Január 11-én kezdődik és 27-ig tart a férfi kézilabda világbajnokság, amelynek eseményei Magyarországon kizárólag a Sport TV-ben lesznek láthatóak. A magyar válogatott szereplése természetesen kiemelt figyelmet kap, de a műsorra kerülő 40 mérkőzés azt mutatja, a Sport1 és a Sport2 a többi csapatról sem feledkezik meg. A magyar együttes találkozóit kivétel nélkül élőben, spanyolországi riportokkal és bejelentkezésekkel megspékelve, HD-minőségben, Matuz Krisztián helyszíni kommentálásával sugározza.
„A legutóbbi világbajnokságon hetedik volt a magyar válogatott, most pedig olimpiai negyedik helyezettként vág neki a tornának" – mondta Matuz Krisztián. "A vébén új lebonyolítási rend lesz, a csoportból négy csapat jut a nyolcaddöntőbe, abban okvetlenül bent kell lenni. Összességében a negyeddöntős szereplés reális elképzelés, az elődöntő már bravúr lenne, de a csapat az olimpián megmutatta, képes a csodákra".
A Sport TV monstre közvetítéssorozata január 11-én 18:45-kor kezdődik a Spanyolország–Algéria nyitó mérkőzéssel, a magyar válogatott első színre lépésére január 12-én 19 órától kerül sor Egyiptom ellen. A magyar találkozó előtt másfél órás felvezető műsorral kedveskedik a Sport1 a nézőknek, amelyben a kapitánytól kezdve a játékosokig mindenki „színt vall”, továbbá Matuz Krisztián már Spanyolországból szolgál a legfrissebb hírekkel.
(MTI Fotó)
FalcaoTheGodOfFutsal 2013.01.10. 15:05:38
fehérzorro 2013.01.10. 15:08:39
Remélem Matuz Krisztián jól rámcáfol!
horipapa 2013.01.10. 15:30:40
FalcaoTheGodOfFutsal 2013.01.10. 15:44:58
Az hogy a regi butordarabok (pl Kaplar F J) meg ottvannak, az valoban zavaro egy kicsit, de ugy nagy altalanossagban nincs semmi baj a sportTVvel.
Az akikrol te beszelsz, az a SportKlub :)
belga6 2013.01.10. 16:01:30
G_Norton 2013.01.10. 16:41:46
dr. v.b.1990 2013.01.10. 17:33:21
Sarmiento 2013.01.10. 17:45:51
7meteres.com/category/vb-2013/
kemény keleti kommentelő 2013.01.10. 18:15:52
Ez borzasztó.
fehérzorro 2013.01.10. 18:35:26
Felkészületlenek, össze vissza beszélnek.
A Box közvetítésen elalszol, csak azt szajkózzák,hogy az esélyes mennyire jó,majd ha leütik,akkor hozzáteszik,hogy az ellenfelet se lehet leírni.
A darts döntő két kommentátora nem tudta mi történt az elődöntő végén Phil Taylor és Barneveld közt, pedig az egész net tele volt vele. Az autós műsoraikról ne beszéljünk,mert azokon nem tudom sírjak-e vagy nevessek, annyira nullák.
Focit eddig keveset néztem rajta,mert nem HD-ban adták,de van egy Fiesta nevezetű műsor,hát konkrétan,mintha visszarepülnénk a 80-as évekbe, borzadáj díszletben beszélgetnek műsonkák és kapufák közt.
Az egyedüli,amit értékelni lehet az a hét eseményeit taglaló műsoruk,ahová vendégeket hívnak,akik sokszor valóban viccesek,de a műsorvezetők általában ott is olyanok,hogy inkább ne is lennének.
kemény keleti kommentelő 2013.01.10. 18:52:04
Miért nem mennek a játékosok közelebb a táblához?
Nagy pozitívum a kommentátorok mellett, hogy beolvasták a very very jópofa kérdéseket, és próbáltak is rá megfelelő választ adni. Így ezek a meccsek is kifejezetten szórakoztatóak voltak.
fehérzorro 2013.01.10. 22:10:30
Nem alap?
FalcaoTheGodOfFutsal 2013.01.10. 22:13:29
Farkas Norbert a spanyol foci mindentudoja, nagyon ertekes riportokat csinal, rengeteg hatterinfoval kozvetit. Nem vagyok nagy spanyolfoci rajongo es F.N. rokona sem, hogy nyaljak neki, de tenyleg nagyon nagytudasu riporter.
