Jon Cryer és Ashton Kutcher aláírta a szerződését, a Warner vezetősége boldogan sóhajtott fel, a CBS meg bólintott és berendelt egy újabb évadot - nagyjából ez történt pénteken délután Hollywoodban, de hogy a Két pasi meg egy kicsi rajongói ne örülhessenek maradéktalanul, az is kiderült, hogy a sorozat egyik címszereplője jövőre már nem lesz állandó szereplő. Angus T. Jones, a címbeli kicsi pasi ugyanis a tévézés helyett inkább egyetemre megy szeptembertől, így nem tud a 11. évadban szerepelni, legalábbis nem állandó szereplőként.
A hír nem túl meglepő, hiszen Jones már korábban kijelentette, hogy nem akar állandó szereplő lenni a sorozatban, amit egy híres YouTube-videóban káros szemétnek nevezett. Ezt egy nyilvános meaculpázással még elintézte, és a CBS sem csinált belőle nagy ügyet (tanulva a Charlie Sheen-armageddonból), de nem nagyon forszírozták, hogy a 10. évadban olyan sokat legyen képernyőn (a karaktere elment egy bentlakásos katonai akadémiára és főleg Skype-on jelentkezett be).
Az újabb évad berendelését a számok igazolták: a The Big Bang Theory utáni slotba átcsúsztatott sorozat 4,2-es ratinget hozott átlagban, ezzel meg elég nehéz vitatkozni. Azt, hogy a 11. évad után mi lesz egyelőre nem közölte a CBS, de figyelembe véve azt, hogy Kutcher 700 000, Cryer pedig 650 000 dollárt keres epizódonként, a folytatás erősen kérdéses.
ScooHu 2013.04.29. 10:14:03
L. J. Wesley 2013.04.29. 10:24:28
doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.04.29. 10:29:28
És a sorozat gyenge, egyre gyengébb, Sheen eltáv óta folyamatos lejtmenet.
ritmikus csimpifon 2013.04.29. 10:50:34
kifordított nagyanyó 2013.04.29. 10:52:00
Deszkás 2013.04.29. 11:20:01
Mármint "tanulva a Charlie SheeN-arMAgeddonból" ugye? Nem egy hosszú cikk, hogy ne lehetne újra elolvasni, és kiszúrni a hibákat.
Porcelán az elefántboltban 2013.04.29. 11:37:38
sixx · http://comment.blog.hu 2013.04.29. 11:39:49
sixx · http://comment.blog.hu 2013.04.29. 11:41:41
butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2013.04.29. 11:42:07
sixx · http://comment.blog.hu 2013.04.29. 12:04:32
sixx · http://comment.blog.hu 2013.04.29. 12:05:07
Virt02 2013.04.29. 12:07:41
Ezt egy politikus is mondhatná a választóknak.
Ja, mondja is.
Magyarország...
Ronald 2013.04.29. 12:11:57
.
- Melléütni lehet - már hogy a picsába ne lehetne.
- Tudod mit nem lehet? Átolvasás nélkül "KÜLD" gombot megnyomni.
Azt NEM lehet, bazdmeg.
Először is bassz fel a gépedre egy helyesírás-ellenőrzőt.
Az első körben majd jól aláhúzza neked piros hullámos vonallal azt, amit elbasztál.
Príma dolog, hidd el - próbáld ki majd egy szer egy ismerős gépén, akinek van. Bele fogsz szeretni, garantálom!
Utána azért csak át kell olvasnod, mert lehet, hogy a szavak külön-külön rendben vannak - csak épp hiányzik az állítmány a mondatból (mint ahogy az az Indexen újabban divatossá vált).
Na mit szólsz a jótanácsokhoz? Ingyen voltak - ergo reklamálni nem lehet.
.
sixx · http://comment.blog.hu 2013.04.29. 12:13:54
MarbleC 2013.04.29. 12:17:37
"A magyar sajtóban nem követelmény a magyarnyelvtudás."
"Szóval én amellett vagyok, hogy nyíltan vállalnia kell mindenkinek a dilettantizmusát, bénaságát, trehányságát: ne javítgassuk utólag. Ne áldozzunk erre sok pénzt. Fölösleges."
"A hiba az hiba: ciki, szégyen. De oda kell állni: ez van. Ennyit tudunk. Oszt kész."
No Comment
Drago Brutic 2013.04.29. 12:18:03
sixx · http://comment.blog.hu 2013.04.29. 12:20:55
Túrós (törölt) 2013.04.29. 12:22:28
Én vagy 4 éve néztem mikor először (na jó lehet előbb is ment már)
viasaton és akkor még jó volt. Nekem már a vége fele Sheen-el sem tetszett de mióta elment azóta egyet sem néztem meg és így látatlanban is elhiszem hogy szar lett.
