Harmadikos gimnazistaként még szentül meg voltam győződve arról, hogy a jövőm és a rockzene elválaszthatatlan egységet alkot, be is szálltam egy alkalmi zenekarba énekelni.

Egy fellépésünk volt, a Mechwart András szakközépiskola elsősavatóján vagy valami hasonlón került rá sor, egy nótát toltunk el, Bon Jovi Livin' on a Prayer című számát, ami 1987-ben nagyon menő volt. Mivel nekem hangom az egyáltalán nincs, a hiányt feltupírozott hajjal és szakadt farmerrel pótoltam, meg egy üveg kisvárdai rummal, ami, mint hittem annak idején, majd segít azon a szomorú tényen, hogy a refrén magas hangjait akkor sem tudom kiénekelni, ha a tökömet satuba szorítja egy készséges hangtechnikus.

De én legalább rájöttem, hogy ez a szakma, mármint az éneklés, kurvára nem nekem való.

Jimmy fia Krisztián nálam sokkal makacsabb ember, és az istennek nem hajlandó belátni, hogy oly' sok szép szakma van még a világon, amihez nem kell közepesnél rosszabb énektudás és jellegtelen orrhang, így tegnap nekilátott, hogy átvitt értelemben egy szamárcsődör hátán belovagolva tegyen erőszakot Bon Jovi Keep the Faith című nótáján. Sikerült neki.

Az X-Faktor élő adásaiban eddig talán csak Király L. Norbert volt, aki egyetlen rábízott dalt sem tudott úgy elénekelni, ahogy azt a zeneszerző megálmodta, Jimmy Fia Krisztián most felült mellé a képzeletbeli trónra. Hamis volt és erőtlen, és ami a legrosszabb, hogy ezzel ő maga is tisztában van, hiszen végig látszott a feján, hogy "basszameg, tényleg nem tudom ezt a szart rendesen elénekelni".

Valahol iszonyú tragikus ez, a Híres Halott Énekes Fia szerepnek való kényszeres megfelelés. Jimmy fia Krisztiánnak az tenné a legjobbat, ha saját mentora közölné vele, hogy figyelj, tévedtem, a szerkesztők menjenek a picsába, te meg önts harangot vagy fonj kosarat, mert ez a szakma nem neked való. Ehelyett jöttek megint a lózungok az igyekezetről meg a nagyon mélyen eltemetve pislákoló tehetségről, és megint nem volt képes egyetlen mentor sem azt mondani a csávónak, hogy elmégy te a picsába ezekkel a hamis hangokkal, de nagyon gyorsan.

A mentorok szopóálarcát ezen a héten egy gomblyukkal amúgy is szorosabbra fűzte a gazda. Nem volt civakodás, kussoljálildikózás vagy bosszútforralellenemamalekozás, ismét az a negédes, óvatosan odamondogató zsűrit láthattuk, amit az eddigi évadokban megszokhattunk, pedig megint lett volna miről beszélni. Szabó Dávid szokásos hamissága, Antal Tímea meglepő bizonytalansága vagy a Like újabb unalmas, semmilyen produkciójáról lett volna mit mondani, de ezen a héten buksisimogatást és elnéző mosolyokat kaptunk, lesz ez még jobb is, Pistike, csak megtanulod a nagybetűket is hatodik osztályos korodra, nem kell aggódni.

Az ismét párbajozó Stone egy P.Box-, a nem párbajozó, csak úgy simán szarul éneklő Csobot Adél egy Bangles-nótát kapott, előbbi egy rockdiszkóban fellépő, kidóboemberből lett karaoke-énekesre hajazott, utóbbi meg egy hamiskásan, mindenféle érzelem nélkül a vidéki kultúrban haknizó ötvenes énekesnőre, bármelyikük kieshetett volna, de a végén Fehér Zoltánnak kellett mennie, mert Feró Stone-t jövő héten is meg akarja nézni. Végül is mindegy is, ki esett ki ezen a héten, mert ezt az évadot csak Oláh Gergőnek szabad nyernie, aki szépen lassan az X-Faktor eddigi legjobb énekesévé növi ki magát. Ez persze sajnos nem elég, hiába nagyon tehetséges a srác, ez egy tévéműsor, amit nem feltétlenül azért nyer meg valaki, mert ő a legjobb. De ha Jimmy fia Krisztián ezzel az orgánummal bejut a döntőbe, esküszöm, alapítok egy metálzenekart.

Fotók: RTL Klub