Egyszerűen félelmetes az, amit a CBS nálunk Agymenők címmel sugárzott sitcomja, a The Big Bang Theory művel a nézettségi versenyben. A 2007/08-as idény egyik "jó, nézzük meg, oszt majd kiderül" felkiáltással műsorba küldött sorozata tavaly novemberben ért fel a csúcsra úgy, hogy tulajdonképpen azóta, hogy műsoron van, egyre emelkedő nézettséget hozott. A novemberi 17,4 milliós össznézettség abszolút sorozatcsúcs volt, ehhez hozzájött még az 5,5-ös rating 18-49-ben, ami az évad legmagasabb eredménye volt a kereskedelmi célcsoportban.
Megállás azóta sincs, a 2012/13-as évadban a TBBT listavezető 18-49-ben (az évek óta uralkodó American Idol ellen, hoppá) és ami a CBS-nek a legfontosabb, megnyerte a 18-34-es korosztályba tartozó nézőket is. Össznézettsége átlagosan 19 millió, amivel második helyen van az NCIS mögött - és ezek még csak a network számok.
A TBBT epizódjait 1,5 millió dollárért vették meg kábeles utósugrzásra, és a magas összegnek megfelelően jól is hoznak a konyhára. A TBS-en sugárzott részek a legjobban nézett kábelprogramok között vannak, múlt kedden 18-49-ben az első két helyen végeztek, a hét többi napján pedig simán bekerültek az első ötbe. És ha az hinnénk, hogy ennek a nagy nézettségnek nincs árnyoldala, hát tévedünk: minél nézettebb egy sorozat, annál valószínűbb, hogy a főszereplők fizetésemelést kérnek.
Volt már erre példa. 2010-ben Kaley Cuoco, Jim Parsons és Johnny Galecki tulajdonképpen megzsarolta a CBS-t, és az első két évadra 50 000 dolláros, a harmadikra pedig 60 000 dollárt érő szerződésüket sikerrel tárgyalták újra: 200 000 dollár/epizódos fizetést kaptak a negyedik évadra, olyan kitétellel, hogy a bérüket évadonként minimum 50 000 dollárral megemelik, azaz most, a hatodik évadban már 300 000 dollárnál járnak, ráadásul a sorozat egyéb bevételéből (a szindikátusi sugárzás után fizetett és a DVD-eladásokból befolyt összegekből) fejenként 0,25 százalékot kapnak.
Ez a szerződés azonban csak az idei évad végéig érvényes (Hollywoodban hároméves szerződéseket szokás aláírni), és a 18-49-es eredmény tudatában biztosra vehető, hogy a főszereplők nyáron újratárgyaltatják a kontraktust. A CBS annak örülhet egyelőre, hogy Simon Helberg és Kunal Nayyar beéri 100 000 dollárral epizódonként, de ha számolunk egy kicsit, akkor most éppen ott tartunk, hogy egy TBBT-epizód büdzséje csak az öt főszereplő gázsiját számolva 1,1 millió dollárnál kezdődik, szóval nagyon kemény bérvitára számíthatunk.
Az utolsó 100 komment: