Az Így jártam anyátokkal egy remekbe szabott keretes szerkezettel zárta az idei évadot, és bár végre jól a képünkbe tolták a jövendőbeli anya arcát, valahogy nem hőköltünk hátra a kanapén, mert már rohadtul nem izgat senkit, pláne, hogy egy eddig még sosem látott nő lesz a szerencsés Mosbyné. De nem mi írjuk a sorozatot, úgyhogy nem is papolunk itt feleslegesen, nézzük inkább mit adott a sorozat ebben az évadban. Kevésbé leszünk spoileresesk, de azért csak óvatosan azzal a klikkolással.
Mit hozott a nyolcadik évad? Nevetést azt nem nagyon, viszont a sorozatra vesztegetett felesleges időt annál is inkább. Az eddigi évadok fényében -leszámítva az első párat - már megszokhattuk Barney (Neil Patrick Harris) túlzó reakcióit, Ted (Josh Radnor) gyökérkedéseit, Marshall (Jason Segel) gyermekded, de aranyos tutyiságát, Lily (Alyson Hannigan) középső gyerek szindrómás kapálódzásait és Robin (Cobie Smulders) semmilyenségét és most is ebből az alapanyagból kellett 24 valamire való részt összetákolni, hogy legalább egy kicsit romantikus, vagy ne adj isten vicces legyen a nyolcadik évad. Ha a szerelmi szálat lehámozzuk, azaz sutba vágjuk Robin és Barney erőltetettségben tocsógó nyáladzását, akkor sem tudnék ötnél több viccesnek mondható jelenetről számot adni. Pedig egyszer felcsillant a remény a Weekend at Barney’s című epizód során (onnan van a kép is), ami meglepő módon a ’89-es filmremeket, a Hóbortos hétvégét (Weekend at Bernie’s) hivatott parodizálni, de a humort ott is csírájában sikerült elfojtani.
Az évadzáró pedig a nagy nyöszörgésről szólt, hogy Ted elköltözik Chicagóba nehogy elszeresse Barneytól Robint, meg arról, hogy Marshall megkapta a bírói állást, de ezt még senki nem tudja, pláne nem Lilly, aki még az olaszországi költözéstől van totál bezsongva. De legalább megkaptuk a mutert záróképnek, ahogy veszi a vonatjegyet Farhamptonba. Jön majd a záróévad, amiben Ted iszonyat szerelmes lesz megint, így a kérdés csupán annyi, hogy ebben mi lesz majd a pláne? Egy évadot már igazán kibír az ember, plusz ki tudja, lehet az új karakter egy két lábon járó humorgyár lesz. Értékelés: 2/5.
Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz_ (törö 2013.05.16. 10:47:14
(nem csak itt...)
"Barney (Neil Patrick Harris) túlzó reakcióit, Ted (Josh Radnor) gyökérkedéseit" mi van?!
fran7 2013.05.16. 11:05:17
Flankerr 2013.05.16. 11:25:59
Ja, és ismerem a készítők álláspontját, olvastam velük az interjút, de én még nem fogadnák rá, hogy ő az anyuka.
agika88 2013.05.16. 12:34:45
A Trónok harcának ehhez semmi köze... az egy könyv adaptáció, ami teljesen megállja a helyét, a HIMYM-nek meg szórakoztatni kéne, mivel egy szitkom. Kár hogy már nem megy neki, és elvakult aki ezt nem látja.
Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz_ (törö 2013.05.16. 14:13:44
lehetne jóbarátok a címe... de az már volt... :D
fran7 2013.05.16. 14:27:26
humorpalanta 2013.05.16. 15:04:20
Ekkor betelt a pohár és kaszáltam, mivel amúgy is kiveszett belőle a humor és csak drámázásba csapott át.
Lehet, hogy a Jóbarátok céltalan felépítésű volt, de legalább vicces és mindig tudott valami újat felmutatni. Igen, abban is unalmas volt a Rachel-es szerelem, de sokkal jobban megoldották.
Sherlock20 2013.05.16. 16:14:48
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.16. 17:35:18
Gillett3 2013.05.16. 19:32:13
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.05.16. 19:59:01
Citaro G (törölt) 2013.05.16. 20:21:23
WoodrowWilson 2013.05.16. 23:05:27
devilstrueface 2013.05.17. 11:37:10
Benke István 2013.05.17. 15:17:53
Dr. Kix 2013.05.18. 10:21:46