Véget ért az idei X-Faktor egyik különversenye, hogy Malek Miklós szavaival éljünk, Jimmy fia Krisztián a hangokkal vívott hősies küzdelem végén a fater szellemét megidézve távozott a műsorból, amiben tényleg most énekelt a legjobban egyébként. Jó, Jimmy Még nem veszíthetek című számának magas hangjaival nagyon kemény harcot folytatott (és maradt alul) de aki ennyi kutyázás után ezt a nótát jobban el tudja énekelni, jelentkezzen valamelyik tehetségkutatóba, és mutassa meg.
Mert az, amit JFK kapott ebben az idényben, az egy nálánál lelkileg sokkal jobb állapotban levő énekest is megrogyasztott volna, ebben azt hiszem egyetérthetünk. Nem, nem védeni akarom a faszit, mert aki kurvának megy, ne sírjon, ha dugják, de ha mindezt hóviharban, az arcba csapódó jégeső közben kell abszolválni, egy feljajdulás valahol azért jogos. Az RTL Klub elérte, amit akart, megvan a nézettség, jötte a szavazatok, amik, csak hogy az összeesküvés-elméletek rajongóinak is kedvére tegyünk, a hetedik fináléra valahogy elfogytak, és ott hagyták Jimmy fia Krisztiánt ádámkosztümben, a kezében a farkával, tessék fiam, így legyél elegáns az Operabálon.
A műsor hitelességének így is nagyon rosszat tett az, ami az előző két hónapban történt, a károkat minimalizálni viszont csak így lehetett jól, nem lehetett tovább engedni JFK-t, de erről már írtunk. A műsor megy tovább, a következő körben majd szépen kiesik Stone, aki a párbajban előadott saját számával azért megmutatta, hogy nem annyira rossz énekes - pedig az, amit a műsor nyitányában művelt a Pancsoló kislánnyal, azt rajta kívül úgy hétmillió magyar simán tudja, igaz, egyiküknek sem jutna eszébe katonai gyakorlóban üvöltözni. A műsor sztájlisztját innen is csókoltatom.
A többiek közül tegnap messze Csobot Adél volt a leggyengébb, hamis előadását érthetetlen üdvrivalgás fogadta a mentorasztalnál, pedig erőtlen és hiteltelen volt. Szabó Dávid végre először énekelt úgy, hogy rettentő vékonyka hangja nem zavarta az embert, megtaláltad a nótádat, mondta az egyik mentor, na ja, mondom én, csak arra nem lehet karriert építeni, ha valaki közepesnél kicsivel jobban el tud tolni egy Bryan Adams-slágert. Antal Timi és Oláh Gergő ismét nagyon jó volt, de ezt felesleges is leírni, ők ketten azok, akikre a Voice-ban megfordult volna a szék. Sajnos egyáltalán nem biztos, hogy a döntőben is megmérkőzhetnek majd egymással, pedig azt tényleg szívesen megnézném, és nem csak kötelességből ülnék le a tévé elé.
A tegnapi adásban menetrendszerűen érkező duettek (ha nagyon genyó lennék, azt firtatnám, miért pont akkor vannak duettek, amikor a The Voice-ban is párban énekelnek az indulók) meglepően jók voltak, a párok gyengébb hangjait (Csobot, Szabó, JFK) jól megtámogatták a jobbak, sokkal jobb teljesítményt nyújtottak úgy, hogy nincs rajtuk teher, nem kell erőlködni, kényszeresen megfelelni. Ez persze nagyon sokat el is mond arról, mire is lesznek majd képesek, ha egyszer saját koncertet kell adni, de ez legyen a menedzsereik meg az ő gondjuk.
Zámbó Krisztián nélkül is lesz X-Faktor, a mókuskerék forog tovább, de azért azt ne tessék elfelejteni, hogy a faszit az RTL akarta mindenképpen az élő műsorba, ők tudták már az elején pontosan, mit, mennyit ér a hangja, mi az, amit ki lehet hozni belőle, a kurvaanyázásból nekik is kijár, nemcsak a saját képességeiben ennyire elvakultan bízó csávónak. Mert ha valaki a második, igencsak elbaltázott körben megmondja neki, hogy te, a harangöntés is szép szakma, ne erőltessük ezt az éneklést, most egy idegronccsal kevesebb rohangálna az országban.
Fotók: RTL Klub
Ramón 2012.11.25. 11:31:00
Mr.paksimogyoró 2012.11.25. 11:41:27
Ez tényleg egy fos, és mikor kiesett, ott üvöltöttem a tv előtt: "megcsinálták vazzeg, ezek tényleg megcsinálták". Szó szerint, ahogy megjósoltad. Én azért reménykedtem abban, hogy rajtuk marad a zsák szar, de sajna nem. Vagy elcsalták az sms szavazást.
Dr. Verőköltő 2012.11.25. 11:43:07
2012.11.25. 11:46:02
Ennyire kell az idősebb korosztály, hogy színesebb legyen a bagázs?
2012.11.25. 11:47:18
Onnantól fura az egész, hogy már nem mutatják meg, hogy pontosan hány szavazat érkezik egy-egy emberre.
Névnapod 2012.11.25. 11:49:04
NYJetsTD 2012.11.25. 11:49:30
Azért szeretném csengőhangnak ezt a krisztián gyereket. A számomat meg majd nem adom meg senkinek.
Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2012.11.25. 11:51:15
Az est legjobbja Antal Timi volt kétséget kizáróan, Gergő csak a duettben volt kimagasló.
Névnapod 2012.11.25. 11:51:53
NYJetsTD 2012.11.25. 11:53:02
Rozita 2012.11.25. 11:54:16
De Oláh Gergőt tegnap az eminens tanárnéni kedvencének láttam. Nem tetszett amit csinált, erőtlen volt, a Cool-ban elmondta, hibázott, hamis volt, de akkor is nyaltak neki. Igen, aki mindig szorgalmas és tehetséges megérdemli, de már a suliban is rüheltem az ilyeneket. Irigy vagyok, tudom.
Krisztián a "közepesnél rosszabb tanuló", de tegnap volt pár olyan hang az előadásában ami jobban tetszett mint Gergő piramis gyalázása.
És jelentkezzen az, aki ha az RTL felkínálna neki egy ilyen lehetőséget, nem ugrana.
Hibás döntés volt, de vagyunk egypáran ilyen EGO-ból élő emberek.
Névnapod 2012.11.25. 11:54:32
retrodj · http://retrodj.blog.hu/ 2012.11.25. 11:56:51
De nevetséges, hogy egyik hétről a másikra, hogy elfogytak Krisztián szavazatai. Talán a producerek tudnak olvasni és már nem volt bőr a képükön tovább hitegetni minket nézőket és a versenyzőt... ki tudja!
De az biztos, hogy ebben az országban nem tehetség kell, mert anélkül is vannak akik érvényesülnek!
NYJetsTD 2012.11.25. 11:57:19
Dave_bloghu 2012.11.25. 11:58:15
Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2012.11.25. 11:58:58
2012.11.25. 11:59:39
Igazad van, valszeg még ha tudja az ember magáról, hogy nem elég jó, akkor is elmenne ilyen műsorba szerepelni, már csak a jól megszokott "miért ne" alapon is.
Veszíteni való semmi sincs, az égvilágon, sőt. Megjegyezték a nevét, és az arcát, most ha van egy kis esze, még énekelni is megtanulhat rendesen pár év alatt, és övé a világ.:)
kis.herceg 2012.11.25. 12:00:04
Névnapod 2012.11.25. 12:00:53
2012.11.25. 12:01:28
Nekem tetszett, hogy nem hagyták a végén a KI-t okoskodni. Ez így pont jó volt. Puffogtatott volna 10 összetett mondaton keresztül olyanokat, hogy "hiszek benned", "büszke vagyok rád", "odatetted a lelked" és még képzeljünk ide 7 hasonló klisét.
Dave_bloghu 2012.11.25. 12:01:44
NYJetsTD 2012.11.25. 12:02:12
NYJetsTD 2012.11.25. 12:03:12
retrodj · http://retrodj.blog.hu/ 2012.11.25. 12:03:50
Akkor elsőként a mentort kérdezték ki menjen haza! Tegnap meg szóhoz sem jutott a mentor, hogy szerinte ki a lóf*s? Ennyit a produkciós vezetőkről! Ahogy fentebb írta valaki dramaturg 1!
Nemjuteszembesemmijó 2012.11.25. 12:08:06
Más: máshol olvastam, hogy lehet a timi hangját lejjebb vették, hogy ne nyomja el a Szabó gyereket, és nekem is fura volt, hogy szinte erősebbnek is tűnt az övé, amire azért nem számítottam az eddigiek alapján. Vki járatos ember szerint lehetséges ez?
Adél tényleg a legalja volt ma, de ő szinte mindig ezt a formát hozza, csak most JFK volt annyival jobb, hogy fölé került. Érthetetlen miért juttatják tovább, azaz hogy érthető, csak az nem, hogy azok a nézők miért nem a vv6-ra spórolnak? Egyébként Adél is inkább odavaló lenne...
Nemjuteszembesemmijó 2012.11.25. 12:08:45
Más: máshol olvastam, hogy lehet a timi hangját lejjebb vették, hogy ne nyomja el a Szabó gyereket, és nekem is fura volt, hogy szinte erősebbnek is tűnt az övé, amire azért nem számítottam az eddigiek alapján. Vki járatos ember szerint lehetséges ez?
Adél tényleg a legalja volt ma, de ő szinte mindig ezt a formát hozza, csak most JFK volt annyival jobb, hogy fölé került. Érthetetlen miért juttatják tovább, azaz hogy érthető, csak az nem, hogy azok a nézők miért nem a vv6-ra spórolnak? Egyébként Adél is inkább odavaló lenne...
Rozita 2012.11.25. 12:12:30
Számomra undorító volt Geszti kritikája azt hiszem Timihez miszerint Gergő után mekkorát esett a hangulat (Krisztián következett), de Timi produkciója megint megemelte.
Eltörtem volna a kezét ahogy demonstrálta a "hullámvasutat", mert földön fekvőbe nem rúgunk.
cz80 2012.11.25. 12:13:36
2012.11.25. 12:16:05
Szerintem már a Keresztesnek is kínos volt, ami kialakult, mert mégis csak ő hívta (névleg) a sóba, tehát az ő mondvacsinált hitelessége kérdőjeleződött meg. Más kérdés, hogy ő is csak báb ebben az egész produkcióban, de legalább isteni példája annak, hogy pénzért mindenki mindent bevállal.
Virgo1975 2012.11.25. 12:25:50
Rozita 2012.11.25. 12:26:35
Imádom őt, azért járunk mindig színházba is együtt.:)
debrecenikiraly 2012.11.25. 12:34:46
lehet tudatos is a krisztián kiválasztása, de lehet véletlen is, habár nem hiszem. nagyon okos emberek vannak az rtl-nél, jól csinálják, tudják mi kell az embereknek. nem magaskultúra kell.
Stone a szomszéd pasi figura. Jé, olyan mint az a faszi, aki néha velem szemben jön. Egy átlagos kigyúrt alak. De nem értitek, ez nem a magaskultúráról szól, ez egy átlagember műsor. nekem szól, neked szól stb.
Adél nem tud énekelni, de jó a lába. a tömeg a lábát nézi. Miért? mert jó a lába s fiatal pipi. vagy nem tudom. ez egy tömegműsor. reality show is és énekshow is. stb. egyébként meg lagymatag az egész. ha lehiggadok, csak azt látom, hogy antal timi jó, de néha mesterkélt, nagyon akar győzni, oláh gergő viszont őstehetség, s laza, nem görcsöl, igazi művészalkat, laza, laza. s nem ez kell ehhez az egész énekléshez? lazaság. te vagy ti tudnátok lázák lenni úgy, hogy két gyereketek van, korábban utcát sepertél s most itt énekelsz? csak a putriból lehet kijönni, a jómódban a depresszió születik csak meg.
kaamir 2012.11.25. 12:37:33
Shuvoh Pedersoli 2012.11.25. 12:38:38
Tegnap a párbajban saját dalt énekelt, amihez 93-ban csinált klippet. Számomra érthetetlen, hogy nem lett ismert rocksláger, mert nagyon jó. Stone most mégjobban énekelte el, mint akkor. Mint ilyen, fogalmam sincs, hogy miért utálják olyan sokan. Simán veri Adélt is, Szabó Dávidot meg nagyon sokkal.
purga · http://horrormirror.blog.hu 2012.11.25. 12:40:40
Rodzservaltersz 2012.11.25. 12:43:08
Ellenben aki szerint szarabbul énekelt O.G., mint anno Révész, az egy barom. Révész hangszíne kb. annyira undorító volt, mint most JFK hangszíne. Ő volt a 70-es évek Zámbó Krisztiánja.
Dr. Verőköltő 2012.11.25. 12:45:59
lokoszt · http://lokoszt.blog.hu 2012.11.25. 12:46:30
Dr. Verőköltő 2012.11.25. 12:48:05
csillagkutya seven 2012.11.25. 12:49:57
csillagkutya seven 2012.11.25. 12:51:45
Rozita 2012.11.25. 12:52:00
Ebben a pillanatban is recepciósként dolgozok, kérdezz nyugodtan!:)
MosoMasa 2012.11.25. 12:54:54
jonatanxx 2012.11.25. 12:55:22
Amúgy az operabálos hasonlat 10+ volt. :D
teofilka 2012.11.25. 12:56:37
nyuszi01 2012.11.25. 12:57:56
@lokoszt: nekem úgy tűnt, hogy minden eddig kiesett versenyzőnél is csak egy szám ment végig, és a többi számból nem játszottak be
@NYJetsTD: repül a nehéz kő, ki tudja, hol áll meg... :D
Amúgy sztem is Stone nem olyan vészes, vannak nála sokkal ergyábbak is, pl Adélka és Szabó Dé... Az a csaj tegnap megint a legalja volt, és mindenki olvadozott tőle. Kérdem én: mire fel??? Gyenge, erőtlen, hamis. Más fórumon meg ráfogták a hangosításra. Ugyan már! Egyszerűen kevés volt a dalhoz, meg minden más lassú dalhoz is. Erőltesse a charlestont meg a gyors számokat, az talán megy. A duettben jó volt mondjuk, de ott erősen javította Gergő a dal élvezeti faktorát.
Szabó Dét nem véleményezem, még mindig gyenge, bár tegnap este azért sikerült neki találni egy dalt.
