Sok mindent el lehet mondani Bryan Fuller producerről, csak azt nem, hogy nincs jól fejlett szépérzéke. Ha megnézzük korábbi sorozatait, például a Dead Like Me (Haláli hullák), a Wonderfalls vagy a Halottnak a csók képi világát, mindegyik kifejezetten tetszetős és ötletes, igaz, az élénk színektől a halottakat feltámasztó cukrászmester történetében (Halottnak a csók) az első húsz perc után már szédültünk, de aztán megszoktuk a nagyon pirosban, vakítóan kékben és élénk zöldben pompázó sztorit, mert aranyos volt, és vicces.

Pedig a halálról szólt ez is, mint általában Fuller saját fejlesztései, legyen az a lelkeket tovább segítő kaszásokról szóló Haláli hullák vagy a fent említett cukrászlegény története, de ott van a pilotstádiumban megrekedt Mockingbird Lane is, amiben vámpírok, szellemek és hasonlók szerepelnek - és el is jutottunk a Hannibálig, a producer legújabb munkájáig, amiben egy kannibál pszichológus és egy Asperger-szindrómás ügynök nyomoz elvetemült sorozatgyilkosok után.

A címből sejthető, hogy a történet nem Hannibál tanár úr kalandjainak tévés feldolgozása lesz, hanem a jó Lecter doktoré, akinek alakja Thomas Harris bestselleríró agyából pattant elő még 1981-ben. A sorozat a Hannibál életút egy olyan állomását dolgozza fel, amiről a mozifilmekben még nem esett szó - Hannibal Lecter a Vörös sárkány című regényben már sitten van, a Hannibal ébredése címűnek a végén még csak rezidens a Johns Hopkins egyetemen, a köztes Hannibal című könyvben pedig szökésben van, de rendesen praktizáló pszichológusként még nem láthattuk.

A sorozat tehát előzmény, de a mai korba helyezve, ezzel is kvázi jelezve, hogy nem akar az Anthony Hopkins féle Hanniballal konkurálni, ez egy másféle történet, amiben a megszokott doktorra csak kifinomultsága és a gasztronómia iránti elkötelezettsége utal, a vacsora alapanyagának eredetét pedig ne firtassuk, legalábbis ne vacsora előtt. Fuller Hannibalja egy kimért, művelt, tisztaságmániás úriember, aki takarékos, céltudatos mozdulatokkal készíti el az ételeket, és semmi nem utal arra, hogy őrült lenne, pedig aki megkívánja felebarátja máját, azzal komoly problémák vannak.

A bárányok hallgatnak című filmben Sir Anthony Hopkins mindössze 17 percet töltött a vásznon, mégis mindenki rá emlékszik elsősorban, ha felmerül a film egy beszélgetés során. Fuller ugyanúgy egy másik karakterre építi a Hannibalt, mint tette azt Jonathan Demme, Lectert főleg a főszereplő Will Graham szemén keresztül látjuk, ő az a szűrő, amit a készítők felhúznak a néző elé. Tudatos húzás ez, simán lehetett volna már a pilotba beleírni pár olyan jelenetet, amiben Hannibal kibelezi a szomszédot vagy megeszi a tejesembert, de minek, az első évad 13 részes, lesz még idő arra, hogy előjöjjön belőle a látványos kannibál is.

Graham karakterét az írók most is felruházták azokkal a tulajdonságokkal, mint a könyvek és a filmek, brilliáns elme, aki rendelkezik azzal a különleges képességgel, a "tiszta empátiával", aminek köszönhetően bele tudja magát élni a gyilkosok bőrébe, és látja, ahogy azok becserkészik áldozataikat és megölik őket. Ez persze az agyára megy, és viselkedése kissé furcsának tűnik a többi ügynök számára, pedig "csak" Asperger-szindrómás, azaz autista, aki nagy dózisban nem bírja az emberek társaságát, ezért otthon befogadott kóbor kutyák között él, hátha így el tudja felejteni azt a sok borzalmat, amit napközben lát (nem tudja).

A sorozat arról szól, hogyan kerül kapcsolatba a két lenyűgöző elme, hogyan igyekszik Hannibal először csak a nyomozásokban segíteni, aztán lesz Graham nem hivatalos pszichológusa és lelki támasza - míg az rá nem döbben, pontosan milyen feltéttel is készül az a finom rántotta, amit reggel hozott neki a haverja. A pilotból kiindulva a 13 rész 13 gyilkost jelent majd, de lesz egy áthúzódó szál is, amiről becsukott szemmel megmondjuk, hogy sokkal érdekesebb lesz, mint a barna hajú lányokat szarvasaganccsal kibelező kőműves, vagy a középkorú műkörmösök bőréből csákót varró irodista utáni nyomozás.

A pilot hangulata, zenéje és képi világa azonnal berántja az embert, az olyan képek, mint az FBI épületének tökéletesen fotózott és világított vécés jelenete, vagy a Will Graham szemüvegére fröccsenő vércseppek egyszerűen tökéletesek, Fuller mellett az operatőr (James Hawkinson) nevét is mindenképpen ki kell emelni. A színészek közül Hugh Dancy meglepően jó, tőle kicsit tartottam a trailerek alapján, de feleslegesen, mert cseppet sem játssza túl a zilált idegrendszerű ügynököt, Mads Mikkelsen pedig nagyszerű Lecter, félelmetes és hideg, merev lárvaszerű arca pedig kifejezetten ijesztő. A többi szereplőből egyelőre csak Laurence Fishburne maradt meg a fejünkben, ő sem azért, mert annyira jó lett volna, hanem mert pont azt a karaktert hozza, mint a Helyszínelőkben, csak többet kiabál, és ez kicsit idegesítő. 

A sorozat néha visszautal az elődökre, amikor Lecter először megjelenik, szinte pont úgy világítják meg, mint Hopkins karakterét a Bárányok hallgatnak egyik jelenetében, de tuti van még több utalás is, csak nem vettük észre őket elsőre. Ezzel nincs baj, mert nem szolgai másolatról van szó, a tévésorozat - attól függetlenül, hogy nem látszik rajta a szorosra húzott tévés költségvetés - egy önálló, kiválóan összerakott egész, amit a filmek mellé is lehet bárkinek ajánlani.

Az első részt ma este tíztől vetíti az AXN, utána minden héten szerdán jön a következő adag.