryan munkahelye is egyre nagyobb szerepet kap, főleg főnöke és barátja, Steven (John Cho), valamint az asszisztense, Carrie (Allison Miller) révén.

Leírva nem tűnik annyira izgalmasnak a dolog, pedig az. Egy sajátos stílusú, sok karakterre építő, nagyon jó poénokat hozó szitkomot kaptunk: a kínos helyzetektől az egymás oltásán át a helyzetkomikumig széles a paletta. E mellé erősen jelen van a dráma is, mert a csoport tagjai komoly kérdéseket (halál, gyász, düh, megbocsátás, továbblépés, stb.) feszegetnek, és válaszok megmutatják, hogy semmi se fekete vagy fehér, a gyógyulás nagyon hosszú folyamat. A két „szélsőség” mentén jól egyensúlyoztak az írók, működött a recept.

A tévénézők odakint sajnos nem így gondolták. A Voice nélkül idén nézettségileg összeomlott az NBC, és a darabjai többek között a Go On-t is maga alá temették. A felvezetés nélkül már csak 4, márciusra 3 millióan nézték, a csütörtökre meghalni átrakott utolsó két részt még ennyien se. Itt ért véget az a sorozat agonizálás, mert szerintem nagyon rossz döntést hozva elkaszálták. Pedig pont ezen az adón láttuk, hogy a kritikai siker (ez itt megvolt) és a minőség, meg egy híresebb szereplő (lásd Chevy Chase és a Community) megmentett egy rosszabb nézettségű szitkomot: példa erre még a később vezérhajóvá kiforrott Office, vagy a Park&Recreation.

De nem így történt, és az NBC ezért kaphatja be. A sorozatot 4/5-re értékelem, bátran ajánlom mindenkinek, mert egyedi, humoros, és még el is gondolkodtat. Itthoni bemutatóról semmi hír, pedig elférne a Viasaton, HBO Comedy-n, Comedy Central-on vagy akár a SuperTV2/RTL II-n is. Béke poraira, nekem nagyon fog hiányozni.