És nem kövezek meg senkit, akinek esetleg tetszett JFK, mert nekem is tetszett a duettben is meg a párbajban is. És én am sajnáltam a végén, mert azért a mentorok szövegeinél látszott rajta, h bántja a dolog és fáj neki. Meg amit a média is művelt vele, az meg tényleg kritikán aluli. És ahogy Sixx is írta, azért ilyenkor "jogos a feljajdulás". És sztem tényleg tegnap volt a legjobb, de sajnos várható volt, h az RTL ilyen átlátszóan kiteszi.
Érdekes 2012.11.25. 12:59:09
Hozzászolva, kicsit kínosra sikerült ez az egész jfk parti..már a legelsőbe ki kellett volna esnie..az az erőtlen orrhang amivel tolta mindig :D egyébként, nagy csalodás, de a szabó dávid és sztone még hasonló.Mondjuk sztón alapból egy szar és semmi énekhangja nincs, de a dávid, az elején az ilyen érzelmes szarokat el-el tudta adni, de ha magasabbra kell menni, vagy énekelni normálisan/dinamikusan, akkor az a vékonyka orrhang nem tud mit kezdeni a helyzettel, konkrétan hangszíne 0.Mondjuk az egész sírsz faktor ebben az évben egy rosszabb vidéki haknira hasonlít...azt nem értem, h kik azok akik szavaznak egyáltalán?
Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2012.11.25. 12:59:36
k.o._laci 2012.11.25. 13:00:10
Pennywise2 2012.11.25. 13:01:58
Szerinrem nem biztos, hogy jo otlet volt kinyomni a Zambot, o hozta eddig a fele nezettseget. Stone is mehetett volna nyugodtan.
Nem Penny hajója 2012.11.25. 13:02:54
teofilka 2012.11.25. 13:03:26
Én kötelezném (NMHH miért nem kötelezi) a szavazszámok közlésére... lehet, mindenki megdöbbenne...amikor azt mondja Nórika, hogy 2 SMSen múlott valakinek a sorsa, mindig az jut az eszembe, hogy senki sem szavazott rá igazából...
Bluemotion 2012.11.25. 13:07:41
teofilka 2012.11.25. 13:09:53
Bluemotion 2012.11.25. 13:11:22
k.o._laci 2012.11.25. 13:11:38
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.11.25. 13:12:06
ha a tehetségteleneket nézzük akkor stoneból lehet a legtöbb pénzt kifacsarni, tehát megéri még benntartani.
k.o._laci 2012.11.25. 13:13:47
Pennywise2 2012.11.25. 13:13:56
Tudtak hogy kiesik, ennek mar nem volt jelentosege.
Amugy meg erdekes bakot lott az RTL a Kiraly L Norbi elomusorban szerepeltetesevel. Ossze-vissza hadovalt az az ember, mint aki be van love. Tobb ilyen lehetoseget se kap asszem.
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.11.25. 13:14:49
Yooha · http://indafoto.hu/yooha/lego_architecture 2012.11.25. 13:21:21
Amikor az ez előtti mondatig olvastam, akkor pontosan ez jutott eszembe :)
Estevez atya 2012.11.25. 13:24:35
Te lehetsz a következő Gáspár Laci! Vagy valami hasonló :)
electric_woman (törölt) 2012.11.25. 13:26:00
"en nekem nagyon tetszet amiket enekeltel de a mentolok mindig csak piszkaltak es minden adasba csak roszat mondtak nem is csoda h ki estel nekem te produkciod tetszet mindig es te ki estel tobet nem is erdekel az x faktor ne ad fel mert te nagyon jol enekelsz szia"
Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2012.11.25. 13:27:55
Peter_Cs · http://peter-cs.blog.hu/ 2012.11.25. 13:29:50
electric_woman (törölt) 2012.11.25. 13:30:00
apanna 2012.11.25. 13:31:47
Gergő azzal az avataros fejével, a legjobb mind közül!
És "végre" kiesett Krisztián, akinek nincs rossz hangja, csak nem tanult eleget.
Dávidnak és Stonnak kell kiesnie, mindkettő "vizesnyolcas".
csillagkutya seven 2012.11.25. 13:36:03
megadeth1 2012.11.25. 13:37:39
Ebben a blogban jelenleg nem kommentezhetsz_ (törö 2012.11.25. 13:43:32
tiborc2008 2012.11.25. 13:44:23
Rozita 2012.11.25. 13:47:07
Különben nem te vagy az első aki kérdi, valszeg nem olvastad eddig sokszor sixx írásait, de akik igen feljogosítva érzik magukat még arra is, hogy magát sixx-et kioktassák, a nagyok, tudod...
Patreides · patreides.blog.hu 2012.11.25. 13:47:43
Erre a "csak az kritizáljon valamit, aki maga jobban meg tudná azt csinálni" szövegre más esetben a cikkíró is ugrana, mint kiscica a pamutgombolyagra.
"A tegnapi adásban menetrendszerűen érkező duettek (ha nagyon genyó lennék, azt firtatnám, miért pont akkor vannak duettek, amikor a The Voice-ban is párban énekelnek az indulók) meglepően jók voltak..."
Jól írja a cikkíró, menetrendszerűen érkeztek a duettek. A tavalyi X-ben is a műsornak ezen a pontján voltak, amikor hat versenyző volt még versenyben. Úgyhogy még jó, hogy nem nagyon genyó...
"Oláh Gergő ismét nagyon jó volt, de ezt felesleges is leírni.."
Annál is inkább felesleges ez most leírni, mert Oláh Gergő ezúttal kivételesen kva szr volt, szabályosan meggyalázta a Piramis-nótát.
Nagy Ferő meg a Neoton után a másik régi eredetű lelki törését is közszemlére tette, ezúttal a Piramis fikázásával, miszerint Gergő borzalma jobb lett volna, mint az eredeti Gallai/Révész változat.
(Hát nem, még Gallai nyikorgása is fölötte állt a ma esti Gergőnek)
dare 2012.11.25. 13:48:18
Én küldtem JFK-ra sms-t(igaz heti 1-et, én is gondoltam hogy kevés lehet) de nem csak én, tudok másokról is.
Itt a nagy baj az lehet hogy vagy szóltak a családnak és a rajongóknak hogy jól van, most már be lehet fejezni az sms-ezést, és így kevesen maradtunk trollok és legyőztek minket, vagy manipuláltak egyet(amit persze tilos).
Szerintem megvannak az eszközei a legnagyobb nézettségű adónak ahhoz hogy elérjék amit akarnak, lehet hogy elmondtak egy pár mi lenne ha mi ezt és ezt tennénk és itt van a következmény. Én például elolvasnám hogy szerződtek le Krisztiánnal de nem hiszem hogy ez a tervem megvalósul(hacsak ő el nem mondja egyszer)
Mindegy, kiesett, mindenki boldog, extázisban van a fél ország és ez a lényeg.
Én örültem volna ha bejut a döntőbe, már fel voltam készülve hogy Csepelre is lemegyek és együtt fogok sírni, nevetni,gyertyázni, óbégatni a rajongókkal de ebből már nem lesz semmi.
Új korszak jön, talán még a műsort is meg tudják menteni(tegnap valahogy mindenki jól énekelt)
andzsin 2012.11.25. 13:51:30
sixx · http://comment.blog.hu 2012.11.25. 13:52:13
[mike] 2012.11.25. 13:58:52
agatsu 2012.11.25. 14:02:07
Meg a JFK mikor azt mondta, hogy mindent megtett, még lovakkal is próbálkozott...
2012.11.25. 14:03:00
Nincs olyan, hogy "vásárlók tudatos megtévesztése" vagy valami ilyesmi, amiért nem mutatják konkrétan, hogy mi van? Vagy pont az ellenkezője van, hogy nem lehet manipulálni a népet, ha látja, hogy a Józsi le van maradva a Gizihez képest 20 szavazattal, akkor nyomná rá még, mint az atom? Nincs itten média jogász valaki?:)))
pucros 2012.11.25. 14:03:23
Gillett3 2012.11.25. 14:04:07
2012.11.25. 14:05:03
Nekem az volt a kedvencem, amikor valami kókler bőrdzsekis csákó (le sem vette a bőrdzsekijét kezelés közben, vágod, lehet 5 perc múlva már a következő kuncsafthoz kellett futni???:))) "kezelte" a JFK-t.
kontratenor 2012.11.25. 14:08:56
Fölteszem, hogy tényleg van szavazás és ők ketten kapták a legkevesebbeket. akkor meg az szomorít el, hogy ennyi bárgyú, irányítható ember él országunkban. Ha egy héten át azt mondogatjuk, hogy valaki rossz, nem jó fej és az énekléseután a nemtapsolóra zúmolunk, a csillagát felvivendő után meg Geszti vigyorgó arcát, akkor ez elég a köz véleményének irányítására? Másfél éves gyerek megteszi, hogy ha mosolyogsz répakocka után és szomorúan nézel brokkolira, akkor répakockát ad a kezedbe.
És ezután még eljutottunk a duettekig, ahol mindenki nagyon lett dicsérve, de persze a két kiesőjelölt csak patikamérlegen kimért szavakkal. Kicsit sem irányítva, két csillogó vegyespáros és egy évődő öreguras miiséneklünkvalamit (ami egyébként hangban korrektebb volt sokkal, mint pl Csobot). Majd ennek összefoglalásaképp jött a megmagyarázhatatlan, a korábbi oroszlánanya Keresztes nem a sajátjait méltatta, hanem csak az ellenlábas vegyespárosok szexuális túlfűtöttségéről áradozott. Persze, mit makogok, eddig se volt hitelesség. De ezt az átlátszó szart azért nem hittem volna.
dare 2012.11.25. 14:09:34
Nem is kell ebbe többet belelátni mint ami a való, elfogyott a nyugdíj és kész.
Mondjuk nem ez az első alkalom már az rtl-nél ami szóbeszédre ad okot de szerintem a nyugdíjjal minden megmagyarázható.
szbszig 2012.11.25. 14:11:10
Ja, ez nekem is eszembe jutott, amikor meghallottam, hogy duettek lesznek. Azt mondjuk nem tudom, hogy hozzátartozik-e a megvásárolt licenchez, hogy hányadik műsorban mennyit és milyen formában kell énekelni a versenyzőknek. Az RTL védelmében annyi viszont megjegyezhető, hogy szerintem tavaly is ilyenkor voltak duettek, és egyébként is ez a hatfős létszámnál logikus, amikor párosan vannak, és már nem túl sokan, de nem is kevesen. Szóval ez inkább így jött ki. Persze szokás szerint ez is számukra volt előnyös...
T78 2012.11.25. 14:13:55
Nem vagyok szakértő és az is igaz, hogy viszonylag csendben megy a tv a gyerek miatt, de nekem Adél is tetszik. A hangja nem kimagasló, de jó előadó.
wiener 2012.11.25. 14:16:01
fairplay50 2012.11.25. 14:18:05
Greg36 2012.11.25. 14:19:37
poppeszku 2012.11.25. 14:21:39
pimpalini 2012.11.25. 14:25:59
Krisztiánért kár. Kirúgták a showból a legjobb hangot, a legerőteljesebb karizmát, a legikszebb faktort, a legjobb Jimmy-imitátort, a legtehetségesebb dalszerzőt, stb...:)
Egy csobotadél-rettenet csak arra jó, hogy szeduxen injekciókkal leszedált páviánokból is kihozza a gyilkos ösztönt. Az a nő(?), de inkább "valami", új kategóriát teremt az idegesítő jelenség műfajban. Nem hiszem, hogy őt a családján kívül bárki el tudná viselni 12 másodpercnél tovább. Ha ez jut nekünk, magyaroknak, akkor inkább menjünk vissza az Urál mögé gombát szedni, békésen fát aprítani, meg őzeket lesni...
szbszig 2012.11.25. 14:26:28
pimpalini 2012.11.25. 14:28:25
judy7 2012.11.25. 14:29:07
Ezt is azért, mert nincs kábeltévém és a többi ingyenes csatornán szar műsor megy, de lehet inkább olvasni fogok helyette minthogy az ertéel manipulatív faszságain felhúzzam magam...
Innen gratulálok annak a közjegyzőnek, aki a nevét adta a tegnapi akcióhoz!
Gault 2012.11.25. 14:29:08
De legalább a duettekben javított.
Ha szarul áll szavazatok terén és azért próbálnak változtatni rajta, érthető, de ez nem volt a megfelelő irány, gyorsan felejtsék el.
pimpalini 2012.11.25. 14:32:25
Ez az egész forgatókönyv szerint zajlik. Akkor írják át egy picit, amikor nagyobb felháborodás tör ki a birkák között.
Nem nézem, mert nem akarok idő előtt 200-as vérnyomást, meg aztén megsüketülni sem szeretnék.
De ezek a műsorok mindig a pc jegyében jönnek létre: minimum egy határokon túli magyar, mellette egy roma származású, lehetőleg egy külföldi (angolszász felmenőkkel, vagy amerikás magyar szülőkkel).
Arra nem jöttem rá, hogy csobotadélt miért kellett futtatni. Mi benne az x? Mert egyszer hallottam nyilatkozni, s majdnem felgyújtottam a tévét. Idegesítő artikuláció, idegesítő hanghordozás, bicskanyitogató stílus, s hozzá még az a fej...
Veszélyességi pótlékot fizetnék a környezetének...
reflex35 2012.11.25. 14:34:50
Viszont ma nálam ez a komment viszi a prímet:
@NYJetsTD: "Azzal gyanúsítod a retek klubot, hogy moneypulál? : ) "
ynwa 2012.11.25. 14:35:11
pimpalini 2012.11.25. 14:39:25
Adélt állatkertbe kellene zárni, s mutogatni (sp, jb, meg rp mellett), mivé is lett az emberiség a 21. század elejére...
kovacsattis 2012.11.25. 14:39:42
sixx · http://comment.blog.hu 2012.11.25. 14:40:46
sixx · http://comment.blog.hu 2012.11.25. 14:42:01
pimpalini 2012.11.25. 14:48:10
Ugye megengeded, hogy Nobel-díjra és a köztársasági nagykereszt tölgyfalombokkal ékesített tiszti zubbonyára jelöljelek ezért a szellemes megállapításért?
Bár tulajdonképpen kaphatsz egy "maxval birca" emlékérmet is, mert megérdemled.:)
ynwa 2012.11.25. 14:52:55
pimpalini 2012.11.25. 14:56:15
Á, nem érdemes kockáztatni. Sajnos nagy esélye lenne annak, hogy "ragasztás" közben megszólal, s akkor még egy 147 évet a sitten töltő, frissen szabadult tevehajcsár-banda célszerszámai is lekonyulnának...
Rodzservaltersz 2012.11.25. 14:59:17
annuschka 2012.11.25. 14:59:29
gondolom ez a piramis nótát olyan Oláh Ibolyás történetnek szánták, mint a Máté Péter számát az "Ez itt az én hazám"-T.
Csak sztem baromira nem jött össze.. de ahhoz remek volt h megerősödjön mellette Antal Timi
pimpalini 2012.11.25. 15:02:27
Sztón legalább kinéz valahogy, szemben a mai, trendi, metroszexuális férfiimitátorokkal, kisfiús köcsög-készítőkkel.
S mivel ez x-faktor, ahol bevallottan nem(csak) a hang számít (ha számítana, akkor nem lenne műsor), hát nyerje meg Sztón!:)
Az legalább méretes humorérzékre, s öniróniára mutatna a csatorna részéről. Egy veretes és nem várt őszinteségi rohammal tolná a birkák arcába, hogy ez az egész csak egy cirkusz, egy megélhetési cölöpöket éltető átverés, ami szokás szerint az átlagember nyomorából akar megélni.:)
annuschka 2012.11.25. 15:04:57
azt már meg sem említem hányan imádták, imádják Révész Sanyit.
pimpalini 2012.11.25. 15:06:51
Miért?
sixx · http://comment.blog.hu 2012.11.25. 15:15:21
annuschka 2012.11.25. 15:18:44
A mentol egy szerves vegyület..
A mentoR-ok azok akiket itt szinte kivétel nélkül mindenki zrikál :-)
Gondolom rájuk gondoltál.:-)
annuschka 2012.11.25. 15:19:34
értem én hogyne érteném, csak EI-t nem szeretem..D
annuschka 2012.11.25. 15:20:58
mi miért? :-)
pimpalini 2012.11.25. 15:21:01
Ezúton gratulálunk a "maxval birca" vándordíj következő nyertesének!:)
pimpalini 2012.11.25. 15:21:42
Miért mi miért?
vagyok, aki vagyok 2012.11.25. 15:21:56
pimpalini 2012.11.25. 15:24:46
Minek nézed?:) Hallgas inkább Zámbó Jimmy dalokat!:)
Vagy szurkolj a Vasasnak! Több értelme lenne.:)
SarahConnor 2012.11.25. 15:26:09
Stone-nal kapcsolatban kifogytam a jelzőkből, bár most egyetértettem a továbbjutásával, a helyzetre való tekintettel.
Gergőnek meg bulis, ismertebb számokat tessenek adni, pl Mambo 5 Lou Begától, vagy Summertime ropósabb feldolgozásban. Jó volt a magyar dal, de nem volt az igazi.
Szabó Dávid produkciója alatt meg megettem egy díszpárnát kínomban. Mondja meg valaki, miért pont neki kellett azt a számot adni, ami arról szól, hogy a szerelmes hős megmenti a kercegkisasszonyt, lendül a liánon és szétcsapja az ellent habozás nélkül...? Antal Timi mind a 140 centijéről hamarabb elhiszem mindezt, mint Dávidról.
KonczPiri 2012.11.25. 15:26:48
pimpalini 2012.11.25. 15:30:50
A Dávid-féle "25 évesen is annyi férfiasság van bennem, mint egy csehcsemőben" nyikhaj lúzerek manapság elbaszott világunk ideáljai (kár, hogy nincs elég atombomba az elpusztításukra). Ők azért kellenek, hogy ti, nők is nézzétek a műsort. Pontosabban a 12-17 éves lányok is. Azt hiszem a nők többsége idővel kinő ebből az őrületből, bár azért elég sok kivételt láttam (pl. Alkonyat-mánia) harmoncasoknál is.
J357 2012.11.25. 15:30:53
vagyok, aki vagyok 2012.11.25. 15:30:58
MarilynBuddha 2012.11.25. 15:31:04
MarilynBuddha 2012.11.25. 15:33:28
GifLand · http://gifland.us 2012.11.25. 15:33:42
gifland.us/317006
Rozita 2012.11.25. 15:35:31
Mikor kiderült, hogy ő és Stone párbajoznak Ildikó megint elsuttogta az "én választottalak benneteket, én fogok dönteni" mantrát, Krisztián meg erre nem túl nagy meggyőződéses "ahogy gondolod, de azért..." mondatot bírta produkálni. Tudta, hogy ha Ildikó a közönségre bízza még nyerhet. De gondolkozzunk el az ő és Fehér Zoli egyértelmű hazaküldésén...
B. Bíró 2012.11.25. 15:38:01
Azt gondolom, hogy a Piramis szarsága objektív tény, de nem az igazán nagy baj, hanem az, hogy ha egyszer beakad egy szerkesztőnek, akkor nincs megállás, a döntőben kurva élet, hogy lesz Karácsony...
MarilynBuddha 2012.11.25. 15:40:19
takingsider 2012.11.25. 15:44:38
csak a magyar nyelvet nem kellene talán törnie
Hurri Kán 2012.11.25. 15:48:28
annuschka 2012.11.25. 15:48:44
:-) vagy kettő.. :-)
Rozita 2012.11.25. 15:51:01
A háttérműsorban pedig saját maga mondta, hogy elrontotta, hamis volt, legyen hát jogom ahhoz, hogy ezek után (és közben is) ne nyilvánítsam ki a tetszésemet.
Gergő biztos örömmel olvassa, hogy a hozzáértőknek tetszett a produkciója.
electric_woman (törölt) 2012.11.25. 15:51:40
Cherie 2012.11.25. 15:51:45
közödeszed 2012.11.25. 15:54:09
Canis Lupus (accordhecsi.blog.hu) 2012.11.25. 15:55:57
takingsider 2012.11.25. 15:57:01
Gizi a laborból 2012.11.25. 15:57:38
pimpalini 2012.11.25. 16:02:08
Nem hinném. A harangöntés szép hivatás. Sixx egyszerűen irigyli a harangöntőket, mert nekik nem kell x-faktort nézniük hivatalból sem.:)
tamas74 2012.11.25. 16:12:20
jadebulgari a.k.a. Simon's cat (törölt) 2012.11.25. 16:19:44
pimpalini 2012.11.25. 16:27:42
A harangöntőkről...
Leszart Ritthberger 2012.11.25. 16:29:18
Régóta követem a művészetét(az x-ben hallottam róla először)és olvastam "szakértő véleményt" arról, hogy néhány nótára emlékszik a torka, de nekem erősen playback jellegűnek tűnt a párbaj dala.
Az RTL gátlástalanságát ismerve simán elképzelhető.
JFK egyébként azt sem tudta hány óra van délben, rajta kívül mindenki tudta ebben az országban, hogy ha párbajozik, akkor ki is esik és nem Keresztes szavazatán múlik majd....
Ennek ellenére a párbaj előtt nem volt abban biztos, hogy "eldöntheti"-e Keresztes, mert"a lelkük mélyén ezt akarják úgyis".
Mit összehazudozhattak neki-gondololm a gerinces Szili Nórával az élen.
Persze lehetett volna több esze Szili nélkül is.
yxcvbnma 2012.11.25. 16:33:18
Sztón kinéz valahogy?
Mintha életre kelt volna egy Southpark figura:)
pimpalini 2012.11.25. 16:34:36
Szili az egyik legundorítóbb, leggátlástalanabb médiaszemélyiség. Képes volt bratyizni, s interjút készíteni a rendőrgyilkosságot megúszó császár előddel is. S véletlenül sem tett fel neki olyan kérdéseket, amelyeket a közönség elvárt volna egy ilyen helyzetben.
pimpalini 2012.11.25. 16:38:42
A kisfiús férfiimitátorhoz képest mindenképpen vállalhatóbb.:)
Ha evolúciós elágazás lenne, inkább választanám Sztónt, mint azt a másikat, aki 12 egy tucat, s manapság ezeket futtatják.:)
Egyszerűen elég már a kisfiús köcsögökből, eleget lehetett eddig is látni.
S mi is a gond a South Parkkal?:)
pimpalini 2012.11.25. 16:42:28
Persze ha önmagában kell nézni Sztónt, akkor sokkal inkább illik hozzá egy smasszeri poszt egy dél-amerikai munkatáborban, mint a színpad.:)
De a mai magyar celebvilágban üdítő hatása lenne a maga természetes férfiasságával, szárnyaló orgánumával, sokszínű hangjával.:)
kapiksz 2012.11.25. 16:44:28
kamarti 2012.11.25. 16:45:05
Ha úgy veszem, még a zsűri is csak következetes volt, amikor Gergőt dicsérte, hisz a múlt héten még "unalmas volt a tökéletesség".
De mindent összevetve elgondolkodtató, hogy miért kezdték el visszafogottan, de cseszegetni egy-két hete, és emlékeim szerint már a múlt héten is elég uncsi dalt kapott, most meg odadobni neki egy olyan dalt, amire - bárhogy énekli - a fél ország felhördül, hogy meggyalázza apiramist, arévészt, és hogy ennek van-e valami köze a "nyerjen Antal Timi" párhuzamos kampányhoz.
kamarti 2012.11.25. 16:49:35
Taprobane 2012.11.25. 16:55:29
Ott is van énekes kategória, persze népdalokra, de ott olyanok esnek ki, akiknek a nyomába sem ér senki az RTL-n. Igaz, más műfaj, tudom. De a saját műfajában az egyik nagyon rossz, a másik pedig konkrétan világszínvonal.
Miért nem lehet arról is kommentet írni?
joszip 2012.11.25. 17:00:27
Azért voltak most a duettek, mert most vannak párosan, se nem sokan (8), se nem kevesen(4).
2012.11.25. 17:02:07
Hogy lehetsz ilyen??? Ez egy művészeti műsor és Te meg ezt figyeled? :)
MarilynBuddha 2012.11.25. 17:04:25
kamarti 2012.11.25. 17:07:29
ne haragudj, de bizonyos szempontból ott is szóba jönnek a teljesítményen kívül más szempontok is, amit én láttam, abban például az énekes fiú azért kapott az egyik zsűritagtól sok pontot, mert még tud magyarul, pedig... lehet szidni, amiért nem vagyok igaz magyar, de nekem ez van olyan unalmas, mint Keresztes rívása, vagy Ördög Nóra lelkesedése. Ráadásul a fellépők is megérdemelnék, hogy a teljesítményükről legyen szó, ha már.
Ja, és amúgy - bár ezt a poszt nem említi - volt egy Baricz Gergő szuperprodukció is, a végén belengetett népdalrészlettel. Csodáltam, hogy nem matyó mintás öltönyt adtak rá, meg néptáncosokat a háta mögé (egyébként épp ma láttam, már papírzsepi is van olyan, amit matyóba öltöztettek...)
kamarti 2012.11.25. 17:08:55
ne haragudj, de bizonyos szempontból ott is szóba jönnek a teljesítményen kívül más szempontok is, amit én láttam, abban például az énekes fiú azért kapott az egyik zsűritagtól sok pontot, mert még tud magyarul, pedig... lehet szidni, amiért nem vagyok igaz magyar, de nekem ez van olyan unalmas, mint Keresztes rívása, vagy Ördög Nóra lelkesedése. Ráadásul a fellépők is megérdemelnék, hogy a teljesítményükről legyen szó, ha már.
Ja, és amúgy - bár ezt a poszt nem említi - volt egy Baricz Gergő szuperprodukció is, a végén belengetett népdalrészlettel. Csodáltam, hogy nem matyó mintás öltönyt adtak rá, meg néptáncosokat a háta mögé (egyébként épp ma láttam, már papírzsepi is van olyan, amit matyóba öltöztettek...)
Taprobane 2012.11.25. 17:09:57
Nem mondom, hogy ott nem jönnek szóba más szempontok. Minden zsűriben szubjektív, ez már csak ilyen.
Csak azt mondtam, az ottani színvonal - a sjaát kategóriájában - sokkal magasabb, mint az X faktorban a saját kategóriájában.
almafa5555 2012.11.25. 17:56:39
almafa5555 2012.11.25. 17:57:43
yxcvbnma 2012.11.25. 18:00:28
Nincs semmi gondom Stone-al,sem a Southpark-kal se.:)
Csak akárhányszor meglátom a kerek kopasz fejét,mindig a Southpark ugrik be:)))
Arra meg nem tudok mit mondani, hogy Stone vagy SP féléket néznék szívesebben a tévében.
Nekem kb. mindegy. Ej, csak egészség legyen és egy pár tűrhető torrent szerver. Oszt majd én kiválogatom,mi az amit nézni akarok:)
almafa5555 2012.11.25. 18:02:50
almafa5555 2012.11.25. 18:04:05
Gault 2012.11.25. 18:05:44
Most, hogy ebben az adásban gyakorlatilag nem volt tétje, hogy mit énekel, mivel borítékolható volt Zámbó Krisztián bukása, valószínű stílusgyakorlatnak szánták a nagy karácsonyi leszámolás előtt, hogy szoktassák a nézőket a szeretetgránátok okozta sokkra.
benita 2012.11.25. 18:15:30
Jimmy Leafs 2012.11.25. 18:26:33
kamarti 2012.11.25. 18:34:40
@almafa5555: miért is épp az maradna ki? már ha az a cél, hogy mindenannyiradenagyondenagyonmagyar legyen, ugye...
Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.25. 19:13:55
A jövőhéten meg akkor is Stone esik ki, ha egyébként ők kapja a legtöbb sms-t.
Szabó Dávid annyira halvány, mégis úgy szólnak róla, mint egy félistenről. Igaz, egy bizonyos kultúrkörben most valóban ő az ügyeletes ifjú sztár. Ezért lesz ott a döntőben, s talán nyerni is fog. Nem számít, mit tud Oláh Gergő. A srácot egyébként is elkezdték csúnyán leépíteni, hétről hétre gyengébb. Tegnap ahogy kiherélte a Piramist, az valami csoda volt. Ilyen énekléssel a falunapon sem léphetne fel Karancslapujtőn. A duettben javított, de a lefelé ívelő út jól kivehető. mindeközben Szabó Dávidot egyre ocsmányabb dicséretcsokor éri. Még Feró is eladta magát. hiába, éppen ő mondta először, hogy van az a pénz.
Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.25. 19:14:58
Rozita 2012.11.25. 19:21:16
És még véletlenül sem Dávidkára céloztam.
svájcinéger 2012.11.25. 19:26:06
Leszart Ritthberger 2012.11.25. 19:26:57
Ott kezdődött el az eszmecsere Szili "doktor" szerepéről, hogy JFK a párbaj előtt egy peccel nem volt tisztában a saját helyzetével.
Én nem kétlen, hogy amit kommentedben projektálsz, az akár úgy is történhetett, sőt !
Ez az ember meg akarta még győzni Keresztest, pedig rajta kívül mindenki tudta, hogy párbaj-helyzetben neki lőtt a csősz.
