Nemrég jelentette be az RTL Klub, hogy a két estésre hizlalt X-Faktorban három zsűritagot is lecserélnek. Megy Keresztes Ildikó, Malek Miklós és Nagy Feró, Geszti Péter viszont marad, és vele együtt az ivararány is: érkezik Alföldi Róbert, Szikora Róbert és Tóth Gabi is. Azt, hogy Tóth Gabi valahol zsűritag lesz, mi is megjósoltuk, igaz, nekünk a Voice ugrott be lehetséges állomásként, de ezek szerint az RTL vagy jobb ajánlatot tett, vagy a Tv2 szóba sem jött, ki tudja. Az énekesnőt lehet szeretni vagy gyűlölni, de véleménye mindenkinek van róla, így jó választásnak tűnik, a fiatal generációnál különösen.
Alföldi Róbert és Szikora Róbert beválogatása egyformán meghökkentő, utóbbi ugye a Nagy Feró-vonulatot hivatott képviselni és eljátszani a nagy öreget, a kérdés csak az, van-e annyira jó fazon, hogy hiteles és szerethető legyen, mint Feró volt. Alföldi viszont valahol rejtély, a Nemzeti Színház igazgatójából nem szokott tévés tehetségkutató mentora lenni, legalábbis nem abban a koordinátarendszerben, amiben mi mozgunk. Alfölditől nem áll messze a zene, a színházhoz, a filmhez és a tévéhez is nagyon ért, a szereplésről, a színpadi jelenlétről minden tud, szóval jó választásnak tűnik ő is, csak nem szokványosnak.
A műsorban egyébként lesz még változás, Ördög Nóra helyén új műsorvezetőt láthatunk majd, és az énekesek mellett zenekarok is indulhatnak, ami azért érdekes lesz, ha van isten, a debreceni Diktátor legalább a meghallgatásra elmegy.
Bérgyilkos Bohóc 2013.04.29. 21:57:25
ramona 2013.04.29. 22:05:34
Kereskedelmi tévések nagypénzű irányitóihoz.
Lagalább ott nem okoz kárt a nemzeti kultúránkban.
Ott is meg fogja csinálni, amit mondanak neki "felülről"
Ritka "jellemes ember"
PTt 2013.04.29. 22:11:37
A zenekaros húzás viszont jó, eddig sem értettem miért nem férnek bele a csapatok kategóriába.
Az úriember 2013.04.29. 22:16:05
Kósa Lajos ? :D
gizdacsavo 2013.04.29. 22:16:14
zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2013.04.29. 22:16:35
huncut_kata 2013.04.29. 22:17:01
Az úriember 2013.04.29. 22:23:00
De meglessük ! :D
Mrs.Columbo 2013.04.29. 22:24:40
Vittore. 2013.04.29. 22:57:40
zero · http://vastagbor.blog.hu/ 2013.04.29. 23:05:14
Hát, idáig még a zsűrivel volt a legkevesebb probléma ...
jet set 2013.04.29. 23:16:33
szemben a zárral 2013.04.29. 23:20:24
Wolfram 2013.04.29. 23:46:54
Wolfram 2013.04.29. 23:55:47
kep.cdn.index.hu/1/0/377/3774/37743/3774328_8f773c2efc0a309421044d44e8402414_wm.jpg
wow, tisztára, mint egy férfi!
garrett27 2013.04.29. 23:56:47
bretman 2013.04.30. 00:33:00
Szerintem nagyjából ez a különbség a két kertévé között. Valószínűleg ezt nem értik a Tv2-ben és ezt érthetik az RTL-ben, hogy a tehetségeket nem felfedezni kell, hanem használni.
harcosDuke 2013.04.30. 01:00:54
Ez a múlt, az x faktort nem volt szándékomban többé nézni, és ezek után főleg.
TFL · http://civilzone.eu 2013.04.30. 01:03:58
NWolf 2013.04.30. 02:23:02
bretman 2013.04.30. 02:53:46
Remélem, nem azért, mert idén volt az a pénz, hogy aláírjon hozzájuk, hanem azért, mert már senkit nem érdekel.
harcosDuke 2013.04.30. 02:57:50
Chuck Νorris 2013.04.30. 04:40:33
Tóth Gabiot még valahol meg is értem hogy betették, mert bár nem tul szimpatikus hölgyike, de a mai fantasztikus popzenének mégiscsak egy élharcosa.
Szikora ugyanolyan Ripacs lesz mint a Fero, ráadásul affektálni is fog. valószinü külön törölgetö ember kell mellé aki takaritja a nyálat.