Drago Brutic 2013.04.29. 12:28:10
Túrós (törölt) 2013.04.29. 12:31:31
Én meg mostanság nem nézek semmit sem (kivéve king of the hill online nézésébe kezdtem bele de az rajzfilmsitcom vagy valami olyasmi...)
Sosem voltam nagy sorozatfaló de nem értem mi a hypot egy csomó mostani nagy cím körül ...
Tájfájter 2013.04.29. 13:01:53
Máig ne értem hogyan élt meg 10-11 évadot, főleg Sheen távozása után...
Cathcart_ezredes 2013.04.29. 13:28:09
Timi1983 2013.04.29. 13:42:07
Nikorene 2013.04.29. 13:42:10
pizarro · http://fcbayernmunchen.hu/ 2013.04.29. 13:42:40
Nikorene 2013.04.29. 13:47:11
Jaja... sorozat dzsánkik vagyunk :D (csak hogy a nácik is beszólhassanak)
Nikorene 2013.04.29. 13:48:10
Gesp 2013.04.29. 14:39:49
Te egy idegbeteg állat vagy. Akármikor olvasom az írásaidat és valaki beír valamit ami neked nem tetszik, egyből anyázol, baszdmegozol, menj a faszomba stb. Mitől vagy te ennyivel jobb, hogy ilyen stílust megengedhetsz magadnak?
ancsika 2013.04.29. 14:48:33
nem kell ide jönni azt ennyi.
ennyi.
bizony. ennyi.
sixx · http://comment.blog.hu 2013.04.29. 14:57:40
Gesp 2013.04.29. 15:07:00
Értem. Úgy csinálod, ahogy te akarod. Azért én olvasni itt maradok, a kommentek meg megmaradnak másnak.
MarbleC 2013.04.29. 15:19:09
De ha már ilyen jó kedved van, egyet még azért odavágnék neked, csak hogy nekem jó legyen.
Komment magyarul hozzászólás.
Na jöhet az ellen bazdmeg. :)
kozi001 2013.04.29. 15:19:46
Alan azért elég "nyavalygós" lett az új felállásban. Azt nem nagyon értem miért kap kevesebbet, mint Kutcher de el tudom képzelni.
Yeto 2013.04.29. 15:33:14
SpockCooper · http://spockcooper.blog.hu 2013.04.29. 16:08:14
Mr. Maki 2013.04.29. 16:16:36
Charlie az elso 2-3 evadban meg jo volt utanna viszont lejtmenet volt es eroltetett minden egyes resz. Alan sokkal jobb igy, hogy nincs ott Charlie. Hatalmasat alakit a figura, es Kutcher is qrvajol tolja az idiotat. A kissrac mar reg nem volt valalhato, en gyerekkent sem birtam annyira. a 9-8. evadban persze jo volt nagyon. Kamaszkent sokkal jobban sziporkazott. De kiegett a karakter az teny.
KopaszMercis 2013.04.29. 16:37:18
jeremy1 2013.04.29. 18:10:02
Dr. Kovács Géza 2013.04.29. 19:15:33
kakamatyi123 2013.04.29. 20:15:57
wektor77 2013.04.29. 21:40:38
Amujgy meg Siin nelkul megmar regotta dogglot ezaz egesz.. :)
glad az egyetlen 2013.04.30. 01:11:00
Na azért a tumblr leírásért már érdemes volt ide nézni. Érdekes olvasni, hogy hogyan működött régen a rendszer.
A nyelvtan nácikat még ezzel érdemes sokkolni:
www.youtube.com/watch?v=ef2iwVkZ6mA
Amúgy ne a grammar nácikra neheztelj, hanem a rendszerre, ami kinevelte őket. Engem is anno főiskolán világosítottak fel, hogy jelenleg a magyar nyelv oktatás módja katasztrofális. A nyelvtan úgy tanítják, hogy egy merev megalkuvás nélküli diktátor képző lesz. Anyázni nem érdemes őket, mert se szép, se csúnya szóval megváltoztatni nem tudod azt amit gyerek fejjel beléjük vertek. Csak rosszul jöhetsz ki egy ilyen vitából szóval kérdés, hogy kicsit vagy nagyon rosszul. Ezért nem éri meg vérnyomást emelni.
SarahConnor 2013.04.30. 08:12:56
"Elôször mi se akartuk megnézni" de "anya unatkozott" és "én is unatkoztam" és kiderült, hogy a sorozat "annyira nem szar". Úgyhogy nem akarjuk nézni, " de ha nincs más..."
Ennyi. Egy nem annyira szar sorozat elég, hogy nézzük, és ha nincs más, akkor is tévézünk, valamit nézni kell. Na így lehet eladni mindent ma a tévében.
SarahConnor 2013.04.30. 08:15:20
Pár epizódot néztem meg, aztán úgy éreztem, láttam az összest.
Nikorene 2013.04.30. 09:24:48
sien 2013.04.30. 11:00:07