A boxkozvetitesek sem annyira rosszak szerintem, bar a galakon csak a fomeccseket szoktam megnezni, bevallom. Multkor Madar volt a szakkommentator, az tenyleg eleg bena volt, motyogott szegeny osszevissza.
Autos musort se ott,se mashol nem nezek, mert azok magazinmusorok, nem pedig kozvetites. Az h olyan amilyen, nem a musorvezetok hibaja, hanem a szerkesztoke.
Igen, a Fiestaban egyetertunk, az borzalom :o)
Ena Heti helyzetet sem szeretem, mert egyre gyakrabban van Nacsa O., aki mindenbol OneManShow-t csinal es kibaszott idegesito, foleg h nem is vicces. AMikor pl Csapo Dudi, Ganxsta,Azurak, Farago Tamas stb van, akkor az sztem egy kifejezetten jo musor, foleg ha az a srac van, akinek most pont nem jut eszembe a neve :D (es a weboldalon sincs blogja vagy kep rola... :) )
Ami meg istentelenul vallalhatatlanul nagyon gaz, a vasarnap esti magyar foci show, a Harmadik Felido. De az sem "csak" a musorvezetok es a meghivottak miatt, hanem mert (gondolom en) felsobb utasitasra dicserni kell a magyar focit. Ami annyira szar, mint a szar. :o)
Ja es a sportTv-n legalabb van NFL. :o)
Szerintem pl a Digisport sokkal gazabb csatorna, meg akkoris, ha ott van az angol premier liga es naluk vagyok elofizeto :)
Az a csatorna, ahol Csisztu Zsuzsa stabilan jelen lehet es a magyar foci egyik legutaltabb patkanya, Salloi Istvan lehet a szakerto, az minden csak nem autentikus.
fehérzorro 2013.01.10. 22:46:23
Olyan dologról nem tudtak,ami a minimum lett volna, látszott,hogy csak úgy beültek,aztán kész, majd lenyomják,hisz értenek a dartshoz.
Ezt leszámítva tényleg nem volt gáz,de ez kiakasztott.
NFL?
Az micsoda? :D (trolloló)
Hát ezekkel az autós műsorokkal nem veszítesz semmit,az tuti.
Vállalhatatlanok, komolyan mondom rossz nézni mit össze balfaszkodnak.
Na igen, a Harmadik félidő megint csak az én kis okoskodásomat támasztja alá, saját műsor és valami olyan fos,hogy az borzalom.
MInden részlete pocsék.
Operatőri munka, műsorvezetők, szakértők, díszlet, minden...
Hm,digiben sem értünk egyet, szerintem az ő műsoraik jobbak, az ottani beszélgetéseket sokkal szívesebben nézem.
Az FA kupa műsorvezetője pl. nagyon felkészült, a kommentárok jók, viccesek.
Ráadásul régesrég full-hd-ban adnak.
De ház ízlések és pofonok...
Mazzzzu 2013.01.10. 23:06:46
fehérzorro 2013.01.10. 23:19:13
Egyébként az NFL rajongók mindig úgy kommentálnak,hogy közben leszólják az európai focit, ez nem túl szimpatikus.
Leszarjuk az NFL-eteket, ha bukósisakban, tökig védőfelszerelésben akartok térdműtétre előkészülni felőlem tegyétek.
MIndenkit más szórakoztat :D
Mazzzzu 2013.01.10. 23:21:47
fehérzorro 2013.01.10. 23:26:40
Mazzzzu 2013.01.10. 23:29:50
fehérzorro 2013.01.10. 23:32:43
A sport tv színvonaláról beszéltem, az meg a béka sejhaja alatt van.
Mazzzzu 2013.01.10. 23:41:50
fehérzorro 2013.01.10. 23:48:38
Való igaz,hogy nem nézek 0-24ben Sport 1-2-t, bizonyos sportok nem érdekelnek.
Az viszont tuti,hogy amik érdekelnek box, foci, autós műsorok, darts, általában nagyon amatőrök.
Felkészületlen, makogó kommentátorokkal, balfsz műsorvezetőkkel, gagyi díszletekkel.
Rendben,elfogadom,hogy lehet köztük kivétel, pl az NFL,amit nem szoktam nézni.