Alföldi rejtély, mit keres ott, foglalkozott egyáltalán valamikor popzenével?
Ákos most biztos bosszubol a Voicébe megy :)
Verspatikus · http://verspatika.wordpress.com 2013.04.30. 05:19:02
reccs 2013.04.30. 05:46:43
Ronald 2013.04.30. 06:20:14
.
"Szikora a garancia, hogy ne nézzem, undorító egy alak. "
Hogy beszélhetsz így egy értelmi fogyatékosról? Nem szégyenled magad?
.
Annamarias 2013.04.30. 06:21:35
jog-ász 2013.04.30. 06:32:57
takingsider 2013.04.30. 07:23:20
2013.04.30. 07:41:23
Ám igazából tökmindegy, hogy ki ül a zsűriben, mert teljesen nyilvánvaló, hogy szó nincs igazi tehetségkutatásról, netán tehetséggondozásról, egyszerűen kell egy showműsor, ami hozza a nézettséget és a bevételeket. Ennek pedig előfeltétele egy olyan zsűri, amelynek vitatható szakmai hozzáértése indulatokat gerjeszt, vagyis a műsor iránti érdeklődés már akkor beindul, amikor még meg sem volt az első adás. Az ilyesmit hívják marketingnek.
AlexHerceg 2013.04.30. 07:53:28
Másképp én sem fogalmazhattam volna meg az utolsó soraid.
Minden benne van.
Egy bohócliga.
Ahogy Freddy énekelte: show must go on...
sweeney todd 2013.04.30. 07:56:33
ramona 2013.04.30. 08:05:58
Én nem kaptam SMS-t , hogy mikor kell sorba állni a jegyekért.
De ha legközelebb sorba kell állni a jegyekért, akkor nekem is küldjetek sms-t. Elmegyek én is sorba állni.
Legalább meglátom, hogy ki az a 25 ember, akik a "stabil sorbanállók" fizetett bázisa.
Kérdésem is lenne: mennyit kapnak ezek a sorbaállók egy ilyen akcióért?
Fragohol1C 2013.04.30. 08:14:22
waterphone 2013.04.30. 08:40:09
Alföldi Robi színházi tapasztalata szintén elég lehet egy széria erejéig.
Tóth Gabi majd hangoskodik sokat, meg vihog is és ő lesz 2-3 alkalommal a meglepetés fellépő hurrá hurrá...
Csak azt nem értem ha annyira jó pénzt lehet keresni ezzel a mentorkodással, akkor hogyhogy nem zárt állami pályázati útján választanak mentorokat a helyi pártvezérek ajánlására?
Lencsés István 2013.04.30. 08:47:18
@Fragohol1C: Miért ?
persze, természetessssen (törölt) 2013.04.30. 08:57:27
@Ronald: muahahahahaha :D
irritáló egy zsűri lesz az biztos, engem megvettek, ezt hívják szórakoztatásnak :)
Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2013.04.30. 08:58:37
Azért a Társulat zsűrijében ott volt, bár igaz, az csak félig szólt a zenéről, félig meg a színházról, de hát rendezett ő elég zenés darabot, hogy mást ne mondjak, itt van ugye a legfrissebb István a király előadás, ami majd nyáron lesz látható.
Szikorától egy kicsit tartok, félek olyan lesz, mint Somló a Voice-ban...
Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz_ (törö 2013.04.30. 09:13:07
nyuszibusz 2013.04.30. 09:20:26
TFL · http://civilzone.eu 2013.04.30. 09:20:36
TFL · http://civilzone.eu 2013.04.30. 09:23:31
2013.04.30. 09:25:19
TFL · http://civilzone.eu 2013.04.30. 09:26:19
yaksi 2013.04.30. 09:28:37
Geszti meg belehalna, ha valamiből kimarada. Az Eurovíziós dalok majdnem felét is ő szülte. Be is durcult, hogy ennyi tűzben tartott vassal sem nyert...
Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2013.04.30. 09:30:40
De hát kell egy nagy öreg is, kell egy Kádár-kori celeb, aki még a régi dicsőségből és hírnévből él.
Ha lenne öniróniája, akkor sztorizgathatna, milyen is volt amikor Erdős Péternek kellett megfelelni, nem a kereskedelmi médiának és a szavazóSMSeknek.
sweeney todd 2013.04.30. 09:33:16
lac64 2013.04.30. 09:33:50
Tegnap volt a Fókuszban. Ugyanannyira érthetetlen és lassú volt, mint Somló
sweeney todd 2013.04.30. 09:42:07
sweeney todd 2013.04.30. 09:42:42
2013.04.30. 09:43:11
ramona 2013.04.30. 09:45:06
Én is járok szinházba, sőt láttam Alföldi több rendezését is !