Hazugságban tartották-Szili vezetésével, ennyi.
Amennyiben az a víziód is igaznak bizonyul, hogy bizony egy kissé megbomlott egyensúlyú személyiségről van szó, akkor még inkább merül föl a "szakember" felelőssége.
Mind1, erre is van ember: Szili Nóra.
Trójai 2012.11.25. 19:28:04
A tegnapi sóhoz hozzászólva:
Gergő most nem tetszett annyira, de a duettben irtó jók voltak Adéllal.
Dávidtól feláll a szőr a hátamon, akkora nyálgép.
Timike is jó volt.
Azon röhögtem hogy Malek és Geszti sem merte bevállalni, hogy az ő versenyzőjük duettezzen Stone-al vagy Krisztiánnal, így ők egymásnak jutottak...
svájcinéger 2012.11.25. 19:29:56
fasszom...uuuuauuuu
ato boldon 2012.11.25. 19:30:39
Rozita 2012.11.25. 19:32:15
Szerintem kikérték maguknak, hogy egy JFK rontsa a saját csodálatos versenyzőjük színvonalát.
Stone-nak különben volt egy szép mondata a műsor után. Egy filmből idézett ahol egy férfi szúrta le a bajtársát, nehogy az ellenség tegye meg ugyanezt.
Trójai 2012.11.25. 19:35:02
Leszart Ritthberger 2012.11.25. 19:35:49
Az adás szerkesztéséből adódóan nem jut eszünkbe-mert úgy csináltak, mintha egy intim pillanatot leshettünk volna meg-de ez nyilvánvalóan egy beállított helyzet volt !
Mindenkinek van kisfilmje, abba meg kell a cselekmény, de az nagyon komoly lehetett, hogy "ma jön a tv forgatni, mit vegyek fel ?
Megvan: bőrjakót, mer' az olyan hiteles-gyógyítós !"
Shyad-Khourongai · http://hulyeseg-lexikon.blog.hu/ 2012.11.25. 19:37:42
Egy hete pont ezt mondtam a feleségemnek.
svájcinéger 2012.11.25. 19:41:05
tamas74 2012.11.25. 19:43:14
svájcinéger 2012.11.25. 19:43:25
tamas74 2012.11.25. 19:51:01
Kitűnő !
Szpájk 2012.11.25. 19:51:49
És még beszéljen is róla?
És még vívódjon is rajta?
Nem véletlenül fognak a patkányok túlélni minket.
Ott a szar tényleg az.
Nem téveszt meg a csomagolás.
svájcinéger 2012.11.25. 19:58:18
2012.11.25. 20:05:02
Ezt írtam pont fentebb.
Minden magára valamit is adó energiagyógyász (vagy mi a franc lehetett) NYILVÁN bőrdzsekiben kezel, érted! :D
tamas74 2012.11.25. 20:08:23
Jimmy Fia Krisztián uralkodik minden bután.
Rozita 2012.11.25. 20:09:18
Voice van meg Faktor, úgy mint Gigászok harca...:D
ato boldon 2012.11.25. 20:11:27
tamas74 2012.11.25. 20:12:59
svájcinéger 2012.11.25. 20:16:43
dezsoke007 2012.11.25. 20:26:59
JFK: Én már próbáltam mindent, lovakkal is ...
Ö.N. (vállára téve kezét): Krisztián, óvatosabban kellene fogalmaznod.
:D
Leszart Ritthberger 2012.11.25. 20:30:12
ezt a műsort JFK és Stone miatt nézem, meg egy kicsit Szabó Dávit megdöbbentő tehetsége okán.Nem a formátummal van baj, szerintem köszönhetünk az X-nek néhány komoly művészt, akik egyébként nehezebben, vagy sehogyan sem boldogultak volna.
Janicsák Veca, Tákács Nikolas, Baritz Gergő tényleg jók.
Nekem Sláger Tibó is csak egy jó közepes vendéglátós.
Ezekből is csak ez lehet.
Maximum.
RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.11.25. 21:06:05
Azt azért jegyezzük meg, hogy Oláh Gergő lepisálta a Piramis és Révész Sándor képzeletbeli emlékművét: ez a falat túl nagy volt neki, tehát nemhogy nem volt jó, hanem eléggé szar volt.
walter sobchak 2012.11.25. 21:35:34
walter sobchak 2012.11.25. 21:40:43
Rodzservaltersz 2012.11.25. 21:42:11
LGT. HBB, ezek zenekarok voltak. Piramis nem. Az meg, hogy hányan szerették Révészt...hát Istenem, PSY-t is sokan szeretik. Attól még szar.
Patreides · patreides.blog.hu 2012.11.25. 22:24:13
Köszönöm a figyelmet. :)
Hokunda 2012.11.25. 23:06:34
Keresztes Ildikó feldobta a showt mikor kiderült, hogy JFK és Stone párbajozik, elmormolt egy köszönömöt a nagy rendező felé, majd próbálta visszafojtani a fel-fel bugyogó nevetését. Egy Stone-fél "igeeeeen" azért fokozta volna a helyzet drámaiságát, jót tett volna a nézettségnek is.
Ami még a kedvencem volt a műsorból, az Malek válasza Timi néptáncos invitálására: azt hiszem a világ még nincs felkészülve rá, hogy én néptáncozzak.
Maguk a produkciók kb. annyira voltak izgalmasak és szórakoztatóak, mint egy B kategóriás romantikus film. Ha menet közben kimegyek a wcre vagy megdöngetni a szomszéd lányt, akkor se maradok le semmi meglepetésről. Szombat esti kikapcsolódásnak viszont kiváló.
Érdekes, hogy az X-Faktor tempója pörgős, de annyira semmitmondó, hogy simán lehet tekerni a műsor alatt egy órát. A voice alatt pedig a 15 perces felvezetőnél sem éreztem késztetés a tekerésre...
Chuck Νorris 2012.11.25. 23:55:08
elgabi 2012.11.26. 00:16:29
Adélról, meg szakadjatok már le, køcsøgøk!!!
Mondhatjátok, hogy idegesítö, hogy hamis, meg, hogy futtatott, én akkor is megdugnám!!!
;)
Bruti · www.facebook.com/Brutistandup 2012.11.26. 00:47:51
www.facebook.com/JimmyFiaKrisztian
pjm 2012.11.26. 07:36:01
RAMBO · http://szolo.blog.hu 2012.11.26. 08:51:57
redriot77 2012.11.26. 09:16:21
Seang Lee 2012.11.26. 09:50:38
B. Bíró 2012.11.26. 09:58:02
AnnaKarenina 2012.11.26. 09:59:57
A kommunista dalokról meg tájékozódj, mert ez egy igen röhejes megállapítás volt a részedről.
AnnaKarenina 2012.11.26. 10:02:40
dunaparti 2012.11.26. 10:11:33
2012.11.26. 10:14:05
Körmöt rágva drukkoltam a kocsmában, hogy kiessen JFK, és azt az üdvrivalgást fel kellett volna venni, mikor elpicsázták ezt a... ezt a ... nem találok szavakat.
Szóval köszönöm mindenkinek, aki így, vagy úgy közreműködött ennek a genetikai selejtnek a kiszeparálásában.
És ahogyan ígértem: megy a lóvé Szent Antalnak...