"ne keverjük a Sport 1-2-őt a Sport Tv-vel"
Ezt meg nem értem,hisz olyan,hogy Sport Tv, nincs. Sport 1, 2 , M és Klub van.
Az 1,2 és az M egy csoport tagja, az 1-2-re vonatkozik a kritikám és erről szól ez a blogbejegyzés is.
Mazzzzu 2013.01.10. 23:57:04
fehérzorro 2013.01.10. 23:59:46
dr. v.b.1990 2013.01.11. 04:36:45
fehérzorro 2013.01.11. 09:04:11
Neolith 2013.01.11. 15:47:43
"Hm,digiben sem értünk egyet, szerintem az ő műsoraik jobbak, az ottani beszélgetéseket sokkal szívesebben nézem.
Az FA kupa műsorvezetője pl. nagyon felkészült, a kommentárok jók, viccesek."
FA kupát a SportTV adja, nem a Digi, szóval a dicséret kinek szólt? :)
Neolith 2013.01.11. 15:52:03
Eurosport 2 kommentátorai a legjobbak - már ami a focit illeti, nálam mindenképp. De jó volna, ha Hajdú B. ismét PL meccset kommentálna. Sajnálom őt valahol emiatt, viszont a sokszínűségét dicséri, hogy a napokban hallottam őt futsalt, síugrást, sífutást és jégkorong meccset is közvetíteni. Nem gyenge... :)
Persze tudom sokan nem szeretik (vagy legalábbis van egy réteg amely nem), de jelenleg talán a kommentátor szakma legnagyobb neve. Na Faragó Ricsit is bírom én spec, sőt még Gundelt is...
Régi Telesportos generáció... elég elkeserítő, hogy hozzájuk képest most kiket nevelt ki az M1. Pl Menczer Tamás....
fehérzorro 2013.01.11. 16:07:29
Pontosabban Monoki Lehelnek, aki szerintem jó műsorvezető.
Akiket felsoroltál azokkal semmi gond, a többi "kommentátort" tartom amatőrnek, meg számtalan -már korábban sorolt- műsorukat.
Vegyük pl ezt a Harmadik félidő c. műsort.
"Mi ez a pusztító alpáriság?" :D
FalcaoTheGodOfFutsal 2013.01.11. 16:19:28
Na neeee naaaa, Monoki Lehel jo? :D Aki folyamatosan a sajat szoviccein rohog es Mancini kepet maga ele tartva vicceseket mond (az amugy tufa) balotellirol?
patkanySalloival es BankiDodival egyutt amiket ezek muvelnek neha, az a szanalom es siralom nagyondurva kevereke.
[ Na meg persze az is, h ilyen nevenincs senkik a szakertok. Felesleges lenne megint az NFL-lel peldalozni, hogy milyen korszakalkoto zsenik a szakertok, de eleg megnezni egy spanyol/nemet/angol/olasz musort, ahol valoban elismert klasszisok szakertenek...De pl Belgiumban/Hollandiaban/Svajcban, tehat nem kozvetlenul a futball elvonalaban is olyan szakertok vannak a musorokban, akiknek er vmit a neve. Utananeztem most, hogy ki is ez a BankiDodo valojaban, hat egy senki. Bocs fradistak. Azthittem nagy naivan, h legalabb "millioszoros" valogatott, meg vittek volna kulfoldi nagycsapatok akkora klasszis, de nem. Csak valakinek a valakije. Szep.. ]
Neolith 2013.01.11. 18:05:04
A Digisek jobbak ahhoz képest, mint amilyenek induláskor voltak, frissült is a stábjuk... ugyanakkor Sallóit én speciel nem csípem, Bánkit igen, Monoki Lehel meg tényleg olyan, hogy valakinek vagy szimpatikus vagy nem... Én azt mondom nézhető. Nagyon szeretem az angol bajnokikat, szóval lesem őket rendesen. ( Profilképemen is ha előveszel egy nagyítót, az Emirates Stadiont láthatod mögöttem :D )
kanti710 2013.01.11. 18:25:13
fehérzorro 2013.01.11. 19:06:45
fehérzorro 2013.01.11. 19:08:12
Nemrég azt mondta "Beütötte a fejét a gazdasági válság", hangosan felröhögtem :D
(felütötte helyett)
Neolith 2013.01.11. 19:41:30