Csakhogy, amikor megnéztem a JÁNOS VITÉZ rendezését, akkor jöttem rá, hogy milyen aljas dolgot csinált a legszebb magyar daljátékkal, mesével:
Minket magyarokat a pusztába küldött a darab átírásával !
Nem tudom, hogy az ilyen Nemzeti Szinház tényleg nemzeti-e .
Alföldi nem oda való volt.
Ide a celebekhez pont beleillik.
Egyébként tehetséges embernek tartom, de eladta a "filozófiáját"
Kár érte !
sweeney todd 2013.04.30. 09:45:24
ha ő nem megy, nem megy, de ha másnak ez belefér, akkor hadd menjen.
Vilzon Oszkár 2013.04.30. 09:45:27
ebben a mondatban kik azok a "mi", és te melyik koordinátarendszerben mozgol, kedves Sixx?
2013.04.30. 09:52:57
sweeney todd 2013.04.30. 09:55:08
sweeney todd 2013.04.30. 09:58:01
mert az Ákos önimage-ja nem teszi lehetővé, hogy elvállaljon ilyesmit, ellenben Alföldi nem állítja magáról, hogy magasabban szárnyal az atyaúristennél is, de legalábbis a kereskedelmi tévéknél biztosan. Á. ha vállalja önellentmondásba keveredett volna.
sixx · http://comment.blog.hu 2013.04.30. 10:09:56
Lucretia/My Reflection 2013.04.30. 10:20:00
Alföldin lepődtem meg a legjobban, de bírom őt, mondjuk kell is egy értelmes pofa ennyi barom közé.
Szikorát viszont elmondhatatlanul utálom, remélem megpróbálják a válogatón kiakasztani azzal, hogy a nyakára küldenek egy sorozat Marilyn Manson epigont.
IdomitottFoka 2013.04.30. 10:20:19
PTt 2013.04.30. 10:27:40
Patreides · patreides.blog.hu 2013.04.30. 10:32:33
Nem olyan nagy páratlanság ez. Eszenyi Enikő a Vígszínház igazgatójaként volt zsűritag a Megasztárban. Néha kék hajjal, néha csak a saját hűlt helyével...
Patreides · patreides.blog.hu 2013.04.30. 10:40:05
A Bertelsmann az EU-ban ezt is elintézte. :)
enpera · http://c64blog.wordpress.com 2013.04.30. 10:47:36
Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2013.04.30. 10:52:06
" És a két Robi, mi a véleményetek ?" :-)
Hatalmas-hatalmas poénhegyek lehetőségét látom a névazonosságban...
Sirenia (törölt) 2013.04.30. 11:51:37
Csak azt nem értem miért jó az ertéelnek, hogy még jobban lejáratja magát
nathalie 2013.04.30. 12:26:18
Azt nem értettem Somlónál sem, hogy senki nem beszélgetett vele a műsor előtt, senkinek nem tűnt fel, hogy nem képes normálisan beszélni bármiről is?
Vagy ha pont ez a lényeg, hogy a néző röhöghessen, akkor miért, mégis miért nem választják ki mentornak Kozsót?? Miért nem csapja le senki ezt a magas labdát??? Kárt úgyse tud tenni az egyébként totál hamisan éneklő versenyzők karrierjében, mi meg még jobban szórakoznánk.
nathalie 2013.04.30. 12:28:26
:D
Szinte sajnálom, hogy Ördög Nóri nem lesz műsorvezető, annyira illet volna hozzá ez a poén. bár most hogy átgondolom az összes rtl-s műsorvezetőhöz illik: D
csipkefa 2013.04.30. 12:44:49
Leita 2013.04.30. 13:38:20
Miért ez a sok rosszindulat ilyen kicsi helyen?
Mi értelme az előre gyártott negatív kritikának?
Aki ismeri Alföldi munkásságát, gondolatait a nyilatkozataiból,
az tudja, hogy jó helyen lesz a zsűriben. :)
Ért a zenéhez is, operarendezései bizonyítják.
Homoszexuális. Na és?