NYJetsTD 2012.11.26. 10:32:27
Stone annyira érdektelen, hogy Spongya Bob csiguja is több Freudi kötetet megtöltene hozzá képest, Adél inkább vetkőzzön, úgyis tud, fog, akar, majd legfeljebb megnézzük topless dj-ként vagy gyanta reklámban, Dáviddal bármilyen meleg szendvicssütőt eladok, Timi és Gergő biztos döntős…szóval a szokásos.
De a mai JFK nyilatkozat… „kicsináltak a gyűlölettel”
mi vaaaaan? Apám, amíg egy combinonak jobb hangja van, addig miért csodálkozol? Maradona gyerekétől sem várom el, hogy úgy focizzon, mint az apja, vagy a hasfelmetszőétől sem, hogy ügyesebben trancsírozzon… Kispofám, amikor te megszülettél, én már tudtam hányni, hidd el, nem vagy benne az első tízezerben sem….
Boom74 2012.11.26. 10:48:06
Boom74 2012.11.26. 10:50:17
zgabi 2012.11.26. 12:09:30
ethan blow 2012.11.26. 12:26:58
Ebben a műsorban nincs meg az X, ami miatt tovább kellene néznem.
Adok egy esélyt a Voice-nak, abban még van valami...
Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.26. 12:34:44
1. -Irigyei bántják szegény tehetséget (Update Norbi)
2. -Idegileg összeroppant az Édesapa Árnyéka (már elkezdték)
3. -JfK és párja között feszültség keletkezett a gaz bulvármédia okán (Sarka-Hajdú)
4. -JfK párja kitart Kriszián mellett
5. -JfK összeveszett, szétköltözött, ibékült, összeköltözött párjával (Beja asszony, Gregor B.,)
7. -JfK-t becsapták, nem fizetik ki a járandóságát (Boros-Bochkor, VV Attila)
8. -JfK éhezik (Paudits, Bakáts, Bajor, Oláh I. stb.)
9. -a Király családja ezt meg azt mondta, mire Krisztián így meg úgy reagált
10. -Őrült Jimmy rajongók zakatják Krisztiánt
11. -külföldön építi karrierjét a magyar sztár, ahol önmaga lehet, önmagáért szeretik, sőt nem is tudják, hogy mivel foglalkozott az Édesapja és így is SIKERES
12. -Coming Out külföldön, mivel ott jobban megértik, majd hazatérés és szörnyülködés, hogy itt nem értik meg annyira (Mulyahíd Z., S. Kristóf)
@jim455: Ő nem pusztán 2 esélyt kapott. Adásonként kapott egy-egy ajándék továbbjutást!
@teofilka: @dare: Már több mint 4 hete tart a műsor, s csak most fogyott volna el a havi sms-re való?
A nyugdíjat nem egységesen viszik ki. Fel lehet osztani az utcákat, hogy mikor, melyik nyugdíjas közösség segítse szavazataival a Királyfikát.
Világméretű Nyugdíjas Összeesküvés- Miénk a Végső Győzelem!
@Pennywise2: Biztos, hogy dorombolt? Nem kegyelemért könyörgött?
@Bluemotion: Nem tudták tartani a lépést az RTL-esek sms-gépezetével.
@kontratenor: Sixx fél. Meghívták a felvételre, sőt Vadon Jani (vagy Balázs?) még valami kinyúlt garbót is emlegetett. Amíg tart a műsor bármikor csengethet nála két stylist, rádobnak egy ilyet: cloud3.faout.com/uploads/201111/heditor/201111291105469199.jpg és meg sem állnak a stúdióig.
@pimpalini: SH mértékegység? Nem ismerem az átváltásait.
4 Csobot Adél = 1 Hajdú Péter és a többi?
@wiener: Földönfutóvá tette Stone JfK-t, Krisztiánnak menni Kő', El Kő menni JfK-nak... Egyik sem az igazi.
Valami régi IM-ben volt dal (félre)fordítás. A Mötley Crüe-féle Smokin' In The Boys Room-ról írta a hős beküldő, hogy Dohányzás a Fiúk Szobájában. Hehe.
@MarilynBuddha: "ha Apád árnyékában élsz, miért sütkérezel fényében?" Nagyon jó!
"ámde: a "közép" jóféle szer." Csak sokan nem képesek lejönni róla.
@kapiksz: Hogy megértsük sixx poénjait. és legyen muníciónk az Aranydisznóhoz.
@kamarti: Jobb, mintha Elton John módjára nyalókával paskolná a strand-cicusok popsiját az I'm still standing klipjében. Bár a szöveg itt-ott elég stone-os: I'm still standing better than I ever did..
Looking like a true survivor, ...I'm still standing after all this time...
Állni, azt tud, Stone is. :) Kár, hogy ezen a héten kiejtik.
@SamSem: Akkor nem is a trollok szavazata bizonyult kevésnek, hanem St. Antal volt az igazi ellenfél?
pimpalini 2012.11.26. 12:44:37
Igen, SH.:)
SI helyett ebben az esetben ez kell (Súlyosan Hülye).:)
Amúgy az átváltás találó.
pimpalini 2012.11.26. 12:51:42
Kit érdekel Rihanna? Salgótaktadörmögős főutcáján naponta látsz 8-10 nála jobb csajt.
@ethan blow:
Nem értem miért kellett eddig is nézned.:) Inkább menj el horgászni helyette.:)
@zgabi:
Én nem néztem, nem is nézem, de mégis tudom, hogy Sztón a legjobb.:) A többiből már van pár felfuttatott celeb, mivel ezek egy kaptafára készülnek. Sztónból még nincs.:) Hiánypotló személyiség. A celebséghez meg nem kell hang.
zgabi 2012.11.26. 13:32:23
redroses23 2012.11.26. 13:32:46
AnnaKarenina 2012.11.26. 16:07:38
Ízlésről valóban nem érdemes vitatkozni, ebben egyetértünk. Révész hangjáról írtam, hogy az szuper, de valóban nem kell, hogy mindenkinek tessék.
A többi megjegyzéseddel egyetértek. Antal Timi van, amit jól énekel, de engem untat, mindig a jómunkásemberek jutnak róla eszembe, meg a román tornászlányok. Korrekt, amit csinál, de nincs benne semmi érzés. Oláh Gergőt mindig várom, mert ő meg tud lepni, illetve biztos, hogy nagyon rosszat nem fogok tőle hallani.
Fée Verte [ Fára Szorult Kéreg ] Zabatár 2012.11.26. 19:57:37
goumi 2012.11.26. 20:00:03
Nemjuteszembesemmijó 2012.11.26. 21:16:22
az x-faktor facebook oldalán felraktak du. 2 posztot, azzal a talkshowval kapcsolatban, és az egyik finoman Gergőt, a másik Adél kóstolgatja.
A másik 3 versenyzőről nincs ilyen, pedig több órája rakták fel. Na most a 3-ból 2 teljesen esélytelen, viszont eszembe jutott egy cikk, miszerint az rtl klub egyáltalán nem venné rossz néven, ha végre lenne egy női győztese is. Lehet így akarnak tolni egy picit Timin? Egyébként egyáltalán nem bánnám ha ő győzne, sőt nálam ő a favorit, de azért mellőzni kéne az ilyen piszkos eszközöket.
Vagy csak összeesküvés elméletet gyártanék?
gébence · http://soraim.blog.hu 2012.11.27. 11:02:58
www.prherald.hu/2012/11/apaarnyek/
Müszélia 2012.11.30. 07:58:43
hajdú p sokkal idegesítőbb, mint az egész faktor.