Kedvenc természetfilmeseink, Tóth Zsolt Marcell és Molnár Attila Dávid egy újabb remek sorozatot készített a Spektrum Televízió megbízásából. Az év elején induló Állati oknyomozók olyan bűncselekményeket mutat be, amelyeket egy-egy veszélyeztet faj ellen követ el az ember.

Az egyik ilyen veszélyeztetett faj a parlagi sas, amelyikből jó, ha 150 pár él Magyarországon, mivel 2007 óta valaki vagy valakik szisztematikusan mérgezni kezdték őket, az elmúlt öt évben 69 állat pusztulását okozva. A parlagi sas-mérgezésekről az Index is rendszeresen hírt ad, a legutóbbi eset szeptemberben történt, amikor két sason kívül négy holló és két kutya is belehalt a kihelyezett (az EU-ban betiltott) karbofurán nevű méregbe, amiből egy negyed kiskanálnyi is elég egy ember megöléséhez. Ez a nagy mértékű puszítás az Európai Bizottságnak is szemet szúrt ezért 2012 és 2016 között egy jelentős költségvetésű LIFE projekt keretében támogatja a hazai természet- és rendvédelmi szervezetek ez elleni munkáját.

A Természetfilm.hu által készített 5 részes, egyenként 12 perces epizódokban szó lesz még arról a különös rablásról, amikor a Magyar Természettudományi Múzeumból ellopták a jávai orrszarvú tülkét, az arapapagáj-csempészekről, az indonéz cápauszony- és az elefántagyar-kereskedőkről.

A sorozatban a bűnügyi dokumentumfilmek és a hagyományos természetfilmek stílusjegyei keverednek egymással. "A szabad kamerakezelés, a spontán interjúk, a gyors montázs, az oknyomozó dokumentumfilmekre jellemző narráció és zenei világ, a rejtett kamerás felvételek és a rekonstrukciós jelenetek mind azt a célt szolgálják, hogy a nézőt olyan közel vigyük az állatok ellen elkövetett bűncselekményhez, amennyire csak lehetséges, és úgy érezze, hogy az események akkor és ott történnek meg a szeme előtt" - mondja Tóth Zsolt Marcell.

A Spektrum jóvoltából a comment:com elsőként mutathat be a sorozatból egy háromperces részt, jó szórakozást!