Leita 2013.04.30. 13:42:21
Lencsés István 2013.04.30. 14:03:18
sweeney todd 2013.04.30. 14:28:17
sweeney todd 2013.04.30. 14:29:24
sweeney todd 2013.04.30. 14:31:52
"Alföldi rendezése nyerte az Armel Operaversenyt"
fidelio.hu/zenes_szinhaz/hirek/alfoldi_rendezese_nyerte_az_armel_operaversenyt
stickfly822 2013.04.30. 15:23:10
Lencsés István 2013.04.30. 15:34:02
Mérgező Hulladék 2013.04.30. 15:38:45
De biztos megkapná azt is, hogy a popzenéhez sem ért.
persze, természetessssen (törölt) 2013.04.30. 15:57:50
sweeney todd 2013.04.30. 16:33:05
sweeney todd 2013.04.30. 16:33:48
sweeney todd 2013.04.30. 16:37:45
milyen igaz!
sweeney todd 2013.04.30. 16:41:02
akit bot fülűnek hall, annak nyilván tök mindegy, hogy opera, vagy faktor, akinek van színpadi jelenléte az itt is, ott is megállja a helyét...
de ismételve magam RENDEZETT NEM OPERÁT IS. amúgy tök jó, hogy annyira otthon vagy Alföldi munkásságában hogy simán vágod, érte-e a zenéhez, vagy sem. ilyen pökhendi emberrel is ritkán találkozni!
nzk 2013.04.30. 18:01:33
sweeney todd 2013.04.30. 18:09:08
Chuck Νorris 2013.04.30. 18:26:31
kis.herceg 2013.04.30. 19:28:20
kis.herceg 2013.04.30. 19:35:51
nzk 2013.04.30. 19:53:53
nzk 2013.04.30. 19:54:34
Lencsés István 2013.04.30. 22:16:05
sweeney todd 2013.05.01. 08:55:08
sweeney todd 2013.05.01. 08:57:35
nzk 2013.05.01. 09:00:12
Lencsés István 2013.05.01. 09:16:12
sweeney todd 2013.05.01. 09:25:35
"Az opera olasz eredetű szó, dalművet jelent" by wikipédia. persze ettől még te sorolhatod a szobrászathoz.
sweeney todd 2013.05.01. 09:26:51
nzk 2013.05.01. 10:02:55
nzk 2013.05.01. 10:05:40
NWolf 2013.05.01. 14:53:38
Mérgező Hulladék 2013.05.01. 14:54:58
Lencsés István 2013.05.01. 21:41:32
@Mérgező Hulladék: 1 . Mondatkezdés nagybetű . Én direkt írok így , oka van .
2013.05.01. 22:29:50
waces · http://blog.waces.hu 2013.05.01. 23:12:01
nzk 2013.05.01. 23:36:43
nzk 2013.05.01. 23:42:22
Lencsés István 2013.05.02. 09:00:56
sixx · http://comment.blog.hu 2013.05.02. 09:16:53
sweeney todd 2013.05.02. 10:11:14
atlatszo.blog.hu/2013/05/01/akos_es_az_igazsag-miniszterium?fb_action_ids=642364859114112%2C642363819114216&fb_action_types=og.likes&fb_source=other_multiline&action_object_map=%7B%22642364859114112%22%3A539559062753605%2C%22642363819114216%22%3A377746019009634%7D&action_type_map=%7B%22642364859114112%22%3A%22og.likes%22%2C%22642363819114216%22%3A%22og.likes%22%7D&action_ref_map=%5B%5D
sweeney todd 2013.05.02. 10:22:41
Mérgező Hulladék 2013.05.02. 10:28:54
sixx · http://comment.blog.hu 2013.05.02. 10:30:55
Lencsés István 2013.05.02. 10:57:10
sweeney todd 2013.05.02. 11:03:32
atlatszo.blog.hu/2013/05/01/akos_es_az_igazsag-miniszterium#comment-form
sweeney todd 2013.05.02. 11:06:02
sixx · http://comment.blog.hu 2013.05.02. 11:21:25
2013.05.02. 11:57:26
sixx, bocsánat!
2013.05.02. 12:16:36
Lencsés István 2013.05.02. 14:25:08
2013.05.02. 14:35:09
Kijelöltem a hibás (igen hibás, az összetett szavak egybeírása ötödikes tananyag) részt, pontos voltam.
Elijah_Baley 2013.05.02. 14:52:01
2013.05.02. 15:00:42
sixx · http://comment.blog.hu 2013.05.02. 15:11:59
sweeney todd 2013.05.03. 07:03:17
sweeney todd 2013.05.03. 07:16:01
Mérgező Hulladék 2013.05.03. 09:28:02